Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyógyszer a szervezetben

0 Komment

A hajhullás és kopaszodás nagyon sokakat érintő probléma. Vannak, akiknél egy természetes, idősödési folyamat által következik be, ám akadnak sajnos olyanok is, akiknél már fiatalabb korban jelentkezik a hajgyérülés. Minden egyes esetben eltérő lehet az, hogy mi is váltja ki a haj hullását, így először ezt kell kideríteni, ha valakinek a megszokottnál több hajszál marad a fésűjében.

A kiváltó okok felsorolásakor szinte mindig megemlítjük, hogy egyes esetekben olyan kopaszodásról beszélhetünk, melyet mellékhatásként valamilyen gyógyszer szedése idézett elő. De arról, hogy általában mely gyógyszerek szedése eredményezhet hajhullást, még nem beszéltünk.

Szóba jöhetnek ezen a téren azok a készítmények, melyeknek nagyon magas az A-vitamin tartalmuk. Aztán természetesen ide sorolhatjuk a tinédzser kori, aknés bőrre szedett gyógyszereket is, illetve a hormonháztartást nagymértékben befolyásoló fogamzásgátlókat, melyekről már részletesebben is írtunk korábbi cikkekben. Emellett meg kell említeni a véralvadást gátló szereket, a sejtosztódást gátló gyógyszereket, a pajzsmirigy működésére ható szereket, és végül, de nem utolsó sorban az egyes antibiotikumokat is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a felsorolt készítményeket ne szedjük be, hiszen a legtöbb egy olyan kezelés alá helyezi szervezetünket, mely valamilyen oknál fogva szükséges. Azonban nem árt, ha tudjuk, hogy a hajhullással, mint lehetséges mellékhatással számolnunk kell. Nem szabad elkeseredni akkor sem, ha a haj ténylegesen elkezd gyérülni, hiszen az ily módon bekövetkezett hajvesztés nem tartós, csak átmeneti, és a gyógyszeres kezelések letelte után a hajzat is visszaáll idővel eredeti állapotába.

Természetesen, ha valaki huzamos kezelésre szorul, nem árt a frizurának sem némi gondoskodás. Különböző készítmények alkalmazásával, esetleg mezoterápiával gyorsíthatjuk a hajzat egészségének visszaállítását. Amennyiben bármilyen más okból kifolyólag, maradandó kopasz foltok alakulnak ki, vagy androgén jellegű hajhullással állunk szemben, akkor se keseredjünk el, hiszen a kiforrott technológiájú hajátültetés biztos megoldást nyújt számunkra ebben az esetben is.    

 

Keresse fel a HairHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Mossunk hajat helyesen!

0 Komment

Arról már beszéltünk korábban, hogy nem tesz jót a hajnak, ha gyakran mossuk, hiszen kiszárad a fejbőrünk, emiatt a faggyútermelés többszörösen beindul, így minél többször mossuk meg, annál hamarabb zsíros lesz a frizuránk. Ez egy olyan ördögi kör, melyből nehéz kikászálódni úgy, hogy hajzatunk ne roncsolódjon.

Arról is beszéltünk már, hogy fontos részlet az is, mivel mossuk a hajunkat, és, hogy a samponváltás néha elengedhetetlen. Most egy kicsit mélyebben érintjük a témát, hogy mivel és hogyan kell hajat mosnunk ahhoz, hogy megőrizzük hajzatunk egészségét.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen kozmetikumokat használunk hajunk tisztításához. Mint ahogyan a bőr tekintetében, itt is eltérő termékek és főként eltérő összetevők jelentenek mindenkinek megfelelő ápolást. Oda kell figyelnünk, hogy mit viszünk fel száraz hajzatunkra, vagy ha éppen zsírosabb a fejbőrünk, mivel kezeljük.

Elterjedt tévhit az, hogy egy sampon akkor jó, ha rendesen habzik. Ez nem így van, hiszen ha a sampon túlságosan habzik, az bizony megtapadhat a hajszálakon, és ahelyett, hogy tisztítaná fejbőrünket, nem természetes réteget képez frizuránkon. A sampon lényege ugyanis az, hogy a fejbőrünket és ne a hajszálainkat tisztítsa.

Tehát a helyes hajmosásánál először is ne közvetlenül nyomjuk rá hajzatunkra a sampont, hanem a kezünkbe adagolva higítsuk kicsit fel vízzel, majd főként a hajtövekre és a fejbőrre fektetve a hangsúlyt, masszírozzuk bele frizuránkba. Ne ijedjünk meg, ha nem habzik túlságosan, ez inkább jó. Majd langyos vízzel öblítsük ki hajunkból rendesen, így biztosítva azt, hogy sem a forró víz, sem a hajon maradt kozmetikum nem fog ártani.

A frizuránk egészségi állapota megszámlálhatatlan kisebb és nagyobb részlettől függ, éppen ezért nagyon könnyen jöhet elő probléma akár csak egy kis apróságtól is. Mind kívül, mind pedig belül támogatnunk kell ahhoz, hogy ne legyen semmi baj vele. Természetesen akkor is felléphet olyan gond, mint például a hajhullás és a kopaszodás, ha mi mindent megtettünk hajunk ápolásáért, hiszen rengeteg olyan probléma is okozhatja ezeket, melyeket sajnos mi magunk nem tudunk befolyásolni. Ilynekor szakértő segítséghez kell fordulnunk, hogy mielőbb megtudjuk, mi segíthet bajunkon, ami lehet egy kezelés, vagy a biztos megoldást jelentő hajátültetés is.

 

Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Segítsük az egészséges hajnövekedést!

0 Komment

Ugyan nagyon sokan nem hisznek abban, hogy fel lehet gyorsítani a haj növekedését, viszont megcáfolni sem mindig lehet ezt, ha valaki bízik benne. Lehetséges, hogy gyorsabban nem fog nőni ugyan a hajzatunk, azonban ha bevetünk néhány praktikát, akkor segíthetjük a hajszálak egészséges, normális növekedését.

Ha odafigyelünk frizuránk rendben tartására, és néha még egy-egy kényeztetéssel is megajándékozzuk, akkor bizony nagyon sokat teszünk meg azért, hogy a fejbőrünk egészséges maradjon, a hajhagymák normálisan működjenek, és ezáltal szép, élettel teli frizurát növeszthessünk magunknak.

Arról már korábban olvashattunk, hogy ha naponta fejmasszázzsal kényeztetjük magunkat, akkor az milyen jó hatással van a haj egészséges életciklusára. Most azonban megismerünk egy kissé bizarr, azonban annál nagyobb jótékony hatással rendelkező hajpakolást, amely serkenti a hajhagymák működését és fejbőrünknek is jót tesz.

A fokhagyma nem csak finom, de rengeteg pozitív hatása van szervezetünkre. Sokan nem szeretik erős illata miatt, melyet fogyasztása után nem tudunk befolyásolni, azonban ezt néha muszáj félretennünk, hiszen tisztító és méregtelenítő hatással bír. Ugyancsak ügyesen viselkedik akkor is, ha hajunkra tesszük. Ettől se ijedjünk meg, egyszerűen használjunk valamilyen illatos pakolást vagy sampont a fokhagymás kencénk leöblítése után.

Az eljárás nagyon egyszerű: zúzzunk össze pár gerezd fokhagymát, majd keverjük bele egy kevés olívaolajba, ezt vigyük fel fejbőrünkre, és hagyjuk rajta körülbelül egy órán át. Öblítsük le langyos vízzel, majd a fent említett módon mossuk meg hajunkat újra. Az eredmény mindenképpen tetszetős lesz, és higgyük el, büdösek sem leszünk tőle.

Amennyiben annak ellenére, hogy rendszeresen törődünk frizuránkkal, mégis probléma lép fel, szakértő segítséghez kell fordulnunk. Hiszen ha hajunk hullani kezd, az bizony rengeteg okból fakadhat. Lehetséges, hogy problémánkat megoldja egyes készítmények alkalmazása, vagy egy mezoterápiás kezelés, azonban az is előfordulhat, hogy kopasz foltjainkra csak a végleges hajátültetés jelenthet megoldást.

Űzzük ki a stresszt életünkből!

0 Komment

Köztudott, hogy a stresszes életmód a legtöbb olyan probléma okozója, mint például a rosszkedvűség, a túlterheltség, a kialvatlanság, valamint az olyan egészségügyi gondoké is, mint a korai öregedés, rossz közérzet és a hajhullás stb.

Nagyon fontos tehát, hogy ha észleljük a stressz folytonos jelenlétét napjainkban, akkor vegyük fel a harcot ellene, mert ha ezt nem tesszük, akkor bizony utol fog érni minket is néhány eredménye, ami ellen aztán sokkal nehezebb bármit is tenni.

Nem is hinnénk, hogy mennyire egyszerű útja van annak, hogy kicsit ellazuljunk, és elengedjük a sok problémát. A hangulatingadozások, a sok idegeskedés és feszültség között ugyanis nem is gondolunk arra, hogy nem ez a természetes állapot, és általában hagyjuk, hogy győzzön a negatív hangulat felettünk.

Az egyik legjobb és legeredményesebb megoldás a stressz kezelésére az, ha amikor csak tehetjük, teszünk egy jó kiadós sétát. Nem csak lelkünknek, de testünknek is felfrissülést fog ez jelenteni, oldja a bennünk dúló feszültséget és a tiszta levegő szinte kimossa belőlünk a felgyülemlett rossz érzéseket. Persze ehhez az kell, hogy ne keressük mindig a kifogásokat, hogy nincs időnk rá, vagy épp túl hideg/meleg van, hanem minden kellemetlenséget félretéve élvezzük a séta által nyújtott pozitív felfrissülést. Higgyük el, még ha nehezen is indulunk útnak valamilyen buta indok miatt, akkor is annyira jól fog esni, hogy már közben örömmel nyugtázzuk majd, jól tettük, hogy elindultunk.

Emellett segíthetünk még azzal is, hogy olyan ételeket fogyasztunk, melyek szintén jó hatással vannak szervezetünkre. A sárgarépa például kifejezetten csökkenti a levertség érzetét.

Ahogy a cikk elején is szó volt róla, a stressz olyan problémának is melegágyat teremt, mint a hajhullás. Sok esetben megijedünk a kopaszodás elindulásakor, pedig az is lehetséges, hogy elég lenne a minket ért folytonos feszültségből leépíteni kicsit, és ezzel meg is tudjuk szűntetni a gondunkat hajzatunkkal. Persze hajhullást rengeteg más ok is eredményezhet, így mindenképpen szakértő segítséghez kell fordulnunk, ha nem tudunk saját problémánkon úrrá lenni. Ugyanis lehetséges, hogy bajunkon csak egyes kezelések, vagy öröklött kopaszodás esetén a biztos megoldást jelentő hajátültetés segíthetnek.

 

Bővebben a hajhullás okairól és lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Ne ijedjünk meg feleslegesen

0 Komment

A hajhullás mára már egy nagyon sokakat érintő probléma, hiszen egyre fiatalabb korban elkezdődhet, és mindkét nemet, tehát a férfiakat és a nőket is utoléri, sokszor hamarabb, mint amire számítanánk. De nem kell egyből megijedni, valamennyi hajveszteség normális, csak ezen felül kezdődnek a nagyobb gondok, de szinte mindig van rá megoldás.

Hajhullásról igazából akkor beszélünk, ha a hajveszteség a normálisnál sokkal nagyobb mértékű, illetve ha nem indul meg a haj újranövekedése. Normálisnak tekinthető az, ha naponta észreveszünk pár hajszálat a fésűnkben, viszont ha kb. 100 vagy annál több hajszáltól válik meg fejbőrünk, akkor bizony már gond van.

Kopaszodás esetén kétféle kimenetele lehet a problémának, az egyik a visszafordítható, a másik a visszafordíthatatlan hajhullás. A legtöbb embernél, főleg, ha korán tapasztalják magukon a hajzatuk gyérülését, visszafordítható hajhullást lehet diagnosztizálni. Ezt okozhatja a helytelen életmód, a sok stressz, vagy valamely betegség, esetleg gyógyszeres kezelés mellékhatása stb. Ilyen esetekben is szakemberhez kell fordulni természetesen, hogy a kiváltó okokat megtaláljuk, és leküzdjük azokat. Előfordulhat, hogy a hajhullást meg tudjuk állítani, de mégis maradnak nyomai, ilyenkor segítségünkre lehet egyes belső és külső szerek, illetve különböző – mezoterápiás – kezelések alkalmazása.

Visszafordíthatatlan kopaszodásról akkor beszélünk, ha a hajhullás eredete maga az öröklés. Az ilyen jellegű kopaszodást sajnos csak késleltetni lehet, de megállítani nem. Ilyenkor sem szabad azonban elkeserednünk, hiszen már erre is létezik egy biztos és végleges megoldás. A hajátültetés vissza tudja állítani ugyanis azoknak a frizuráját, akik más segítségben már nem bízhatnak. Az eljárás során a tarkótáji területről ültetnek át a megmaradt hajszálakból a kopasz területekre, ezzel biztosítva azt, hogy új helyükön úgy viselkednek majd, mint az előző helyükön, vagyis nem fognak kihullani.

Ne keseredjünk el tehát egyből, amint hajhullást észlelünk magunkon, hiszen lehetséges, hogy frizuránk csak több törődésre vágyik. Viszont ha nagyobb bajt észlelünk, egyből forduljunk szakemberhez, hogy a problémát minél előbb orvosolni lehessen.

 

Tudjon meg többet a hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed