Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyárváró kedvezmény

0 Komment

A HairHungary Klinika most egy olyan kedvezménycsokorral ajándékozza meg a leendő pácienseket, akik június 15.-ig jelentkeznek hajátültetésre, mely hatalmas segítséget jelenthet mindenkinek, akit esetleg eddig az anyagiak tántorítottak el a beavatkozástól.

A hajbeültetés olyan kiforrott technológiával dolgozik, melyből nem hiányozhatnak a precíziós eszközök, emellett pedig mérhetetlenül pontos és hozzáértő munkát igényel. Így nem is megkérdőjelezhető tulajdonsága a beavatkozásnak, hogy bizony nem tartozik a pénztárca kímélő eljárások közé. Most azonban azok számára is elérhetővé válik ez a biztos megoldást nyújtó lehetőség, akiket idáig csak ez tartott vissza.

A kopaszodás sajnos nem kevés embert érint, és sok esetben már nagyon fiatalon tapasztalható a leginkább férfiak körében előforduló, öröklött jellegű hajgyérülés. Erre pedig hiába szedünk gyógyszereket, hiába kenünk fejünkre bármit, sajnos megakadályozni nem tudjuk a folyamatot, melyet maximum késleltetni lehet, de megállítani nem, és idővel egyre nagyobb teret nyernek majd a kopasz részek.

A hajátültetés viszont nem csak visszaadja régi frizuránkat, hanem ráadásul ez az eredmény végleges, hiszen az átültetett hajszálak kihullásától többé már nem kell félnünk. A Klinika most egységesen 0,7 Euró/ hajszál árban kínálja fel ezt a tökéletes megoldást, amennyiben a hajzatukat dúsítani vágyók június 15.-ig jelentkeznek valamilyen formában ingyenes, személyes konzultációnkra, majd szeptember 15.-ig foglalnak műtéti időpontot maguknak, és még idén átesnek a hajbeültetésen.

Ráadásul további könnyítéseket is igénybe lehet venni a költségek rendezésében, hiszen a kedvező ár mellett élhetünk még kamatmentes részletfizetési lehetőséggel is, illetve, akinek hosszabb távú futamidőre lenne szüksége, akár kedvezményes egészséghitellel is élhet. Ezen felül további 10% engedményt biztosítunk azon pácienseink számára, akik nyilvános blogban írják meg az átélteket.     

Ez a kihagyhatatlan konstrukció tehát hajszálszámtól függetlenül teszi mindenki számára elérhetővé az egyetlen létező megoldást, mely véglegesen oldja meg a kopaszság problémáját.

 

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (30) 883-6103 vagy 06 (70) 512-2296

> További információk a SafeSystem hajbeültetésről
> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Utolsó lehetőség!

0 Komment

A HairHungary Klinika nagyvonalú ajánlata már csak három napig elérhető mindazok számára, akik úgy döntenek, meg szeretnék változtatni életüket. Augusztus 15.-ig lehet ugyanis jelentkezni ahhoz, hogy a kiforrott technológiájú, biztos és végleges eredményt nyújtó hajátültetést kedvezmények keretein belül végeztethessük el.

Rengetegen vannak, akik kopaszodással küzdenek, hiszen ha a genetika okozza a hajhullást, az sajnos már fiatalabb korban elkezdődhet. Persze léteznek olyan okok is a háttérben, melyek nem okoznak végleges kopasz foltokat fejtetőnkön, hanem csak átmeneti hajgyérülés lép fel, de elég nagy százalékban hagynak maradandó károkat a kopaszodási folyamatok.

Amikor öröklött hajhullásról beszélünk, annak igazi ellenszere sajnos nincsen. Lehet ugyan késleltetni, és az elején különböző trükkökkel eltűntetni az egyre nagyobb területet követelő kopasz foltokat, azonban igazi megoldást csak a hajátültetés jelenthet arra, ha vissza szeretnénk szerezni frizuránkat. És miért ne szeretnénk? Mivel a kopaszság csak igen keveseknek áll jól, a haj gyérülése bizony lelkileg is megviseli azokat, akiknél beindult a kopaszodás. Nehéz ezt elfogadni, de létezik segítség, éppen ezért nem is szükséges beletörődnünk abba, amibe igazából nem is tudunk.

Most anyagilag is elérhetőbbé vált ez az eljárás, hiszen a HairHungary Klinika nyári kedvezményprogramja mindenki számára előnyös konstrukciókkal várja a pácienseket. A hajszálankénti alacsonyabb ár, a részletfizetés vagy az egészséghitel olyan kopaszodóknak is lehetővé teszi a hajátültetési beavatkozás igénylését, akik eddig nem is gondoltak erre a megoldásra anyagi vonzatai miatt.

Ne késlekedjen, jelentkezzen ingyenes konzultációra, hogy részese lehessen ennek a különleges kedvezménynek, és változtassa meg életét frizurájának visszaszerzésével! A fent leírt könnyítések mellett még további 10% kedvezményt is kapnak azok, akik blogot vezetnek majd a hajátültetés előtt átélt dolgokról, magáról a műtétről és annak eredményességéről. Érdemes tehát most belevágni!

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (70) 512-2296 vagy 06 (30) 552-0940

> A kedvezményprogramról bővebben

> Előtte-utána képek

> További információk a SafeSystem hajbeültetésről

Ne maradjon le!

0 Komment

A HairHungary Klinika nyári kedvezményprogramja augusztus 15.-ig tart, így mindazoknak, akik nem akarnak lemaradni róla, másfél hetük van már csak jelentkezni. Ne csússzon le erről a kihagyhatatlan lehetőségről, hiszen a kopaszodás egyetlen biztos és végleges megoldása most mindenki számára elérhetőbb így, mint valaha!

Sokan ugyanis azért nem hozzák meg a döntést, hogy belevágnak a hajátültetésbe, mert természetesen nem olcsó mulatság. Nem is lehetne az, hiszen nem csak egy kiforrott és precíz, nagy szakértelmet igénylő beavatkozásról beszélünk, hanem egy olyan megoldásról, mely végleges eredményt ad.

A hajbeültetés során ugyanis a kopasz részekre azokat a tarkótáji hajszálakat ültetik át, melyekre nem hat az a bizonyos hormon, amely a hajhullásért felelős. Így új helyükön is úgy fognak viselkedni majd, mint a donorterületeken, ami azt jelenti, hogy többé már nem fog fenyegetni a hajhullás veszélye.

Ez rengeteg embernek hozza vissza nem csak a régi frizuráját, hanem önbizalmát, és önbecsülését is, hiszen a hajzat gyérülése igencsak mélyen és fájdalmasan tudja érinteni az embert. Természetes, hogy nem áll jól mindenkinek a tarság, és nem mindenki tudja elfogadni a kopaszodással járó kellemetlenségeket, de amennyiben maradandó kopasz foltokról beszélünk, sajnos nincs más megoldás, mint a hajátültetés.

A mostani, nyári kedvezményprogramban nem csak a hajszálankénti, beültetési ár alacsonyabb, hanem lehetőségünk van további részletfizetési, illetve egészséghiteli megoldás igénybe vételére. Ezen felül további 10% kedvezmény jár azoknak a pácienseknek, akik saját műtétükkel kapcsolatban blogot vezetnek, segítve ezzel mindenkinek, aki még a döntés vagy a beavatkozás előtt áll.

Ne késlekedjen hát, amennyiben kopaszodási problémákkal küzd, jelentkezzen augusztus 15.-ig ingyenes konzultációra, és amennyiben hajátültetésre van szüksége, részesüljön ebben a fantasztikus kedvezménycsokorban!

 

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (70) 512-2296 vagy 06 (30) 552-0940

> További információk a SafeSystem hajbeültetésről

Kedvezmények mindenkinek!

0 Komment

Ha valaki idősebb korban elkezd őszülni és kopaszodni, általában beletörődik ezekbe az öregedéssel járó folyamatokba. Ugyan nagyon nehéz magát az idősödést elfogadni, de sokkal kevésbé lepődünk meg, ha egyszer csak elkezd gyérülni a hajzatunk a sokadik iksz után, mintha ez már fiatalabb korban elérne bennünket.

Pedig rengetegen küzdenek a kopaszodás kellemetlenségével sajnos már idő előtt, és legtöbb alkalommal ilyenkor öröklött jellegű kopaszodásról beszélünk. Mivel külsőnk igencsak fontos része maga a frizura, éppen ezért ilyenkor sok esetben lehetetlen beletörődni az egyre magasodó homlokvonal látványába, vagy a fejtetőn egyre nagyobb teret nyerő tarságba.

Az androgén típusú kopaszodás felismerhető, hiszen tipikus területeken kezdődik el. Azt viszont, hogy hány éves korban, milyen mértékben és mennyire drasztikusan indul meg a haj gyérülése, az már a génekbe van kódolva. Éppen ezért ajánlatos már a korai szakaszban szakértő segítséget kérnünk, hogy leküzdhessük ezt a problémát. Mivel ezt a típusú hajhullást megállítani vagy visszafordítani nem lehet, így a hajátültetés az egyetlen olyan megoldás, mely biztos eredményt nyújthat.

A HairHungary Klinikán most egészen augusztus 15.-ig azon páciensek is kedvezményben részesülnek, akik még a kopaszodásuk elején állnak, és ezért csak kevés hajszál átültetésére van szükségük. Emellett további olyan lehetőségek is fennállnak a fizetéssel kapcsolatban, melyek igazán megkönnyítik azt, hogy elhatározzuk magunkat.

A részletfizetési lehetőség, vagy a hosszabb futamú egészséghitel mellett még további 10% kedvezményt kaphatunk, amennyiben saját blogot vezetünk a beavatkozás menetéről, a felmerülő aggodalmakról és az eredményekről. Nagyszerű segítség ez mindazok számára, akik még a hajátültetés előtt állnak, és természetesen pénztárcánknak is.

A hajbeültetés során a kopasz területekre azon tarkótáji hajszálakból ültetnek át, melyek nincsenek a hajgyérülésért felelős hormonok hatása alatt, így az új helyükről sem fognak kihullani. Ez nem csak a kopaszodást oldja meg tehát, hanem megteremti a nyugalmat, hiszen egy végleges eredményt láthatunk a tükörben.

 

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (70) 512-2296 vagy 06 (30) 552-0940

> További információk a SafeSystem hajbeültetésről

Ez kihagyhatatlan!

0 Komment

A HairHungary Klinika nyári kedvezményprogramja most mindenkit érint, hiszen nem csak azon kopaszodók élhetnek vele, akiknek nagyon sok hajszáluk vár átültetésre, hanem bizony azok is, akiknek csak kisebb terület szorul rá a hajbeültetésre. És ez még nem minden!

A fent említett kedvezményen túl ugyanis olyan konstrukciókat is választhatnak a páciensek, melyek mindenki számára, egyénileg jelentenek megoldást a hajátültetés anyagi oldalára. A részletfizetés, vagy az egészséghitel programja is olyan lehetőséget nyújtanak, mely előlendítheti a döntésben mindazokat, akik eddig azért nem mertek a beavatkozás mellett dönteni, mert túl drágának gondolták.

Pedig a hajhullás rengeteg embert érint, és nagyon sokszor lehetetlen megbékélni vele. Nem mindenkinek áll jól ugyanis a kopaszság, még a férfiak körében sem, a hölgyekről pedig ne is beszéljünk. Mivel hajzatunk nem egy elrejthető részlet, ezért sajnos drasztikus változásként éljük meg, amikor gyérülni kezd frizuránk. Ez a folyamat nagyon sok okból kezdődhet meg, és ettől függően beszélhetünk átmeneti, vagy maradandó kopaszodásról, illetve gyérülhet hajzatunk átfogóan egész fejtetőnkön, vagy kialakulhatnak teljesen kopasz foltok.

A hajátültetés segítséget nyújt mindazoknak, akiknek maradandó kopasz területek keserítik meg életüket, akiknek homlokvonaluk zavaróan felhúzódott, vagy egyszerűen túl gyérnek érzik néhol frizurájukat. A döntés meghozatala természetesen nem egyszerű, de a fenti konstrukciók igazán nagy lökést jelenthetnek benne. Ezen felül még további 10% kedvezményben részesülnek azok, akik nyilvános blogban elmesélik majd hajátültetésük történetét. Ugyanis azzal, hogy megírják tapasztalataikat, illetve átélt érzelmeiket, majd bemutatják a műtét utáni időszakot és a várt eredményeket, rengeteget segítenek mindazoknak, akik még a döntés vagy éppen a beavatkozás előtt állnak.

Ne késlekedjen hát, jelentkezzen a HairHungary Klinikán, és foglalja le ingyenes, személyes konzultációjára időpontját augusztus 15.-ig, hogy részesülhessen a különleges kedvezményprogramban!

 

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (70) 512-2296 vagy 06 (30) 552-0940

> További információk a SafeSystem hajbeültetésről

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed