Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mivel a kopaszodás egy olyan, igencsak sokakat érintő probléma, mely rengeteg különböző kiváltó okra vezethető vissza, ezért tulajdonképpen két fő csoportra oszthatjuk: a végleges és a visszafordítható típusokra. Nem mindegy, hogy gondunkat mi alapján kezdjük el kezelni, a legelső kérdés az, hogy melyik csoportba tartozunk?

Visszafordítható kopaszodásról akkor beszélünk, ha a hajhullást valamilyen, a szervezetünket ért stressz vagy trauma okozza. Ez lehet pszichés, lelki, vagy éppen fizikai. Ebbe a csoportba soroljuk az akár egy nagyobb gyulladás, egy baleset vagy egy műtét során jelentkező, nagyobb fokú hajveszteséget. Emellett meg kell említeni a bizonyos gyógyszerek alkalmazásakor megjelenő hajgyérülést is, amikor tulajdonképpen mellékhatásként indul meg a hajhullás.  Valamint pszichés trauma is lehet kiváltó ok, ami akár egy hirtelen rossz hír, de akár egy hosszabban tartó depresszió tüneteként meginduló hajhullást eredményez.

Szintén a visszafordítható hajhullás csoportját erősítik a helytelen életmód, a vitaminhiányos étrend, a túlzott alkoholfogyasztás, illetve dohányzás által kialakuló hajproblémák. És itt kell megemlítenünk a különböző hajformázókat és kémiai anyagokat tartalmazó hajkészítményeket is, melyek szintén visszafordítható hajhulláshoz vezethetnek.

Amennyiben ilyen típusú kopaszodásról beszélünk, a nevéből is adódóan tudunk tenni azért, hogy az egészséges állapot visszaálljon. Ehhez elsősorban ki kell derítenünk, hogy mi okozhatja magát a hajhullást. Szigorúnak kell lennünk magunkhoz, és őszintén be kell vallanunk saját magunknak, hogy mit is csinálhatunk rosszul. Nem könnyű a változtatás, de ha már a szervezetünk jelzi, hogy baj van, akkor muszáj lépnünk.

A legtöbb kiváltó okot a fent soroltak közül mi is képesek vagyunk kiiktatni életünkből, illetve változtatások árán el tudjuk érni, hogy a helyes útra léphessen szervezetünk is. Amennyiben viszont olyan ok áll a háttérben, mint például egy gyógyszeres kezelés, muszáj kérnünk segítséget.

Amikor a kiváltó okok megszűnnek, a hajzatunk állapota is javulni kezd, de ez egy nagyon hosszú folyamat. Hajunk regenerálódása akár több, mint fél évet is igénybe vehet, ezért nem árt, ha rásegítünk kicsit. Erre tökéletes megoldást jelenthet például a FolliOne termékcsalád egyes tagjainak alkalmazása.

Komolyabb esetekben, illetve kiegészítő segítségként olyan kezeléseket is igénybe vehetünk, mint például a mezoterápia, vagy a PRP kezelés. Mindegyik arra hivatott, hogy segítse a hajhagymák működését, garantálva ezzel, hogy újra erős és egészséges hajszálaink nőhessenek.

Következő cikkünkben megismerhetik a végleges hajhullás okait, és lehetséges megoldásait, addig is tudjanak meg többet a HairHungary Klinikáról:


HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Óvatosan a csodatermékekkel!

0 Komment

Az internet fejlődésével egyre több reklám jut el az emberekhez, így sajnos nő az átverések száma is. Az online vásárlás fénykorát éli, ami viszont rengeteg buktatót rejteget magában. Persze vannak megbízható oldalak és termékek is, azonban nem árt, ha óvatosak és körültekintőek vagyunk.

Nem szabad bedőlni azoknak a csodatermékeknek, melyekkel csak az a céljuk az eladóknak, hogy minél több pénzt zsebelhessenek be, és egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ezt a másik kárára teszik. A mai világban nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy mi a valódi érték, és mi csak egy átverés.

hajhullás kopaszodás hajgyérülés genetika hairhungary hajátültetés hajbeültetés hajkezelés megoldás termék online vásárlás átverés csodatermékek

A legborzasztóbb része ennek az, hogy általában mindig olyan témára, problémára alapozzák az ilyen átveréseket, mely egyrészt sokakat érint, másrészt pedig nehezen orvosolható. Vegyük példának a fogyást, mely rengeteg ember álma lenne, anélkül, hogy sok szenvedésen és lemondáson kelljen keresztül menniük. A különböző csodatablettáknak még mindig rengetegen bedőlnek, és elköltenek egy vagyont, persze a hatást hiába várják.

A hajhullás szintén egy olyan probléma, mely sokakat érint. Amennyiben genetikai eredetű kopaszodásról beszélünk, még inkább elkeserednek az emberek, hiszen ezt a fajta hajgyérülést maximum késleltetni lehet, illetve a kopasz foltok megoldására a hajátültetés nyújt megoldást. Azonban sokan tartanak a hajbeültetéstől, mert egyrészt drágának tartják, másrészt ki akarna bármilyen műtéti beavatkozáson átesni, ha egy spray vagy egy kenőcs is megoldhatná a problémát.

És éppen itt a baj. Ugyanis egy spray vagy egy kenőcs nem fogja megoldani a gondunkat, csak jó sok pénzt, energiát és időt fog elvenni tőlünk, hiábavaló reményekkel és várakozással karöltve. Természetesen léteznek olyan termékek, melyek valóban segítséget tudnak nyújtani a kopaszodás kezdeti szakaszaiban, hogy amíg lehet, féken tartsák a problémát.

De hogy ismerjük fel, hogy valami átverés? Ha csak pár apróságra odafigyelünk, már biztosabbak lehetünk a dolgunkban. Nézzük meg a termékek összetevőjét, illetve, hogy van-e bármilyen orvosi háttere, klinikailag tesztelték-e stb. Másrészt nem árt, ha fel tudjuk venni valamilyen magyar vevőszolgálattal a kapcsolatot. Harmadrészt pedig az sem mindegy, hogy milyen ajánlásokat kap egy termék, és kitől.

Fontos tehát, hogy körültekintőek legyünk, mielőtt bedőlünk bármilyen szép köntösbe bújtatott csodaterméknek, és inkább válasszuk a biztos háttérrel rendelkező megoldásokat. A HairHungary Klinika mind termékek, mind kezelések terén személyre szabott segítséget tud kínálni.   

Bővebben a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

C-vitamin, a tél ellenszere

0 Komment

A mínuszok egyszerűen átvették az uralmat, már rekordok is dőltek a hideget tekintve. Mindenki próbál ilyenkor minél kevesebbet kint tartózkodni, és jó melegen felöltözni, de nagyon fontos, hogy ne csak külsőleg védjük magunkat ebben az időjárásban, hanem belülről is segítsük szervezetünket.

Ugyanis nem véletlen, hogy ilyenkor van a legnagyobb számú megbetegedés. Tulajdonképpen az tévhit, hogy a hideg levegő miatt fázunk meg, sokkal inkább az immunrendszerünk védelmi állapotával van probléma. Ahhoz, hogy erős pajzsként tudjon működni, nagy energiát kell fektetnünk a támogatásába.

Hajunk állapotát ilyenkor szintén nagymértékben befolyásolja az, hogy a szervezetünk milyen állapotban van. Mivel sokkal kevesebb vitaminhoz jut ebben az időszakban, figyelnünk kell arra, hogy pótoljuk ezt a hiányt. Ha nem megfelelő mennyiségű vitamint viszünk be, sokkal könnyebben megbetegszünk, illetve a hajzatunk is kárát láthatja ennek.

Nagyon sok esetben nem csak a hideg szél szárító hatása, illetve a sapka alatt beizzadó fejbőr megfázása okozza a hajhullást, hanem az, hogy egyszerűen a belső támogatást nem kapja meg frizuránk. Vitaminhiány esetén pedig hirtelen indulhat meg ijesztően magas fokú hajhullás.

hajhullás koapszodás hajátültetés prp-terápia kezelés vitamin vitaminhiány C-vitamin citrusok citrom narancs zöldségek megfázás betegség hideg tél

A C-vitamin ilyenkor az egyik legfontosabb, és ezzel együtt a leghasznosabb vitamin egészségünkre nézve. Nem csak az immunrendszert támogatja, de sok egyéb jótékony hatása is van. Mivel antioxidánsként védi a sejteket, így növeli hajunk ellenálló képességét. Ezen felül pedig segíti a vas felszívódását, ami szintén nagyon fontos a hajzat szempontjából. Segítségével megúszhatjuk a téli hajhullást, és egészséges frizurával várhatjuk a tavaszt.

Hozzájuthatunk tabletta formájában is, de elsődlegesen az lenne a legjobb, ha étkezésünk során vinnénk szervezetünkbe nagy mennyiségben. A legtöbb C-vitamin a citrusfélékben található, mint például a narancs, a citrom vagy a grépfrút, de rengeteg zöldség is dúskál benne, mint például a paprika, a káposzta vagy a cukkini.

Ha nem figyelünk oda, és megindul a vitaminhiány okozta hajhullás, akkor se ijedjünk meg, hiszen ez az állapot  - akár olyan kezelések segítségével, mint a PRP-terápia - még helyrehozható. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor komolyabb problémáról beszélünk hajunk tekintetében. Ilyen például a genetika okozta hajhullás, melyre egyetlen biztos megoldásként a hajátültetés említhető.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Rossz tréfák kereszttüzében

0 Komment

A genetikai jellegű hajhullás nagyon nagy számban szedi áldozatait már fiatalabb életkorban is, és nem várat magára. Míg ezzel a kopaszodással rengetegen szembe kell,hogy nézzenek, addig azonban sajnos a másik oldal valamiért mindig úgy érzi, hogy ez tulajdonképpen a viccek melegágyát jelenti.

Akármennyire kellemetlen ilyenkor az egyre inkább gyérülő haj, mintha ez még nem lenne elég, tréfálkozásra ad okot azok körében, akiket nem érint a korai hajhullás. Pedig ezzel csak még rosszabb lesz a helyzete annak, aki talán épp próbálja elfogadni új kinézetét, vagy nem tudja még, hogyan harcoljon régi frizurájáért.

Legtöbb esetben pedig ráadásul pont a baráti társaság, a család tagjai és persze a kollégák érzik a leginkább felhatalmazva magukat arra, hogy viccelődjenek. Így ez akár mindennapos is lehet. Sokan lövik el a „szerencsehozó Buddha” poént, miközben megdörzsölgetik a tar fejet, de persze nem maradhat el a „Kojak” megnevezés sem.

A rossz viccek elkövetői pedig ezen felül még el is várnák, hogy a megviccelt elismerje a poénokat, és jókat derüljön rajtuk, holott már lehet, hogy az első ilyen megnyilvánulás is sértően érintette. Persze, azok a szerencsések, akik el tudják fogadni a kopaszságot, és azt választják, hogy így élnek tovább, általában még saját maguk is szoktak ilyen tréfákat gyártani, megelőzve, hogy a róluk készült vicceket ne mástól hallják majd. Viszont, ha valakit eleve zavar a kopaszodás, és éppen abban az időszakban van, hogy még nem tud dönteni, mit tegyen, akkor akár mély sebeket is ejthetnek az önbizalmán a buta poénok.  

Sajnos azonban ezek szinte kikerülhetetlenek, éppen ezért nagyon fontos, hogy már a kopaszodás első jeleinél forduljunk szakemberhez. Egyes kezelések, illetve külső és belső alkalmazású szerek ugyanis segítséget tudnak nyújtani abban, hogy egy kicsit behúzzák a féket a kopaszodás folyamatában.

Amennyiben viszont már nagyobb méretű kopasz területekről beszélünk, a hajátültetés jelentheti az egyetlen olyan megoldást, mely biztos és végleges eredményt ad. Érdemes tehát átgondolni, és időben lépni, hogy változtassunk azon, ami kellemetlenül érint minket. Ha továbbra is azt szeretnénk, hogy hajzatunk dús maradjon, és soha nem akarunk teljesen kopasz frizurát hordani, akkor válasszuk a hajátültetést, és kerüljük el a rossz viccek áradatát!

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a kopaszodásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Készüljünk a télre!

0 Komment

Az ősz elindulása meghozza a szervezetben is végbemenő változásokat. Ezért érzékelhet mindenki némi természetes hajhullást ilyenkor, amitől nem kell megijedni. Azonban ahhoz, hogy a rend helyre álljon, és felkészítsük hajzatunkat arra, hogy lassan a még hidegebb időjárásnak lesz kitéve, nagyon fontos, hogy megfelelő ápolást nyújtsunk frizuránknak.

Mivel a fejbőr erei is összehúzódnak a hidegebb levegőnek köszönhetően, így a hajhagymák oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátása is csökken. Ez eredményezi azt, hogy a hajszálak elvékonyodnak, és bizony nagy mennyiségben hullani is kezdenek, de ez csak egy átmeneti időszak. Viszont, ha pár hét elteltével nem szűnik meg, vagy nem csökken le a hajhullás, akkor gyanakodhatunk, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk, vagy éppen nem tesszük meg azt, amit kellene.

Arról már írtunk, hogy a sapka viselése elengedhetetlen a hideg évszakok alatt, azonban ennek persze hátulütői is lehetnek. Éppen ezért jobban tesszük, ha természetes anyagból készült, és némileg jobban szellőző, levegőáteresztő sapkákat választunk magunknak, ami tényleg csak a hideg szél ellen nyújt védelmet anélkül, hogy beizzadjon a fejbőrünk teljesen.

A sokat emlegetett hajszárítás is okozhat gondokat, ha nem figyelünk oda, hogy ezt a műveletet helyesen, megfelelő távolságból és persze ne a legmelegebb fokozattal végezzük még akkor sem, ha jól esne a forró levegő. Nem elhanyagolható a vitaminbevitel és a megfelelő folyadékmennyiség sem.

Amennyiben odafigyelünk minderre, ennek ellenére még mindig drasztikus a hajhullás mértéke, akkor viszont minél hamarabb fel kell keresnünk egy szakembert, aki választ tud adni arra, miért nem gyengült a hajhullás mértéke. Bizony rengeteg oka lehet annak, ha a haj gyérülése nem szűnik meg, és ez már valószínűleg nem orvosolható azzal, hogy odafigyelünk hajzatunkra.

A sok megbetegedést eredményező időszakban például az is előfordulhat, hogy egy gyógyszer okozta mellékhatásként lép fel a hajhullás, de akár a lelki gondok, a sokakat depressziós állapotba lökő szürkeség is állhat a háttérben. Minden bajra van azonban megoldás, és persze hajunk regenerálódásához is akadnak segítségek. Átmeneti hajhullás esetén például gyógyírt nyújthat a mezoterápia, vagy a PRP kezelés, melyeknek köszönhetően hamarabb búcsút inthetünk a hajproblémás korszaknak.

 

Látogasson el honlapunkra, és tudjon meg még többet a hajhullásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed