Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Éliás Jr. nagy álma vált valóra

0 Komment

A HairHungary Klinika már eddig is számos hírességgel büszkélkedhetett azt a listát tekintve, mely folyamatos sikertörténetét övezi. A hajátültetés immár sokaknak nyújtott olyan segítséget, ami nem csak a frizurájuk tekintetében hozott változást, hanem bizony az életükben is.

eliás jr. hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary zenész híresség Szabó Imre álomMost egy újabb közismert személy, a híres zenész, Éliás Jr. kereste fel a Klinikát azzal, hogy egy jó ideje érlelődött vágyát megvalósíthassa. A következő sorokban arról olvashatunk, hogy tulajdonképpen mi is állt a hátterében annak, hogy a hajátültetést választotta:

A HairHungary jóvoltából valóra vált egy régóta dédelgetett álmom, hogy a 2017-es évet hajbeültetéssel fogom kezdeni.

Már elég korán, a huszas éveimben kezdett ritkulni a hajam. Fodrász dinasztiából származom, ezért amíg nem vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, magam is fodrászként dolgoztam a zenélés mellett. Édesanyám, illetve a nagybátyám, Szabó Imre - aki egykor Európa-bajnok volt -  javasolta, hogy ne aggódjak, mert mire „nagy leszek”, már olyan korszerű technikákat alkalmaznak, hogy észre sem lehet majd venni a beavatkozást.”

Szerencsére a hajbeültetés mára már tényleg egy olyan forradalmian tökéletesített technika, melynek segítségével valóban észrevétlenül, teljesen természetes eredménnyel orvosolható a kopaszodás problémája. A döntés meghozataláról a zenész így fogalmaz:

„Gyakorlatilag 1999 óta kalapot hordok a színpadon és reményeim szerint a műtét után már akár fedetlen fővel is magabiztosabban állok ki a közönségem elé. A managerem jóvóltából ismerhettem meg a HairHungary-t és, ha már manapság ilyen korszerű eljárások léteznek, az embernek nem szabad elszalasztania a lehetőségeket.”

Mint minden beavatkozás előtt, az ember természetesen tele van kérdésekkel és félelmekkel, éppen ezért fontosak a műtétet megelőző, személyes találkozások azzal a személlyel, akinek aztán a kezébe adjuk sorsunkat – és frizuránkat.

„A műtétet végző doktor úrral, dr Simon Balázzsal történő konzultációk és a kötelezően elvégzendő előzetes vizsgálatok mind megnyugtattak, hogy minden rendben lesz a műtét során. Nincs mitől félnem. És igaza is lett. Minden várakozásomat felülmúlta a műtét napja.”

eliás jr. hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary zenész híresség Szabó Imre álom

A beavatkozás menetéről, valamint az azt követő, közvetlen időszakról így fogalmaz:

„Már a kora reggeli órákban elkezdték a hajhagymák eltávolítását, ami egyáltalán nem fájt. Szerencsére csak pár tűszúrást kellett kibírnom, ami az érzéstelenítéshez kellett. A doktor úr és csapata elképesztően profin, összehangoltan dolgoztak. Ennek hála, ebédszünet után már el is kezdődhetett a beültetés, és kora délután már haza is mehettem. Szerencsére a műtétet nagyon jól viselte a szervezetem, és az elkövetkezendő pár nap is zökkenőmentesen telt. Már most látszik, hogy milyen jól sikerült a műtét és nagyon tetszik az eredmény.”

Az biztos, hogy a hajátültetésnek köszönhetően Éliás Jr. legközelebb már olyan hajzattal léphet majd színpadra, melyről régóta álmodozott.

A Klinikáról, valamint a hajhullás okairól és a hajátültetésről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Rossz tréfák kereszttüzében

0 Komment

A genetikai jellegű hajhullás nagyon nagy számban szedi áldozatait már fiatalabb életkorban is, és nem várat magára. Míg ezzel a kopaszodással rengetegen szembe kell,hogy nézzenek, addig azonban sajnos a másik oldal valamiért mindig úgy érzi, hogy ez tulajdonképpen a viccek melegágyát jelenti.

Akármennyire kellemetlen ilyenkor az egyre inkább gyérülő haj, mintha ez még nem lenne elég, tréfálkozásra ad okot azok körében, akiket nem érint a korai hajhullás. Pedig ezzel csak még rosszabb lesz a helyzete annak, aki talán épp próbálja elfogadni új kinézetét, vagy nem tudja még, hogyan harcoljon régi frizurájáért.

Legtöbb esetben pedig ráadásul pont a baráti társaság, a család tagjai és persze a kollégák érzik a leginkább felhatalmazva magukat arra, hogy viccelődjenek. Így ez akár mindennapos is lehet. Sokan lövik el a „szerencsehozó Buddha” poént, miközben megdörzsölgetik a tar fejet, de persze nem maradhat el a „Kojak” megnevezés sem.

A rossz viccek elkövetői pedig ezen felül még el is várnák, hogy a megviccelt elismerje a poénokat, és jókat derüljön rajtuk, holott már lehet, hogy az első ilyen megnyilvánulás is sértően érintette. Persze, azok a szerencsések, akik el tudják fogadni a kopaszságot, és azt választják, hogy így élnek tovább, általában még saját maguk is szoktak ilyen tréfákat gyártani, megelőzve, hogy a róluk készült vicceket ne mástól hallják majd. Viszont, ha valakit eleve zavar a kopaszodás, és éppen abban az időszakban van, hogy még nem tud dönteni, mit tegyen, akkor akár mély sebeket is ejthetnek az önbizalmán a buta poénok.  

Sajnos azonban ezek szinte kikerülhetetlenek, éppen ezért nagyon fontos, hogy már a kopaszodás első jeleinél forduljunk szakemberhez. Egyes kezelések, illetve külső és belső alkalmazású szerek ugyanis segítséget tudnak nyújtani abban, hogy egy kicsit behúzzák a féket a kopaszodás folyamatában.

Amennyiben viszont már nagyobb méretű kopasz területekről beszélünk, a hajátültetés jelentheti az egyetlen olyan megoldást, mely biztos és végleges eredményt ad. Érdemes tehát átgondolni, és időben lépni, hogy változtassunk azon, ami kellemetlenül érint minket. Ha továbbra is azt szeretnénk, hogy hajzatunk dús maradjon, és soha nem akarunk teljesen kopasz frizurát hordani, akkor válasszuk a hajátültetést, és kerüljük el a rossz viccek áradatát!

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a kopaszodásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

A férfiak rémálma

0 Komment

Az elhízás, az őszülés, vagy akár az impotencia is előkelő helyen szerepel azon a listán, amely egy brit kutatás eredményeit rögzíti abban a kérdésben, hogy mitől tartanak leginkább a férfiak az öregedés során. A kopaszodás azonban fölényesen győzött minden előtt, hiszen a válaszadók 94 százaléka retteg attól, hogy hajzata gyérülni és fogyni kezd.

Először talán furcsállható, hogy legtöbben a hajzat kérdését olyan problémák elé helyezték, melyek sokkal inkább érintik az egészséget. Azonban, ha mélyebben belegondolunk, bizony ennek is nagy súlya lelehet, hiszen a kopaszodás kialakulásával sajnos akár lélektani és önbecsülési gondok is elindulhatnak.

A külső szempontjából pedig központi szerepet tölt be az, hogy ki, milyen frizurát visel, éppen ezért, ha csorba esik a megjelenésen a kopaszodásnak köszönhetően, az nagyon komoly válságot is jelenthet annak, aki nem képes azonosulni az új kinézettel. Márpedig nem mindenkiről mondható el, hogy a nagyon rövid, vagy a teljesen kopasz fej előnyös lenne számára, holott előbb vagy utóbb ide lyukad ki mindenki, ugyanis a gyérülő frizura még inkább rosszul mutat egy hosszabban hagyott hajzatnál.

Míg azt gondoljuk, hogy a nők számára egy valóságos rémálom lehet a kopaszodás, bizony a férfiaknál is ugyanolyan tragédiát jelenthet. Saját önképük sérülhet, ha nem keresnek megoldást, márpedig a folyamatos kalap vagy sapkaviselés nem minősül annak. Az öröklött jellegű, sokszor nagyon hamar meginduló hajhullás esetén jobb, ha minél előbb teszünk az ügy érdekében valamit.

Aki a kopaszodás kezdetétől foglalkozik a problémával, bizony nagyon sokat tehet azért, hogy egy darabig gátat szabjon a folyamatnak, például olyan készítmények segítségével, mint a Follione termékek. Előrehaladottabb állapotban pedig meg kell fontolnunk a hajátültetés lehetőségét, hiszen ez a megoldás végleges segítséget ad a beültetett területeken.

A genetikai eredetű kopaszodást sajnos kikerülni nem lehet, viszont akkor is lehet tenni azért, hogy a külsőnk a régi maradhasson, ha már elindult a folyamat, és nincs visszaút. A hajbeültetés segítségével ugyanis van.  

 

Tudjon meg többet a kopaszodásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Vonzó vagy taszító?

0 Komment

Arra a kérdésre, hogy „milyen az igazi?” a legtöbben rávágják, hogy a legfontosabbak a belső értékek. Persze ez szép és jó, de sajnos amellett, hogy újra egy elcsépelt mondatot hallhatunk, ráadásul csak félig takarja az igazságot. Ugyanis egyszerűen képtelenség elmenni a külső mellett, hiszen elsőként ez az, ami megfoghat valakiben.

Akármennyire is az a legfontosabb, hogy jól érezzük valakivel magunkat, hogy legyen humora az illetőnek, vagy éppen, ha arra van szükségünk, akkor egy csendes és odaadó társra találjunk, akkor is legelőször csak a küllem alapján lesz valaki vonzó vagy sem. Míg nem ismerjük meg jobban, olyan apró részletekből próbálunk tájékozódni, mint például: hogyan hordja a haját, milyen színű a szeme, milyen a mosolya, vagy éppen rágja-e a körmét.

Pontosan ezért ijednek meg annyira a férfiak, amikor kopaszodni kezdenek, hiszen a hajzat az egyik legfontosabb eleme kinézetünknek. Az öregedés jelei pedig nyilvánvalóan csorbíthatnak az összképen - legalábbis azt hisszük -, az pedig egyenesen kétségbeejtő, ha valaki már fiatalabb korában búcsút kell, hogy intsen hajzatának.

A korán jött kopaszság a férfiak többségében elindít egy félelmet, miszerint soha többé nem lehetnek már annyira vonzóak, mint előtte. Valószínűleg éppen ezért nem is lehetnek azok, hiszen az egyik legtaszítóbb tulajdonság az, ha valaki teljes önbizalomhiánnyal küzd. A többség tekintetében ugyanis nem a kopaszsággal van a probléma, hanem azzal, hogy ezt nem tudja az adott illető elfogadni, és úgymond „viselni”.

Pedig a legtöbb nő szerint sokkal inkább taszító az, ha valaki rágja a körmeit, vagy esetleg sörhasat ereszt, nem beszélve az orrból vagy a fülekből kilógó szőrszálakról. Az ápoltság tehát sokkal fontosabb, de a legnagyobb hangsúlyt még mindig a magabiztosság és az önelfogadás kapja. A nők többsége akkor vonzódik egy férfihoz, ha úgy érzi, az biztos lábakon áll, és ezáltal biztonságérzetet ad hölgy társának is, ami talán a legvonzóbb lehet a gyengébbik nem számára.

Azt azonban nem várhatjuk el senkitől sem, hogy egy olyan változást elfogadjon, amivel nem tud azonosulni. Ugyanúgy, ahogy a sörhas kialakulása ellen, bizony a kopaszodás ellen is tehetünk már. Az öröklött jellegű kopaszodásra biztos megoldást nyújt a hajátültetés, melynek segítségével elfelejthetjük a gyér fejtetőt, és magabiztosságot sugározhatunk. A többi már tényleg csak a belsőnkön múlik!

 

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a kopaszodásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Történelmi frizurák

0 Komment

Nagyon sokszor halljuk azt manapság, hogy a férfiak túl sok időt töltenek a tükör előtt, túlságosan feminin módon ügyelnek külsejükre. Közben nem is hinnénk, hogy a régi, történelmi hősök, akik sokszor igazi férfiistenként vannak emlegetve, milyen szinten figyeltek arra, hogy hajzatuk megfelelő legyen.

A dús hajkorona már az ókorban szimbolizálta a testi erőt és a világi hatalmat. Julis Caesar például azért is viselt babérkoszorút a nyilvános megjelenésekkor, mert az segített eltakarni a gyérülő halántékát. A kopaszodás ugyanis ekkor a hatalom gyérülését jelentette. Egy időben például teljesen leborotvált fejjel kellett élniük azoknak, akiket kirekesztettek a társadalomból vagy megfosztottak hatalmuktól.

Egy másik kulturális rétegben viszont éppen azok hordták teljesen kopaszon fejtetőjüket, akik a világi hatalom ellentéteként inkább a szellemi világhoz akartak közel kerülni. Ők úgy hitték, hogy ezzel közvetlenebb kapcsolatot tudnak felvenni az égi világgal. Sokan pedig azért borotválták le fejüket, mert azzal bölcsebbnek és öregebbnek tűntek.

Manapság pont az utóbbi ellentétét szeretné mindenki, hiszen, amennyire lehet, próbáljuk megőrizni a fiatalságot. A kopaszodás jelei pedig egyértelműen az öregedéssel vannak összekapcsolva, pedig nagyon sok esetben már igen fiatal korban megindul ez a folyamat. Ugyanis, ha genetikai jellegű hajgyérülésről beszélünk, az már a férfiak jó nagy részénél akár a 30-as éveikben is elkezdődhet.

A régi korral ellentétben természetesen annak, hogy valaki kopaszodni kezd, vagy éppen hiánytalanul dús hajzattal rendelkezik, nincs köze semmiféle hatalomhoz, vagy presztízshez. Ahhoz azonban, hogy ki, hogyan érzi magát saját bőrében, már igencsak sok köze van. Nem mindenkinek áll jól ugyanis a tar fejtető, és ilyenkor ebbe nehéz beletörődni.

De nem is kell, hiszen van már olyan tökéletes eredményt nyújtó megoldás, amely képes arra, hogy elfeledtesse a kopaszságot. A hajátültetés egy olyan kiforrott technológia, ami saját donorterületünkről nyert hajszálakkal biztosítja a kopasz foltok eltűntetését. Ha látnák ezt a régi idők történelmi hősei, biztosan egytől egyig élnének ezzel a lehetőséggel.

 

Tudjon meg többet a kopaszodásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

«
123

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed