Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Erdei Sándor humorista új hajkoronát kap

0 Komment

Erdei Sándort sokan csak "RokkerZsoltti"-ként ismerik, aki humorista pályafutását 1996-ban kezdte. A viccelődés mellett komolyabb arcát mutatva nagy magyar költők verseit is megzenésítette egy új világzenei stílussal ötvözve. Blogalanyunk azonban most nem a nagymutterről regél nekünk és még csak nem is fog szavalni.

Az elkövetkező 1 évben a HairHungary klinikával karöltve a maga stílusában fogja bemutatni, hogyan és miként is működik egy hajbeültetés a kezdeti rákészüléstől egészen a teljes látható végeredményig. A klinika hajátültetési specialistái jelenleg a beavatkozás 2. napján járnak, mivel Sándornak tervezetten mintegy 6000 hajszál kerül átcsoporotsításra a tarkótáji donor területről oda ahol - ahogyan Ő maga fogalmaz blogjában már "korcsolyával szállnak le a szúnyogok".

A beültetett hajhagymák és a hajszálak teljes regenerálódási fázisa után az új területen közel 1 év múlva lesz látható a teljes végeredmény. Erdei Sándor ezt a folyamatot osztja meg nyilvánosan, képekkel illusztrálva, hogy lássa mindenki, hogy a hajátültetés nem egy bonyolult, fájdalmas megoldás, hanem egy gyors és Magyarországon már megfizethető eljárás azoknak, akik kopaszodással, hajhullással küszködnek.

RokkerZsoltti blog oldala:
1 .rész - Hajbeültetésre készülök
2. rész - Parizerhaj

Tudjon meg többet a hajátültetésről!
HairHungary Klinika
Konzultációs időpontfoglalás: (30) 552-0940

A kopaszodás és hajhullás problémája igen fiatal korban is jelentkezhet. Ha ezt időben észreveszi az ember, és kellő figyelmet fordít arra, hogy megakadályozza, több módszer segítségét veheti igénybe.

hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungary gyógyszerek vitamin módszerek csodaszer gyógymód biztos megoldásLéteznek különböző gyógyszerek, melyek nem csak a hajat erősítik, hanem a köröm és bőr gondjaira is megoldást nyújtanak. Ezen kívül akadnak eltérő gyógynövényes samponok, hajszeszek, illetve balzsamok, melyek használatával hajunk erősebb és fényesebb lehet.

Ha odafigyelünk táplálkozásunkra, és elegendő zöldséget, gyümölcsöt, csírákat fogyasztunk, azzal is sokat tudunk tenni egészségünkért, melybe beletartozik a haj egészsége is.

Elegendő vitamin fogyasztása sok problémától megszabadíthat minket, de nem szabad ezen módszerektől a teljes csodát várni.

hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungary gyógyszerek vitamin módszerek csodaszer gyógymód biztos megoldásA fent említett szereken kívül vannak népi hagyományok is arra, hogyan legyen szebb a hajunk. Ám mindent összevetve kijelenthetjük, hogy a számtalan csodaszer és gyógymód igazából csak a meglévő hajszálak szépségét növelik, esetlegesen csökkentik a hajhullás mértékét, de inkább csak átmeneti megoldásra találhatunk bennük.

Természetesen mindez attól is függ, hogy milyen fajta hajhullásról beszélünk, mi az okozója kopaszodásunknak. Mindent összevetve az összes próbálkozásnak nem csak anyagi, hanem lelki vonzatai is vannak, hiszen a folyamatos próbálkozás és esetleges csalódások megviselhetik az embert, főleg, ha a várt eredmény nem az elképzelésünknek megfelelő.

A hajhullás kellemetlen eredményére, a kopaszságra van már egy biztosabb megoldás. A HairHungary klinikán pontos diagnózis felállítása után speciális kezelési tervet tudnak összeállítani és ezen felül a fájdalommentes hajátültetési beavatkozás nyújthat számunkra végleges megoldást. Megszabadulhatunk a hónapról hónapra fennálló aggodalomtól, hogy vajon kinő-e újra a hajunk? Ne fordítson vagyonokat, energiát és idegeskedést arra, hogy hajhullását különböző csodaszerek segítségével próbálja kompenzálni, mert sajnos hosszútávon ez nem fog sikerülni. Inkább válassza a biztos megoldást.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 552 0940

A világsztárok is ezt választják!

0 Komment

Stílus, divat, trend, öltözék, kiegészítők és még rengeteg más fogalom létezik, melyeket a médián keresztül átadnak nekünk. Ezen apróságokkal egytől-egyig mindenkire hatnak, akik nézik a különböző műsorokat, legyen az csak egy reklám vagy akár egy film. Kijelenthetjük, hogy az emberek nagy része néz valamilyen műsort a televízióban, így akarva akaratlanul is kap befolyásolást a sztárvilágból.

Vannak, akik ezen befolyás hatására változtatják ruhatárukat és egyéb stílusjegyeiket, de akadnak olyanok is, akikből maximum taszítást váltanak ki a különböző trendi dolgok. Ellenszenv ide vagy oda, a sztárok világa mindenképpen hatással van ránk, hiszen könnyebben törődünk bele bármibe, hamarabb veszünk meg vagy próbálunk ki valamit, amit már láttunk valahol a sztárvilágban, és így nem idegen tőlünk már első látásra vagy hallásra sem.

stílus divat trend öltözék reklám sztárvilág kopaszodás hajátültetés hairhungary külsőA hajátültetés szintén egystílus divat trend öltözék reklám sztárvilág kopaszodás hajátültetés hairhungary külső olyan lehetőség, mely lassan mindenki számára ismert kifejezés lesz, és híre egyre jobban elterjed. Lehet, hogy sokan titkolják, de a képek azt igazolják, hogy egyre több híresség fordul ezen technika vívmányaihoz, ha problémája akad a kopaszodás terén.

Mivel számukra hihetetlen fontossággal bír a külső, az egyik legkényesebb problémára találtak ebben a lehetőségben segítséget.

Ilyen beavatkozáson esett át bizonyosan vagy nagy valószínűséggel például Elton John, Mel Gibson, Kevin Costner, Mathew McConaughue, John Travolta, Robert de Niro, Nicolas Cage és még számos ismert híresség. A róluk készült fotók magukért beszélnek, és talán akaratukon kívül is, de tökéletes reklámmal szolgálnak a látványos eredményekkel járó hajbeültetési eljárás szempontjából.

stílus divat trend öltözék reklám sztárvilág kopaszodás hajátültetés hairhungary külső

A modern, magas színvonalú módszer már hazánkban is elérhető, és egyre többen használják ki ezt a végleges megoldást nyújtó lehetőséget.

A hajátültetésről bővebb információt kaphat itt:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 552 0940

Szerezze vissza fiatalságát!

0 Komment

Szinte kivétel nélkül mindenki észrevesz magán különböző változásokat az évek multával. A legfeltűnőbb változások egyike a kopaszodás, mely mind a nők, mind a férfiak tekintetében komoly veszteséget jelenthet. Ilyenkor válik egyértelművé az ember számára, hogy öregszünk, és a visszafordíthatatlan folyamatokat csak a tükörbe nézve kísérhetjük végig, szomorú szemekkel. Vannak, akik ezt könnyen elfogadják, de vannak, akiknek ez iszonyú nagy lelki törést jelent.

A kopaszodás már igen fiatal korban megindulhat különböző genetikai és hormonális hatásokra, azonban ha csak „normális” időben kezd el hullani a hajunk, az is nagyon megviselhet bennünket. Vannak, akik bármit megtennének azért, hogy külsőjük fiatalos kinézetét megtartsák a lehető leghosszabb ideig. A különböző kozmetikumok, ránctalanító krémek és fiatalító masszázsok mellett már létezik egy igen eredményes, végleges segítség a kopaszodás ellen is azok számára, akik nehezen törődnek bele az idő vasfogának kegyetlenségébe, illetve azoknak is, akik szívesen kipróbálnák, milyen érzés lehet több tíz évet fiatalodni.

kopaszodás hajhullás hairhungary hajbeültetés hajátültetés fiatalodás

A hajátültetés nemcsak feledteti a kopaszodás negatívumait, de segít a régi – tán már feledésbe merült – hajkorona visszavarázsolásában. A beavatkozás után egy új korszak kezdődhet az ember életében, visszanyeri fiatalságát, ezzel együtt az önbizalmát, mely nagyon sokat javít a hangulatán és ezzel együtt életminőségén is.

A fiatal évek emlékei megelevenednek és újra valósággá válnak, hiszen az új fejtetővel akár több évet is le lehet tagadni, és ezzel az új erővel ismét mozgalmassá és élettel telivé válhatnak a hétköznapok.

Az új hajbeültetési technikáról többet tudhat meg itt:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu

A nagysikerű férfi szoprán énekes különleges tehetségének és munkásságában megmutatkozó színes egyéniségének köszönheti az elismerést. Nevét hallva azonban korábban a kopaszodási problémája is eszünkbe juthatott. Ez mára már a múlté, hiszen a HairHungary klinika csapatát választotta, akik orvosolták ezt. A hajátültetés előzményeiről, folyamatáról és sikereiről faggattuk.

vásáry andré hajátültetés hajbeültetés kopaszodás hajhullás hairhungary safesystem FUE hajbeültetés fue2A kopaszodás a férfiak esetében leggyakrabban genetikai okokra vezethető vissza. Nagyon letört a tudat, mikor rájöttél, hogy te is ebben a cipőben jársz?
Természetesen nagyon zavart, mikor észrevettem, hogy kopaszodom, de próbáltam elfogadni. Épp beletörődtem volna, amikor rátaláltam a HairHungary-re, és nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

Sokan hecceltek, viccelődtek veled emiatt? Mennyire zavart ez téged?
Nem, szerencsére olyan baráti köröm volt, akik ezt nem tették szóvá. Viszont mivel ez egy látható probléma, akaratlanul is odanéztek. Ezt rögtön magára vette az ember.

Mielőtt a hajátültetés mellett döntöttél, kipróbáltál más gyógymódokat is?
Igen, kipróbáltam mindenféle gyógymódot a gyógynövényes, masszírozós készítményektől kezdve a népi praktikákig, de van egy pont, ahonnét már tényleg nincs visszaút, és muszáj a plasztikai sebészet vívmányait igénybe venni. Az előzetes konzultáció és vizsgálatok után egyből eldöntöttem, hogy belevágok a hajátültetésbe.

Milyen vizsgálatokat végeztek el a klinikán, mielőtt zöld utat kapott a műtéti beavatkozás?
Egy alapos állapotfelmérésen vettem részt, ahol átbeszéltük a felmerülő problémákat, valamint egy vérvizsgálaton és genetikai teszten is átestem.

Fájdalmas volt a beavatkozás? Kaptál valamilyen érzéstelenítőt?
Kaptam tűmentes, majd egy 3 lépcsős, tűs érzéstelenítést is. Tulajdonképpen az egyedüli kellemetlen érzés maga az érzéstelenítés, utána már nem fájdalmas a beavatkozás.

Mennyire volt megterhelő a műtét? A hosszas beavatkozás során tudtál pihenni, vagy mással elfoglalni magad?
A műtét maga nem megterhelő, mert tényleg nagyon szakszerű, professzionális és jól szervezett volt. A műtét közben DVD-t néztem, ami azért elterelte a gondolataim.

Kaptál valamiféle utókezelést?
Szórófejes nedvesítő oldatot kellett használnom, valamint speciális, fehérjét tartalmazó lapokat kaptam a gyógyulás segítésére. Illetve később sorra kerültek a fejbőrtápláló folyadékok is.

vásáry andré hajátültetés hajbeültetés kopaszodás hajhullás hairhungary safesystem FUE hajbeültetés fue2A fejbőröd hamar regenerálódott? Mennyire gyorsan sikerült visszazökkeni megszokott életviteledhez?
Az első műtét után ugyan bedagadt a fejbőröm, de a második alkalommal már szerencsére ez sem következett be, így egy-két nap alatt sikerült visszazökkennem.
A beavatkozás után nem sokkal alig látszott a fejbőröm, így ezt ki is használtam rögtön a lemezborítóm elkészítéséhez. Amikor az apró hegek elkezdtek leperegni, az egy kissé kellemetlen, de aztán hamar vissza lehet rázódni.

Mikor tapasztaltad meg, hogy a hajátültetés sikeres volt?
Körülbelül egy éven belül. Az én esetemben kellett egy frissítő műtét, az után éreztem igazán, hogy sikeres volt, bár korábbi fényképeket visszanézve is már egyértelmű a változás.

Magabiztosabb lettél a hajátültetés után?
Igen, mindenképpen ad egy pluszt az embernek. Azt gondolom, hogy kétségkívül egy jó döntés volt.

Mit üzensz azoknak, akik szintén az örökletes kopaszodás áldozatai?
Ha tehetik, akkor jöjjenek el, és próbálják ki ezt a lehetőséget. Bele kell vágni, másképp nem lesz jobb a helyzet!

Vásáry André válaszait olvasva tehát láthatjuk, hogy a hajátültetés nem egy ijesztő, nagy fájdalmakkal járó folyamat, hanem egy gyors és biztos megoldás a kopaszodásban és hajhullásban szenvedőknek. A beavatkozást végző klinika ráadásul Európában egyedülálló módon használja az Egyesült Államokban szabadalmaztatott úgynevezett SafeSystem-FUE módszert, mely bizonyítottan kevesebb traumával jár és sokkal természetesebb hatás érhető el vele.

Bővebben a hajátültetésről:
HairHungary Klinika

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed