Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elton John parókák nélkül

0 Komment

Az idősebbek imádják, a fiatalok ismerik, szinte nincs olyan ember, aki ne hallott volna számtalan dalt a híres zenész előadásában. Elton John neve mindenki számára ismert, de még mindig nagyon sokan gondolnak egyből a dalok mellett a folyamatosan változó parókákra, ha a zenész neve elhangzik. Pedig már nem visel póthajat soha!

A Grammy-díjas énekes az 1960-as évek végén futott be a köztudatba, számos, mindenki által dúdolt dala között rengeteg filmzene is kapcsolódik a nevéhez. A rendkívüli hanggal rendelkező tehetséget azonban már nagyon fiatal korban megkörnyékezte a hajhullás.

hajhullás kopaszodás öröklött kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary klinika kedvezmény elton john énekes híresség zenész

Éppen ezért először különböző kalapokat és fejfedőket, majd parókákat kezdett hordani, melyeket teljesen hozzá is kötöttünk imidzséhez. Ezek a parókák sokszor egyáltalán nem hatottak természetesen, így olykor inkább megmosolyogtató volt a sztár fellépése, ami a külsőt illeti. A parókáknál talán csak a színes szemüvegek köthetőek jobban Elton John-hoz.

Ma viszont már nincs szüksége egyáltalán arra, hogy bármilyen póthajat kelljen viselnie, ugyanis a híresség évekkel ezelőtt hajbeültetésen esett át. Akkoriban szinte minden újság címlapján szerepelt a híre, hogy ezt az eljárást választotta kopaszodásának felszámolására.

És milyen jól tette! Ugyan az énekes külseje mindig is valamennyire különc lesz, hajzata azonban nagyon is jól mutat, mérföldkövekkel jobban, mint annak idején parókái. Azzal pedig már soha többé nem kell számolnia, hogy gyérülő frizurával szembesüljön, hiszen a hajbeültetés egy végleges megoldás.

Rengeteg embert, köztük főként férfiakat érint az öröklött jellegű kopaszodás, melyre ez az egyetlen biztos segítség létezik. A hajátültetés során a tarkótáji donorterületről nyernek ki hajszálakat, melyek aztán átültetve új helyükre ugyanúgy fognak viselkedni, mint előző területükön, vagyis nem hullnak ki. Éppen ezért mindenkinek érdemes megfontolnia a beavatkozást, aki nem tud és nem is akar azonosulni az egyre terjedő kopaszsággal.

A HairHungary Klinika ráadásul most rendkívüli kedvezményekkel várja mindazokat, akik úgy érzik, itt az ideje, hogy változtassanak. Előző cikkünkből megtudhatják ennek részleteit is!

A hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről, köztük a hajbeültetésről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Újabb híresség a HairHungary Klinikán

0 Komment

Chris Lawyer, a közismert magyar DJ a lehető legtermészetesebb és leghatékonyabb módszert szerette volna választani hajzatának dúsítására. Ezért esett a választása a PRP terápiára, melyet a HairHungary Klinikán végeztetett el.

A Drakula-, illetve sajátvér terápiaként is emlegetett eljárás akár különálló kezelésként is megállja a helyét, ha valakinek gyérülni kezd a frizurája. Abban az esetben, ha átmeneti hajhullásról beszélünk, illetve, ha genetikai vagy bármilyen más eredetű kopaszodásunk még nagyon az elején tart, érdemes ezt a hajterápiát választani.

hajhullás kopaszodás hajgyérülés hairhungary chris lawyer dj zenész híresség prp terápia hajterápia kezelés drakula terápia

Az eljárás segítségével ugyanis a meglévő, elvékonyodott hajszálak újra megerősödnek, és az aktív hajhullás akár már egy hónap elteltével is megállhat. Ezt követően a hajzat tapintása is tömöttebbé válik. A PRP terápia tehát nagy segítséget jelent a kezdeti kopaszodás szakaszában, és megoldást jelenthet olyan átmeneti hajhullás okozta károkra is, melyeket egyedül nem tud könnyen és gyorsan helyrehozni szervezetünk.

Másrészt alkalmazhatjuk a sajátvér terápiát a hajbeültetés kiegészítő kezeléseként is, mivel rengeteg pozitív hatásával könnyíti a gyógyulást, és az eredményességet is növeli. Mindenképpen érdemes tehát meggondolnunk a lehetőségét annak, hogy a saját anyag – vérünkből kinyert vérsavó - segítségével erősítsük meg frizuránkat.  

Ez a hajterápia tehát egy átfogó segítséget jelent több, hajzatunkat érintő gondunkra is. Magáról az eljárásról, illetve annak menetéről a nemzetközileg is elismert zenész beszámolóját megtekinthetik a HairHungary oldalán, melyben említésre kerül az is, hogy milyen félelmekkel nézhet szembe egy ilyen eljárás előtt a páciens.

Az biztos, hogy ha valaki tenni akar frizurájáért, az nem fog csalódni a kezelésben. Mivel hajzatunk az  egyik központi eleme kinézetünknek, fontos, hogy ha probléma van vele, az ellen tegyünk is minél előbb. Hiszen, ha jól akarjuk érezni magunkat saját bőrünkben, illetve frizuránkban, akkor nem mehetünk el a gondok mellett.

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu


> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Éliás Jr. nagy álma vált valóra

0 Komment

A HairHungary Klinika már eddig is számos hírességgel büszkélkedhetett azt a listát tekintve, mely folyamatos sikertörténetét övezi. A hajátültetés immár sokaknak nyújtott olyan segítséget, ami nem csak a frizurájuk tekintetében hozott változást, hanem bizony az életükben is.

eliás jr. hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary zenész híresség Szabó Imre álomMost egy újabb közismert személy, a híres zenész, Éliás Jr. kereste fel a Klinikát azzal, hogy egy jó ideje érlelődött vágyát megvalósíthassa. A következő sorokban arról olvashatunk, hogy tulajdonképpen mi is állt a hátterében annak, hogy a hajátültetést választotta:

A HairHungary jóvoltából valóra vált egy régóta dédelgetett álmom, hogy a 2017-es évet hajbeültetéssel fogom kezdeni.

Már elég korán, a huszas éveimben kezdett ritkulni a hajam. Fodrász dinasztiából származom, ezért amíg nem vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, magam is fodrászként dolgoztam a zenélés mellett. Édesanyám, illetve a nagybátyám, Szabó Imre - aki egykor Európa-bajnok volt -  javasolta, hogy ne aggódjak, mert mire „nagy leszek”, már olyan korszerű technikákat alkalmaznak, hogy észre sem lehet majd venni a beavatkozást.”

Szerencsére a hajbeültetés mára már tényleg egy olyan forradalmian tökéletesített technika, melynek segítségével valóban észrevétlenül, teljesen természetes eredménnyel orvosolható a kopaszodás problémája. A döntés meghozataláról a zenész így fogalmaz:

„Gyakorlatilag 1999 óta kalapot hordok a színpadon és reményeim szerint a műtét után már akár fedetlen fővel is magabiztosabban állok ki a közönségem elé. A managerem jóvóltából ismerhettem meg a HairHungary-t és, ha már manapság ilyen korszerű eljárások léteznek, az embernek nem szabad elszalasztania a lehetőségeket.”

Mint minden beavatkozás előtt, az ember természetesen tele van kérdésekkel és félelmekkel, éppen ezért fontosak a műtétet megelőző, személyes találkozások azzal a személlyel, akinek aztán a kezébe adjuk sorsunkat – és frizuránkat.

„A műtétet végző doktor úrral, dr Simon Balázzsal történő konzultációk és a kötelezően elvégzendő előzetes vizsgálatok mind megnyugtattak, hogy minden rendben lesz a műtét során. Nincs mitől félnem. És igaza is lett. Minden várakozásomat felülmúlta a műtét napja.”

eliás jr. hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary zenész híresség Szabó Imre álom

A beavatkozás menetéről, valamint az azt követő, közvetlen időszakról így fogalmaz:

„Már a kora reggeli órákban elkezdték a hajhagymák eltávolítását, ami egyáltalán nem fájt. Szerencsére csak pár tűszúrást kellett kibírnom, ami az érzéstelenítéshez kellett. A doktor úr és csapata elképesztően profin, összehangoltan dolgoztak. Ennek hála, ebédszünet után már el is kezdődhetett a beültetés, és kora délután már haza is mehettem. Szerencsére a műtétet nagyon jól viselte a szervezetem, és az elkövetkezendő pár nap is zökkenőmentesen telt. Már most látszik, hogy milyen jól sikerült a műtét és nagyon tetszik az eredmény.”

Az biztos, hogy a hajátültetésnek köszönhetően Éliás Jr. legközelebb már olyan hajzattal léphet majd színpadra, melyről régóta álmodozott.

A Klinikáról, valamint a hajhullás okairól és a hajátültetésről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Tom Hanks is ezt választotta

0 Komment

Láttuk már kapitányként, számkivetettként, tudósként, láttuk halálos betegség ellen küzdeni és értelmi fogyatékosként is lopta már be magát az emberek szívébe. Napestig sorolhatnánk Tom Hanks lenyűgöző és magával ragadó szerepléseit, most azonban nem kitűnő tehetségéről, hanem külsejéről ejtünk pár szót.

A híresség bizony több, mint 30 éve varázsol minket más és más világba, istenadta tehetségével számtalan díjat nyert már el. Azonban – mint ahogy sok más férfitársát – őt is utolérte a kopaszodás problémája, méghozzá elég korán. Persze ebbe sok színész kollégája inkább beletörődött – mint például Bruce Willis vagy Jason Statham -, Tom Hanks azonban nem ezt az utat választotta. Valószínűleg úgy érezte, hogy az előbb említett férfiakkal ellentétben neki nem állna jól a tar fej. És milyen jól döntött!

A hajátültetés után – melyre 2006 körül eshetett sor – nem csak a hajvonala húzódott előrébb, hanem bizony sokkal dúsabb frizurája lett, melyre azóta is büszke lehet. Manapság ugyan kissé elkezdett őszülni hajkoronája, de valljuk be, ez viszont már jól áll a hatvanas éveihez közelítő színésznek.

A kopaszodás igen sokakat érintő probléma, mind a hétköznapi emberek, mind pedig a sztárok világában. Mivel tényleg nem mindenki esik bele abba a bűvkörbe, hogy ritkuló hajzata még emel is a férfias kinézetén, ezért bizony rengetegen nem képesek elfogadni azt, amit a tükörben látnak.

A leginkább az erősebb nemre jellemző, androgén kopaszodás igazából csak egyetlen lehetőséggel orvosolható. A hajátültetés során a tarkórészt használják donorterületként, mivel itt a hajszálakra nem hat a tesztoszteron – melynek köszönhető a fejtetőn lévő haj „elsorvadása”. Az innen nyert hajszálak új helyükön ugyanúgy fognak viselkedni, mint a régi területükön, így az eljárás után már nem gyérülni látjuk majd új frizuránkat, hanem szép, dús hajzatunk lesz. Éppúgy, mint Tom Hanks-nek, aki valószínűleg egy percig sem bánta, hogy tű alá feküdt, hiszen most fiatalosabb frizurával láthatjuk a képernyőn, mint karrierje elején.  

 

Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed