Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kakaós segítség

0 Komment

Előző cikkünkben arról beszéltünk, hogy a mostani divat szerinti frizurák mennyire képesek megtörni a hajszálakat, és könnyen lesz miattuk száraz, élettelen a hajzatunk. Most megismerhetünk egy olyan, házilag elkészítehtő hajpakolást, mely pontosan erre a problémára jelenthet segítséget.

Azt említettük is, hogy a hajformázók és színezők használata között muszáj beiktatnunk egy-egy pihenő napot hajunk szempontjából, és ilyenkor azzal tesszük a legjobbat frizuránknak, ha valamilyen formában több ápolást nyújtunk neki. A következő hajpakolás kifejezetten ebben lehet segítségünkre.

Talán nyugodtan kiejelenthetjük, hogy pakolásunk két összetevője szinte mindenki konyhájában fellelhető. Nem kell ugyanis más hozzá, csak egy pohár yoghurt, és két evőkanálnyi kakaó. Utóbbi természetesen nem az instant, édesített változat, hanem valódi kakaópor kell, hogy legyen.

Keverjük össze ezt a két összetevőt, majd kenjük fel hajzatunkra, főleg azokra a részekre, ahol szárazabb és töredezett. A joghurt ugyanis segít a hajszálak hidratálásában, a kakaó pedig amiatt, mert a benne található vitaminokat – magnézium, vas és jód – képes hajszálainkba építeni, elindítja hajzatunk saját regenerálódását. Ezzel egy természetes fényt ad hajunknak, és frizuránk újra egészségesebb lesz.

Persze ez a módszer, mint az összes pakolás, csak akkor hatásos, ha a hajzat még javítható állapotban van, és nem hanyagoltuk el túl sokáig. Amennyiben már hosszú ideje, tartós romlásról van szó, akkor ne várjunk csodát ettől sem. Hajunk állapota ugyanis rengeteg más bajra is utalhat, és ha nem vesszük észre, hogy nagyobb a gond, akkor fruzuránkban is visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek.

Átmeneti hajhullást okozhat péládul az egyszerű elhanyagoltság is, illetve a túl sok hajformázás, ápolás nélkül, de sajnos állhat a háttérben más egészságügyi gond is. Ilyen esetekben egyes kezelések segíthetnek hajzatunk regenerálódásának felgyorsításábán, azonban, ha genetikai ok áll a háttérben, vagy maradandó kopasz foltokokkal küzdünk, akkor a hajátültetés jelenthet biztos megoldást.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Száraz haj nyáron

0 Komment

Mint azt már rengetegszer említettük, hajzatunk nyáron annyi olyan külső, káros hatásnak van kitéve, melyek kiszáríthatják, hogy nagyon fontos odafigyelnünk az ápolására. Nem elég a sima hajmosás, esetleg balzsam használata. Használjuk ki ilyenkor a nyár finom gyümölcseit, és töltsük fel vitaminnal frizuránkat is!

száraz haj töredezett haj nyár napsugarak klór hajhullás hajátültetés hairhungary kopaszodás prp mezoterápia átmeneti hajhullás papaya hajpakolás joghurt

A klóros víz, az égető napsugarak, a folytonos kalap vagy sapkaviselés a tűző nap ellen mind olyan rossz hatással vannak hajzatunkra, melyekre nem szabad csak legyintenünk. Fontos, hogy kellő táplálást kapjon mind a fejbőrünk, mind pedig a frizuránk azért, hogy egészségesek maradjanak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljenek minket az olyan problémák, mint a haj túlzott szárazsága, töredezettsége vagy esetleg gyérülése.

Tökéletes nyári pakolást jelent a haj kiszáradásának elkerüléséhez az a papayás kence, melyet percek alatt mi magunk is elkészíthetünk otthon. Nem kell hozzá mást tennünk, mint összepépesíteni a papaya húsát, majd hozzákeverni egy kis natúr joghurtot, ezt követően pedig a kapott krémet gondosan eloszlatva felvinni hajunkra és fejbőrünkre. Hagyjuk hatni a pakolást 30 percig, majd langyos vízzel öblítsük ki hajunkat. Már a kifésüléskor érezni fogjuk, hogy ez a massza csodákat tett meggyötört tincseinkkel.

száraz haj töredezett haj nyár napsugarak klór hajhullás hajátültetés hairhungary kopaszodás prp mezoterápia átmeneti hajhullás papaya hajpakolás joghurt

Természetesen nem tudunk megoldani ilyen könnyen minden problémát, amelyek hajzatunkat sújtják. A fent említett módszerrel azonban sokszor megelőzhető, hogy nagyobb baj kialakulhasson. Azonban ha nem a nyári káros hatásoktól, vagy egyéb, kisebb tényezőktől alakulnak ki a gondok hajzatunkkal, akkor sajnos más segítség után kell néznünk.

Hajhullás és kopaszodás esetén ludas lehet a stressz, egyes gyógyszerek szedése, hormonális problémák fennállása, de akár az öröklés is. Attól függően, hogy mi okozza problémánkat, beszélhetünk átmeneti vagy maradandó kopaszodásról. Az előbbi orvoslása némileg könnyebb, hiszen sok esetben az is elegendő, ha a kiváltó okokat megszűntetjük, esetleg segíthet a haj gyorsabb regenerálódásában a mezoterápia vagy a prp-kezelés. Azonban, ha maradandó kopasz foltokat kell eltűntetni, akkor arra csak a hajátültetés segítségével van lehetőségünk.

Ismerje meg jobban a hajhullás okait, illetve a hajátültetést:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Csokis kényeztetés

0 Komment

Nemrég írtunk arról, hogy mennyire oda kell figyelni – főként most, az ünnepi időszakban – arra, hogy ne fogyasszunk túl sok édességet. És ha már nem szeretnénk annyit enni belőle, akkor használjuk fel másként! A csokis hajpakolás ugyanis csodákat tehet frizuránkkal!

A csokoládé hihetetlenül hasznos hajunknak, kakaótartalma miatt. Ugyanis a kakaóban található flavonoidok segítenek visszaadni a hajzat egészséges fényét, megszüntetik a töredezettséget és kondicionálják egész frizuránkat. A legjobb választás a keserű csokoládé, ami javítja a fejbőr vérkeringését, ezáltal segíti a hajhagymák megfelelő működését is. Emellett, mivel gyulladás gátló hatása van, minimalizálja a fejbőrbetegségek kialakulásának veszélyét is. Most megtudjuk, hogyan készítsünk otthon csokiból hajpakolást, egyszerűen.

Olvasszunk fel 50 gramm étcsokoládét (jó magas kakaótartalmút), keverjünk hozzá egy kiskanálnyi olívaolajat, majd miután hűlni kezdett, tegyünk bele még egy kis doboz joghurtot, és 2 evőkanál mézet is. Vigyük fel a hajzatra, majd tekerjünk köré egy törölközőt, és egy órán át hagyjuk így pihenni frizuránkat. Ezután öblítsük le, és élvezzük hajunk szép, egészséges fényét!

Nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy kényeztessük frizuránkat, mégis rengetegen nem élnek ezekkel, mert azt mondják, nincs ilyesmire idejük. Pedig jobban tenné mindenki, ha néha szánna effajta kikapcsolódásra némi időt, mert ha nem figyelünk oda frizuránkra, az bizony hamar gondot okozhat.

Legyen szó egy megfázásról, rossz hajszárítási technikáról, folytonos sapkahordásról, vagy netalán ezeknél sokkal komolyabb dolgokról, hajzatunk nagyon gyorsan elkezdhet hullani az ilyen külső, vagy akár belső hatások következtében, ha nem adjuk meg neki a kellő támogatást.

Persze nem mindig tudunk tenni a kopaszodás ellen, hiszen például az öröklődést nem akadályozhatjuk meg. Ilyenkor sem kell azonban beletörődnünk az egyre nagyobb kopasz foltokba, hiszen a hajátültetés azoknak is segítséget nyújt, akiknél már más megoldás nem jöhetne szóba. 

 

Ismerje meg jobban a kopaszodás elleni leghatékonyabb megoldásokat, köztük a hajátültetést is:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu   

Csillogó frizura

0 Komment

Már rengeteg otthoni hajpakolással megismerkedhettünk, most azonban egy igazi vitaminbombát ajánlunk azoknak, akik szeretik kényeztetni frizurájukat, és ennek természetesen meg is van az eredménye. A következő, otthon elkészíthető csodakencétől ugyanis ragyogni és csillogni fog a hajzatunk, tapintása selymes lesz.

Először pépesítsünk össze egy banánt, és adjunk hozzá ugyancsak pépesítve egy avokádót. Ehhez keverjünk hozzá két evőkanálnyi natúr joghurtot, és egy pici olívaolajat. Az elkészített pakolást hajmosás után kell felvinni a hajzatra, majd egy fóliát kell rátekerni, és körülbelül fél órát hagyni kell rajta. Ezt követően samponos vízzel öblítsük le a hajunkról, és kész is a csoda.

A pakolást avokádó nélkül is lehet alkalmazni, de vele lesz teljes. Az összetevőkben megtalálható A-, B-, C- és U-vitamin táplálják a fejbőrt és a hajszálakat is, emellett a magas cukortartalom is hidratál. A natúr joghurtnak pedig az a szerepe, hogy a vitaminokat kioldja, így azok hamarabb kerülnek szervezetünkbe.

Attól függően, hogy milyen típusú hajunk van, és milyen esetleges problémák adódnak néha vele, nagyon sok házi praktikához lehet nyúlni. Azonban sajnos léteznek olyan egészségügyi, és egyéb gondok, amelyeket nem tudunk orvosolni egy-egy hajpakolással. Ilyen például az a hajhullás, melynek hátterében hormonális gondok, esetleg valamilyen betegség vagy annak mellékhatása áll. Ezen felül rengeteg más probléma okozhat kopaszodást, orvosolni pedig csak attól függően lehet, hogy a kiváltó tényező hogyan oldható meg. Olyankor sem szabad elkeserednünk, amikor az okozó nem egy megoldható probléma, mint például az öröklött kopaszodás esetén, hiszen már erre is létezik megoldás. A hajátültetés vissza tudja állítani régi frizuránkat még akkor is, amikor más kezelés már nem jöhet szóba a kopasz foltok megoldásában.  

Bővebben a hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed