Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A részletek fontosak

0 Komment

Rengeteg hajpakolással és hajápolási trükkel ismerkedtünk már meg, most viszont arról lesz szó, hogy mennyire gondosan és figyelmesen kell ezeket követni, ha valaki ki szeretné próbálni őket. A sok jó bizony visszájára is fordulhat, ha nem figyelünk oda rendesen a részletekre, és ahelyett, hogy szebb hajzatot kapnánk, nem fogjuk érteni, miért lett frizuránk rosszabb állapotú.

Az otthon elkészíthető hajpakolások általában nagyon egyszerűek, és főként olyan összetevőkből állnak, melyek mindenki konyhájában fellelhetőek. Nem is azzal lehet a probléma, hogy rossz keveréket állítunk össze, hanem az, hogyan visszük azt fel, és mennyi ideig hagyjuk hajzatunkon.

Nem véletlen, hogy az összes ilyen praktikánál leírják, hogy hány percig/óráig lehet rajtahagyni frizuránkon, és bizony arra is hallgatni kell, ha valahol azt olvashatjuk, hogy kikevert csodaszerünk például nem érhet a fejbőrünkhöz. Ilyen esetek akkor vannak, amikor az összetevők kifejezetten a hajszálaknak jelentenek gyógyírt, viszont ha a fejbőrünkre kenjük, akkor sajnos inkább nagyobb károkat okozhatunk vele. Elzárhatja például olyan szinten a fejbőrt a levegőtől, hogy az nem tud lélegezni, így egy alulműködés alakulhat ki a hajhagymákban, és bizony a figyelmetlenségünk olyan frizurát eredményezhet, mely beteg kinézetű.

Gondosan olvassuk el tehát a különböző recepteket, mielőtt nekiállunk a hajpakolások használatának. Ezzel biztosítjuk azt, hogy hajunk ténylegesen egészségesebb lesz. Persze akadnak olyan problémák is hajzatunkkal, melyekre nincs ilyen otthoni praktika. A haj hullása például sokszor olyan okból történik, melyre saját magunknak nincs befolyásunk.

Ilyen lehet például az öröklött kopaszodás, melyre hiába fogunk bármilyen csodaszert alkalmazni, megállítani nem fogjuk tudni. Nem szabad azonban elkeserednünk, hiszen erre is létezik már végleges és biztos megoldás, méghozzá a hajátültetés, melynek során a tarkótáji területről ültetnek át hajszálakat a kopasz foltos helyekre.

 

Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Egy újabb hitegetés?

0 Komment

Manapság annyi készítménnyel, kozmetikummal, különböző gyógyszerekkel és csodatévő kezelésekkel lehet találkozni, hogy sokszor nagyon nehéz elválasztani a tényleges segítséget az olcsó hitegetésektől. Bőrünk, hajzatunk és minden más apró részlet, amely az évek múlását tükrözi vissza, bizony folyamatos középpontjában áll a fent említett „csodadolgok” értékesítésében. Hiszen mindenki fiatalos szeretne maradni, és minél tovább megőrizni a szépségét.

Sajnos ezt használják ki, mivel akármennyire is átverésnek tűnnek a találmányok, azok, akik mindent megtennének, hogy külsejük a régi legyen, bizony mindent képesek kipróbálni.

Az Interneten most egy újabb „terápiás” eszköz vetette meg lábát, mellyel a hajhullásban, kopaszodásban szenvedő embereknek kínálják fel a kellemetlen folyamatok megállítását, sőt, visszafordítását. Ez nem más, mint egy hajnövesztő lézerfésű, mely a leírtak alapján fény- és lézerterápiával stimulálja a fejbőrt, valamint a hajhagymákat. Elvileg naponta csak 10 perc használat elég ahhoz, hogy hamarosan – legfeljebb 3 hónap múlva - hajunk újra sűrű és erős legyen. Teszi ezt első körben a maradék hajszálak megerősítésével, majd megállítja a hajhullást, végül kihullott hajunk újra fog nőni.

Természetesen nem lehet kijelenteni, hogy az effajta szerkezetek semmit nem érnek, és az is lehetséges, hogy egyes esetekben segítséget is jelenthetnek, azonban ne felejtsük el azt, hogy a hajhullást csak úgy nem lehet megállítani. Eleve nagyon sok oka lehet a hajhullásnak, és sajnos léteznek olyan problémák, melyeket nem lehet kiküszöbölni, megszűntetni, ilyen például az androgén jellegű, örökölt kopaszodás.

A hasonló csodaszerek és eszközök helyett inkább szakértő segítséghez kell fordulnunk, ha ténylegesen meg szeretnénk oldani a hajhullásunkkal járó problémákat. A kopaszodás okainak kiderítése után lehetséges, hogy elegendő lesz egy mezoterápiás kezelés alkalmazása, akár különböző készítmények is segíthetnek rajtunk, de végső és biztos megoldásként mindig a hajátültetés kerülhet szóba. Az eljárás során tarkótáji hajzatunkból ültetnek át hajszálakat a kopasz területekre, melyek onnan már nem fognak kihullani.

Felesleges kísérletezések helyett tehát inkább válasszuk a biztos segítséget, mert ezzel rengeteg energiát, pénzt és bosszankodást spórolhatunk meg magunknak.  

Ismerje meg jobban a hajátültetési eljárást:

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

A kopaszodás és hajhullás problémája igen fiatal korban is jelentkezhet. Ha ezt időben észreveszi az ember, és kellő figyelmet fordít arra, hogy megakadályozza, több módszer segítségét veheti igénybe.

hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungary gyógyszerek vitamin módszerek csodaszer gyógymód biztos megoldásLéteznek különböző gyógyszerek, melyek nem csak a hajat erősítik, hanem a köröm és bőr gondjaira is megoldást nyújtanak. Ezen kívül akadnak eltérő gyógynövényes samponok, hajszeszek, illetve balzsamok, melyek használatával hajunk erősebb és fényesebb lehet.

Ha odafigyelünk táplálkozásunkra, és elegendő zöldséget, gyümölcsöt, csírákat fogyasztunk, azzal is sokat tudunk tenni egészségünkért, melybe beletartozik a haj egészsége is.

Elegendő vitamin fogyasztása sok problémától megszabadíthat minket, de nem szabad ezen módszerektől a teljes csodát várni.

hajhullás kopaszodás hajátültetés hairhungary gyógyszerek vitamin módszerek csodaszer gyógymód biztos megoldásA fent említett szereken kívül vannak népi hagyományok is arra, hogyan legyen szebb a hajunk. Ám mindent összevetve kijelenthetjük, hogy a számtalan csodaszer és gyógymód igazából csak a meglévő hajszálak szépségét növelik, esetlegesen csökkentik a hajhullás mértékét, de inkább csak átmeneti megoldásra találhatunk bennük.

Természetesen mindez attól is függ, hogy milyen fajta hajhullásról beszélünk, mi az okozója kopaszodásunknak. Mindent összevetve az összes próbálkozásnak nem csak anyagi, hanem lelki vonzatai is vannak, hiszen a folyamatos próbálkozás és esetleges csalódások megviselhetik az embert, főleg, ha a várt eredmény nem az elképzelésünknek megfelelő.

A hajhullás kellemetlen eredményére, a kopaszságra van már egy biztosabb megoldás. A HairHungary klinikán pontos diagnózis felállítása után speciális kezelési tervet tudnak összeállítani és ezen felül a fájdalommentes hajátültetési beavatkozás nyújthat számunkra végleges megoldást. Megszabadulhatunk a hónapról hónapra fennálló aggodalomtól, hogy vajon kinő-e újra a hajunk? Ne fordítson vagyonokat, energiát és idegeskedést arra, hogy hajhullását különböző csodaszerek segítségével próbálja kompenzálni, mert sajnos hosszútávon ez nem fog sikerülni. Inkább válassza a biztos megoldást.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 552 0940

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed