Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Azoknak az embereknek, akik kopaszodástól és hajhullástól szenvednek, eleve nagyon nehéz, és nagy lépést jelent felkeresni szakértő segítséget. Pedig minél előbb megteszik, annál hamarabb jutnak majd el a megoldásig.

A folyamatos szégyenkezés vagy rossz hangulat jelentkezhet már kis idő elteltével, ha észrevesszük, hogy a normálisnál több hajunk hullik ki, hiszen kinézetünk egyik legfontosabb eleméről van szó. Nem mindegy tehát, hogy a hirtelen sokkhatás után inkább megpróbálunk beletörődni ebbe, vagy azonnal megoldást keresünk a problémánkra.

A hajhullást attól függően lehet kezelni, hogy mi okozza. Ha valamilyen betegség vagy gyógyszer, esetleg stressz okozza a kopaszodást, sokszor elegendő ezen okokat megtalálni, megoldani, megváltoztatni és kezelni ahhoz, hogy hajzatunk ismét a régi legyen.

Vannak azonban olyan esetek, amikor öröklődés, genetika vagy hormonális probléma áll a hajhullás hátterében. Ilyenkor a hajhullás folyamatát lassítani lehet különböző készítményekkel, mezoterápiás kezelésekkel, viszont igazi és végső megoldást a legtöbb esetben csak a hajátültetés jelenthet. Az eljárás során a tarkótáji fejrészről ültetnek át hajszálakat, hiszen ezek genetikai tulajdonságuk miatt nem hullnak ki. Így a páciens visszanyerheti régi frizuráját, ezzel együtt régi életét is.

Az egyéni konzultáció tehát nagyon fontos szereppel bír, hiszen mindenképpen ki kell vizsgálni, mi okozza a hajhullást. Ezen felül minden egyénnek más és más a fejbőre, hajának vastagsága, és természetesen az igények is széles skálát mutathatnak. Ezen kívül fontos az is, hogy az eljárás után megfelelően kezeljük, és óvjuk a beültetett hajszálakat, melyről szintén egyéni felvilágosítás útján tájékozódhatunk.

Ha hajhullás árnyékolja be életét, vagy többet szeretne megtudni a hajátültetési eljárásról, keresse fel a HairHungary Klinikát, és kérjen személyes konzultációra időpontot:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (70) 512 2296; 06 (30) 552 0940

Talán senkinek sem kell bemutatni hazánk egyik meghatározó futball egyéniségét, hiszen elég ha csak a szurkolók régi "Bólints Tibi!" rigmusait idézzük fel, és máris tudjuk kiről van szó. Nyilasi Tibor ezúttal nem a foci kapcsán kerül előtérbe, mivel hamarosan hajátültetési beavatkozáson esik át a HairHungary Klinikán.

Nyilasi Tibor szerencsére a mai napig elkötelezett híve a labdarúgásnak, a Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját segíti, és szakértőként rendszeresen láthatjuk őt a képernyők előtt is. Korábban fia, ifjabb Nyilasi Tibor esett át hajátültetésen egy kifejezetten erre szakosodott magyar klinikán, és látva a sikeres eredményt bizony már akkor is komolyan elgondolkozott a beavatkozás lehetőségén.

Az évek folyamán sokan kérdezték Nyílt, hogy hova tűnt régi hajkoronája, melyre Tibor csak ennyit válaszolt: „Tudjátok a rengeteg góltól amit bólintottam sajnos elkopott!” - Nos, a jövőben már nem kell magyarázkodnia, hiszen napokon belül átesik Ő maga is a beavatkozáson, és döntésében nem Rooney vagy Beckham sikeres hajátültetése segítette, hanem fia eredménye volt számára meggyőző.

A kétnapos műtét során a klinika hajspecialista szakorvosai Tibor tarkótájáról fogják kinyerni a lehető legtöbb úgynevezett graftot (hajtüszőt), hogy azt átültessék a kopasz területekre. A beavatkozás fájdalommentes, csupán a helyi érzéstelenítő szúnyogcsípés szerű szúrás lehet kellemetlen. A lábadozás 2-3 napos, a végleges eredmény pedig hozzávetőlegesen fél év múlva már látható lesz.

A hajátültetés egyre népszerűbb hazánkban is, és bizony a magyar szakemberek a világ élmezőnyébe tartoznak. A HairHungary Klinika eszközparkja és eljárása egy amerikai szabadalom alapján került kialakításra, és a műtétek szinte wellness körülmények között zajlanak. A páciensek olvashatnak, internetezhetnek, vagy éppen kedvenc filmjüket nézhetik a beavatkozások során.

Bővebben a hajátültetésről:
www.hairhungary.hu

Újévi fogadalmak

0 Komment

Az év utolsó napján mindig átgondoljuk, mit csináltunk jól, és mit kellett volna másképp. Aztán előkerülnek a malacos perselyek, és megfogalmazzuk magunknak, vagy akár fogadalmakat teszünk mások előtt, mit is szeretnénk elérni a következő évben.

újév fogadalom hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungary célkitűzés frizuraMinden célkitűzés ilyenkor olyan elérhetőnek tűnik, aztán az új év elkezdésével ugyanolyan nehézségekbe ütközünk, mint eddig is. Azonban sokaktól lehet hallani, hogy az újévi fogadalmát annyira komolyan vette, hogy a végén sikerült is elérnie célját, így ez a hagyomány mindenképpen pozitívnak fogható fel.

A legtöbb fogadalom valamilyen nagyobb cél eléréséről szól, esetleg egy olyan lépés megtételéről, amitől szorongunk, vagy nincs meg hozzá a kellő anyagi vagy lelki hátterünk. Ám újév napján ezek a célok ismét a szemünk előtt lebegnek, és talán közelebb kerít minket a megoldáshoz az ünnep szelleme.

Sok esetben van szó ilyenkor az egészségünkről. Többen próbálnak lemondani például a cigarettáról, vagy bármely más szenvedélybetegségről, fogadkoznak, hogy lefogynak, és elkezdenek sportolni. Ez mind csupa pozitív dolog.

A hajhullás és kopaszodás szintén egy olyan probléma lehet, melynek megoldásával nem tudunk, vagy nem akarunk foglalkozni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy az érintettek minél előbb szakértő segítséghez forduljanak, hiszen kinézetünk és személyiségünk egyik legfontosabb eleme a frizuránk.

Ha megtaláljuk a hajhullás okát, tudjuk kezelni is a problémát. Olykor elegendő különböző készítmények alkalmazása, azonban van olyan – például genetikai eredetű – kopaszodás, melyen csak a biztos sikert jelentő hajátültetés segíthet. A hajátültetési eljárás fájdalommentes, mégis nagyon sok idő, támasz és elhatározás kellhet ahhoz, hogy elszánjuk magunkat arra, hogy ehhez a segítséghez forduljunk.

A kopaszodástól, hajhullástól szenvedő embereknek tehát az egyik legjobb és legnagyobb fogadalmuk lehet, hogy problémájukkal vegyék fel a harcot, és forduljanak szakszerű segítséghez. A HairHungary Klinika személyre szabottan adja meg a választ, hogy kinek milyen eljárással lehet visszavarázsolni régi frizuráját.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Frizurát ajándékba!

0 Komment

A közelgő ünnepek küszöbén állva nagyon sokan jönnek rá arra, hogy még mennyi ajándék hiányzik. Ilyenkor megy az eszeveszett rohanás, ám legtöbbször még azt sem tudjuk, mit is frizura ajándék hajápolás hajpakolás sampon csomag hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungaryvegyünk szeretteinknek, rokonainknak, barátainknak, kollegáinknak.

Mivel minden ember számára fontos a külső, ezért sosem hibázhatunk, ha valamilyen szépségápolással kapcsolatos ajándékot találunk ki, és ez ma már nem csak a hölgyekre, hanem a férfiakra is vonatkozik.

Hajunk tulajdonképpen kinézetünk megkoronázó eszköze, ezért nagyon fontos, hogy kellően ápoljuk, és vigyázzunk rá. Tehát nagyon szép ajándék lehet egy hajpakolással, kellő gonddal kiválasztott samponnal és egyéb hajápolási szerrel megpakolt csomag is. Hiszen ezekre mindig szükség lehet, és sokszor találhatunk előre elkészített ajándékcsomagokat a különböző gyártóktól, így szép, igényes meglepetésül szolgálhatunk vele.

frizura ajándék hajápolás hajpakolás sampon csomag hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungaryHölgyeknek ugyancsak ízléses ajándékötlet, ha valamilyen szalonba szóló ajándékutalvánnyal kedveskedünk nekik, legyen szó egy frizura elkészítéséről, vagy akár egy hajpakolásos kényeztetésről.

Nagyon sokan szenvednek hajhullástól, kopaszodástól. Közvetlen, velünk szoros kapcsolatban álló rokonoknak és barátoknak ne féljünk olyan ajándékkal kedveskedni, ami a másik fél számára szükséges és segítő lehet!

A HairHungary klinika személyre szabott lehetőségeket és segítséget kínál minden kedves érdeklődőnek és páciensnek. Néha ugyanis elegendő a klinikailag tesztelt, propecia és minoxidil tartalmú készítmények alkalmazása, sok esetben segíthet mezoterápiás kezelés, a biztos, garantált megoldást viszont csak a  hajátültetési eljárás nyújthatja. 

Ha valaki a kopaszodás kellemetlen árnyékában él, annak már az is nagy lehetőséget jelenthet, hogy megtudja, mi is okozhatja hajhullását, illetve azt, hogy mi lehetne segítségére ebben a problémában. Ilyen esetekben ha van kire támaszkodni, illetve van ki ösztönözzön, az már magában egy ajándék!

Ismerje meg jobban a hajátültetési és egyéb eljárásokat:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb sztárfodrásza James Brown és az Xfaktor 2010-es döntőse Takács Nikolas is kizárólag kalapban, vagy divatos fejfedőkben mutatkozik a nyilvánosság előtt. Vajon rejtegetnek valamit? Vagy pusztán divatot szeretnének diktálni?

Az angol fodrászhíresség a napokban lerántotta a leplet magáról, mivel bevallotta, hogy bizony kopaszodását kívánta palástolni, mely már a 20-as éveiben elkezdődött. A hajhullásának kezelése helyett Kate Moss kedvenc fodrásza inkább kalapot kezdett hordani, melyet olyannyira megszokott, hogy később védjegyévé vált a sztár világban.

A tavalyi évben látva Wayne Rooney futballcsillag csodálatos átalakulását eldöntötte, hogy Ő maga is belevág a megoldást kínáló hajátültetési eljárásba. A kétnapos műtét során a tarkóján található és a genetikai kopaszodásnak ellenálló hajszálakat ültették át az úgynevezett vertex területre, azaz fejének tetejére. A hajátültetését titokban tartotta egészen mostanáig, mivel a kamerák tűzében kívánta megmutatni a hajbeültetésének sikerességét. Az egyik legnagyobb hírportálnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy sokkal magabiztosabb lett, mivel korábban eltitkolt kopaszodására hordott kalapját rettegve vette le például a repülőtéri ellenőrzések során.

james brown kate moss takács nikolas xfaktor hajátültetés hajbeültetés wayne rooney fodrászat hairhungary safesystem-fue2     james brown kate moss takács nikolas xfaktor hajátültetés hajbeültetés wayne rooney fodrászat hairhungary safesystem-fue2

„Közel 20 évig kalapot viseltem minden alkalommal, sokszor voltam ideges és bizonytalan, már-már paranoiás a hajam miatt. Most már megvan a kellő önbizalmam, hiszen az átültetett hajszálak soha nem hullnak ki. Az egész dolog hihetetlen számomra és rettentően boldog vagyok, hogy a barátaim is elképedve néznek rám.”

james brown kate moss takács nikolas xfaktor hajátültetés hajbeültetés wayne rooney fodrászat hairhungary safesystem-fue2

A hajátültetés tudománya a genetikai tulajdonságokon alapszik, mivel a tarkón és az oldalt található hajszálak ellenállnak az adrogén jellegű, azaz az örökölt kopaszodásnak. Hazánkban hajátültetési beavatkozásra a HairHungary klinikához érdemes fordulni, mivel itt a szakemberek már több mint két éve használják az Egyesült Államokból származó úgynevezett SafeSystem-FUE eljárásmódot.

Bővebben a hajátültetésről:
hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed