Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hajtekergetés veszélyes

0 Komment

Általában gyerekkorban figyelhető meg az, hogy ha az embercsemeték unatkoznak, akkor egy olyan kényszeres mozdulatsort vezetnek be életükbe, melyet aztán nehéz levetkőzni. Ez nem más, mint a haj tekeregetése. Ez egy rossz szokás, azonban ha megmarad, annak bizony nagy kárai is lehetnek.

A hosszú hajú kislányoknál a legjellemzőbb ez a viselkedés, viszont a fiúknál is előfordul, sőt, ha saját hajzatuk ehhez túl rövid, akkor a hosszabb loknikkal rendelkező csoporttársukat kezdik ezzel az őrületbe kergetni. Valamiért a haj csavargatása elfoglalja őket, és nem is számolnak azzal, hogy sem fejbőrüknek, sem frizurájuknak nem tesznek jót ezzel.

Amennyiben ez a melléktevékenység sűrűn fordul elő, sajnos a fent említett részek sérülni fognak. A hajhagymákat és a hajszálakat is megterheli a folyamatos húzó mozdulat – hiszen a hajtekergetés egy állandó húzó hatást fejt ki -, és igencsak nagy károkat szenvedhet ezzel frizuránk. A szülőknek nagyon oda kell figyelniük ilyen esetekben, hogy leszoktassák erről a gyerekeket, éppúgy, mint a körömrágásról, vagy ujjszopásról.

Sajnos még rosszabb eset, ha ez a rossz szokás még felnőtt korban is megmarad, hiszen sokszor az, aki csinálja, észre sem veszi. A felnőtteket pedig kevesen figyelmeztetik, hogy ne tegyék ezt,  mivel itt már nincs szó nevelésről. A haj tekergetése ezen esetekben olyan komoly problémához is vezethet, mint a hajhullás. Amennyiben elérjük ezt az állapotot, már nem csak a kényszeres viselkedésről, hanem bizony az okozott károkról is gondoskodnunk kell. Természetesen, ha időben kezelni tudjuk a viselkedési zavarunkat – mert felnőtt korban ez már annak minősül -, a hajhullás is megállhat, és minden visszaállhat a régi formájába.

Kopaszodást azonban rengeteg más probléma is előhívhat, így sosem lehetünk biztosak a kiváltó okokban. Éppen ezért szükségszerű szakértőhöz fordulnunk, és kivizsgáltatnunk, mi a baj, és mit tehetünk azért, hogy megszűnjenek a gondok. De az olyan kopasz foltokra, mint ami például tartós idejű hajtépkedésből, vagy hajhúzogatásból adódnak, éppúgy, mint az öröklött kopaszodásnál, csak a biztos és végleges hajátültetés jöhet szóba.   

 

Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed