Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Történelmi frizurák

0 Komment

Nagyon sokszor halljuk azt manapság, hogy a férfiak túl sok időt töltenek a tükör előtt, túlságosan feminin módon ügyelnek külsejükre. Közben nem is hinnénk, hogy a régi, történelmi hősök, akik sokszor igazi férfiistenként vannak emlegetve, milyen szinten figyeltek arra, hogy hajzatuk megfelelő legyen.

A dús hajkorona már az ókorban szimbolizálta a testi erőt és a világi hatalmat. Julis Caesar például azért is viselt babérkoszorút a nyilvános megjelenésekkor, mert az segített eltakarni a gyérülő halántékát. A kopaszodás ugyanis ekkor a hatalom gyérülését jelentette. Egy időben például teljesen leborotvált fejjel kellett élniük azoknak, akiket kirekesztettek a társadalomból vagy megfosztottak hatalmuktól.

Egy másik kulturális rétegben viszont éppen azok hordták teljesen kopaszon fejtetőjüket, akik a világi hatalom ellentéteként inkább a szellemi világhoz akartak közel kerülni. Ők úgy hitték, hogy ezzel közvetlenebb kapcsolatot tudnak felvenni az égi világgal. Sokan pedig azért borotválták le fejüket, mert azzal bölcsebbnek és öregebbnek tűntek.

Manapság pont az utóbbi ellentétét szeretné mindenki, hiszen, amennyire lehet, próbáljuk megőrizni a fiatalságot. A kopaszodás jelei pedig egyértelműen az öregedéssel vannak összekapcsolva, pedig nagyon sok esetben már igen fiatal korban megindul ez a folyamat. Ugyanis, ha genetikai jellegű hajgyérülésről beszélünk, az már a férfiak jó nagy részénél akár a 30-as éveikben is elkezdődhet.

A régi korral ellentétben természetesen annak, hogy valaki kopaszodni kezd, vagy éppen hiánytalanul dús hajzattal rendelkezik, nincs köze semmiféle hatalomhoz, vagy presztízshez. Ahhoz azonban, hogy ki, hogyan érzi magát saját bőrében, már igencsak sok köze van. Nem mindenkinek áll jól ugyanis a tar fejtető, és ilyenkor ebbe nehéz beletörődni.

De nem is kell, hiszen van már olyan tökéletes eredményt nyújtó megoldás, amely képes arra, hogy elfeledtesse a kopaszságot. A hajátültetés egy olyan kiforrott technológia, ami saját donorterületünkről nyert hajszálakkal biztosítja a kopasz foltok eltűntetését. Ha látnák ezt a régi idők történelmi hősei, biztosan egytől egyig élnének ezzel a lehetőséggel.

 

Tudjon meg többet a kopaszodásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed