Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Éliás Jr. nagy álma vált valóra

0 Komment

A HairHungary Klinika már eddig is számos hírességgel büszkélkedhetett azt a listát tekintve, mely folyamatos sikertörténetét övezi. A hajátültetés immár sokaknak nyújtott olyan segítséget, ami nem csak a frizurájuk tekintetében hozott változást, hanem bizony az életükben is.

eliás jr. hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary zenész híresség Szabó Imre álomMost egy újabb közismert személy, a híres zenész, Éliás Jr. kereste fel a Klinikát azzal, hogy egy jó ideje érlelődött vágyát megvalósíthassa. A következő sorokban arról olvashatunk, hogy tulajdonképpen mi is állt a hátterében annak, hogy a hajátültetést választotta:

A HairHungary jóvoltából valóra vált egy régóta dédelgetett álmom, hogy a 2017-es évet hajbeültetéssel fogom kezdeni.

Már elég korán, a huszas éveimben kezdett ritkulni a hajam. Fodrász dinasztiából származom, ezért amíg nem vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, magam is fodrászként dolgoztam a zenélés mellett. Édesanyám, illetve a nagybátyám, Szabó Imre - aki egykor Európa-bajnok volt -  javasolta, hogy ne aggódjak, mert mire „nagy leszek”, már olyan korszerű technikákat alkalmaznak, hogy észre sem lehet majd venni a beavatkozást.”

Szerencsére a hajbeültetés mára már tényleg egy olyan forradalmian tökéletesített technika, melynek segítségével valóban észrevétlenül, teljesen természetes eredménnyel orvosolható a kopaszodás problémája. A döntés meghozataláról a zenész így fogalmaz:

„Gyakorlatilag 1999 óta kalapot hordok a színpadon és reményeim szerint a műtét után már akár fedetlen fővel is magabiztosabban állok ki a közönségem elé. A managerem jóvóltából ismerhettem meg a HairHungary-t és, ha már manapság ilyen korszerű eljárások léteznek, az embernek nem szabad elszalasztania a lehetőségeket.”

Mint minden beavatkozás előtt, az ember természetesen tele van kérdésekkel és félelmekkel, éppen ezért fontosak a műtétet megelőző, személyes találkozások azzal a személlyel, akinek aztán a kezébe adjuk sorsunkat – és frizuránkat.

„A műtétet végző doktor úrral, dr Simon Balázzsal történő konzultációk és a kötelezően elvégzendő előzetes vizsgálatok mind megnyugtattak, hogy minden rendben lesz a műtét során. Nincs mitől félnem. És igaza is lett. Minden várakozásomat felülmúlta a műtét napja.”

eliás jr. hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary zenész híresség Szabó Imre álom

A beavatkozás menetéről, valamint az azt követő, közvetlen időszakról így fogalmaz:

„Már a kora reggeli órákban elkezdték a hajhagymák eltávolítását, ami egyáltalán nem fájt. Szerencsére csak pár tűszúrást kellett kibírnom, ami az érzéstelenítéshez kellett. A doktor úr és csapata elképesztően profin, összehangoltan dolgoztak. Ennek hála, ebédszünet után már el is kezdődhetett a beültetés, és kora délután már haza is mehettem. Szerencsére a műtétet nagyon jól viselte a szervezetem, és az elkövetkezendő pár nap is zökkenőmentesen telt. Már most látszik, hogy milyen jól sikerült a műtét és nagyon tetszik az eredmény.”

Az biztos, hogy a hajátültetésnek köszönhetően Éliás Jr. legközelebb már olyan hajzattal léphet majd színpadra, melyről régóta álmodozott.

A Klinikáról, valamint a hajhullás okairól és a hajátültetésről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Olcsó poén lenne azzal kezdeni a professzionális hajbeültetésről szóló cikket, hogy már Sámsonnak is a hajában volt az ereje. Mégis kénytelen vagyok ilyen fordulattal élni, mert bár a későbbi évszázadok során a haj alatt lakozó tartalmat jobban értékelték, a külső megjelenésünk szempontjából ezt, a még szőrös őseinktől ránk maradt örökséget a mai napig világszerte státuszszimbólumként viseljük, formázzuk, ápolgatjuk. Amíg van…

Hol van már az idő, amikor a 90-es évek amerikai zsarufilmjeiben a főnököt kigúnyoló szépfiú annak rosszul sikerült hajbeültetésén élcelődik. Pedig rosszul sikerült hajbeültetések még mindig vannak. Nem is kevés…

Cikksorozatunk első bejegyzése és az ezt követő szakmai anyagok és tájékoztatók egy, a HairHungary Klinika orvosai által az évek során szakmai kongresszusokon és képzéseken felhalmozott tapasztalatok alapján jött létre. Megszületésében az a motiváció játszik igen fontos szerepet, hogy végre átfogó, igazán hiteles szakmai fórumot hozzunk létre a minőségi hajbeültetés és egyéb kiegészítő terápiák után érdeklődők számára, akik sokszor csak a profitorientált, gombamódon szaporodó „hajklinikák” promóciós anyagaiból tudnak tájékozódni.

Dr. Simon Balázs véleménye szerint az ISHRS (Hajsebészek Nemzetközi Szervezete) legutóbbi, isztambuli kongresszusa olyan élményekkel szolgált, amelyet egy magára valamit is adó, igazán elhivatott hajbeültetési specialista minél szélesebb körrel kíván megosztani, hogy a fent említett rossz műtétek száma fokozatosan nullára csökkenjen.

A mai modern, hajszálankénti hajátültetés történetét átvenni itt felesleges lenne - erről olvashatnak épp most egy másik cikksorozatunkban -, azonban azzal mindenképpen tisztában kell lenni, hogy hazai megjelenése és valóban hatékony módszerként való alkalmazása az elmúlt évtizedre tehető. Ez rendkívül csekély idő az esztétikai sebészet más beavatkozásainak hazai meghonosításához mérten, éppen ezért szükséges olyan médium, amelyben a módszer hatékonyságát szemléltetni tudjuk, és mindenki meggyőződhet a biztonságosságáról, valamint képet kaphat róla, hogyan is válasszon hajklinikát.

Ebben kíván segíteni a nemrégiben alakult hazai Facebook csoport, hiszen külföldön bevett szokás, hogy a páciensek kopaszodási problémáikat megosztják fórumokon, ahol az orvosok és más hajátültetésen már átesett emberek segítenek útmutatást adni.

> Facebook csoport csatlakozás - Hajbeültetés kérdések és válaszok szakértők jelenlétében

A következő részben a műtéti logisztika és a hajátültetéshez szükséges speciális eszközök fontosságáról oszjuk meg tapasztalatainkat!

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed