Mára rengeteg étkezési szokás és akár sokszor már kultúrának is nevezhető csoport alakult ki. Már azt sem lehet egyszerűen kijelenteni, hogy valaki vegetáriánus vagy sem, hiszen még nekik is több kategóriájuk van, kezdve azokkal, akik csak a vörös húsokat nem eszik meg, egészen azokig, akik semmilyen állati eredetű dolgot nem fogyasztanak, még tojást sem.
A számtalan evési szokás mellett pedig rengeteg diétás módszer is létrejött, hiszen az emberek nagy része mindig is érdekelt volt a fogyókúrákban. A szépségszimbólum ugyan mindig változik, de elég hosszú ideje van porondon a vékony alkat, melyet a sok sztár még inkább nyomatékosít saját maguk által reklámozott diétáikkal.
A paleo étrend szintén egy újfajta típusa az étkezési szokásoknak, és rengeteg lelkes követője van. De pontosan mi is az a paleo diéta? A paleolitikus étrend tulajdonképpen szeretné visszahozni napjainkba az úgynevezett „ősi” táplálkozást, méghozzá abból a megfontolásból, hogy rengeteg betegség kerülhető el vele, melyekért sok esetben a mai táplálkozásunk felelős.
Eszerint tiltottá válik az olyan veszélyforrásnak minősített termék, mint a tej, a búza, a kukorica vagy a rizs. Ugyancsak tiltólistára kerülnek a színezéket, ízfokozókat tartalmazó dolgok is, mint például az üdítőitalok és szintén kizárt a cukrok, olajak és babfélék fogyasztása is. Persze a listát végtelenül lehetne folytatni, a lényeg, hogy őseinkhez hasonlóan mi is a húsokban lássuk a fő táplálékot. Ezen felül pedig természetesen nagy hangsúlyt kapnak a zöldségek és a gyümölcsök.
A paleo étrend egyrészről igencsak egészséges lehet, viszont sajnos olyan megvonásokat is tartalmaz, amelyek hátrányossá tehetik. Éppen ezért ajánlatos ezt a fajta táplálkozást inkább csak kipróbálni, esetleg időszakonként beépíteni étrendünkbe, mint egy diétát, de hosszú távú alkalmazása nyomokat is hagyhat.
Akinek szervezete érzékenyen reagál a paleolitikus étrendre, sajnos olyan változások indulhatnak el, melyeknek nem fog örülni. Ilyen lehet például a hajhullás is, mely igen gyorsan maradandó nyomokat hagyhat. Ha időben reagálunk a problémára, akkor persze regenerálódni fog hajzatunk is idővel, de előfordulhat, hogy segítséget kell kérnünk régi frizuránk visszaállításához. Az ilyen, átmenetinek számító hajhullásra megoldást jelenthet a mezoterápiás kezelés, vagy akár a prp-terápia is.
Látogasson el honlapunkra, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről, köztük az öröklött kopaszodást is megoldó hajátültetésről:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu
A haj kényeztetése elengedhetetlen ahhoz, hogy kifogástalan és egészséges állapotot tartsunk fent mind a hajkoronánk, mind pedig a fejbőrünk tekintetében. Amint nem figyelünk oda, vagy éppen nem hagyunk időt az ápolásra, nagyon hamar előjöhetnek olyan gondok, melyeket a külső, káros hatások vagy éppen a helytelen életmód eredményez.
Hajpakolásaink széles skáláját most a repceolajjal egészítjük ki, mely többféleképpen is alkalmazható hajunk gondozásában. Mivel a sok telítetlen zsírsav mellett rengeteg B-, E- és K- vitamint is tartalmaz, remek hidratáló és gyulladáscsökkentő a hatása. Emellett pedig puhítja a hajzatot, ezért selymes, egészséges frizurát kaphatunk, ha pakolásként használjuk.
Hajzatunk erősítéséhez keverjünk egy kevéske pirospaprikát repceolajba, majd jól masszírozzuk bele fejbőrünkbe. Ez serkenti a hajhagymák működését, ezzel biztosítva a hajszálak erősebb és ellenállóbb mivoltát. Sörhöz keverve dúsabb és élettel telibb hajkoronát varázsol fejünkre, és ezt a hajápolási módszert akár kéthetente is elég alkalmaznunk a szép eredmény eléréséhez.
Természetesen nem minden hajjal kapcsolatos probléma oldható meg az ilyen házi praktikák segítségével. A haj elvékonyodása, töredezettsége, illetve fénytelensége olyan komoly gondokra is utalhat, melyeknek hamar utána kell járni. Főként, ha megfelelő ápolás mellett sem lesz egészséges frizuránk, akkor tudhatjuk, hogy máshol kell keresni a baj forrását.
Nőknél nagyon sok esetben végződik olyan átmeneti hajhullással az effajta hajzatromlás, mellyel aztán sokkal többet kell majd foglalkozni, hogy helyre jöjjön. Ugyan a leggyakoribb hajhullási forma, az öröklött jellegű kopaszodás a férfiakat érinti, nagyon sok hölgy is küzd a frizura gyérülésének gondjával.
Míg előzőnél a gének a ludasok, és megoldásként igazi segítséget csak a hajátültetés jelenthet, addig a nőknél gyakrabban előforduló, átmeneti hajhullásért általában valamilyen betegség vagy lelki gond a felelős. Ilyenkor a kiváltó tényezők kiiktatásával, illetve orvoslásával a hajzat is regenerálódik idővel, de segítséget nyújt és felgyorsítja ezt a folyamatot a mezoterápiás- vagy akár a prp-kezelés is.
Ismerje meg jobban a hajhullás okait, illetve a lehetséges kezeléseket:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu
Hajzatunk egészségét tekintve az egyik legsokrétűbb problémaokozó a nedvességtartalom elveszítése. A hajszálakon lévő külső réteg - mely segít megtartani a folyadékot, és egyfajta pajzsként szolgál a külső tényezőkkel szemben is - nagyon könnyen megsérülhet a rengeteg káros hatás miatt.
A hajfestés, a hajformálás és az erős hajhabok vagy zselék használata csak töredékei annak a csoportnak, mely tönkreteszi a hajzat szerkezetét. Ezen felül nem csak mi magunk tesszük ki sok károsodásnak frizuránkat, hanem a természeti tényezők is negatívan tudnak hatni rá, mint például az erős napfény vagy éppen a jeges szél.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy kellőképpen foglalkozzunk hajzatunk egészségével, és tápláljuk megfelelően ahhoz, hogy semmilyen gond ne legyen vele. Az aloe vera hidratálja frizuránkat és nem csak pótolja a hiányzó folyadékmennyiséget a hajszerkezetben, hanem segít is megtartani a nedvességet. Ennek eléréséhez használhatunk olyan hajápoló kozmetikumokat, samponokat, melyek összetételében megtalálható az aloe vera, de akár saját magunk is készíthetünk otthoni hajpakolást.
Többféle keveréket is előállíthatunk aloe vera gélből. Adhatunk hozzá jojoba olajat, egy fél citrom levét, de akár magában is alkalmazhatjuk a növényből kinyert zselés anyagot. Bármelyik kencét vigyük fel hajzatunkra, és hagyjuk hatni fél órát, majd langyos vízzel öblítsük le. Hajzatunk fényes és selymes lesz, könnyen fésülhető és egészséges.
Amennyiben nem gondoskodunk megfelelően hajunkról, sajnos hamar tapasztalhatjuk a fent említett, káros hatások nyomait rajta. A száraz, töredezett és silány hajzat nem szép látvány, ezen felül melegágya az olyan komolyabb problémának, mint a hajhullás.
Persze nem mindig vezethető vissza a kopaszodás az elhanyagolásra, de a mindennapos ápolás lehetővé teszi nagyon sok ok kizárását, amennyiben probléma lép fel a hajzat tekintetében. Ha mindig odafigyelünk frizuránkra, mégis hullani kezd, akkor sajnos olyan súlyosabb gondok állhatnak a háttérben, melyeket érdemes kivizsgáltatni. Amint megvan a baj okozója, megtudhatjuk, mi segíthet frizuránk visszaállításában. Szóba jöhet a mezoterápiás- vagy a prp-kezelés, maradandó kopasz foltok tekintetében pedig a hajátültetés adhat végleges megoldást.
Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu
Ahogy kezd lehűlni az idő, tökéletes lesz az életkörülmény az olyan paraziták számára, mint például a kullancsok. Sajnos hazánkban is egyre nagyobb a számuk, és még inkább problémát jelent, hogy ezek közül egyre több fertőzött is. Ráadásul nem csak akkor számíthatunk bajra, ha minket csípnek meg, hanem akkor is, ha egy fertőzött tehén tejét isszuk meg, így tényleg oda kell figyelni nagyon a jelekre!
Sokszor sajnos észre sem vesszük, ha megcsíp minket egy kullancs. Régebben minden kirándulás után, erdei túrákat követően átnéztük magunkat, ma azonban már olyan helyeken is előfordulhatnak, hogy szinte minden este ellenőriznünk kellene, nem szedtünk-e össze egyet sem. Játszótereken, folyópartokon, akár csak füves réteken is előfordulnak már, nem csak az erdős részeken.
Persze nem minden kullancscsípés jelent problémát, azonban ha fertőzött példányt fogtunk ki, akkor sajnos nem sok jóra számíthatunk. Az a baktérium, ami a Lyme-kórt okozza, különböző gyulladásokkal terheli meg szervezetünket, ami akkor válik igazán veszélyessé, ha a szívet is megtámadja. Először azonban ízületi és ideggyulladásokat eredményez, így ha ilyesmit észlelünk magunkon, azonnal forduljunk orvoshoz. A különböző gyulladások pedig másként is mutatják, hogy baj van. A szervi panaszokat ugyanis hajzatunk állapotának romlása, fejbőrünkön megjelenő bőrproblémák és a haj hirtelen meginduló gyérülése is jelzi. Ha időben fordulunk orvoshoz a tünetek megjelenése után, akkor a fent említett megbetegedések gyógyíthatók.
Ezzel együtt természetesen a hajzatunkon megjelenő károk, még ha lassan is, de meg fognak szűnni. Amennyiben ezt gyorsítani szeretnénk, segítségünkre lehet a mezoterápiás kezelés, vagy esetleg a prp-terápia is, hiszen átmeneti hajhullásról beszélünk.
Sok esetben azonban sajnos nem ilyen egyszerű a hajproblémák kezelése. Több betegség, illetve gyógyszer mellékhatásaként ugyanis kialakulhatnak maradandó kopasz foltok, de okozhatja a kopaszodást maga az öröklés is. Ilyen esetekben hiába használunk bármilyen kozmetikumokat, azok nem fogják visszavarázsolni frizuránkat. Erre csak egyetlen lehetséges megoldás létezik, méghozzá a hajátültetés, melynek segítségével újra lesz hajzatunk azokon a részeken, ahol már nem nőtt ki magától egy hajszál sem.
Bővebben a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu
Mint azt már rengetegszer említettük, hajzatunk nyáron annyi olyan külső, káros hatásnak van kitéve, melyek kiszáríthatják, hogy nagyon fontos odafigyelnünk az ápolására. Nem elég a sima hajmosás, esetleg balzsam használata. Használjuk ki ilyenkor a nyár finom gyümölcseit, és töltsük fel vitaminnal frizuránkat is!
A klóros víz, az égető napsugarak, a folytonos kalap vagy sapkaviselés a tűző nap ellen mind olyan rossz hatással vannak hajzatunkra, melyekre nem szabad csak legyintenünk. Fontos, hogy kellő táplálást kapjon mind a fejbőrünk, mind pedig a frizuránk azért, hogy egészségesek maradjanak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljenek minket az olyan problémák, mint a haj túlzott szárazsága, töredezettsége vagy esetleg gyérülése.
Tökéletes nyári pakolást jelent a haj kiszáradásának elkerüléséhez az a papayás kence, melyet percek alatt mi magunk is elkészíthetünk otthon. Nem kell hozzá mást tennünk, mint összepépesíteni a papaya húsát, majd hozzákeverni egy kis natúr joghurtot, ezt követően pedig a kapott krémet gondosan eloszlatva felvinni hajunkra és fejbőrünkre. Hagyjuk hatni a pakolást 30 percig, majd langyos vízzel öblítsük ki hajunkat. Már a kifésüléskor érezni fogjuk, hogy ez a massza csodákat tett meggyötört tincseinkkel.
Természetesen nem tudunk megoldani ilyen könnyen minden problémát, amelyek hajzatunkat sújtják. A fent említett módszerrel azonban sokszor megelőzhető, hogy nagyobb baj kialakulhasson. Azonban ha nem a nyári káros hatásoktól, vagy egyéb, kisebb tényezőktől alakulnak ki a gondok hajzatunkkal, akkor sajnos más segítség után kell néznünk.
Hajhullás és kopaszodás esetén ludas lehet a stressz, egyes gyógyszerek szedése, hormonális problémák fennállása, de akár az öröklés is. Attól függően, hogy mi okozza problémánkat, beszélhetünk átmeneti vagy maradandó kopaszodásról. Az előbbi orvoslása némileg könnyebb, hiszen sok esetben az is elegendő, ha a kiváltó okokat megszűntetjük, esetleg segíthet a haj gyorsabb regenerálódásában a mezoterápia vagy a prp-kezelés. Azonban, ha maradandó kopasz foltokat kell eltűntetni, akkor arra csak a hajátültetés segítségével van lehetőségünk.
Ismerje meg jobban a hajhullás okait, illetve a hajátültetést:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu