Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Öregítő kopaszság

0 Komment

A kopaszodást valahogy mindig azzal együtt emlegetjük, hogy az ember idősödik, és megkezdődnek az öregedéssel járó folyamatok. Ám a genetikai eredetű kopaszodásra korántsem igaz, hogy csak az idősebb korosztályra jellemző, sőt, nagyon sok fiatalt érint. A legrettegettebb hatás pedig az, hogy sokkal öregebbnek nézünk ki miatta.

Az öröklött hajhullás főként a férfiakra jellemző, és többször már a 20-as éveikben megindul. A kopaszodás térnyerésének formája és gyorsasága is függ természetesen a genetikától, illetve attól, hogy ki mit tesz meg annak érdekében, hogy ezt a folyamatot egy kicsit lelassítsa.

Sokan váltanak ilyenkor stílust, és a kopaszságot választják, de ehhez kell, hogy legyenek megfelelő adottságok is. Sajnos nem mindenkinek áll jól ez a kinézet, a legtöbb esetben akár éveket is öregíthet a hajzat hiánya. Huszonévesen öregnek érezni magunkat pedig kész csapás, ami a mindennapokra is rányomja bélyegét.

Az idősödő kinézet eleve zavaró lehet, de ha például ráadásul a párunk fiatalabb, vagy fiatalosabb, akkor még inkább előtörhetnek belőlünk a kinézet okozta szorongások. Nem szabad hagyni ilyenkor, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem, hiszen az tönkreteheti az életünket. Inkább megoldás után kell nézni minél előbb.

A kopaszodást ugyanis egy darabig le lehet lassítani, illetve ki lehet tolni az idejét annak, hogy látványos legyen. Vannak például olyan külső használatú szerek, mint a FolliOne termékek tagjai, melyek kifejezetten segítenek ebben. Emellett a külső szerek kiegészítéseként választhatunk akár olyan hajterápiát is, mint a PRP kezelés, mely segíti a hajhullás lelassítását, illetve az újbóli hajszálak vastagodását.

Ezt a terápiát egyébként a hajátültetés sikerességének fokozására is használják, ami akkor jön szóba, ha már annyira előrehaladott a kopaszodás, hogy csak ez segíthet. A hajbeültetés egy biztos és végleges megoldást nyújt a kopasz területek eltűntetésére. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha időben lépünk hajzatunk megóvása érdekében, akkor győzelmet arathatunk még az öröklött kopaszodás felett is, és nem kell félnünk attól, hogy éveket var nyakunkba a fránya genetika.

Ismerje meg jobban a hajhullás okait és a lehetséges kezeléseket:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

C-vitamin, a tél ellenszere

0 Komment

A mínuszok egyszerűen átvették az uralmat, már rekordok is dőltek a hideget tekintve. Mindenki próbál ilyenkor minél kevesebbet kint tartózkodni, és jó melegen felöltözni, de nagyon fontos, hogy ne csak külsőleg védjük magunkat ebben az időjárásban, hanem belülről is segítsük szervezetünket.

Ugyanis nem véletlen, hogy ilyenkor van a legnagyobb számú megbetegedés. Tulajdonképpen az tévhit, hogy a hideg levegő miatt fázunk meg, sokkal inkább az immunrendszerünk védelmi állapotával van probléma. Ahhoz, hogy erős pajzsként tudjon működni, nagy energiát kell fektetnünk a támogatásába.

Hajunk állapotát ilyenkor szintén nagymértékben befolyásolja az, hogy a szervezetünk milyen állapotban van. Mivel sokkal kevesebb vitaminhoz jut ebben az időszakban, figyelnünk kell arra, hogy pótoljuk ezt a hiányt. Ha nem megfelelő mennyiségű vitamint viszünk be, sokkal könnyebben megbetegszünk, illetve a hajzatunk is kárát láthatja ennek.

Nagyon sok esetben nem csak a hideg szél szárító hatása, illetve a sapka alatt beizzadó fejbőr megfázása okozza a hajhullást, hanem az, hogy egyszerűen a belső támogatást nem kapja meg frizuránk. Vitaminhiány esetén pedig hirtelen indulhat meg ijesztően magas fokú hajhullás.

hajhullás koapszodás hajátültetés prp-terápia kezelés vitamin vitaminhiány C-vitamin citrusok citrom narancs zöldségek megfázás betegség hideg tél

A C-vitamin ilyenkor az egyik legfontosabb, és ezzel együtt a leghasznosabb vitamin egészségünkre nézve. Nem csak az immunrendszert támogatja, de sok egyéb jótékony hatása is van. Mivel antioxidánsként védi a sejteket, így növeli hajunk ellenálló képességét. Ezen felül pedig segíti a vas felszívódását, ami szintén nagyon fontos a hajzat szempontjából. Segítségével megúszhatjuk a téli hajhullást, és egészséges frizurával várhatjuk a tavaszt.

Hozzájuthatunk tabletta formájában is, de elsődlegesen az lenne a legjobb, ha étkezésünk során vinnénk szervezetünkbe nagy mennyiségben. A legtöbb C-vitamin a citrusfélékben található, mint például a narancs, a citrom vagy a grépfrút, de rengeteg zöldség is dúskál benne, mint például a paprika, a káposzta vagy a cukkini.

Ha nem figyelünk oda, és megindul a vitaminhiány okozta hajhullás, akkor se ijedjünk meg, hiszen ez az állapot  - akár olyan kezelések segítségével, mint a PRP-terápia - még helyrehozható. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor komolyabb problémáról beszélünk hajunk tekintetében. Ilyen például a genetika okozta hajhullás, melyre egyetlen biztos megoldásként a hajátültetés említhető.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Visszatekintés

0 Komment

Általában az év vége mindig az újévi fogadalmakról szól, de ilyenkor persze arra is szakítunk időt, hogy kicsit visszatekintsük az elmúlt évre és időszakra, ami mögöttünk van. A HairHungary Klinika is büszkén időz el egy kicsit minden sikertörténeten, amelyhez eddig segítséget nyújtott, és persze jövőre is várja mindazokat, akik változtatni szeretnének!

Idén is nagyon sokan érezték úgy, hogy gyérülő hajzattal nem tökéletes az életük. A kopaszodás – külön kiemelve az öröklött jellegű hajhullást – nagyon sokak életét megkeseríti. Viszont amellett, hogy még mindig rengetegen félnek meghozni a döntést, és ódzkodnak bárminemű beavatkozástól, egyre többen választják a hajátültetés nyújtotta biztos és végleges segítséget.

hajhullás kopaszodás hajátültetés mezoterápia prp drakula-terápia törőcsik dani sorozat hairhungary

Emellett persze más problémák is előfordulnak hajzatunkkal, és nagyon sok esetben beszélhetünk olyan átmeneti hajhullásról, ami persze orvosolható, mégis károkat eredményez, melyek segítség nélkül csak nagyon lassan tűnnek el, ha egyáltalán eltűnnek. Ilyen esetekre is tartogat személyre szabott megoldásokat a Klinika, legyen szó akár a mezoterápiás, vagy a „Drakula-terápiaként” is emlegetett kezelésekről. Idén utóbbi nyújtott segítséget például az egyik legismertebb magyar sorozat sztárjának, Törőcsik Daninak is, aki azért választotta ezt a beavatkozást, mert újra erős hajzatot szeretett volna.

Továbbá gyakran segítséget jelenthet a különböző külső, illetve belső szerek alkalmazása is, melyek széleskörű palettával biztosítják, hogy mindenki megtalálja azt, amelyre szüksége van. A kopaszodás nem csak a férfiak, hanem a nők rémálma is, és ez nem véletlen. Amint gyérülni kezd a frizura, teljesen megváltozhat egész külsőnk, és ez a legtöbb esetben sajnos nem tartozik a pozitív változások közé. Az azonban, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel, már a mi döntésünk.

hajhullás kopaszodás hajátültetés mezoterápia prp drakula-terápia törőcsik dani sorozat hairhungary

A HairHungary Klinika csapata jövőre is vár mindenkit, aki nem szeretne többé beletörődni abba, hogy hajzata már nem olyan, mint régen. A végeredmény mindenképpen pozitív változásokat tartogat, hiszen nem csak dúsabb hajkoronánknak örülhetünk, hanem környezetünk elismerése is jóleső érzést ad majd. Felülmúlhatatlan lesz újra olyan frizurát hordani, ami ténylegesen hozzánk illik. Vágjunk bele, és nem fogjuk megbánni!  

Bővebben a Klinikáról, valamint a hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Árulkodó fejbőr

0 Komment

Amennyiben nem öröklött jellegű kopaszodásról beszélünk, szinte kijelenthető, hogy a legtöbb esetben a fejbőrben kialakuló problémák, és annak rossz állapota állnak a háttérben, mint leggyakoribb kiváltó okok. Éppen ezért nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy miről árulkodik fejbőrünk hogyléte.

Az egészséges fejbőr halvány rózsaszín, rugalmas és lerakódásoktól mentes. Amennyiben ettől eltér a fejbőrünk állapota, érdemes kicsit nagyobb figyelmet szentelnünk rá. Ha színe sötétebb, szinte pirosas, akkor valószínűleg gyulladt állapotban van, ezért bőrnyugtató készítményeket érdemes alkalmazni.

fejbőr hajhullás kopaszodás hajveszteség hajgyérülés hajátültetés hairhungary korpa egészséges fejbőr fejbőrhámlás viszketés prp-terápia

Amennyiben a fejbőr színe fehér, és az állaga rugalmatlan, akkor biztos, hogy gond van a vérkeringésével. Ha pluszban lerakódások figyelhetők meg rajta, viszket és hámlik, akkor valószínűleg vízhiányos és főként tápanyaghiányos állapotról beszélhetünk. Ilyenkor nagyon fontos, hogy ne csak kívülről, hanem belülről is biztosítsuk a megfelelő tápanyag-, víz- és vitaminbevitelt. Amennyiben nincs kellőképpen hidratálva fejbőrünk, akkor pedig nagyon könnyen kiszárad, és korpásodás indul meg.

Bármelyik problémáról is beszélünk, mindegyik elindítója lehet egy nagyobb volumenű hajvesztésnek. Mivel, ha a fejbőr állapota nem megfelelő, a hajhagymák működése is rendellenes lesz, így bizony a hajzat egészséges növekedése is gátakba ütközik. A hajszálak elvékonyodhatnak, és a rendes, szokványos hajhullás mértékénél sokkal több hajszálnak inthetünk búcsút.

Nagyon fontos, hogy ilyen esetekben megfigyeljük tehát, hogy milyen problémáról árulkodik fejbőrünk, hiszen, ha felismerjük a gondot, akkor a megfelelő orvoslás nem engedi, hogy frizuránk állapota még tovább romoljon. Persze a rend csak idővel áll helyre, de fel tudjuk gyorsítani olyan kezelések segítségével, mint például a PRP-terápia.

Ahogy a cikk elején is említettük, ezek a problémák könnyebben kezelhetők, azonban, ha genetikai eredetű hajgyérüléssel állunk szemben, az bizony már más. De ne csüggedjünk, hiszen még ebben az esetben is sokat tehetünk frizuránkért, ugyanis megfelelő készítményekkel le tudjuk lassítani a kellemetlen folyamatot, illetve a már kopasz területekre biztos megoldást jelent a hajátültetés.

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a kopaszodásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Száraz sampon

2 Komment

Annak ellenére, hogy a hajmosás egy mindennapi tevékenység, mégis nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon, hiszen nem mindegy, hogy mikor, hogyan és mivel mossuk meg a hajunkat. Ha nem végezzük úgy ezt a műveletet, hogy az hajzatunknak is jó legyen, akkor pedig nagyon sok kárt tudunk okozni. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy ezzel a témával újra és újra foglalkozzunk.

Míg nyáron a nagy meleg miatt kellene szinte minden nap a sampon után nyúlni, addig télen a sapkahordás eredményezi általában azt, hogy gyakori lesz a hajmosás rutinja. Pedig minél kevesebbszer nyaggatjuk a tisztítással hajunkat, annál jobb, csakhogy ez eléggé lehetetlen manapság.

hajhullás kopaszodás genetika hajátültetés hairhungary mezoterápia prp-terápia hajregenerálás hajmosás sampon száraz sampon

Pontosan ezért fejlesztették ki az úgynevezett száraz samponokat, melyek segítségével elvileg elkerülhető, illetve kiváltható lenne egy-két hajmosás. Ezeket általában spray formában lehet kapni, és csak annyi a teendőnk, hogy ráfújjuk őket hajzatunkra. Az eredmény sok esetben tényleg olyan lesz, mintha most estünk volna át egy hajmosáson, de sajnos akármennyire kecsegtető is ez a gyorsabb eljárás, nem biztos, hogy mindenképpen jót teszünk vele.

A száraz samponok ugyanis legtöbb esetben inkább károsak lehetnek, hiszen a bennük található vegyi anyagok porként ülnek be a hajszálaink közé, rátapadnak a fejbőrünkre, sokszor elég nagy gondokat is okozva ezzel, legyen szó korpásodásról, vagy akár hajhullásról.

hajhullás kopaszodás genetika hajátültetés hairhungary mezoterápia prp-terápia hajregenerálás hajmosás sampon száraz sampon

Muszáj mérlegelnünk tehát, hogy mi a legjobb frizuránknak, mert ha nem tesszük, akkor sokkal nagyobb kellemetlenségekkel kell majd foglalkoznunk. A hajhullás könnyen megindulhat bármilyen, akár kicsinek tűnő probléma miatt is, és megoldani sokkal nehezebb. Természetesen ilyen esetekben átmeneti jellegű hajhullásról beszélünk általában, de a megoldás sokszor nagyon hosszadalmas.

Átmeneti típusú hajhullások esetén először nagyon fontos kiiktatnunk azokat a tényezőket, melyek kiváltották a nem kívánt állapotot. Sokszor, ha komolyabb károkat szenvedett fejbőrünk és frizuránk, ez nem elegendő, hanem szükség van más segítségre is. Ezt megkaphatjuk akár különböző külső, illetve belső szerek alkalmazásától is, ha pedig szeretnénk hajunk regenerálódását is felgyorsítani, akkor igénybe vehetünk olyan kezeléseket is, mint például a mezoterápia, vagy a PRP-terápia. Maradandó károk esetén a jolly joker mindig a hajátültetés, mely a genetikai jellegű kopaszodást is orvosolni tudja.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed