Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lisztérzékenység a háttérben

3 Komment

A hajhullás rengeteg különböző okra vezethető vissza, ezért, ha valakinek ilyen panasza van, akkor körültekintően kell kivizsgálni, több szempontot is figyelembe véve. Ugyanis a hajzat gyérülése lehet eredménye valaminek, de akár mellékhatásként vagy tünetként is megjelenhet.

Utóbbi eset figyelhető meg akkor is, ha valaki lisztérzékenységgel áll szemben. A cöliákia ugyanis rengeteg tünet együttessel vetheti fel a fejét, és köztük van bizony a hajhullás is. Ez olyan esetekben fordulhat elő, amikor a hosszantartó gluténfogyasztás következtében tápanyaghiány következik be, mert a tápanyagok felszívódása károsodik.

Sokan nem veszik időben észre, hogy lisztérzékenység állhat a háttérben, hiszen a problémák – hajhullás, száraz bőr, töredezett körmök – rengeteg más ok miatt is kialakulhatnak, és a legtöbben csak legyintenek rá, hogy biztos vitaminhiány. Valóban vitaminhiányról beszélhetünk ilyenkor is, de az is sajnos egy eredmény, nem maga az ok. Ezeket a problémákat pedig már nem lehet megoldani azzal, hogy marékszámra szedjük a különböző vitaminokat.

Kivizsgálás után az orvos javaslása szerint a legfontosabb, hogy a vitaminpótlás mellett diétázni kezdjünk. A gluténfogyasztás mellőzését viszont tényleg csak akkor lehet elkezdeni, amikor erre az orvosunktól kapunk utasítást, utána viszont be kell tartani mindent, amit diétaként szabnak ki nekünk.

A tünetek ezzel együtt lassacskán eltűnnek majd, és szervezetünk fellélegezhet, visszaállhat a régi kerékvágásba. Hajzatunk állapota is mindenképpen javulni fog, ám az okozott károk még sokáig fennmaradhatnak, hiszen a regeneráció folyamata nagyon lassú frizuránkat tekintve.

Amennyiben szeretnénk, hogy fejbőrünk is minél előbb hozzájuthasson a szükséges vitaminokhoz és nyomelemekhez, akkor segítségünkre lehet a mezoterápia, melynek pont az a lényege, hogy a fejbőrbe koncentráltan juttatják a szükséges anyagokat. A hajzatunk ennek következtében hamarabb mutat majd javulást.

Fontos tehát minden esetben kivizsgáltatni hamar, hogy mi állhat a háttérben, ha hajhullás indul meg. Csak akkor lehet tenni ellene bármit is, ha tisztában vagyunk vele, mi okozza a fennálló helyzetet. Legtöbbször sajnos a genetika áll a háttérben, amire egyedül a hajátültetés nyújthat biztos megoldást.  

Bővebben a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Jön a tavasz!

0 Komment

Egyre gyakrabban süt a nap, lassacskán már a melegét is érezzük. És nem csak a naptár szerint lépünk át a következő évszakba, hanem a madarak napról napra hangosabb éneke is arra ad okot, hogy elhiggyük: jön a tavasz! De mit jelent ez szervezetünkre nézve?

A tavaszi fáradságot szinte mindenki ismeri, de a legtöbben nem tudják, hogy mi lehet az oka. Ugyanez igaz a tavaszi hajhullásra is, pedig a kettő nem is áll annyira messze egymástól. Jóllehet, nem teljesen ugyanazon okok állnak a háttérben, mégis, a megoldás mindkettőre nagyon hasonló.

hajhullás tavasz tavaszi hajhullás tavaszi fáradtság vitamin vitaminhiány A-vitamin cink vas diéta hairhungary prp prp-terápia mezoterápia hajkezelés átmeneti hajhullás

A tavaszi fáradtságot főként az eredményezi, hogy az ekkor uralkodó fényviszonyok sokkal gyorsabb ütemet várnának el szervezetünktől, mely még mindig a „téli időszámításra” van beállítva. Az átállás pedig borzasztóan fárasztó folyamat. Emellett nem mindegy a téli tápanyagbevitelünk sem, mely ilyenkor szintén lecsökkenti az energiaszintünket.  

A tavaszi hajhullást is főként a lecsökkent vitaminszint okozza, többnyire A-vitamin-, vas- vagy cinkhiány állhat a háttérben, melyeket a téli hónapokban kevésbé tudunk pótolni csak a táplálkozással. Mindkettő probléma megoldására fontos, hogy pótoljuk ezeket a vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint a sok esetben tavaszra időzített, gyors lefolyású diétákat is kerüljük el messziről.

De honnan lehet tudni, hogy a hajhullásunk „csak” a tavasz eljövetelének köszönhető, vagy más, nagyobb gond eredményezi az egyre gyarapodó hajszálszámot fésűnkben? A tavaszi hajhulláshoz hasonló problémákat okozhat ugyanis a sok stressz, de akár hormonális zavar is állhat a háttérben. Az olyan gócos gyulladások, mint például a fog- vagy mandulagyulladás is eredményezhetnek ilyen típusú hajgyérülést.

Nagyon fontos éppen ezért, hogy ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, forduljunk szakértő segítséghez. A tavaszi hajhullás csak átmenetileg okoz gondokat, sok esetben magától helyreáll a szervezet rendje, de persze nagy segítséget nyújtunk neki, ha pótoljuk a vitaminokat. Viszont a többi esetben csak akkor lesz átmeneti a hajhullás, ha a kiváltó okokat megszüntetjük, orvosoljuk.

Hajzatunk regenerálódásához, a megmaradt hajszálak erősítéséhez nagy segítséget jelenthet a PRP-terápia, illetve a hajas fejbőr tápanyag-ellátottságát és vérkeringését javítja a mezoterápia, mely kezelések kifejezetten javasoltak a fent említett, átmeneti hajhullások esetén.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Mivel a kopaszodás egy olyan, igencsak sokakat érintő probléma, mely rengeteg különböző kiváltó okra vezethető vissza, ezért tulajdonképpen két fő csoportra oszthatjuk: a végleges és a visszafordítható típusokra. Nem mindegy, hogy gondunkat mi alapján kezdjük el kezelni, a legelső kérdés az, hogy melyik csoportba tartozunk?

Visszafordítható kopaszodásról akkor beszélünk, ha a hajhullást valamilyen, a szervezetünket ért stressz vagy trauma okozza. Ez lehet pszichés, lelki, vagy éppen fizikai. Ebbe a csoportba soroljuk az akár egy nagyobb gyulladás, egy baleset vagy egy műtét során jelentkező, nagyobb fokú hajveszteséget. Emellett meg kell említeni a bizonyos gyógyszerek alkalmazásakor megjelenő hajgyérülést is, amikor tulajdonképpen mellékhatásként indul meg a hajhullás.  Valamint pszichés trauma is lehet kiváltó ok, ami akár egy hirtelen rossz hír, de akár egy hosszabban tartó depresszió tüneteként meginduló hajhullást eredményez.

Szintén a visszafordítható hajhullás csoportját erősítik a helytelen életmód, a vitaminhiányos étrend, a túlzott alkoholfogyasztás, illetve dohányzás által kialakuló hajproblémák. És itt kell megemlítenünk a különböző hajformázókat és kémiai anyagokat tartalmazó hajkészítményeket is, melyek szintén visszafordítható hajhulláshoz vezethetnek.

Amennyiben ilyen típusú kopaszodásról beszélünk, a nevéből is adódóan tudunk tenni azért, hogy az egészséges állapot visszaálljon. Ehhez elsősorban ki kell derítenünk, hogy mi okozhatja magát a hajhullást. Szigorúnak kell lennünk magunkhoz, és őszintén be kell vallanunk saját magunknak, hogy mit is csinálhatunk rosszul. Nem könnyű a változtatás, de ha már a szervezetünk jelzi, hogy baj van, akkor muszáj lépnünk.

A legtöbb kiváltó okot a fent soroltak közül mi is képesek vagyunk kiiktatni életünkből, illetve változtatások árán el tudjuk érni, hogy a helyes útra léphessen szervezetünk is. Amennyiben viszont olyan ok áll a háttérben, mint például egy gyógyszeres kezelés, muszáj kérnünk segítséget.

Amikor a kiváltó okok megszűnnek, a hajzatunk állapota is javulni kezd, de ez egy nagyon hosszú folyamat. Hajunk regenerálódása akár több, mint fél évet is igénybe vehet, ezért nem árt, ha rásegítünk kicsit. Erre tökéletes megoldást jelenthet például a FolliOne termékcsalád egyes tagjainak alkalmazása.

Komolyabb esetekben, illetve kiegészítő segítségként olyan kezeléseket is igénybe vehetünk, mint például a mezoterápia, vagy a PRP kezelés. Mindegyik arra hivatott, hogy segítse a hajhagymák működését, garantálva ezzel, hogy újra erős és egészséges hajszálaink nőhessenek.

Következő cikkünkben megismerhetik a végleges hajhullás okait, és lehetséges megoldásait, addig is tudjanak meg többet a HairHungary Klinikáról:


HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

C-vitamin, a tél ellenszere

0 Komment

A mínuszok egyszerűen átvették az uralmat, már rekordok is dőltek a hideget tekintve. Mindenki próbál ilyenkor minél kevesebbet kint tartózkodni, és jó melegen felöltözni, de nagyon fontos, hogy ne csak külsőleg védjük magunkat ebben az időjárásban, hanem belülről is segítsük szervezetünket.

Ugyanis nem véletlen, hogy ilyenkor van a legnagyobb számú megbetegedés. Tulajdonképpen az tévhit, hogy a hideg levegő miatt fázunk meg, sokkal inkább az immunrendszerünk védelmi állapotával van probléma. Ahhoz, hogy erős pajzsként tudjon működni, nagy energiát kell fektetnünk a támogatásába.

Hajunk állapotát ilyenkor szintén nagymértékben befolyásolja az, hogy a szervezetünk milyen állapotban van. Mivel sokkal kevesebb vitaminhoz jut ebben az időszakban, figyelnünk kell arra, hogy pótoljuk ezt a hiányt. Ha nem megfelelő mennyiségű vitamint viszünk be, sokkal könnyebben megbetegszünk, illetve a hajzatunk is kárát láthatja ennek.

Nagyon sok esetben nem csak a hideg szél szárító hatása, illetve a sapka alatt beizzadó fejbőr megfázása okozza a hajhullást, hanem az, hogy egyszerűen a belső támogatást nem kapja meg frizuránk. Vitaminhiány esetén pedig hirtelen indulhat meg ijesztően magas fokú hajhullás.

hajhullás koapszodás hajátültetés prp-terápia kezelés vitamin vitaminhiány C-vitamin citrusok citrom narancs zöldségek megfázás betegség hideg tél

A C-vitamin ilyenkor az egyik legfontosabb, és ezzel együtt a leghasznosabb vitamin egészségünkre nézve. Nem csak az immunrendszert támogatja, de sok egyéb jótékony hatása is van. Mivel antioxidánsként védi a sejteket, így növeli hajunk ellenálló képességét. Ezen felül pedig segíti a vas felszívódását, ami szintén nagyon fontos a hajzat szempontjából. Segítségével megúszhatjuk a téli hajhullást, és egészséges frizurával várhatjuk a tavaszt.

Hozzájuthatunk tabletta formájában is, de elsődlegesen az lenne a legjobb, ha étkezésünk során vinnénk szervezetünkbe nagy mennyiségben. A legtöbb C-vitamin a citrusfélékben található, mint például a narancs, a citrom vagy a grépfrút, de rengeteg zöldség is dúskál benne, mint például a paprika, a káposzta vagy a cukkini.

Ha nem figyelünk oda, és megindul a vitaminhiány okozta hajhullás, akkor se ijedjünk meg, hiszen ez az állapot  - akár olyan kezelések segítségével, mint a PRP-terápia - még helyrehozható. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor komolyabb problémáról beszélünk hajunk tekintetében. Ilyen például a genetika okozta hajhullás, melyre egyetlen biztos megoldásként a hajátültetés említhető.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Szilícium a szervezetben

0 Komment

A szilícium egy olyan kémiai elem, melynek neve hallatán talán mindenki először valamilyen ásványra gondol, és nem is hinnénk, hogy milyen fontos szerepet tölt be jelenléte a szervezetünkben. Márpedig ez az elem megtalálható a csontjainkban, a porcokban, kötőszöveteinkben, ereinkben és a bőrünkben is. Hiánya pedig igencsak nagy károkat tud okozni.

Legfontosabb szerepe a kötőszövet felépítésében van, és ahhoz, hogy bőrünk, körmünk és hajzatunk egészséges lehessen, elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű szilícium a szervezetben. Amennyiben problémáink vannak ezen részeinken, akkor lehetséges, hogy a szilícium pótlása képes megoldani azokat.

A hajzat erős, egészséges és fényes lesz hatására, és sok esetben akár az olyan hajhullást is képes megállítani, melyekért a vitaminhiány, a nem megfelelő hajápolás vagy egyes bőrproblémák kialakulása a felelős. Serkenti a haj növekedését is, ezzel együtt csillogóvá és igazán erőssé varázsolja frizuránkat.

Szilíciumot juttathatunk a szervezetünkbe növényi rostban gazdag táplálkozással. Megfelelő étel ilyen szempontból az alma, a mogyoró, a káposzta, a sárgarépa, a hagyma, a mandula, az uborka és a méz is. Gyógynövények közül nagy szilíciumtartalommal a zsurló rendelkezik. Ezen kívül természetesen hozzájuthatunk különböző kapszulák formájában is.

Ugyan mindez nem azt jelenti, hogy minden hajproblémára megoldást nyújthat számunkra a szilícium, de az biztos, hogy rosszat nem teszünk, ha figyelünk arra, hogy megfelelő mennyiségben jelen legyen szervezetünkben. Amennyiben nincs nagy gond, a hajzatunk nem csak helyreáll, hanem egészségtől duzzadó, fényes és erős lesz tőle.

Ha viszont olyan problémával állunk szemben, mint például az öröklött hajhullás, akkor sajnos semmi esélyünk arra, hogy ilyen táplálék kiegészítők segítsenek. Ebben az esetben csak egyetlen megoldás jöhet szóba, méghozzá a hajátültetés, mely biztos és végleges eredményt nyújt számunkra. Más esetekben, amikor nem a genetika a ludas, viszont nehezen regenerálódik a hajzatunk, segíthet még a mezoterápiás kezelés, vagy a prp-terápia is.

 

Ismerje meg jobban a hajhullás okait és a lehetséges kezeléseket:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

«
12

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed