Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajprotézis

0 Komment

Azt, hogy pontosan mi is az a paróka, mindenki tudja, de a hajprotézisről már nem mondható el ugyanez. A lenti videóból most megismerhetjük picit közelebbről is ezt a módszert a kopaszodás ellen, de előtte egy kicsit járjuk körbe, pontosan milyen előnyei és hátrányai lehetnek ennek a sokak számára még ismeretlen vívmánynak.

Az öröklött jellegű kopaszodás rengeteg férfit érint, és sajnos sok esetben már nagyon korán megindul ez a nem várt folyamat. Mivel legtöbbjük esetében az egyre gyérülő hajzat komoly külsőbeli és egyben akár lelki gondokat eredményez, ezért természetesen bármilyen eszközzel próbálkoznának, hogy elfedjék az egyre inkább teret nyerő, kopasz részeket.

Az azonban nem mindegy, hogy mikor milyen módszert próbálunk ki. A hajprotézis szintén egyfajta megoldás lehet azoknál, akiknél más segítség már nem jöhet szóba. Előnyei közé sorolhatjuk, hogy rengeteg választási lehetőségünk van, milyen hajat szeretnénk – gondolunk itt a színre, a hosszra és persze a protézisből kialakítható frizurára -, ezzel biztosítva, hogy az eredmény nekünk tetsző legyen. Szintén nagyon jól hangzik az is, hogy egyszerűen csak besétálunk a szakemberhez, aki ezzel foglalkozik, és új hajzattal sétálunk aztán ki onnan.

Hátrányt jelent azonban, hogy az ilyen protézisek ugyan pár évig is rajtunk maradhatnak, azért nem tartanak ki örökké, és sajnos nem kevés kárt hagynak maguk után. Ugyanis, amennyiben még maradt valamennyi hajzat a fejtetőn, akkor ez a megoldás teljesen tönkreteszi a még meglévő hajhagymákat is, és a fejbőrrel sem éppen a legkíméletesebb.

Amennyiben lehetőségünk van még rá, válasszunk inkább olyan megoldást, aminek csak pozitív velejárói vannak. A hajátültetés éppen azért a legtökéletesebb segítség – persze csak ha rendelkezünk megfelelő és elegendő donorterülettel -, mert nem káros semmilyen tekintetben, ráadásul biztos és végleges megoldást jelent.

Fontos, hogy tudatában legyünk, pontosan milyen hajhullással állunk szemben. Nem mindegy ugyanis, mi okozza a hajveszteséget, illetve, hogy milyen fokú kopaszodással állunk szemben, így annak függvényében az sem mindegy, milyen megoldást választunk rá. Ezen a héten induló cikksorozatunkból megismerhetik, milyen skálán „mérik” a kopaszodás mértékét, illetve megtudhatják azt is, melyik esetben mi ajánlott a kopaszság kezelésére.   

 

Addig is olvasson bővebben a hajhullás okairól és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Amerikai botrány

0 Komment

A 2014-es, „Amerikai botrány” című film egy olyan – valóságos eseményekre alapuló – történetet dolgoz fel, mely a 70-es évek Amerikájában zajlik. Christian Bale egy olyan zseniális bűnözőt alakít, aki kénytelen együtt dolgozni egy FBI ügynökkel, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy karaktere mennyire képes visszaadni ennek az időszaknak a sajátosságait.

A színész ráadásul nem kevés kilót szedett fel a szerep kedvéért, és igazán jól alakítja a neves szélhámost, nem beszélve frizurájáról, ami az akkori korszakban szinte az ilyen fazonok sajátjaként nevezhető. A kopaszodó tag, aki nem képes elviselni hajatlanságát, kimondottan furcsa megoldást talál arra, hogy dús frizurája lehessen.

A film első 5 perce csak erről szól, és végignézhetjük, hogyan varázsol magának - számára kielégítő, de valljuk be, elég furcsa – hajkoronát. A ragasztott paróka résztől kezdve a tupírozásig, az érdekes átfésüléseken keresztül minden megvan ebben a frizurában, mire elkészül.

Persze tudjuk, hogy ezekben az időkben még nem volt lehetőség arra, amit a mai technika már megteremtett számunkra, és igazán csekély volt azon alternatívák száma, melyek valamilyen módon segítséget jelenthettek a hajhullással szemben. Ma már tudjuk, hogy a genetika okozta kopaszodásnak nincs ellenszere, csak maximum késleltetni lehet a folyamatot. Viszont a nagyfokú fejlődésnek köszönhetően mára lett egy olyan tökéletes megoldás a kopaszságra, mely abban az időben még csak kezdetleges cipőben járt.

A hajátültetés most már egy technikailag teljesen kiforrott eljárás, mely nem csak képes visszaadni a hajzatunkat, hanem mindezt végleges megoldásként teszi. A beavatkozást precíz eszközökkel végzik, és a tarkótáji donorterületen lévő hajszálakat ültetik be a kopasz részekbe. Mivel azok ott nem hullottak ki, így biztosak lehetünk abban, hogy új helyükön is így fognak viselkedni.

Ha akkoriban lett volna ilyenre lehetőség, akkor biztos, hogy a Bale által alakított, kopaszodásban szenvedő szélhámos is ezt a megoldást választja ahelyett, amit leművelt akkori hajzatával. Ha pedig a híres sztár esne bele ennek a problémának a csapdájába, bizony neki is el kellene gondolkodnia a hajbeültetésen, hiszen valljuk be, dús hajzattal sokkal jobban fest a képernyőn.

 

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Átváltozások

0 Komment

Már többször említettük azt, hogy a filmvásznon rengetegen nem csak karakterileg bújnak bele más személy bőrébe, hanem sokszor bizony a külső is átformálásokon esik át ahhoz, hogy az adott szereplő minden oldalról hiteles legyen, és elhitesse a nézőkkel azt, akit játszik.

A legtöbbször használt kellék az átváltozáshoz pedig nem más, mint a hajzat. A színészek nagyon sok esetben használnak parókákat, de az is természetes nekik, ha éppen saját hajzatukkal kell kicsit játszadozni, és ha nagyon muszáj, akkor le is vágatni. A kopaszság megoldása mára már tökéletes, a maszkírozók igazán képesek eltűntetni előlünk az eredeti személyeket.

Az egyik kereskedelmi televízió újra megjelent műsorában most hétről hétre változtatják át az énekeseket, hol kisebb, de inkább nagyobb sikerrel. És természetesen itt is a legnagyobb hangsúlyt a frizura kapja, hiszen sokszor elég egy jól kiválasztott paróka ahhoz, hogy viselője megidézhessen valakit a színpadon. A kopaszság kérdése itt is remek megoldásokra talál, még olyan helyzetekben is, amikor egy egész nagy hajkoronát kell eltűntetni.

Elnézve a karaktereket azért valljuk be, a legtöbben ijesztően néznének ki új hajzatukkal, főként, ha kopaszságról beszélünk például egy nagy loknikkal rendelkező hölgy esetében. Ilyenkor láthatjuk, mekkora kincs a frizuránk, és mennyire kell vigyáznunk rá ahhoz, hogy az ilyenfajta változások tényleg csak maszkírozással jöhessenek létre, nem pedig valami káros hatásnak köszönhetően.

A hajzatunk nagy kincs, hiszen meghatározza egész kinézetünket, megjelenésünket, személyiségünket. Éppen ezért foglalkozni kell ápolásával, óvni kell a káros tényezőktől, és amint gond lép fel állapotában, esetleg hullani kezd, azonnal szakértő segítséghez kell fordulnunk. Mivel rengeteg ok állhat ilyenkor a háttérben, fontos kideríteni, hogy mi indíthatta el a hajzat állapotának romlását vagy magát a kopaszodást. Ha általunk befolyásolható a kiváltó ok, akkor azt azonnal fel kell számolni, viszont amennyiben olyan egészségügyi vagy éppen öröklött tényezők bújnak meg a háttérben, melyeket mi nem tudunk megváltoztatni, más segítség is kell. Átmeneti hajhullás esetén megoldást jelenthet a mezoterápiás kezelés, öröklött jellegű kopaszodásra viszont csak a hajátültetés a biztos gyógyír.  

Bővebben a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Kopaszon vagy hajjal?

0 Komment

Nagyon sok világsztár fogadta el a kopaszságot, sőt, sokaknak már védjegyükké vált a tarság, azonban nem teljesen biztos, hogy mindenkinek jól áll ez. Vajon jól döntött például StanleyTucci, amikor a kopaszság mellett tette le a voksát, vagy jobban tenné, ha inkább új frizurát választana magának?

A híres színészt rengeteg olyan szerepben láthattuk már, ahol más és más frizurával jelent meg, de természetesen leginkább kopaszon találkozhatunk vele a filmvásznakon. Persze lehetséges, hogy könnyebbséget jelent egyes karakterek megformálásánál, ha csak simán különböző parókákba bújtatják fejét, és sokak szerint jól áll neki a kopaszság is. Ennek ellenére inkább elgondolkodhatna azon, milyen lenne ismét dús hajzattal az élet, hiszen valljuk be, akár éveket is fiatalíthatna rajta a hajkorona.

Rengeteg férfi néz szembe ugyanezzel a problémával, és sokan közülük már nagyon fiatalon tapasztalhatják a kopaszodás okozta kellemetlenségeket. Mivel kinézetünk egyik alapvető részletéről van szó, ezért nagy hatással van külsőnkre a hajzat milyensége. A férfiaknál leggyakrabban előforduló, öröklött típusú hajhullást ráadásul maximum csak késleltetni lehet picit, igazi megoldásként viszont egyetlen eljárás jöhet szóba, méghozzá a hajátültetés.

A beavatkozás során a tarkótáji donorterületről ültetnek át hajszálakat azokra a fejrészekre, ahol különösen gyér már a hajzat. Az új helyükön pedig úgy fognak viselkedni az átültetett hajszálak, mint az eredeti területükön, és nem hullnak ki, ami végleges biztonságot ad a pácienseknek. Az öröklött kopaszodás esetén általában a homlokvonal húzódik gyorsan feljebb, illetve a fejtetőn kezd egyre inkább gyérülni a hajzat. A hajátültetést követően újra olyan lehet frizuránk, mint régen, és ez több esetben is fiatalodást, az önbizalom visszaszerzését és természetesen kisugárzásunkban is pozitív változást eredményez majd.

Amennyiben a kopaszság rossz hatással van lelki világunkra, és nem érezzük miatta jól magunkat a bőrünkben, nem szabad beletörődni, hiszen van rá megoldás. Stanley Tucci talán azt hiszi, sármosabb és férfiasabb mostani hajzatával – vagyis inkább hajzatának hiányával -, ám ha belevágna a hajátültetésbe, egyértelmű, hogy csak pozitív visszajelzéseket kapna külsejével kapcsolatban.  

 

Ismerje meg jobban a hajhullás okait, illetve a hajátültetést:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Parókás focista?

0 Komment

Az egyik legutóbbi angol Ligakupa találkozón, méghozzá a Bournemouth–Liverpool meccsen az egyik játékosnak úgy döntött a parókája, hogy leesik fejéről passz közben. Baily Cargill hajzata egyébként kétségtelenül nem igényelne parókát, azonban a focista valamiért hosszú copfot szeretett volna magának, ám a copf máshogy döntött.

Cargill-nak egyébként dús – csak éppen rövid – frizurája van, és tényleg nem szorulna rá, hogy parókát hordjon. Valószínűleg azért tette ezt mégis, mert nem akarja megvárni, míg megnő hosszú lokniba a haja. A kényes „balesetről” videó is készült, melyet már több helyen meg lehet találni az interneten.

Vele ellentétben sok sportoló szenved hajhullásban, kopaszodásban, és ez nem véletlen, mivel a hajhagymákra ilyen módon ható tesztoszteron fontos szerepet játszik az energia-háztartásban és a koncentrációban is, mely tulajdonságok egy sportember számára elengedhetetlenek.

Paróka helyett azonban jobb megoldáshoz kellene fordulniuk a kopaszodó focistáknak, hogy nehogy úgy járjanak, mint fent említett társuk. Már rengeteg sportolónak segített ilyen esetekben a hajátültetés, melynek során a saját tarkótáji hajzatból ültetnek át a kopasz területekre hajszálakat. Ezek, mint ahogyan régi helyükön sem tették, innen sem fognak már kihullani.

Világszerte egyre több sportember választja ezt a megoldást, mint például Wayne Rooney, vagy a már edzőként jeleskedő Jürgen Klopp. Nálunk, a HairHungary Klinikán is számtalan sportjelesség fordult már meg, mint például a jégkorongbajnok Szuper Levente, vagy a vízilabdázó Varga Dániel, akik teljes megelégedettséggel távoztak a műtőből.  

Ha kopaszodási problémával küzdünk tehát, érdemes minél előbb szakértőhöz fordulnunk, hogy megtudjuk, mi áll a háttérben, és milyen megoldások jöhetnek szóba. Amennyiben öröklött kopaszodásról van szó, úgy a fent említett hajátültetés ad biztos és végleges segítséget, és ennél a választásnál azt is kizárhatjuk, hogy a paróka a legrosszabb helyzetekben döntsön úgy, lerepül a fejünkről.

 

Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

«
12

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed