Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajtrendek idén nyáron

0 Komment

Míg a tavalyi nyár egyik legnagyobb divatja a fiús, mégis extravagáns, rövid frizura volt a hölgyeknél, most kicsit szolidabbra vált az idei stílus. Nézzük meg közelebbről, milyen frizurákra kell áttérnünk, ha követni akarjuk a mostani trendet nyáron!

Az idei legnagyobb sláger hajviselet terén a félhosszú, vállig érő hajzat. Kicsit visszafogottabb, mégis rengeteg lehetőség rejlik benne. Lehet hordani egyenesen, de a göndör tincsek szintén jól mutatnak ilyen hosszúságban. Kényelmes is, hiszen még mindig összeköthető a nagyobb melegekben. Általában minden arcformához illik, tehát nem lőhetünk nagyon mellé vele, és a színekben elengedhetjük fantáziánkat, kibontakozhatjuk személyiségünket akkor is, ha nem vadóc a kiinduló frizura.

Természetesen emellett a rövid haj sem megy ki a divatból teljesen, inkább azt mondhatnánk, hogy átalakul, és extra helyett inkább a lazább, nőiesebb, elegánsabb változatai hódítanak majd. A hosszú haj kedvelői se essenek kétségbe! Az intenzív színek mellett most dominálnak a természetes, natúr színek, melyekkel igencsak jól mutatnak a hosszú loknik. A 2015-ös év legkeresettebb színe pedig nem más, mint a marsala. Ez a különleges szín tökéletesen illik minden frizurához, és feldobja, dögössé varázsolja viselőjét.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy mindenféle hajformázás és festés után nagy hangsúlyt kell fektetnünk hajzatunk ápolására, hiszen nyáron eleve nagyon sok káros hatásnak van kitéve, ezek pedig csak tetézik ezt. Használjunk hajpakolásokat, figyeljünk oda a helyes hajszárításra, és soha ne alkalmazzunk szünet nélkül semmilyen hajformázó eszközt.

A fent említett dolgok ugyanis kiszáríthatják a hajunkat, tönkretehetik a hajszálak szerkezetét, és előbb-utóbb hajhullást idéznek elő. Ilyenkor nagyon fontos észbe kapnunk, és azonnal felhagynunk a káros eszközök használatával, de sokszor ez nem elég ahhoz, hogy visszaálljon a rend. Átmeneti hajhullás esetén nagy segítségünkre lehet a mezoterápiás- vagy a prp-kezelés, melyek segítségével sokkal gyorsabb lesz hajzatunk regenerálódása. A HairHungary Klinikán a hajbeültetési eljárás mellett – mely a maradandó kopasz foltokra is végleges megoldást nyújt – ezen terápiás megoldásokkal is várják a pácienseket, hogy mindenki személyre szabottan kaphassa meg a megfelelő orvoslást problémájára.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Fiatalos idősödők

1 Komment

Korunk előrehaladtával természetes, hogy egyre több az ősz hajszálunk, és persze sokaknál megkezdődik a hajzat gyérülése is. A nők ilyenkor legtöbbször egyre rövidebb frizurát választanak, míg marad a ténylegesen nagyon rövid haj. Pedig nem feltétlenül kell lemondanunk fiatalos kinézetünkről!

A sztárvilágban rengeteg példát találhatunk arra, hogy mennyire illik az idősödő hölgyekhez is a hosszú haj, és az őszülést sem kell szégyellni, sőt, igazán stílusos hajvariációkat lehet kihozni frizuránkból, melyeket az ősz tincsek még fel is dobnak. Persze használhatunk a még fiatalosabb külső eléréséhez némi természetesnek ható melírt, vagy satírt is, mindenkinek, ami jól áll. Legyünk bátrak, és kísérletezzünk a színekkel és a formákkal egyaránt! Nézzük csak meg Diane Keaton vállig érő haját, vagy Meryl Streep általában összekontyolt, elegáns frizuráját, de emellett választhatunk kissé bozontosabb hajzatot is, ami szintén sokat fiatalít. A hosszú, ősz tincsek pedig gyönyörűen mutatnak, ha fonatot készítünk belőlük.

Természetesen ahhoz, hogy mindezt megtehessük, hajunknak is megfelelő állapotban kell lennie. Az időskorban elvékonyodó, majd gyérülő hajszálak sajnos gátat tudnak vetni elképzeléseinknek, éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig, már fiatalabb korban is ügyeljünk hajunk ápolására. A helyes étrend, a megfelelő életvitel és emellett a hajzat regenerálása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne lépjenek fel problémák a frizuránkat tekintve.

Azonban sajnos nem tudunk minden gondot kiküszöbölni, így előfordulhat, hogy egyes betegségek vagy éppen gyógyszerek mellékhatásaként, vagy akár egy hirtelen felmerülő lelki trauma miatt megindul a hajzat gyengülése, gyérülése. Valamint ott van az öröklött kopaszodás is, mely ellen mi magunk szintén nem tudjuk felvenni a harcot.

Ezekre az esetekre mindig szakértő segítséget kell kérnünk. Szerencsére ma már szinte minden helyzetre létezik megoldás, és nem kell beletörődnünk a kopaszodással járó kellemetlenségekbe. A haj erősítésére és a hajhullás megállítására gyógyírt jelenthet a hölgyek tekintetében például a mezoterápiás kezelés, azoknál pedig, akiknél maradandó kopaszság lép fel, a hajátültetés nyújt biztos megoldást.

Bővebben a hajhullásról és a lehetséges megoldásokról:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

 

Csobot Adél kap hideget, meleget

0 Komment

Első ízben 2012-ben ismerhettük meg a közönséget kettéosztó lányt az X-faktorban, madj ezt követően több műsorban is szembetalálkoztunk vele. Személyisége miatt vagy szeretik, vagy éppen ki nem állhatják, így bármilyen döntést is hoz akár a munkájában, akár a magánéletében, mindig kapni fog hideget és meleget is.

Adélról azon kívül, hogy a Való Világ 6. szériájában műsorvezetőként szerepet kapott, most saját frizurája szolgáltatja a legfrisebb híranyagot. Mindegyik témában  sokan vannak, akik tetszésüket fejezik ki, de olyanok is vannak, akik támadják a lányt. Ugyanis sokaknak böki a csőrét, hogy igazi hozzáértés nélkül jut ilyen szerepekhez, ahogy az sem mindenkinek szimpatikus, hogy megvált a nőiességet jelentő, hosszú tincsektől.

Csobot Adélt először félhosszú, barna hajjal ismerhettük meg, majd egyszer csak vörös frizurával jelent meg a tévéképernyőkön, most pedig bevállalta a mindenapinak nem mondható, rövid, fiús stílust. Sokan próbálják azzal bántani, hogy külföldi celebek utánzójaként emlegetik, de persze számos rajongója van, akiknek kifejezetten tetszik ez a vakmerőség.

Lépését nem kizárt, hogy többen követni fogják, hiszen a szép és átlagosnak mondható hosszú, női hajkorona mellett nagy divatja van a rövid, merész frizurának. Persze ezt nem tudja mindenki megtenni, hiszen ahhoz, hogy egy frizura esztétikus és szép legyen, a haj állapotának megfelelőnek kell lennie. Hiába ugyanis minden fodrásztrükk, ha a fejbőrrel vagy a hajszálakkal alapvetően probléma van. Azok, akiknek ritkább a hajzatuk, esetleg kopasz foltokkal is rendelkeznek, nem tudnak bevállalni egy ilyen felnyírt frizurát. Ilyen esetekben azonban mindenképpen szakértő segítséghez kell fordulnunk, hogy kiderítsük a háttérproblémát, mi okozza a haj hullását, hiszen aszerint tudják orvosolni gondunkat. Nőknél gyakran segít a hajritkuláson egy személyre szabott mezoterápiás kezelés, férfiak tekintetében viszont gyakori az olyan kopaszodás, melyen lehetséges, hogy csak a végleges megoldást jelentő hajátültetés segíthet.

Tudjon meg többet a mezoterápiás kezelésről ás a hajátültetésről:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Kép forrása: http://adelcsobot.gportal.hu/

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed