Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hosi hajban is gólgazdag

0 Komment

A magyar vízilabda-válogatott oszlopos tagja Hosnyánszky Norbert a VB cím megszerzését követően újra ellátogatott a HairHungary klinikára, hogy egy második körös hajátültetési beavatkozáson essen át. Hajkoronája közel egy év múlva lesz tökéletes, mivel a végeredmény ekkora teljesül ki igazán.

Számos hazai és külföldi sportolót követve Norbi is a végleges megoldást nyújtó hajátültetési beavatkozásra tette le voksát, mivel az úgynevezett androgén jellegű örökölt kopaszodásra ez az egyetlen bevált gyógyír. Az első műtétjére még 2011-ben került sor és már az is látványos átalakulást jelentett a kiváló sportember számára. A tökéletes eredmény érdekében most ismét a hazai klinika specialistáira bízta magát, így megkérdeztük miként készült a beavatkozásra, és mi a véleménye a hajátültetési eljárásról.

Mikor kezdett el hullani a hajad és mennyire tört le a tudat, hogy téged is utolért az örökölt kopaszodás?   
Kb. 23-24 évesen vettem észre, hogy egyre több szál marad a fésűmben. Picit zavart, de azért nem lettem depressziós tőle. :-) Természetesen örülök, hogy már van erre megoldás, így éltem is a lehetőséggel.

Mielőtt a hajátültetés mellett döntöttél, kipróbáltál más gyógymódokat is?  
Igen. Különféle samponokat és hajszeszeket, de egyik sem működött.

Magabiztosabb lettél a hajátültetés után?
Igazából nem befolyásolta, csak jobban éreztem magam tőle.

   Hosnyánszky Norbert 2011-ben és első hajátültetése után 2013-ban

Most augusztusban egy második körös műtétre került sor, számoltad a napokat előtte?  
Igen, és kellően felkészültem rá.

Ha visszaemlékszel, fájdalmas volt a beavatkozás?   
Egyáltalán nem, csak kicsit hosszú volt az idő, de ezt is megoldotta a filmnézés. :-)

Mit üzensz azoknak, akik szintén az örökletes kopaszodás áldozatai?   
Fel a fejjel!!! Most már van erre is megoldás. :-)

Hosi válaszai is megerősíthetik azokat, akik esetleg hasonlóan hozzá, szintén az örökölt kopaszodás áldozatai. A fájdalommentes műtét után ugyanis a tarkótáji donorterületről átültetett hajszálak örökké megmaradnak. A kopaszodást okozó DHT hormonoknak ellenállnak és tulajdonságukat megtartják.

Információk a hajátültetésről és a kopaszodásról:
HairHungary klinika
www.hairhungary.hu

> További képek Hosnyánszky Norbertről

A hajhullás, kopaszodás megoldására rengeteg hirdetéssel, reklámokkal találkozhatunk. Garantált eredményeket ígérnek a különböző szájon át szedhető gyógyszerek, vagy külső készítmények által. Az apró betűs részek azonban fontosak, így ezekkel jó ha tisztában vagyunk!

Két fő kategóriába sorolhatjuk az ismert alternatívákat: vannak az úgynevezett orális használatú, illetve a külsőleg használatos szerek.  A tablettákat gyakran hibásan „hormontartalmúnak” nevezett gyógyszereknek hívják melyek jobbik esetben a kopaszodást okozó androgén hormon, a dihidrotesztoszteron - DHT - negatív hatásának gátlását biztosítják.  Nagy általánosságban azonban a hajhullás tabletták csupán táplálék kiegészítők, azaz fehérjéket, vitaminokat és néha természetes növényi kivonatokat tartalmaznak. Természetesen az ilyen tabletták rendszeres szedésével nem árthatunk magunknak. A hatékonyság tekintetében azonban kevesebb sikerrel számolhatunk, ráadásként az összetevőket egy helyes és tudatos táplálkozással ugyanúgy bevihetjük szervezetünkbe. Mindenképpen javasolt tehát a tabletták összetevőit alaposan áttanulmányozni és egy-egy kifejezésre, ha szükséges külön rákeresni az interneten. Ezzel akár több tízezer forintot megspórolhatunk.

A külsőleg használatos szerek más, eddig még nem teljesen tisztázott hatással lassítják a kopaszodás folyamatát. Ezek a szerek nagyrészt egy korábban vérnyomáscsökkentő szerként használt gyógyszer, a minoxidil alkoholos oldatát tartalmazzák. Az újabb szerekben már egyéb anyagok is vannak, amik a minoxidil felszívódását, illetve a bőr megfelelő mélységbe jutását segítik és a hatás erősségét növelik. Ezen szerek esetében azonban tudni kell, hogy hatásuk kialakulásához szükség van néhány hónapra - általában három hónap telik el, amíg láthatóvá válik az eredmény. Ráadásul a teljes hatás eléréséhez szükség van az állandó használatra, a szerek elhagyása után tovább folyik a hajvesztés.

Fontos azt is tudni, hogy a tabletták, külső szerek alkalmazása nem garantálják a kopaszodás végleges megszűnését, tekintve, hogy a kopaszodásért több egymás mellett jelen lévő tényező is felelős, nem csak a hormonális hatás. Csupán lassítani tudják a folyamatot, de nem állítják meg, és ami a legfontosabb nem fordítják vissza az idő kerekét. A férfias típusú örökölt, az úgynevezett androgén alopécia kopaszodás megoldására az orvostudomány jelenleg az egyetlen garantált módszereként a hajátültetési beavatkozást javasolja, melynek a legfejlettebb eljárása safesystem-FUE névre hallgat.

A hajátültetési beavatkozás után az új hajszálak növekedésének serkentését a cikkünkben említett külső és belső szerek elősegíthetik, de minden esetben fontos a szakértő orvos segítségét kérni.

Bővebben a hajhullásról, és a hajátültetésről:
HairHungary Klinika – www.hairhungary.hu

Ken Block-al randiztunk a hétvégén

0 Komment

Véget ért az idei Autó Motor és Tuning Show, ahol klinikánk a Gymkhana Országos Bajnokság nyitófutamának egyik kiemelt támogatója volt. Meglepetésünkre a sportág legnagyobb alakjával Ken Block-al is összehozott minket a sors.

A hazai Gymkhana bemutató Ken Blockot is lenyűgözte

A látványos autók, motorok kavalkádjában számunkra a Drifted.hu standja volt a legszebb, hiszen klinikánk kedvezményes ajánlattal jelentkezett a nagyközönség előtt. Az idei évben ugyanis az úgynevezett sikersportágak támogatása mellett az adrenalinban dús drift autósportot választottuk a technikai sportágak közül. Több mint háromezer kedvezményes ajánlószelvényt osztottak szét a gyönyörű hostess lányok, így a hajhullás, kopaszodás területén remélhetőleg sok ember számára tud a klinika segítséget nyújtani.

A hajátültetés mára már egy kiforrott fájdalommentes mikrosebészeti eljárás, ahol az orvosok a fej tarkótáján lévő donor területéről nyerik ki a hajszálakat egy speciális amerikai szabadalommal védett eszközzel. Az átültetett haj soha többé nem hullik ki, ugyanis genetikai tulajdonságukból fakadóan ellenállnak az úgynevezett DHT hormonnak, mely az adrogén allopécia, azaz az örökölt kopaszodás okozója.  Számos fiatal hazai és külföldi sportolón figyelhetjük meg a kopaszodás jeleit, ami főként abból adódik, hogy a tesztoszteron fontos szerepet játszik a szervezet energia-háztartásában, a koncentrációban, és ez mellett kölcsönhatásba lép a hajhagymákkal is. Mivel fő metabolitja a DHT felelős a hajhagymák gyengüléséért, így a sportolóknál nagyobb esély van korai hajhullásra.

A HairHungary klinika elkötelezett híve annak, hogy az ilyen problémákkal küszködő sportolókon segítsen. Már több sportág neves képviselője volt „vendége” a klinikának, a kezelések pedig egytől egyig sikeresen zárultak. Hétvégén a HairHungary klinika képviselője személyesen is találkozott Ken Block világhírű autóversenyzővel, de szerencséjére felmenőitől Ő nem örökölt kopaszodást előidéző hormonokat.

>Galéria az Autó Motor Tuning Show-ról<

Bővebben a kopaszodásról és kezelésekről:
HairHungary – a magyar hajklinika
www.hairhungary.hu

 harmadik Oszkárja is a vitrinbe került a londoni születésű színésznek, ez mellett legújabb filmjével bezsebelte a Golden Globe díjat és természetesen hazájában is megajándékozták egy BAFTA díjjal. A Lincoln életrajzi produkciója kétség kívül remekül sikerült, mi mégsem ezt szedjük most darabjaira.

Legújabb filmjében Daniel az amerikai elnök szerepébe bújik, melyben a korábban megszokott hosszú haját kissé átalakítva hordta. Az Oszkár díjkiosztójára azonban lényegesen rövidebb frizurával jelent meg, így rögtön szembetűnő volt hajvonalának változása.

A HairHungary magyar hajklinika számos ötvenes éveiben járó páciensnek nyújtott már megoldást az ilyen jellegű úgynevezett androgén alopécia kopaszodás kezelésére. Ebben a korban a férfiak  körében 55%-os az esély az örökölt kopaszodás megjelenésére, de a színész Daniel esetében már egy előrehaladott állapotról beszélhetünk. A kopaszodás, hajhullás sok esetben megállítható külső készítményekkel, táplálék kiegészítőkkel, olykor gyógyszeres megoldással. Visszafordítani az idő kerekét azonban ezek sem tudják. A biztos megoldás Daniel esetében is a hajátültetés lenne. A fájdalommentes mikrosebészeti eljárás során az orvosok ugyanis a donorként szolgáló tarkótáji területről nyerik ki a hajszálakat, melyek genetikai tulajdonságukból fakadóan ellenállnak a DHT hormonnak, mely az androgén kopaszodás okozója. Ez annyi jelent, hogy a beültetett haj soha nem hullik ki és nem szükséges különleges bánásmód, ugyanolyan természetes lesz a végeredmény, mint mondjuk a színész első Oscar átadásán!

Bővebben a hajátültetésről:
HairHungary – a magyar hajklinika

Áttörést a hajhullás kezelésében

0 Komment

Áttörést értek el a hajhullás kezelésében a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A Bőrgyógyászati és Allergológiai klinikájának laboratóriumában évek óta folyik a kutatás olyan szűrővizsgálat kidolgozására, mely a fokozott hajhullás kezelésében ad segítséget.

A szűrővizsgálat egy genetikai teszt, mely a páciensek gyógyszerek iránti érzékenységét, fogékonyságát vizsgálja, ezáltal a kezelőorvos számára hatékony segítséget nyújthat a megfelelő kezelés kiválasztásában és a kezelési hatékonyság növelésében. A Szegedi Tudományegyetem kutatói által kifejlesztett forradalmi áttörést jelentő teszt ma már mindenki számára elérhető.

A fokozott hajritkulás meglehetősen súlyos és gyakori probléma. A hajhullás mintázata alapján többféle típust különböztetünk meg. A mindenki által jól ismert férfias típusú hajhullás (androgén alopécia) a férfiak esetében a homlok két oldalán és a koponyatetőn kialakuló fokozott hajvesztéssel jár. A férfiak esetében a férfias típusú hajhullás gyakoriságát jól mutatja, hogy átlagosan tízből hét férfi érintett. A nőknél is előfordul férfias típusú hajritkulás, ez esetben a koponyatetőn kialakuló fokozott hajvesztés utalhat a betegség fennállására, mely a nők esetében is igen gyakorinak mondható.

genostella hairgs1 genetikai teszt kopaszodás teszt hajhullás teszt Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászat androgén hajhullás androgén alopécia hairhungary hajklinikaA férfias típusú hajritkulás mintázata férfiak és nők esetében

A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai klinikájának laboratóriumában évek óta folyik a kutatás a fokozott hajhullás kialakulásához vezető okok feltárása, esetleges genetikai (örökletes) tényezők azonosítása céljából.

A jelenlegi forradalmi áttörést jelentő kutatási eredmény hátterében egy olyan szűrővizsgálati teszt kidolgozása áll (HairGS1 teszt), mellyel nemcsak a fokozott hajhullás kialakulásáért felelős tényezőt lehet azonosítani, hanem azt is meg lehet mondani, hogy mely típusú kezelés lenne hatékony. A HairGS1 teszt tehát a hajhullást kiváltó ok azonosításán túl, a kezelésben is jelentős segítséget nyújthat a kezelőorvos és páciense számára.

genostella hairgs1 genetikai teszt kopaszodás teszt hajhullás teszt Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászat androgén hajhullás androgén alopécia hairhungary hajklinikaA Hair-GS1 teszt fájdalommentes!
Vérvétel nélkül, a száj nyálkahártyájáról vett törlésből is elvégezhető.

A szegedi kutatók által kifejlesztett teszt forgalmazásával a GenoStella Kft-t bízta meg az egyetem. A GenoStella Kft. a forgalmazás tekintetében kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a HairGS1 tesztet csak szakorvosi kérésre, vagy a hajhullás kezelésben kiemelkedő szakmai színvonalon működő partnerek számára tegye elérhetővé. Ilyen magas színvonalú, széleskörű szolgáltatást végző szakmai partner a HairHungary klinika.

Fokozott hajritkulásban szenved és ismerni szeretné az Ön számára legoptimálisabb kezelést? Még dús a haja, de tudni szeretné, hogy később számíthat-e fokozott hajhullás kialakulására? Válassza a HairGS1 tesztet, mely már mindenki számára elérhető.

A tesztről tájékozott szakorvosok listája és földrajzi elérhetősége megtekinthető a www.genostella.hu oldalon, a HairGS1 teszt elérhető továbbá olyan kiemelkedő magas színvonalú szakmai partneren keresztül, mint a HairHungary Clinic Kft (www.hairhungary.hu).

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed