Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajátültetés után fél évvel

0 Komment

Cikksorozatunkban sorra vesszük a hajbeültetés előtti és utáni időszakokat, melyek meghatározóak a pácienseket nézve, és megismerjük az ő saját gondolataikat minderről. Ha valaki még csak fontolgatja, hogy belevág a hajátültetésbe, vagy éppen előtte áll, nagyon is fontos támogatást tud nyerni azzal, ha sorstársai szemszögéből láthatja a történéseket. Most megnézzük azt, hogy mi a helyzet fél évvel a beavatkozás után.

Az eljárást követően különböző szakaszok vannak. Először – ahogy előző cikkünkben olvashattuk – az új hajszálak növekedésnek indulnak, majd egy természetes folyamat részeként elkezdenek kihullani, amitől mindenki megijedne, ha nem kapna megfelelő tájékoztatást arról, hogy erre számítani kell. Ezt egy olyan újabb három hónap követi, amikor ismét növekedést tapasztalhatunk, és lassan, de biztosan kezd kialakulni a végleges eredmény. Nézzük meg, hogyan élték ezt át pácienseink:

„Szeptemberben végre elmondhattam, hogy hajam visszanyerte korábbi formáját, és elöl lényegesen dúsabb, mint korábban volt.” (Tamás hajátültetése)

„Több mint fél év telt el a hajbeültetésem óta és a frizurám már pöndörödik a fejem felett, mint valami edelényi Elvisz Prézlinek! ... A hajamra sokszor rácsodálkoznak a kopaszodó ismerőseim, akik megszokták, hogy ugyanolyan tempóban ritkult a frizurám, mint nekik. Most megdöbbenve nézik, hogy teljesen meghajasodtam!” (RokkerZsoltti hajbeültetése)

hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary páciensek rokkerzsoltti hajbeültetés blog

„Szerintem tök jó! Nyilván nem olyan, mint 18 éves koromban, de fél évvel ezelőtti állapothoz képest nagyon hurrá!:)!! Hálás vagyok mindennek és mindenkinek, amiért ez sikerült.” (Hajátültetésem története – blog)

Egy biztos. Miután szembetűnő változásokon mennek keresztül, mindazok, akik átestek a hajbeültetésen, bizony elégedettek és egyre jobban kezdik megszokni azt, hogy már semmi nem olyan a frizurájukkal kapcsolatban, mint a műtét előtt. Nagyon jó érzés lehet, ha már nem a kopaszság a megszokott, hanem az, hogy bizony nekik is van mit fésülni, zselézni és természetesen a tükörben vizsgálni, mennyire jó az új frizura, és időről időre csak egyre jobb.

A végleges eredmény eléréséről, a teljes elégedettségről és arról, hogy ennek a módszernek köszönhetően milyen „új” emberként tudnak magukra tekinteni a páciensek, következő cikkünkben olvashatnak.

Addig is tudjanak meg mindent a hajátültetésről, és olvasgassák hajbeültetés blogjainkat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

3 hónappal a műtét után

0 Komment

Cikksorozatunkban azon pácienseink szemszögéből ismertetjük meg a hajátültetési eljárás menetét, és az ő saját gondolataikat, akik már átestek ezen a beavatkozáson. A műtétet megelőző, illetve közvetlen a műtét utáni érzelmekről már olvashattunk, most a beavatkozás után 3 hónappal időzünk el egy kicsit.

Ez ugyanis ismét egy sorsdöntő korszak, hiszen ekkorra már nem csak növöget az új helyén a hajzat, hanem bizony hullogatnak is ki az új hajszálak. Ez elsőként rémisztő lehet, pedig ez nem más, mint egy természetes hajhullási folyamat, amitől nem kell tartani. De lássuk, hogyan látják ezt maguk a páciensek.

„Időnként figyelgetem, hogy épp hullanak, vagy nőnek-e az új hajszálak, egyelőre úgy tűnik, hogy továbbra is inkább fogynak, de ez normális – a forgatókönyv szerint a harmadik hónap tájékán lesz a legkevesebb a létszámuk, majd onnan indul meg az egységes növekedés.” (Hajbeültetés után – blog)

hajhullás hajbeültetés hajátültetés műtét páciensek hairhungary 3 hónap hajnövekedés hajbeültetés blog

„Leginkább abból vettem észre, hogy tovább növekvő hajam ismét régi formáját kezdte fölvenni: hátul és oldalt sűrű, elöl pedig jóval ritkább, rövidebb és gyengébb volt… Ám a család egészen jó hírrel fogadott. Mint elmondták - a homlokom középső részén, ahol a hajbeültetés történt, sok apró fekete hajszál kandikál kifelé - egészen sűrűn és fiatalosan.” (Tamás hajátültetése)

„1 hónap elteltével viszont elkezdett hullani és 1,5 hónappal a beültetés után már szinte az összes beültetett haj kihullott. Ezt már a műtét előtt jelezték, hogy így fog történni, úgyhogy nagy meglepetés nem ért ezzel kapcsolatosan.” (Zsolt hajbeültetése)

A fent olvasott részletekből tehát láthatjuk, hogy akármennyire is ijesztő lehet az, hogy az újonnan beültetett hajszálak megválnak tőlünk, a személyes konzultációknak, és a Klinika teljes körű odafigyelésének köszönhetően, miszerint a pácienseket minden apróságról és lehetséges történésről tájékoztatnak, mégis el tudják hinni, hogy ez természetes folyamat, és bizakodva várják a lassan, de biztosan közeledő végeredményt.

Következő cikkünkből megtudhatják, mi várható a beavatkozás után fél évvel, addig is szemezgessenek hajbeültetés blogjainkból, és keressék fel a HairHungary Klinikát, ha bármilyen kérdésük van a hajátültetéssel kapcsolatban:

 HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Cikksorozatunkban eddig a hajátültetést megelőző indokokról és érzelmekről, valamint magáról a műtét menetéről olvashattunk a páciensek gondolatain át. Most az első kritikus hétről tudunk meg többet, ami a beavatkozáson keresztül ment embereknél ugyancsak olyan izgalmas, mint akár maga a műtét.

Természetesen itt is, mint minden más műtét után bizony odafigyelést igényel a beavatkozással járó minden apró részlet, melyre a pácienseknek maguknak kell gondot fordítaniuk, ha azt akarják, hogy az eredmény valóban megfelelő legyen. Lássuk, hogyan élték ezt át, és pontosan mikre kellett feltétlen vigyázniuk:

„… egy hétig kell a fiziológiás sóoldattal permeteznem a beültetés helyét, és víz nem érheti azt. Két párnával kell aludnom és csak a hátamon feküdhetek éjszaka. Az utcára kimozdulni nem javasolt egy hétig, mert a nagy hideg sem tesz jót a frissen beültetett graftoknak.” (Egy hajbeültetés története – blog)

„A doktornő egyébként is "kiadta parancsba", hogy kerüljem az izzadást, a meleget és fizikai terhelést legalább 2 hétig. Őszintén szólva a legnehezebben azt lehetett kibírni, hogy nem sportolhattam az első időszakban.” (Harsányi Gergely hajátültetése)

hajbeültetés hajátültetés hajbeültetés blog hajhullás kopaszodás harsányi gergely első kritikus hét műtét páciensek Szuper Levente

„… - a műtét után egy hétig javasolt az önkéntes szobafogság, egyrészt a biztonságos gyógyulás miatt, másrészt hogy ne ijeszd halálra az embereket a homlokodtól az orrod felé haladó púp (felszívódó érzéstelenítő) keltette bizarr látvánnyal.” (Hajbeültetés után – blog)

„Egyetlen dolog zavart csak. Az, hogy nem moshattam  hajat az első héten…” (Hajbeültetés nőknek – blog)

A műtét utáni első hét tehát annyiban kritikus, hogy nem ajánlott kimozdulni, illetve alvás szempontjából sem biztos, hogy a legkényelmesebb módon kell elhelyezkedünk azért, mert az újonnan beültetett graftok nem érintkezhetnek a párnákkal. Ezek az apró kellemetlenségek viszont úgy tűnik, hogy nem szegték a páciensek kedvét, a blogokból kiderül, hogy mindenki, mint egy kisangyal, betartotta a mondottakat, és így átlépve aztán a nehéz időszakot eljöhetett a jóleső felismerés ideje, hogy az új hajszálak növögetni kezdenek.

A következő időszakról megtudhatnak többet jövő heti cikkünkből, addig is olvasgassák hajbeültetés blogjainkat, és ismerjék meg közelebbről a hajátültetési eljárást:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Átesni egy hajbeültetési műtéten

0 Komment

Előző cikkünkben a hajátültetést megelőző érzelmekről, a döntéshozatal okairól és a műtét előtti izgalmakról olvashattunk a páciensek szemszögéből. Most azt gyűjtöttük össze, hogy akik belevágtak, hogyan estek át magán a műtéten, milyen apróságokra figyeltek fel, és milyennek érzékelték a körülményeket.

Természetesen nem mindegy, hogy az emberhez hogyan állnak hozzá. Ezt sokan ki is emelik írásaikban, melyből láthatjuk, hogy a családias, kényelmes környezet mennyire fontos egy ilyen beavatkozás során.

„A doktornő és az asszisztensek nagyon kedvesen fogadtak, jó hangulat volt. Én a biztonság kedvéért kértem egy nyugtatót az alanyi jogon járó vérzéscsillapító mellé, de lehet, hogy nem lett volna rá szükség.” (Egy hajbeültetés története – blog)

„Kedves fogadtatásban volt részem. A Doktornő először elbeszélgetett velem, hogyan is fog zajlani a hajbeültetés, majd az asszisztensnők levágták olyan rövidre a hajamat, amilyen legalább 10 éve nem volt már :)” (Gergely hajbeültetése)

hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary  SafeSystem-FUE2 RokkerZsoltti hajbeültetés blog műtét érzéstelenítés páciensek

A műtét első része feltűnően mindenkit meglepett, mivel a páciensek haját először leborotválják. Aztán jön az a rész, amitől mindenki tart, ez természetes is, viszont amint belekezdenek, el is száll a nagy félelem. Mivel a műtéti folyamat érzéstelenítéssel kezdődik, maximum ez okozhat apró fájdalmat, ami valljuk be, senki számára sem kibírhatatlan. A beavatkozás többi részét ugyan észleli a páciens, de fájdalommal nem jár.

„Hősiesen eltűrtem, hogy a tarkómat úgy elérzéstelenítsék, mint egy bukósisak, így szinte érzelemmentesen konstatáltam, hogy apró fúrógéppel, - ami a SafeSystem-FUE2 lényege és ami egyben jelenleg a legmodernebb eljárásnak számít Magyarországon -, apró csatornákat fúrjanak hajhagymáim köré, néha megérezve, amikor áttör a fúrószár.. „ (Rokker Zsoltti hajátültetése)

„A műtét során mindenki nagyon figyelmes volt velem, ha bármilyen érzékenységre, fájdalomra panaszkodtam azonnal adták is az érzéstelenítőt.” (Zsolt hajátültetése)

Összefoglalva a páciensek legtöbbje valamennyire tartott az eljárástól, de aztán a kedves légkör, a magas fokú odafigyelés enyhítet az izgalmakon. A műtét pedig akármennyire is ijesztően hat – a steril környezet és a tű sokakat megrémiszt -, mégis az érzéstelenítés után már egyáltalán nem tűnik olyan félelmetesnek. Egy biztos, senki nem bánta meg, hogy ráfeküdt arra a bizonyos székre.

Következő cikkünkből kiderül, hogyan élték át a páciensek az első kritikus hetet a műtét után. Addig is szemezgessenek hajbeültetés blogjaink között, és tudjanak meg többet a hajátültetésről azoktól, akik átestek már ezen a beavatkozáson:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!

www.hairhungary.hu

Hajátültetés a páciensek szemszögéből

0 Komment

A HairHungary Klinika Magyarországon elsőként kezdte a szálankénti hajátültetést, és egy, még Európában is egyedülállóan felszerelt műtővel várja mindazokat, akik szeretnék visszakapni régi frizurájukat. A hajátültetést már sok oldalról megközelítettük, főként, hogy mikor és kiknek ajánlatos ez a megoldás, azonban még nem beszéltünk a páciensek véleményéről.

Elsősorban nagyon fontos megemlíteni, hogy milyen okok és indokok vezetik el az embereket a hajátültetéshez: „Egyre jobban zavart, hogy lassan már több a hiány, mint a hajszál a hajam homlokra eső részén.” (Tamás hajbeültetés blogja), „… a jó öreg keresztbe fésülés már kezdte elveszíteni a hatékonyságát, a nullás gépre pedig mindegyik fodrász gondterhelten ingatta a fejét, amikor felvetettem. Vékony fejforma, nagy orr, nem áll jól.” (Hajbeültetés után- blog) Vagyis mindenki akkor döntött a hajátültetés lehetősége mellett, amikor már nagyon zavarta a kopaszság, esetleg már minden más lehetőséget kipróbált.

hajhullás kopaszodás kopaszság hairhungary hajátültetés hajbeültetés hajbeültetés blog páciensek

Természetesen a döntés nem születhet meg egyik napról a másikra, hiszen egyrészt úgy érezhetjük, nagy fába vágjuk a fejszénket, másrészt pedig eleve szükséges minden műtét előtt a személyes konzultáció.

Másodsorban a műtét előtt mindenkiben van egy egészséges izgalom. Van, aki jobban, van, aki kevésbé érez félelmet, erről így számolnak be a páciensek: „Kicsit izgultam, mert nem tudtam pontosan, hogy mennyire lesz kellemetlen a műtét.” (Egy hajbeültetés története - blog), „Kisebb izgalommal készültem a műtétre, mivel tudtam, hogy ambuláns beavatkozásról van szó és délután a saját lábamon fogok hazamenni.” (Hajátültetés a HairHungary Klinikán - blog), „A hajátültetési műtét előtt meglehetősen feszült voltam. Belevágtam egy teljesen új, számomra ismeretlen megoldásba, és nem tudhattam, vajon milyen lesz a kimenetel?” (Tamás hajbeültetés blogja).

Persze természetes, hogy amikor valami ismeretlenbe vágunk bele, akkor attól tartunk is egy kicsit, bár a leírtak alapján a legtöbben meg is nyugodtak a műtét alatt, hiszen érezték, hogy jó kezekben vannak. A közvetlen hangulat és a lehető legnagyobb kényelem kialakítása ugyanis meghozza gyümölcsét.

Arról pedig, hogy mennyire nagy az elégedettség a páciensek körében, egy újabb cikkből többet megtudhatnak. Addig is olvassák hajbeültetés blogunkat, és ismerjék meg jobban a hajátültetési eljárást!

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

12
»

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed