Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tökéletes smink

0 Komment

Az ünnepek alatt, főként a szilveszteri mulatságokra készülve, sokszor nézünk szembe mi nők azzal a nehézséggel, hogy mennyire nem egyszerű összedobni egy tökéletes sminket. Nem csak idő, hanem türelem is kell ahhoz, hogy olyan megjelenése legyen arcunknak is, ami egyrészt passzol az öltözékünkhöz, másrészt pedig kiemel mindent, amit kell.

A smink elkészítése tehát nagyon macerás, és persze sok minden kell is hozzá. Mindenkinek megvan persze, hogy milyen anyagokat és eszközöket használ a legszívesebben, azt azonban már nem mi választjuk ki, hogy milyen adottságaink vannak hozzá. A szemeink méretét, állását és színét nem tudjuk mi kiválasztani – jó, persze, az utóbbira már léteznek különböző, akár furcsa megoldások is -, és azt sem mi döntjük el, hogy milyen dús a szemöldökünk.

A szemöldök íve, vastagsága csupán kissé befolyásolható, és természetesen csak a csökkenő irányban. Dúsítani, vastagítani nem tudjuk, csak olyan furfangokkal, melyek aztán nem biztos, hogy esztétikus eredményt nyújtanak majd. Pedig manapság ráadásul újra a szép, íves, sűrű szemöldök a divat, nem pedig a kiszedett, vékony vagy éppen megrajzolt.

A tökéletes smink pedig hiába lesz gyönyörű, ha a szemöldökünknél megakadunk. Ugyanis az adja meg igazán egész arcunk karakterét, körülölelve szempárunkat, és ha valami nem stimmel vele, az egész összképet tönkre teheti.

Ahelyett, hogy a szemöldökünket még inkább igénybe vevő, és még jobban ritkító megoldásokat választjuk, inkább forduljunk olyan szakértő segítséghez, ami gyönyörű, dús szemöldököt varázsolhat ránk. A szemöldök beültetés ugyanis teljesen természetesen, esztétikusan és persze a saját igényeinknek megfelelően eredményez vastag és szép szemöldököt.

Az eljárás a hajátültetés elvén alapszik, ugyanúgy saját szálakkal dolgozik és éppen emiatt olyan végeredményt nyújt, mintha eleve ilyen dús szemöldökökkel születtünk volna. Természetesen – főként a legelején – gondosan ügyelnünk kell arra, hogy a beültetett szálak ne nőjenek túl hosszúra. De a kiforrott technológiának köszönhetően még a szőrszálak növekedési irányát is figyelembe veszik, ami azt eredményezi, hogy tökéletesen illeszkednek majd új helyükhöz. A szép szemöldök és a tökéletes smink tehát nem álom többé!

Ismerje meg jobban a szemöldök- és hajbeültetési eljárásokat a HairHungary Klinikán:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Torma és citrom

0 Komment

Talán senki nem gondolná, hogy a tormát másra használja, mint a finom virslik mellé való falatozásra. Pedig nagyon jó hatással van hajzatunkra, és most meg is fogunk ismerkedni egy olyan házi pakolással, melyben övé a főszerep.

Hámozzunk meg egy szál tormát, és reszeljük le. (A boltban kapható reszelt tormát inkább ne használjuk, hiszen mindegyikben van olyan adalékanyag, melyre ebben a helyzetben nem lesz szükségünk). Facsarjunk ki egy nagyobb méretű citromot, és a levét adjuk hozzá a lereszelt tormánkhoz. Ezt keverjük jól össze, majd vigyük fel a hajzatunkra úgy, hogy jól bele tudjuk dörzsölni fejbőrünkbe. 20 perc után öblítsük le frizuránkról a csodaszert, majd a szokásos módon mossuk meg a hajunkat. Ez a kence segíti a hajhagymák működését, serkenti a vérellátásukat és ezáltal erősíti a hajszálakat. Érdemes tehát kipróbálni!

Sajnos sokaknál annak ellenére, hogy odafigyelnek hajzatuk ápolására, mégis előjön a hajhullás problémája. Ennek ilyenkor tehát nem a hanyagság az oka, hanem vagy valami belső gond eredményezi, esetleg valamilyen gyógyszer mellékhatásaként jön elő, de az is lehet, hogy öröklődési folyamat indítja el. Ezeken túl még számos más ok állhat a háttérben, ezért ha valaki kopaszodást észlel magán, az a legjobb, ha egyből szakértő segítséget kér.

Amennyiben a hajhullásnak olyan előidézője van, melyet ki lehet küszöbölni, vagy meg lehet gyógyítani, akkor idővel a haj gyérülése is megáll. Azonban ha olyan problémával állunk szemben, mint például a genetikai eredetű, öröklött kopaszodás, akkor bizony azt nem lehet megállítani. Ebben az esetben sem szabad elkeserednünk, hiszen létezik megoldás!

A hajátültetés segítségével azok is visszanyerhetik régi frizurájukat, akiknél az öröklődés a hibás. Így újra lesz mit fésülni és ápolni. A HairHungary Klinika már számos olyan páciensnek adta vissza régi kinézetét, akik nem törődtek bele a kopaszságba, és most újra dús hajzattal élhetnek.

 

> További információk a SafeSystem (FUE2) hajbeültetésről

Időpontfoglalás ingyenes konzultációra: 06 (70) 512-2296
HairHungary Klinika

Ünnepi frizurák

0 Komment

Közeledik az év vége, ezzel együtt a karácsony és szilveszter ünnepe. Mindenki lázasan kezd készülődni, ajándékok vásárlásával és ünnepi tervezésekkel telik az utolsó hónap szinte minden napja. Sokan ezen ünnepeket megjelenésükkel is fel szeretnék dobni, melyhez nagymértékben hozzájárul a nem megszokott frizura is.

Karácsonyi fogadásokra, családlátogatásokra is sokan készíttetnek különleges hajkreációkat, de főként a szilveszteri buli kívánja meg azt, hogy ne mindennapi legyen hajkoronánk. Ilyenkor ünnepi frizurák konty töredezett haj száraz haj hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary karácsony szilvesztera legtöbb fodrásznál már előre be kell jelentkezni, hogy egyáltalán beférjünk a sok vendég közé. A karácsonyi frizurát általában szolidabbra készítik, és ha minden jól megy, akkor másnap és harmadnap is tudunk még kezdeni valamit a beállított tincsekkel. Szilveszterkor viszont főként az extravagáns, vagy épp a bálhoz illő kontyos stílus a kedveltebb.

Bármennyire szépek és ötletesek ezek az ünnepi frizurák, mégis nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a sok hajlakk, és egyéb kence, amit ilyenkor a haj beállításához használnak, bizony eléggé igénybe veszik hajszálainkat és hajhagymáinkat. Fontos, hogy ezen frizurákat időben és gondosan kibontsuk, kezeljük, kimossuk a sok idegen anyagot belőlük és ápoljuk a megviselt hajat.

Ha valaki nem csak pár alkalommal, ünnepi frizurák konty töredezett haj száraz haj hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary karácsony szilveszterhanem rendszeresen készíttet magának ilyen egyedi frizurát, számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb következményei lesznek a folyamatos beszárításnak és lakkozásnak. A haj könnyen töredezetté, szárazzá, élettelenné válhat, és bizony hullani is kezdhet.

Ha bármilyen okból kifolyólag hajhullást észlel magán, azonnal forduljon szakszerű segítséghez! A kopaszodás, hajritkulás okát minden esetben meg kell keresni, és a leggyorsabban orvosolni azt. Sok esetben elég lehet – mint például a fent említett, igénybe vett haj esetén -, ha felhagyunk a károsító dolgokkal. Viszont előfordulhat olyan problémából eredő hajhullás is, melynél az okozott károkat csak a biztos sikert jelentő hajbeültetés küszöbölheti ki.

Ismerje meg jobban a hajátültetési eljárásban rejlő lehetőségeket:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed