Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Amerikai botrány

0 Komment

A 2014-es, „Amerikai botrány” című film egy olyan – valóságos eseményekre alapuló – történetet dolgoz fel, mely a 70-es évek Amerikájában zajlik. Christian Bale egy olyan zseniális bűnözőt alakít, aki kénytelen együtt dolgozni egy FBI ügynökkel, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy karaktere mennyire képes visszaadni ennek az időszaknak a sajátosságait.

A színész ráadásul nem kevés kilót szedett fel a szerep kedvéért, és igazán jól alakítja a neves szélhámost, nem beszélve frizurájáról, ami az akkori korszakban szinte az ilyen fazonok sajátjaként nevezhető. A kopaszodó tag, aki nem képes elviselni hajatlanságát, kimondottan furcsa megoldást talál arra, hogy dús frizurája lehessen.

A film első 5 perce csak erről szól, és végignézhetjük, hogyan varázsol magának - számára kielégítő, de valljuk be, elég furcsa – hajkoronát. A ragasztott paróka résztől kezdve a tupírozásig, az érdekes átfésüléseken keresztül minden megvan ebben a frizurában, mire elkészül.

Persze tudjuk, hogy ezekben az időkben még nem volt lehetőség arra, amit a mai technika már megteremtett számunkra, és igazán csekély volt azon alternatívák száma, melyek valamilyen módon segítséget jelenthettek a hajhullással szemben. Ma már tudjuk, hogy a genetika okozta kopaszodásnak nincs ellenszere, csak maximum késleltetni lehet a folyamatot. Viszont a nagyfokú fejlődésnek köszönhetően mára lett egy olyan tökéletes megoldás a kopaszságra, mely abban az időben még csak kezdetleges cipőben járt.

A hajátültetés most már egy technikailag teljesen kiforrott eljárás, mely nem csak képes visszaadni a hajzatunkat, hanem mindezt végleges megoldásként teszi. A beavatkozást precíz eszközökkel végzik, és a tarkótáji donorterületen lévő hajszálakat ültetik be a kopasz részekbe. Mivel azok ott nem hullottak ki, így biztosak lehetünk abban, hogy új helyükön is így fognak viselkedni.

Ha akkoriban lett volna ilyenre lehetőség, akkor biztos, hogy a Bale által alakított, kopaszodásban szenvedő szélhámos is ezt a megoldást választja ahelyett, amit leművelt akkori hajzatával. Ha pedig a híres sztár esne bele ennek a problémának a csapdájába, bizony neki is el kellene gondolkodnia a hajbeültetésen, hiszen valljuk be, dús hajzattal sokkal jobban fest a képernyőn.

 

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Fellaini nagy haja

0 Komment

A Machester United játékosa szinte nem is inkább a kiemelkedő teljesítményéről, hanem elsősorban nagy hajáról ismert mindenki számára. Nem is kétséges, hogy már szinte védjegyévé vált ez a meghökkentő sörény, ennek ellenére képes volt egy fogadást tenni még 2014-ben, melyre frizuráját tette fel tétnek.

Bár nem kellett volna beváltania az ígéretét, mégis levágatta akkor egész rövidre hajzatát, sokak megdöbbenésére. Valljuk be, az új frizura egyáltalán nem mutatott rosszul, de mégiscsak furcsa, és a sportolótól idegen volt ez a hajviselet. Mára ismét nagy lobonccal fut a pályán, megkönnyítve mindenki dolgát, aki őt akarja kiszúrni messziről.

Egy biztos, ha a futballsztár haja gyérülésnek indulna, több mint valószínű, hogy nem törődne bele – ahogy csapattársa, Rooney sem tette -, hiszen a kopaszság teljes ellentétben áll azzal, hogy milyen a kialakult és mindenki számára ismert megjelenése. Mivel a férfiak nagy részének viszont számolni kell az öröklött kopaszodás lehetőségével, a sportolók pedig még inkább ki vannak téve annak, hogy hamarabb beindulhat ez a folyamat, nem kizárt, hogy a játékosnál is előfordulhat ez a probléma, bár elnézve mostani frizuráját, nem igazán kell tartania ettől egyelőre.

Sokaknak viszont már egy létező gondot jelent a kopaszodás, akár már ebben a korban is, hiszen a genetika útjai kifürkészhetetlenek, és főként megelőzhetetlenek. Az effajta hajhullásra pedig igazi gyógyír nincs, maximum késleltetni lehet. Létezik azonban egy megoldás, a hajátültetés, amely nem csak visszaadja elveszettnek hitt frizuránkat, hanem eredménye végleges is, így nem kell tartanunk többé a kopaszodástól azokon a részeken, ahol hajbeültetés történt.

A HairHungary Klinika már számos elégedett pácienst tudhat maga mögött, köztük olyan sportolókkal, akiknek életébe korán beköszöntött a kopaszodás. A hajátültetés segítségével viszont nem kellett beletörődniük ebbe, hanem felvették a kesztyűt, és ma már ugyanolyan frizurát hordhatnak, mint sok évvel ezelőtt.  

 

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

A hajátültetés erősségei

0 Komment

Már rengeteg információt megtudhattunk a hajátültetés előzményeiről, menetéről, sőt, összegyűjtött blogjainkban nagyon sok információt kaphatunk maguktól a páciensektől is, akik saját élményeiket írják le az eljárással kapcsolatban. Most csokorba szedtük, mik is tulajdonképpen a hajátültetés erősségei, melyek nem csak még inkább amellett szólnak, hogy belevágjunk, hanem csillapítani is tudják eddigi kételyeinket.

Hiszen teljesen természetes, hogy mindenkiben van némi félsz, mielőtt bármilyen beavatkozásra igent mondana. Akármennyire is tudjuk, hogy a hajbeültetés fájdalommentes és végleges megoldás, azért mindenkiben motoszkálnak a kérdések. De nézzük, miben is annyira erős ez az eljárás.

Először is nagyon fontos, hogy mindenkinél személyre szabottan, egyéni megbeszélések és vizsgálatok alapján történik a hajátültetés, figyelembe véve az átültetni kívánt hajszálmennyiséget, illetve a kopasz részek nagyságát. A lényeg, hogy a beavatkozás után teljesen elégedettek lehessünk, melyet nem csak a dúsabb hajzattal, hanem a természetes hatással is elérünk.

A hajátültetés során ráadásul ki lehet választani az átültetendő hajszálakat, így biztos lehet benne a páciens, hogy sem gyengébb, sem pedig ősz hajszálak nem fognak kerülni a beültetett szálak közé. Ráadásul az eljárást követően nincsenek mellékhatások, csupán a bőr regenerációját kíséri az első három hétben esetleges viszketés.

A csúcsa az egész beavatkozásnak pedig az, hogy milyen eredményt ad. Ugyanis a természetesnek ható, új hajzat nem csak egy ideig oldja meg a problémánkat, hanem véglegesen. Az átültetett hajszálak pontosan úgy fognak viselkedni, mint eddigi helyükön, vagyis nem fognak kihullani. Ezért a műtét utáni felépülést követően nem csak egy köztes megoldást kapunk, hanem bizony ez a kép fog minket minden reggel köszönteni innentől, ha tükörbe nézünk.

A hajátültetés tehát ténylegesen annyira technikailag kiforrott és tökéletes eredményt adó beavatkozás, melyet csak mindenkinek ajánlani lehet, aki a kopaszodással küzd. Nem muszáj azt sem megvárni, hogy a kopaszság teret nyerjen egész fejtetőnkön, hiszen ezt az eljárást már korábban is el lehet végezni, hogy a gyérebb területeket dúsítsuk. Így bármikor szembenézhetünk a problémával, és biztos megoldást választhatunk rá.

 

Tudjon meg többet a hajhullás és kopaszodás okairól, valamint a hajátültetésről:   

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Agassi frizurája

0 Komment

Andre Agassi neve mindenki számára beugrik, ha teniszről van szó, hiszen az egyik legsikeresebb – nem is egy generáció által ismert - teniszcsillagról beszélünk. De ki emlékszik arra a korszakra, amikor még hosszú, rakoncátlan fürtökkel szaladt a pályán?

Persze jócskán vissza kell nyúlnunk a múltba ehhez, hiszen Agassi 16 évesen kezdte el a pályáját, és ekkor még teljesen összehasonlíthatatlan volt külseje azzal, ami aztán később szinte a védjegyévé is vált. A sportoló ugyanis, amint megkörnyékezte a hajhullás gonosz szelleme, szinte azonnal elejét vette ennek a negatívumnak, és levágatta addig hosszú tincseit teljesen kopaszra.

Mondhatni, hogy jól tette, ugyanis a teljesen tar fej nem állt neki rosszul, viszont, ahogy telnek az évek, lehetséges, hogy jobban illene hozzá egy rövid, mégis meghatározó frizura. Ha annak idején nem azt a megoldást választotta volna, hogy beletörődik kopaszságába, akkor bizonyára most még vonzóbb, és még inkább sármos külsőt kölcsönözne neki egy rövid, őszbe hajló frizura, ami kicsit lágyítaná karakteres arcát, és egyre inkább megjelenő ráncait. Persze a változtatáshoz még most sem lenne késő.

Köztudott, hogy az örökletes kopaszodás nagyon sokakat érint, a sportolók körében pedig még nagyobb számban fordul elő, ami annak köszönhető, hogy az ő hormonháztartásuk teljesen más a kitartásért és a hosszan tartó igénybevételért felelős hormonok miatt, melyek szintén illetékesek a hajhullás kialakulásában is. Talán ez is közrejátszhatott, hogy a teniszcsillag nagyon hamar kopaszodni kezdett.

Erre a fajta hajgyérülésre az egyetlen megoldás a hajátültetés, melynek segítségével a tarkótáji donorterületekről nyernek ki hajszálakat, és ezeket ültetik be a hajhiányos részekbe. Mivel az eredeti helyükön nem hatottak rájuk azok a bizonyos hormonok, új helyükön is így fognak viselkedni a hajszálak, ezért már nem kell többé attól tartanunk, hogy az átültetett hajzat kihullana.

Nagyon nehéz döntés, ha valaki kopaszodni kezd, hogy mitévő is legyen. Azt mindenki döntse el magában, hogy Agassi vajon jól tette-e vagy sem, hogy a tarságot választotta. Viszont figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy mennyire vagyunk képesek elfogadni, mennyire érezzük magunkat jól vagy éppen pocsékul saját bőrünkben a kopaszság miatt, és ha teljességgel ellentétben áll ez a kinézet velünk, akkor nem szabad beletörődnünk.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Van, akinél a kopaszság férfias

0 Komment

Ahogy azt már sokszor említettük, a férfiak többségét már idő előtt utoléri az öröklött jellegű kopaszodás, amire ráadásul nincs gyógyszer, vagy ellenszer, nem lehet megállítani. Ez nem azt jelenti, hogy a kopaszodás egyáltalán nem orvosolható, ugyanis létezik rá más megoldás, azonban először mindenki megpróbál beletörődni.

Így tett ezzel a sokak által csak „Sziklaként” emlegetett filmsztár is, Dwayne Johnson. Ahogy megindult nála a hajzat ritkulása, nem tett mást, mint leborotválta teljesen fejét. És, hogy milyen lett a végeredmény? Szexi, vonzó és őrjítően férfias, mondhatni tökéletesen hű a becenevéhez.

Most már el sem tudnánk képzelni korábbi hajzatával, ami szintén nem állt rosszul neki, de a kopaszság egyszerűen illik hozzá. Ehhez azonban szükség van arra, hogy valakinek ilyen testalkata, fizimiskája és kisugárzása legyen.

Sajnos nem mindenkinél lenne ugyanez az eredmény. Sőt! A legtöbben hajzatukkal együtt elveszítik önbizalmukat is, hiszen az új külső egyszerűen nem illik hozzájuk. Akinek a dús hajzat adta meg arcának karakterét, az bizony képtelen lesz beletörődni abba, hogy megváljon frizurájától. Ez nem véletlen, hiszen nem csak magunknak nem tetszünk így, hanem a külvilág felé is más lesz a kisugárzásunk, és inkább tűnhetünk akár betegesnek, mint férfiasnak.

Nincs is erre kifejezés, hogy ez mennyire romboló hatású lehet lelkünkre nézve is. Éppen ezért, ha valakinek nem áll jól, és nem képes elfogadni a hajatlanságot, annak nem is szabad ezt tennie! Ahogy a cikk elején említettem, a gyógyszerek vagy különböző készítmények nem képesek megállítani a genetikai kopaszodást, azonban van egy megoldás, mely mégis segít visszaadni elveszettnek hitt frizuránkat.

Ez nem más, mint a hajátültetés, melynek köszönhetően már rengetegen nyerték vissza önbizalmukat is, régi hajzatukkal együtt. Ráadásul mindezt úgy, hogy újabb hajhullástól már nem kell tartaniuk az átültetett részeken. Mindenkinek tudnia kell tehát, hogyan érzi jól magát saját bőrében – és hajában -, dönteni pedig ennek függvényében muszáj ahhoz, hogy életünket ne árnyékolhassa be a kopaszság.

 

Ismerje meg jobban a hajhullás okait és a lehetséges kezeléseket:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed