Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajtrendek idén nyáron

0 Komment

Míg a tavalyi nyár egyik legnagyobb divatja a fiús, mégis extravagáns, rövid frizura volt a hölgyeknél, most kicsit szolidabbra vált az idei stílus. Nézzük meg közelebbről, milyen frizurákra kell áttérnünk, ha követni akarjuk a mostani trendet nyáron!

Az idei legnagyobb sláger hajviselet terén a félhosszú, vállig érő hajzat. Kicsit visszafogottabb, mégis rengeteg lehetőség rejlik benne. Lehet hordani egyenesen, de a göndör tincsek szintén jól mutatnak ilyen hosszúságban. Kényelmes is, hiszen még mindig összeköthető a nagyobb melegekben. Általában minden arcformához illik, tehát nem lőhetünk nagyon mellé vele, és a színekben elengedhetjük fantáziánkat, kibontakozhatjuk személyiségünket akkor is, ha nem vadóc a kiinduló frizura.

Természetesen emellett a rövid haj sem megy ki a divatból teljesen, inkább azt mondhatnánk, hogy átalakul, és extra helyett inkább a lazább, nőiesebb, elegánsabb változatai hódítanak majd. A hosszú haj kedvelői se essenek kétségbe! Az intenzív színek mellett most dominálnak a természetes, natúr színek, melyekkel igencsak jól mutatnak a hosszú loknik. A 2015-ös év legkeresettebb színe pedig nem más, mint a marsala. Ez a különleges szín tökéletesen illik minden frizurához, és feldobja, dögössé varázsolja viselőjét.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy mindenféle hajformázás és festés után nagy hangsúlyt kell fektetnünk hajzatunk ápolására, hiszen nyáron eleve nagyon sok káros hatásnak van kitéve, ezek pedig csak tetézik ezt. Használjunk hajpakolásokat, figyeljünk oda a helyes hajszárításra, és soha ne alkalmazzunk szünet nélkül semmilyen hajformázó eszközt.

A fent említett dolgok ugyanis kiszáríthatják a hajunkat, tönkretehetik a hajszálak szerkezetét, és előbb-utóbb hajhullást idéznek elő. Ilyenkor nagyon fontos észbe kapnunk, és azonnal felhagynunk a káros eszközök használatával, de sokszor ez nem elég ahhoz, hogy visszaálljon a rend. Átmeneti hajhullás esetén nagy segítségünkre lehet a mezoterápiás- vagy a prp-kezelés, melyek segítségével sokkal gyorsabb lesz hajzatunk regenerálódása. A HairHungary Klinikán a hajbeültetési eljárás mellett – mely a maradandó kopasz foltokra is végleges megoldást nyújt – ezen terápiás megoldásokkal is várják a pácienseket, hogy mindenki személyre szabottan kaphassa meg a megfelelő orvoslást problémájára.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Karkötőt a hajba?

0 Komment

Nyár közepén járunk, amikor lassan kezdi mindenki megunni, hogy szinte csak össze van fogva a hosszú haj, és kész. A nagy melegben persze ritkán engedjük ki, hiszen a hosszú sörény csak még jobban melegítene minket. Azonban van pár praktika, amivel fel lehet dobni az összekötött hajat is, hogy ne legyen annyira unalmas mindig.

Először is, ne mindig csak hátrafésülve kössük össze hajunkat. Már az is sokat dob az összképen, ha választékot teszünk frizuránkba, és úgy kötjük hátra. Még kreatívabbak lehetünk azzal, ha nem egy egyszerű hajgumit teszünk csak bele, hanem egy kicsit feldobjuk mással is, így az összkép sokkal színesebb lesz. Tehetünk például köves csatokat díszítésként, de egyszerű megoldás az is, ha magára a hajgumira rákötünk egy karkötőt. Szép eredményt kapunk, ha a ruhánkhoz illő kiegészítőkkel nem csak karunkat, hanem hajunkat is megjutalmazzuk.

Ezen kívül szép látványt nyújt, ha egy tincset kihagyva az összekötésből, a saját hajunkkal tekerjük körbe az összefogásra szolgáló hajgumit. Szóba jöhetnek még brossok, szalagok, masnik, sálak, ami éppen kezünk közé kerülhet otthon. Ne féljünk használni ezeket, hiszen ha máson jól mutat – legyen szó egy ajándékról, vagy épp egy ruha kiegészítőjéről -, akkor frizuránkban is jól fog állni.

Azon kívül, hogy felfrissítsük néhány jó ötlettel nyári hajviseletünket, arra is oda kell figyelnünk, hogy a folyamatos copf hordása nem csak unalmas lehet, hanem bizony árt is a hajzatnak. A szoros hajgumik nem tesznek jót a hajszálaknak, és a fejbőrünk is befülledhet, főként, ha napközben megizzadunk. Ezt pedig gyakori hajmosás követi, ami szintén szárító hatású a fejbőrre és a hajra egyaránt.

Nagyon fontos tehát, hogy odafigyeljünk hajunk ápolására. Használjunk néhány otthon elkészíthető hajpakolást attól függően, hogy épp mire lenne szüksége hajszálainknak, emellett ügyeljünk vízháztartásunkra és a helyes étkezésre is. Amennyiben ezt megtesszük, és ennek ellenére olyan problémákat veszünk észre, mint a haj egészségtelen állapota, vagy a megszokottnál nagyobb fokú hullása, akkor már baj lehet. Ilyen esetekben ki kell deríteni, mi okozza a haj gyérülését, és aszerint kell tenni ellene. Az ellenszer lehet egy mezoterápiás kezelés is, de ha visszafordíthatatlan esettel állunk szemben, akkor csak a hajbeültetés lehet segítségünkre.  

Bővebben a hajhullás okairól és lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed