Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Férfias hosszú haj?

0 Komment

Bár sokan még mindig azt mondják, hogy a hosszú haj a nőknek való, azért a mai világban már nem érdemes erről beszélni, hiszen mindenféle frizurát láthatunk mindkét nem képviselőin. Az viszont, hogy kinek mi áll jobban, már más kérdés. Mostani cikkünkben összeszedtünk pár igazán férfias karaktert, akik hosszabb hajjal még vonzóbbak voltak.

Kezdjük mindjárt a „Desperado” című film főszereplőjével, Antonio Banderas-szal, aki akkoriban még vállig érő, loboncos hajjal tűnt fel a filmvásznon. Igazán erőteljes karakteréhez tökéletesen illett ez a frizura, és mai arcát elnézve kicsit bánjuk is, hogy azóta már levágatta haját.

Viggo Mortensen, akit talán mindenki „Aragon”-ként ismer jobban, teljesen más arcot kapott a hosszú hajjal. Egyszerűen olyan, mintha egy másik ember lenne, és őszintén szólva előnyére válna, ha mindig vállig érő hajzattal jelenne meg, persze ezt egy színésztől nem lehet elvárni.

Végül, de nem utolsó sorban Johnny Depp-et muszáj még megemlítenünk, na persze nem mindenképpen a „Karib tenger kalózai”-ban viselt frizuráját tekintve, sokkal inkább a kócos, félhosszú, szabadon hagyott tincsekre gondolva. Igazán férfias és karakteres arca ugyanis még inkább dögös így, ellentétben azzal a hatással, amit a rövidebb, fésült frizura okoz neki.

Persze az, hogy kinek mi áll jól, és főként az, hogy kinek mi tetszik jobban, igazán egyéni és eltérő lehet. Az viszont biztos, hogy frizurák terén a legfontosabb részlet az, hogy jól érezzük magunkat abban, amit magunknak választunk.

Azonban ez sem működik mindig. Azt eldönthetjük, hogy rövid legyen-e vagy inkább hosszú, a színét is megváltoztathatjuk és még néha a saját adottságaink ellentétét is fejünkre varázsolhatjuk, ha éppen göndörből egyenest, vagy egyenesből göndört szeretnénk. Ám mindezt csak akkor tehetjük meg, ha rendelkezésünkre áll elegendő hajzat hozzá.

Rengeteg ember életét keseríti meg ugyanis a kopaszodás, ami minden fent említett frizuragyártást meggátolhat. Akinél komolyan megindul a folyamat, az sajnos vagy beletörődik, és ehhez igazítja a hajviseletét, vagy dönthet úgy is, hogy küzd ellene. Egy ideig le lehet lassítani a kopaszodást különböző készítmények, mint például a Follione termékek alkalmazásával, a hajátültetés pedig biztos megoldást jelenthet azok számára is, akiknél már komolyabb nyomot hagyott a hajritkulás.  

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Ijesztően néz ki a filmsztár

0 Komment

Nők milliói olvadoznak a mozivásznak és a képernyők előtt, amikor Johnny Depp szerepel egy-egy filmben. Nem véletlen, hiszen a sármos színész mindig is megdobogtatta a hölgyek szívét. Karakteres arca, férfias külleme és tökéletes játéka miatt ugyanis még a férfiak is elismerik. Most azonban egy olyan arcát láthatjuk, mely inkább rémisztő, mint vonzó.

Jó párszor elmaszkírozták már, láthattuk kalózként, hosszú hajjal, vagy ollókezűként, rémült, fehérre maszkolt arccal is, de ennyire visszataszítónak még soha nem hatott az egyébként jóképű filmsztár. A „Black Mass” című film kedvéért ugyanis egy kopaszodó, ijesztő tekintetű, és furcsán, sokszor hörögve beszélő gengszterré alakult át.

A filmről még csak most jelent meg előzetes, de már egyből nagy port kavart, ami nem csak a történetnek köszönhető, hanem természetesen Depp-nek, illetve új alakításának és kinézetének is. A filmvilágban ugyanis pont erre éhezik mindenki, hogy egy színész ne csak egyfajta karaktert tudjon megformálni, hanem képes legyen belebújni bárki bőrébe.

A való életben persze nem kell attól tartanunk, hogy a filmcsillag ennyire rémisztően nézne ki. Azért az biztos, hogy ha valaha elindulna nála ilyen mértékű kopaszodás, mint amilyet a filmben láthatunk rajta, akkor jobban tenné, ha nem törődne bele, hiszen ezzel biztosan kettétörné addigi vonzó imázsát. Mivel a kopaszság nem mindenkinek áll jól – és valljuk be, Depp kócos tincseit nézve, hogy ő is ebbe a csoportba tartozik -, ezért ahogy sok színésztársa tette, valószínűleg ő is a hajátültetést választaná ahelyett, hogy elveszítené a nők magas fokú elismerését.

Magyarországon ennek az eljárásnak az alkalmazásával a HairHungary Klinika segített már rengeteg kopaszodással küzdőnek, visszaadva ezzel nem csak régi frizurájukat, hanem régi önképüket is. Mindenki számára fontos a kinézet, hiszen csak akkor tudjuk jól érezni magunkat a bőrünkben, ha megfelelünk saját magunknak, és emellett a külvilágtól is pozitív visszajelzéseket kapunk.

 

Tudjon meg többet a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed