Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Háziállatokkal egészségesen

0 Komment

Köztudott tény, és már kutatások is bizonyítják, hogy a házi kedvencek nem csak lelkünkre, hanem egészségünkre is nagyon jó hatással vannak. A lelki egyensúly, a több mozgás és a harmónia miatt sok olyan betegséget előznek meg életünkben, melyre nem is gondolnánk.

Az egyik legnagyobb hatásuk a depresszió ellen van, hiszen elég csak kapcsolatba lépnünk a kis kedvencekkel, azonnal beindul az agy öröm-központjában található hormonok termelése. Ha mellettünk vannak, könnyebben tudjuk feldolgozni a stresszes helyzeteket is, hiszen nyugtató hatással vannak ránk.

A rendszeres mozgás csökkenti az elhízás veszélyét, ezzel együtt könnyebben alakíthatunk ki szociális kapcsolatokat a séták során. Olyan betegségeket előzhetünk meg háziállatunknak köszönhetően, mint a magas vérnyomás, a lelki instabilitás, valamint csökken a szívinfarktus veszélye is. Ezen kívül az állatok egyből megérzik, ha valami nem stimmel gazdájukkal, így tulajdonképpen vigyáznak ránk. Jelzik, ha baj van, így idejében tudunk cselekedni.

A hajhullás és kopaszodás egy olyan probléma, amely nagyon sokakat érint, különböző okokból, akár már fiatalon is. A fent említett betegségek és gondok szinte mindegyike vezethet hajhulláshoz, ezért bizton állíthatjuk, hogy aki tart otthon háziállatot, annak stressz, depresszió, magas vérnyomás és egyéb ilyen tényezők nem játszhatnak közre a magas hajveszteségben.

Ilyenkor a hajhullásnak valami más okát kell keresnünk, ami természetesen még mindig ezerféle lehet, mint például hormonális problémák vagy genetika. Ebben az esetben szakértő segítséget kell keresnünk ahhoz, hogy megtudjuk, mi oldhatja meg gondunkat. A hajbeültetés egy biztos és végleges megoldást nyújtó lehetőség, melynek segítségével visszanyerhetjük régi frizuránkat, hogy ne csak kis kedvencünket kelljen fésülni.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:
HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Hajhullás lelki gondok miatt

0 Komment

A stresszről és a depresszióról már sokat hallottuk, hogy rengeteg bajt okozhatnak a szervezetünkben, többek között hajhulláshoz is vezethetnek. Viszont a stressz és a hosszan tartó lelki válság mellett olyan problémával is összeakadhatunk, amelyre nem számítunk. Ilyenkor hirtelen szakadhat ránk minden gond, amellyel nem könnyű valamit is kezdeni, megoldani.

Hirtelen lelki sokk több dologtól is érhet minket. Ilyen például egy durva szakítás, amire nem is számítunk, válás, esetleg valamilyen rossz hír fogadása, ami általában súlyos lelki zavarokhoz vezethet. Egy baleset vagy egy halál híre olyan mélyen érintheti lelkivilágunkat,  hogy az a szervezetünkre is kihat, befolyásolhatja annak normális működését, és felborítja az addigi rendet, így okozhat nem várt  hajhullást is.

Ezekben az esetekben mindenképpen szakértő orvoshoz, esetlegesen szükség szerint pszichológushoz kell fordulnunk segítségért, hogy ezt a kegyetlen időszakot át tudjuk vészelni. Sokan megijednek az ilyenkor jelentkező hajhullástól, és azt gondolják, hogy „a baj csőstül jön”, de ha jobban belegondolnak, akkor rájönnek, hogy a kopaszodás inkább egy következménye és tükörképe lelki állapotuknak.

A hirtelen jött rossz híreket személyenként máshogy, és eltérő időtartamban tudjuk feldolgozni. Ha már szervezetünk is jelzi, hogy ez az állapot kórossá változik, be kell látnunk, hogy segítségre van szükségünk. Ugyanis a lelki gondok megoldásával, a nehéz időszakok átvészelésével saját magunkon segítünk, és ha elmúlik a pszichés háttérben rejlő válság, akkor megszűnik az olyan következmény is, mint például a hajhullás.

Természetesen a hajhullásnak és kopaszodásnak számos egyéb kiváltó oka lehet. Mindenképpen fontos, hogy nyomozzuk ki, mi áll a hátterében, hiszen csak ezután tudjuk meg, mivel lehet segíteni rajta. Lehetséges, hogy az okozó problémák kiküszöbölésével javul a helyzet, viszont nem kizárt, hogy olyan jellegű a kopaszodás, melyen csak a hajátültetés tud segíteni.

Bővebben a hajátültetésről:
HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Mentális fitness a hajhullás ellen

0 Komment

A mentális fitness egy olyan hatékony kezelési módszer, mely több testi panasz, köztük a hajhullás problémája ellen is segítség lehet. Ez a kezelés fény- és hanghatásokkal dolgozik, melyek ösztönös reakciót váltanak ki, növelve az idegsejt számokatúj idegi kapcsolatok létrehozásával az agyunkban. A tanulást, a kreativitást, az összpontosítást tudja serkenteni az, hogy agyunk a vibráló fényt energiává alakítja át. Betegségek kialakulását előzheti meg, karban tartja a testet és az elmét is, és fejleszti az agy tevékenységét, mely mindenért felelős, ami velünk történik.

Amikor aktívak vagyunk, más energiaszintünk és agyi ritmusunk van, mint amikor pihenünk. Aszerint, hogy agyunk számára mit szeretnénk stimulálni, választhatunk a fény- és hang programok közül.   

A mentális fitness javít az általános közérzeten, a testi és szellemi állapoton, ezáltal megelőzi sok esetben az olyan problémák, mint a bőrpanaszok, szervi betegségek és akár a hajhullás kialakulását is.

Mivel a hajhullás hátterében rengeteg ok állhat, mint például a stresszes életmód, a depresszió, az alvászavarok és egyéb szellemi és lelki gondok, ezért ez a fajta kezelés kétszeresen is hatásos. Nem csak orvosolja a meglévő problémákat, hanem a vele járó következményeken is segít.

A mentális fitness kifejezetten erősíti a különböző hajgyógyászati kezelések eredményességét, és alapvetően megold sok olyan problémát, melynek következtében a kopaszodás elkezdődött, ezért magában is alkalmas lehet a hajhullás megállítására.

Azonban vannak olyan esetek, amikor a nagy hajveszteség hátterében olyan egyéb probléma áll, mint például a hormonális gondok, az öröklött hajlam,vagy egyéb betegségek, illetve gyógyszerek mellékhatásai. Ezért előfordulhat, hogy kopasz foltjainkra már csak a biztos és végleges segítséget jelentő hajátültetés lehet a gyógyír.

Bővebben a hajhullásról és a hajátültetésről:
HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

 

A depresszió is okoz hajhullást

0 Komment

A depresszió érinti a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt, nincs évszakhoz és különböző embertípusokhoz kötve. Kialakulásához egy energiahiányos állapot vezet, melytől hangulatunk levert lesz, és lelki állapotunk leromlik.

A pesszimizmus és a melankólia könnyen elősegíthetik ezt az állapotot, melyre sok jel utalhat, amit az elején észre sem veszünk, ilyen például a fejfájás gyakori jelenléte, a gyomorfájdalom és főként a félelemérzet gyakorisága. A depressziós ember e mellett nem csak a saját problémájával küzd, hanem mások negatív energiáit is átveszi, és szinte sajátjaként éli meg. Az állandó rossz érzések kiülnek az arcokra, befolyásolják a mimikákat, előjönnek a szem alatti karikák és mélyebbek lesznek a ráncok, elkezdődik az őszülés és hajhullás is, valamint a pánikbetegség sem kizárt.

A depresszió tehát nem csak lelki gondokat okoz, hanem fizikai hatásai is vannak, hiszen a szervezetünkben a különböző félelem érzetek, az elfojtások és a bánat legszélesebb skálái is negatívan hatnak, így kialakulhat gyomorgörcs, ingadozó vérnyomás, végtag remegés, légzési zavarok stb.

A depresszió okozta hajhullásnál az a félő, hogy a jelenségtől még rosszabbul érezhetjük magunkat, és még mélyebb depresszióba eshetünk attól, hogy nézünk ki.  

Ahhoz, hogy ezt leküzdjük, elsősorban fel kell ismerni, hogy depresszióban szenvedünk. Ez nem egy bonyolult folyamat, hiszen mindenki érzi magán, hogy valami nincs rendben. A hatékony megoldás az energiablokkok feloldása, a félelmek elengedése és a jó energia beengedése életünkbe. Ezt persze leírni könnyű, azonban ehhez a folyamathoz rengeteg türelem és idő kell, sokszor pedig csak kezelések és terápiák során érhetjük el az igazi eredményt.

A szervezet megfelelő működése a lelki bajok kiküszöbölése után helyreáll, ám természetesen vannak olyan károk, melyekre külön megoldást kell találnunk. Ilyen lehet a hajhullás okozta kopasz foltok jelenléte is, mely nem biztos, hogy megszűnik már magától. Ilyenkor jöhetnek szóba a mezoterápiás kezelések, esetenként különböző készítmények alkalmazása, de az is előfordulhat, hogy már csak a biztos és végleges hajátültetés segíthet.

Tudjon meg többet a hajátültetésről, és találjon vissza önmagához segítségével!

HairHungary Klinika
Web: https://hairhungary.hu/
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

12
»

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed