Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mint a falevelek…

0 Komment

Akármennyire is szeretnénk még, hogy a nyár maradjon, bizony most már tényleg beköszöntött az ősz. Ahogyan az egész természet, úgy az emberi szervezet is egészséges változásokon megy át ilyenkor, és bizony sokaknál előfordul az is, hogy pont ugyanúgy, mint a falevelek, hajuk is el kezd hullani kicsit.

Ilyenkor nem kell egyből megijedni, hiszen ha az évszakváltáshoz köthető, szezonális hajhullásunk van, akkor az maximum egy-másfél hónapig fog tartani. Mivel kevesebb vitaminhoz jut szervezetünk azzal, hogy a nyárhoz képest a zöldségek és gyümölcsök mennyiségének csak a hányadát fogyasztjuk, előfordulhat, hogy csak ez áll a háttérben. Másrészt pedig a levegőben rengeteg változás megy végbe, amelyre szervezetünk is egyénileg reagál. Nem csak hidegebb lesz az időjárás, de megváltozik a páratartalom is, illetve ebben az időszakban sokkal többet és erősebben fúj a szél, ami szárító hatással bír a hajszálakra, és a fejbőrünkre is.

Amennyiben tudjuk azt, vagy észrevesszük, hogy frizuránk érzékenyen reagál az évszakváltásra, segítsünk neki átvészelni ezt az időszakot! Megtehetjük ezt például vékonyabb anyagból készült sapkák hordásával, ami alatt még nem izzad be a fejbőrünk, de mégis védi hajzatunkat, és persze külső szerek, hajpakolások segítségével is regenerálhatjuk hajszálainkat, fejbőrünket.

Ha annak ellenére, hogy kellőképpen odafigyelünk hajunk állapotára, és megteszünk mindent annak az érdekében, hogy kisebb mértékű hajhullással vegyük a hidegebb hónapok akadályait, mégis nagymértékű hajveszteséget tapasztalunk, ami tovább is tart, mint egy-két hónap, akkor mindenképpen el kell gondolkoznunk azon, hogy a kopaszodást talán mégsem az okozza, hogy beköszöntött az ősz.

Mivel hajhullás rengeteg más okból is kialakulhat, így ilyenkor inkább forduljunk szakértő segítséghez azért, hogy kiderítsük, mi állhat a háttérben. Ugyanis ettől függően lehetnek segítségünkre a kiváltó tényezők megoldása mellett egyes kezelések, illetve azzal is számolnunk kell, hogy kopaszságunkat lehetséges, hogy csak a biztos megoldást jelentő hajátültetés tudja majd orvosolni.

 

Keresse fel a HairHungary Klinikát, ha bármilyen hajjal kapcsolatos problémája van:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Hajhullás megfázás miatt

0 Komment

Sajnos ahogy szeptember derekára érünk, egyre jobban el kell fogadnunk, hogy a nyár véget ért, és bármennyire nem vártuk, beköszöntött az ősz. Ilyenkor az időjárás megváltozása miatt bizony szervezetünk is olyan változásokon megy keresztül, melyek megterhelők lehetnek számunkra.

Az egyik legfontosabb változás a hideg levegő érkezésével jön el, amikor nemcsak fázékonyak vagyunk, hanem sajnos sok esetben könnyen meg is fázhatunk. Ez egyrészt azért lehetséges, mert az időjárás változásának hirtelenségét nem követjük öltözködésünkkel, másrészt pedig azért, mert az immun-rendszerünket felkészületlenül érintheti a 10-20 fokos hőmérsékletcsökkenés.

A megfázás nem csak arról szól, hogy köhögünk, tüsszögünk, és több száz zsebkendőt használunk el, hanem érintheti sajnos a fejbőrünket is. Ha hűvösebb időben nem szárítjuk meg kellőképpen hajzatunkat, vagy elkap minket esernyő vagy csuklya nélkül egy hideg eső, mely eláztatja fejünket, és ha ráadásul még konok szél is fúj, nagy valószínűséggel fázhat meg a fejbőrünk.

Ha hajhullást észlelünk éppen akkor, mikor lázasan fekszünk otthon, akkor tudatosíthatjuk magunkban, hogy fejtetőnket sem kíméli a betegség. A fejbőr megfázása viszont jelentkezhet önmagában is, ilyenkor ezt ténylegesen csak az mutatja, hogy hajunk hullani kezd. Ez a fajta hajhullás sajnos hetekig is eltarthat, ha nem kapunk észbe időben, és a haj regenerálódása nagyon hosszú folyamatot igényel.

A fejbőr megfázásakor lehetséges, hogy nem elég belsőleg gyógyszerrel kezelni a problémát, hanem kifejezetten erre a gondra kifejlesztett sampon és egyéb hajpakolások használatára is szükség lesz.

A hajhullásnak, kopaszodásnak rengeteg oka lehet, mint ahogy például a fejbőr megfázása is. Minden esetben fontos megtalálni, mi állhat a háttérben, mert lehetséges, hogy az okozó problémák kiküszöbölésével, és a hajzat megfelelő ápolásával meg tudjuk állítani a hajhullást, azonban előfordulhat, hogy olyan bajjal állunk szemben, amikor már csak a hajátültetés jelenthet segítséget a régi frizura visszaszerzésében.

 

Bővebben a hajátültetésről:
HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

 

A depresszió is okoz hajhullást

0 Komment

A depresszió érinti a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt, nincs évszakhoz és különböző embertípusokhoz kötve. Kialakulásához egy energiahiányos állapot vezet, melytől hangulatunk levert lesz, és lelki állapotunk leromlik.

A pesszimizmus és a melankólia könnyen elősegíthetik ezt az állapotot, melyre sok jel utalhat, amit az elején észre sem veszünk, ilyen például a fejfájás gyakori jelenléte, a gyomorfájdalom és főként a félelemérzet gyakorisága. A depressziós ember e mellett nem csak a saját problémájával küzd, hanem mások negatív energiáit is átveszi, és szinte sajátjaként éli meg. Az állandó rossz érzések kiülnek az arcokra, befolyásolják a mimikákat, előjönnek a szem alatti karikák és mélyebbek lesznek a ráncok, elkezdődik az őszülés és hajhullás is, valamint a pánikbetegség sem kizárt.

A depresszió tehát nem csak lelki gondokat okoz, hanem fizikai hatásai is vannak, hiszen a szervezetünkben a különböző félelem érzetek, az elfojtások és a bánat legszélesebb skálái is negatívan hatnak, így kialakulhat gyomorgörcs, ingadozó vérnyomás, végtag remegés, légzési zavarok stb.

A depresszió okozta hajhullásnál az a félő, hogy a jelenségtől még rosszabbul érezhetjük magunkat, és még mélyebb depresszióba eshetünk attól, hogy nézünk ki.  

Ahhoz, hogy ezt leküzdjük, elsősorban fel kell ismerni, hogy depresszióban szenvedünk. Ez nem egy bonyolult folyamat, hiszen mindenki érzi magán, hogy valami nincs rendben. A hatékony megoldás az energiablokkok feloldása, a félelmek elengedése és a jó energia beengedése életünkbe. Ezt persze leírni könnyű, azonban ehhez a folyamathoz rengeteg türelem és idő kell, sokszor pedig csak kezelések és terápiák során érhetjük el az igazi eredményt.

A szervezet megfelelő működése a lelki bajok kiküszöbölése után helyreáll, ám természetesen vannak olyan károk, melyekre külön megoldást kell találnunk. Ilyen lehet a hajhullás okozta kopasz foltok jelenléte is, mely nem biztos, hogy megszűnik már magától. Ilyenkor jöhetnek szóba a mezoterápiás kezelések, esetenként különböző készítmények alkalmazása, de az is előfordulhat, hogy már csak a biztos és végleges hajátültetés segíthet.

Tudjon meg többet a hajátültetésről, és találjon vissza önmagához segítségével!

HairHungary Klinika
Web: https://hairhungary.hu/
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Őszi hajhullás

0 Komment

Az évszakok váltakozása jelentős befolyással bír szervezetünk működésére. Attól, hogy milyen időszak következik, függ a kedélyállapotunk is, a hangulatunk, és minden szervünk másként készül fel a melegebb és hidegebb hónapokra.

hajhullás hajátültetés hairhungary évszakok ősz szezonális hajhullásA hőmérsékletben történő változások mellett nagyon fontos megemlíteni a légnyomásban végbemenő változásokat is, melyekre szervezetünk különböző módokon reagál. A hirtelen fordulatok hatására kiszáradhat a bőrünk, sokan fejfájással küzdenek, és hajunk is nagyobb mennyiségben kezdhet hullani.

A szezonális hajhullás nem mindenki számára ismert tényező, van, aki észre sem veszi, hogy a megszokottnál több hajszála távozik, viszont előfordulhat olyan eset is, amikor nagymértékű hajhullást észlelünk. Az évszakok váltakozása miatt bekövetkező hajhullás mértéke egyénenként eltérő tehát, mégis jobban tesszük, ha odafigyelünk rá.

Az őszi hajhullásnak tulajdonképpen két fő oka lehet. Az egyik az, hogy ilyenkor mutatkoznak a nyáron „összegyűjtött” káros hatások, a hajhullás hajátültetés hairhungary évszakok ősz szezonális hajhullásmásik pedig, hogy ilyenkor az előző hónapokhoz képest már kevesebb vitaminforrással rendelkezünk. A nap sütésének hiánya, a hidegebb levegő, a zöldségek és gyümölcsök bevitelének lecsökkenése mindenképpen károsan befolyásolják egész szervezetünk működését, többek között a hajállományunkét is.

Amennyiben csak az évszakváltásnak betudható hajhullásban szenvedünk, az nem tarthat tovább, mint egy-másfél hónap. Ha mégis hosszabb lenne a hajhullás időszaka, és maradandóbb károkat okozna, mindenképpen fel kell keresnünk szakszerű segítséget, hiszen a hajhullás mögött rengeteg eltérő ok lapulhat.

A HairHungary Klinikánál egyéni konzultáció után személyre szabott gyógyírt nyújtanak a pácienseknek. Lehet, hogy a problémán segíthetnek különböző, klinikailag tesztelt készítmények is, de az is előfordulhat, hogy mezoterápiás kezelést kell alkalmazni, végső esetben pedig csak a biztos sikereket nyújtó hajátültetés jelentheti a megoldást problémánkra.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:

HairHungary Klinika
Web: www.hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Őszülés és hajhullás

0 Komment

Az idősödő halántéknál egy természetes folyamatként tekintünk az őszülésre, ami után a korhoz kötött hajritkulást is könnyebben elfogadjuk. Azonban vannak olyan esetek, amikor a haj már fiatalabb korban elkezd deresedni, és még rosszabb esetben hullani is. Mi állhat ennek hátterében?

Hajunk színe a hajszál külső és belső részeiben található festékanyagainak arányától függ. Amikor ezen festékanyagokat termelő sejtek működése valamilyen oknál fogva csökken, a hajzat őszülni kezd. Ha egy hajszál már fehér lett, a helyén is fehér hajszál fog kinőni.

őszülés hajhullás kopaszodás hajbeültetés hajátültetés hairhungary hajklinikaAmennyiben ez a jelenség már fiatalkorban előjön, akkor vagy örökletes okokra vezethető vissza, vagy valamilyen betegség áll a hátterében. Ilyen lehet például a pajzsmiriggyel kapcsolatos problémák előfordulása, melyek okozhatnak őszülést és hajhullást is. Utóbbi két tünet jelentkezhet tartós stressz, szorongás és hirtelen trauma hatására is. Ilyenkor az idegrendszer rendellenes működése miatt egész testünkben felborul a vérellátás, így a hajszálakhoz sem jut el megfelelő mennyiségű vér.

Amennyiben a tünetek valamely  - a fent felsoroltak szerinti – betegségre, gondokra utalnak, lehetőség van a megfelelő gyógyszeres kezelésére. Ha időben tesszük meg ezt a lépést, akkor az őszülési folyamat megállhat, és a hajhullásban elvesztett hajszálak még visszanőhetnek.

Azonban ha nem fordulunk gyorsan szakszerű segítséghez, túl késő lehet a probléma megoldásához. Az őszülést csak megállítani, visszafordítani már nem lehet, a hajhullás pedig tartós károkat is okozhat, olyan hajhiányos részek maradhatnak meg, melyeken csak kifejezetten erre a célra alkalmazott készítmények, mezoterápiás kezelések, vagy végső esetben csak a hajátültetés segíthet. Utóbbi eljárás biztos sikerekkel kecsegteti a pácienseket, akik ezt követően ismét normális hajkoronával büszkélkedhetnek. Az ősz hajszálakat ellen pedig kimeríthetetlen hajfesték és színező tárház áll a rendelkezésünkre.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:
HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed