Az egyik legutóbbi angol Ligakupa találkozón, méghozzá a Bournemouth–Liverpool meccsen az egyik játékosnak úgy döntött a parókája, hogy leesik fejéről passz közben. Baily Cargill hajzata egyébként kétségtelenül nem igényelne parókát, azonban a focista valamiért hosszú copfot szeretett volna magának, ám a copf máshogy döntött.
Cargill-nak egyébként dús – csak éppen rövid – frizurája van, és tényleg nem szorulna rá, hogy parókát hordjon. Valószínűleg azért tette ezt mégis, mert nem akarja megvárni, míg megnő hosszú lokniba a haja. A kényes „balesetről” videó is készült, melyet már több helyen meg lehet találni az interneten.
Vele ellentétben sok sportoló szenved hajhullásban, kopaszodásban, és ez nem véletlen, mivel a hajhagymákra ilyen módon ható tesztoszteron fontos szerepet játszik az energia-háztartásban és a koncentrációban is, mely tulajdonságok egy sportember számára elengedhetetlenek.
Paróka helyett azonban jobb megoldáshoz kellene fordulniuk a kopaszodó focistáknak, hogy nehogy úgy járjanak, mint fent említett társuk. Már rengeteg sportolónak segített ilyen esetekben a hajátültetés, melynek során a saját tarkótáji hajzatból ültetnek át a kopasz területekre hajszálakat. Ezek, mint ahogyan régi helyükön sem tették, innen sem fognak már kihullani.
Világszerte egyre több sportember választja ezt a megoldást, mint például Wayne Rooney, vagy a már edzőként jeleskedő Jürgen Klopp. Nálunk, a HairHungary Klinikán is számtalan sportjelesség fordult már meg, mint például a jégkorongbajnok Szuper Levente, vagy a vízilabdázó Varga Dániel, akik teljes megelégedettséggel távoztak a műtőből.
Ha kopaszodási problémával küzdünk tehát, érdemes minél előbb szakértőhöz fordulnunk, hogy megtudjuk, mi áll a háttérben, és milyen megoldások jöhetnek szóba. Amennyiben öröklött kopaszodásról van szó, úgy a fent említett hajátültetés ad biztos és végleges segítséget, és ennél a választásnál azt is kizárhatjuk, hogy a paróka a legrosszabb helyzetekben döntsön úgy, lerepül a fejünkről.
Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu
Már nem egy focistáról hallottunk, aki hajátültetésen esett át, most a sport világában ismét egy „szőrös” témát kaptak fel, az idei Bajnokok Ligája egyik csapatának edzőjéről.
Jürgen Klopp labdarúgó pályafutása során az FSV Mainz 05 csapatában játszott csatárként, majd visszavonulása után ugyanennek a klubnak lett az edzője, feljuttatva az első osztályba a csapatot. Majd később, 2008-tól a Borussia Dortmund vezetője lett, melyből európai élcsapatot sikerült faragnia.
Mivel klubjának sikerült bejutnia idén a Bajnokok Ligájának elődöntőjébe, igencsak sokszor felmerül a neve mostanában a médiában. Ez nem csak azért van, amiért Klopp képes volt elméleti tudását átvinni a gyakorlatba és ezzel felhozni csapatát az élmezőnybe, ugyanakkor nem is csak azért, amiért minden interjúja és riportja sablonkerülő és érdekes, hanem azért is, mert nemrég hajátültetésen esett át.
A beavatkozást egy ismert specialista végezte el tavaly tavasszal, mellyel kapcsolatban Klopp ezt nyilatkozta: „Igen, így van, átestem egy hajbeültetésen, és úgy gondolom, az eredmény remek lett. Nem?”
A német futballedző saját bevallása szerint a kopaszodó halántékát szerette volna legyőzni ezzel. Régebben hosszabb frizurát hordott, de az utóbbi időben egyre többször láthattuk őt sapkában, hiszen zavarta a feltűnő hajhiány. Ezért vágott bele a hajátültetésbe, mely után most ismét dús frizurával láthatjuk a futballmérkőzéseken.
A HairHungary klinika is rengeteg sportolónak adta már vissza régi frizuráját, a beavatkozások mindegyike sikeres volt. Aki hajhullásban szenved, és kopasz foltokkal küzd, mindenképpen ajánlott a szakértő kezek segítsége, hiszen a hajátültetési eljárás visszaadja magabiztosságát, és a kopaszság eltűntetésével kinézete újra a régi lesz, a sapkák pedig lekerülhetnek a fejről, akárcsak Jürgen Klopp esetében.
Bővebben a hajhullásról és a hajátültetésről:
HairHungary – a magyar hajklinika
www.hairhungary.hu