Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rossz tréfák kereszttüzében

0 Komment

A genetikai jellegű hajhullás nagyon nagy számban szedi áldozatait már fiatalabb életkorban is, és nem várat magára. Míg ezzel a kopaszodással rengetegen szembe kell,hogy nézzenek, addig azonban sajnos a másik oldal valamiért mindig úgy érzi, hogy ez tulajdonképpen a viccek melegágyát jelenti.

Akármennyire kellemetlen ilyenkor az egyre inkább gyérülő haj, mintha ez még nem lenne elég, tréfálkozásra ad okot azok körében, akiket nem érint a korai hajhullás. Pedig ezzel csak még rosszabb lesz a helyzete annak, aki talán épp próbálja elfogadni új kinézetét, vagy nem tudja még, hogyan harcoljon régi frizurájáért.

Legtöbb esetben pedig ráadásul pont a baráti társaság, a család tagjai és persze a kollégák érzik a leginkább felhatalmazva magukat arra, hogy viccelődjenek. Így ez akár mindennapos is lehet. Sokan lövik el a „szerencsehozó Buddha” poént, miközben megdörzsölgetik a tar fejet, de persze nem maradhat el a „Kojak” megnevezés sem.

A rossz viccek elkövetői pedig ezen felül még el is várnák, hogy a megviccelt elismerje a poénokat, és jókat derüljön rajtuk, holott már lehet, hogy az első ilyen megnyilvánulás is sértően érintette. Persze, azok a szerencsések, akik el tudják fogadni a kopaszságot, és azt választják, hogy így élnek tovább, általában még saját maguk is szoktak ilyen tréfákat gyártani, megelőzve, hogy a róluk készült vicceket ne mástól hallják majd. Viszont, ha valakit eleve zavar a kopaszodás, és éppen abban az időszakban van, hogy még nem tud dönteni, mit tegyen, akkor akár mély sebeket is ejthetnek az önbizalmán a buta poénok.  

Sajnos azonban ezek szinte kikerülhetetlenek, éppen ezért nagyon fontos, hogy már a kopaszodás első jeleinél forduljunk szakemberhez. Egyes kezelések, illetve külső és belső alkalmazású szerek ugyanis segítséget tudnak nyújtani abban, hogy egy kicsit behúzzák a féket a kopaszodás folyamatában.

Amennyiben viszont már nagyobb méretű kopasz területekről beszélünk, a hajátültetés jelentheti az egyetlen olyan megoldást, mely biztos és végleges eredményt ad. Érdemes tehát átgondolni, és időben lépni, hogy változtassunk azon, ami kellemetlenül érint minket. Ha továbbra is azt szeretnénk, hogy hajzatunk dús maradjon, és soha nem akarunk teljesen kopasz frizurát hordani, akkor válasszuk a hajátültetést, és kerüljük el a rossz viccek áradatát!

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a kopaszodásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Vonzó vagy taszító?

0 Komment

Arra a kérdésre, hogy „milyen az igazi?” a legtöbben rávágják, hogy a legfontosabbak a belső értékek. Persze ez szép és jó, de sajnos amellett, hogy újra egy elcsépelt mondatot hallhatunk, ráadásul csak félig takarja az igazságot. Ugyanis egyszerűen képtelenség elmenni a külső mellett, hiszen elsőként ez az, ami megfoghat valakiben.

Akármennyire is az a legfontosabb, hogy jól érezzük valakivel magunkat, hogy legyen humora az illetőnek, vagy éppen, ha arra van szükségünk, akkor egy csendes és odaadó társra találjunk, akkor is legelőször csak a küllem alapján lesz valaki vonzó vagy sem. Míg nem ismerjük meg jobban, olyan apró részletekből próbálunk tájékozódni, mint például: hogyan hordja a haját, milyen színű a szeme, milyen a mosolya, vagy éppen rágja-e a körmét.

Pontosan ezért ijednek meg annyira a férfiak, amikor kopaszodni kezdenek, hiszen a hajzat az egyik legfontosabb eleme kinézetünknek. Az öregedés jelei pedig nyilvánvalóan csorbíthatnak az összképen - legalábbis azt hisszük -, az pedig egyenesen kétségbeejtő, ha valaki már fiatalabb korában búcsút kell, hogy intsen hajzatának.

A korán jött kopaszság a férfiak többségében elindít egy félelmet, miszerint soha többé nem lehetnek már annyira vonzóak, mint előtte. Valószínűleg éppen ezért nem is lehetnek azok, hiszen az egyik legtaszítóbb tulajdonság az, ha valaki teljes önbizalomhiánnyal küzd. A többség tekintetében ugyanis nem a kopaszsággal van a probléma, hanem azzal, hogy ezt nem tudja az adott illető elfogadni, és úgymond „viselni”.

Pedig a legtöbb nő szerint sokkal inkább taszító az, ha valaki rágja a körmeit, vagy esetleg sörhasat ereszt, nem beszélve az orrból vagy a fülekből kilógó szőrszálakról. Az ápoltság tehát sokkal fontosabb, de a legnagyobb hangsúlyt még mindig a magabiztosság és az önelfogadás kapja. A nők többsége akkor vonzódik egy férfihoz, ha úgy érzi, az biztos lábakon áll, és ezáltal biztonságérzetet ad hölgy társának is, ami talán a legvonzóbb lehet a gyengébbik nem számára.

Azt azonban nem várhatjuk el senkitől sem, hogy egy olyan változást elfogadjon, amivel nem tud azonosulni. Ugyanúgy, ahogy a sörhas kialakulása ellen, bizony a kopaszodás ellen is tehetünk már. Az öröklött jellegű kopaszodásra biztos megoldást nyújt a hajátültetés, melynek segítségével elfelejthetjük a gyér fejtetőt, és magabiztosságot sugározhatunk. A többi már tényleg csak a belsőnkön múlik!

 

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a kopaszodásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Jelentkezzen június 15.-ig!

0 Komment

A HairHungary Klinika egy olyan kedvezményprogrammal állt ismét elő, mely segítséget jelenthet mindazok számára, akiknek a fő visszahúzó erőt az anyagi oldala jelentette a hajbeültetésnek. Ez pedig rengeteg kopaszodónak adja meg a lehetőséget arra, hogy újragondolja, milyen frizurát is szeretne további életében.

Sajnos nagyon sokakat érint - főként a férfiak körében – az a fajta hajhullás, mely a genetikánkban van kódolva, és melyre igazi gyógyír nem létezik. A különböző, hajnövekedést serkentő szerek ugyanis csak ideig-óráig tudják kissé lassítani a folyamatot, azonban megoldani, vagy visszafordítani nem képesek a kopaszodás problémáját.

A hajátültetés viszont egy olyan eljárás, mely nem csak az egyetlen megoldást jelenti ilyen helyzetben, hanem ezen felül olyan eredményt biztosít, mely végleges, és nem kell újabb hajhullástól tartania a pácienseknek a beültetett részeket tekintve. Az viszont természetes, hogy ez a professzionális eljárás nem tartozik a legolcsóbb beavatkozások közé, ezért sajnos sokan döntenek úgy, hogy nem vágnak bele, és inkább próbálnak beletörődni abba, hogy hiányos, és egyre nagyobb kopasz területekkel tarkított frizurával éljenek.

Persze vannak, akiknek a kopaszság jól áll, de a többség sajnos nem ebbe a csoportba tartozik, és azzal, hogy mégis hajatlanul néznek minden reggel a tükörbe, nagymértékben roncsolódik önképük és önbizalmuk.

A HairHungary Klinika éppen emiatt egy olyan kedvezménycsokorral rukkolt elő, mely mindenki számára nagy segítséget nyújthat, és elérhetővé teszi az egyetlen biztos megoldást, mely segíthet az öröklött kopaszodás esetén. Aki most június 15.-ig jelentkezik ingyenes konzultációra, és a további részleteket is teljesíti, az most egységesen – hajszálmennyiségtől függetlenül – 0,7 Euró/ hajszál árban juthat hozzá a hajátültetéshez. A kedvezményes ár mellett pedig további segítséget jelenthet a kamatmentes részletfizetési lehetőség, vagy a hosszabb lejáratú egészséghitel, illetve még további 10% csökkentést jelent, amennyiben saját blogoldalon keresztül számol be a páciens az átéltekről és az eredményekről. Érdemes tehát most időpontot foglalni, és úgy részesülni egy átváltozásban, hogy az pénztárcánkat sem terheli meg túlzottan.

 

További részletekért látogasson el a HairHungary Klinika honlapjára:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (30) 883-6103 vagy 06 (70) 512-2296

Kopaszodás lélektani szemmel

0 Komment

Az, hogy ki milyen frizurát hord, milyen az öltözéke, és ezekre milyen mértékben figyel, lehet a hiúság kérdése. Azonban, ha valaki kopaszodni kezd, és ez zavarja, az már nem hiúság, függetlenül attól, hogyan tudja kezelni a szituációt.

A hajzatunk ugyanis énképünk egyik fő alkotóeleme, így nem véletlen, hogy a kopaszodást nagyon nehezen, de van, aki egyáltalán nem tudja feldolgozni. Főleg akkor, ha ez a folyamat már nagyon korán elindul. Saját magunkon pedig kiélezetten vesszük észre ezt a nem várt változást, sokszor már olyan korán, hogy mások még nevetnek a feltételezésen, hogy mi bizony kopaszodunk.

Ez nem meglepő, hiszen a reggeli tükörbenézés során is észrevehető akár már napról napra a változás, amennyiben idáig sűrű fürtökhöz szoktunk. Akármennyire is szeretnénk szőnyeg alá söpörni ezeket a változásokat – sokan eleinte próbálkoznak azzal, hogy máshogy fésülik a frizurát, vagy elkezdik rövidebbre vágatni, hátha nem annyira feltűnő -, a homlok vonala egyre magasabb lesz, a hajszálak közötti hézagok pedig nagyon jó mutatói annak, hogy gyérül a frizuránk, nem beszélve arról, ha szembeötlik egy-egy fejbőr hiba, vagy anyajegy, mellyel még sosem találkoztunk.

És, hogy mi zajlik le ilyenkor az emberben? A frizurával együtt sajnos önképünk is sérülni fog, addigi személyiségünk egyik legfontosabb elemét veszítjük el, és ezáltal önbizalmunk is csökkenhet. Nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben, és azzal, hogy megpróbáljuk ezt nem észrevenni, palástolni vagy éppen megszokni, csak rontunk a helyzeten.

A kopaszodást az elejétől fogva komolyan kell venni, hiszen nem véletlen, ha hajunk hullani kezd. Ráadásul a háttérben igen sok probléma állhat, melynek ha eredete lelki vagy fizikai, amiken tudunk segíteni, akkor az is előfordulhat, hogy a kopaszodás is megáll, legjobb esetben pedig visszájára is fordulhat a helyzet.

A legtöbb esetben azonban sajnos olyan öröklött jellegű kopaszodás sújtja a férfiakat, melyre igazi gyógyszer nincsen. Egyetlen megoldás tud ilyenkor segíteni, mégpedig a hajátültetés, melynek segítségével végleges eredményt kaphatunk, és a beültetett hajszálak tekintetében többé már nem kell félnünk a hajhullástól. Amint visszakapjuk frizuránkat, újra jobban fogjuk érezni magunkat nem csak kinézetünk szempontjából, hanem lelkileg is.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Fiatalosabb jövő?

0 Komment

Ugyan mindig mindenki azt próbálja hangsúlyozni, hogy a belső a fontos, a lélek számít, de valljuk be azért őszintén, hogy a külsőnek is nagy hatása van arra, milyen embernek látnak minket. És ezzel nincs is semmi baj. A küllemünk, az öltözködésünk, a stílusunk mind egyfajta kinyilatkoztatása annak, milyen típusú emberek vagyunk, de persze, ahogy szokták mondani, „mindenki hozott anyagból dolgozik”.

Viszont ha az adottságainkkal problémánk van, akkor azt nekünk kell tudni, hogyan kezeljük, mivel csökkentsük a gondunk mértékét, vagy mit tegyünk ellene. Ilyen probléma lehet a frizura kérdése is, hiszen - általában – senki nem születik olyan hajjal, mint amilyet szeretne magának. A göndör mindig egyenesre vágyna, az egyenes pedig göndörre, a vékony szálút vastagra, a silányabb hajzatot pedig dúsra cserélnénk. És ez így a természetes.

De mi van akkor, ha olyan gonddal állunk szembe egyszer csak, mellyel mi magunk nem tudunk mit kezdeni? Amikor semmilyen formázó eszköz, kozmetikum vagy festék nem segíthet azon, hogy változtassunk hajunkon?

Az öröklött jellegű kopaszodás nagyon magas számban jelenti ezt a fajta helyzetet, és nem is olyan idős korban. Ugyanis egyre több fiatalt – főként férfit – érint a hajgyérülés problémája, mellyel sajnos nem tudják felvenni a kesztyűt. A hajzat folyamatos elvesztése pedig azt eredményezheti, hogy elveszítik önbizalmukat is, sokkal idősebbnek néznek ki annál, mint ahány évesek valójában, és bizony mindez rá tudja nyomni a bélyegét a mindennapokra.

Nem szabad azonban beletörődni ebbe a nem várt és főleg nagyon kellemetlen változásba, hiszen ezzel együtt nem csak stílusunkat, hanem valójában önmagunkat kellene feladni. Mivel létezik már olyan megoldás, mely a genetikai kopaszodásra gyógyírt jelent, így nem is kell belenyugodnunk az elsőként sokkoló fordulatba. Vissza kell fordítani.

A hajátültetés nem csupán biztos, hanem végleges megoldást jelent, és azok számára is segítséget nyújt, akik nem csak átmeneti hajhullás miatt szenvednek gyér területektől, hanem akiknek az öröklés folyamata tépázta meg hajzatukat. Így visszanyerhetik régi frizurájukat, újra fiatalosabbak lesznek, és mindezzel együtt visszatalálhatnak önmagukhoz.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed