Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Azok a fránya forgók!

0 Komment

Lehet hosszú, lehet rövid, egy dolog minden frizurában megtalálható – és abból akár egyszerre több is egy fejtetőn -, ami nem más, mint a forgó. Azt, hogy ez hol legyen és hol ne, sajnos nem mi döntjük el, éppen ezért sokakat nagyon is bosszant, és rengeteg bajlódás van vele, hogy hajunk úgy álljon, ahogy éppen szeretnénk.

A forgók kialakulása általában öröklött dolog, de egy hosszú éveken keresztül viselt, állandósult frizura is befolyásolhatja. És ha már egyszer létrejött, azt bizony eltűntetni sosem fogjuk tudni. Hajvágással palástolhatjuk a frizura növekedési irányát, vagy éppen ki is tudjuk hangsúlyozni, de ezzel inkább csak a hosszú hajat viselőknek van valamennyivel könnyebb dolga. Szárítással is el lehet tűntetni a nem kívánt forgókat, de ez is csak egy ideiglenes megoldás.

Akiknek nagyon rossz helyen van a forgójuk, akár nap mint nap kénytelenek hajat mosni miatta, vagy erős hajformázó eszközökhöz nyúlni, hogy frizurájuk úgy álljon be, ahogy szeretnék. Viszont mint tudjuk, ez egyik sem túlságosan jó a hajzatnak, így nagyon fontos, hogy ha kitesszük hajszálainkat a mindennapi abajgatásnak, akkor kellően ápolnunk is kell őket, mert előbb vagy utóbb ezek a szokások sajnos tönkreteszik a haj szerkezetét, és akár hajhullás is kialakulhat.

Emellett van még egy kellemetlen tény a forgókkal kapcsolatban. Sajnos ha valakinek rövid frizurája van, és ritkulni kezd a haja, az elsők között a forgóknál lesz szembetűnő. Mivel eleve a haj növekedési irányváltásai miatt akadnak apró „lyukak” a forgóknál, kopaszodás esetén ezek egyre nagyobbak és láthatóbbak lesznek.

Hajhullás és kopaszodás rengeteg különböző okból fakadhat, így nagyon fontos, hogy szakértő segítséggel derítsük ki mihamarabb, hogy mi áll a hátterében. Októl függően így megtudhatjuk, mivel lehet orvosolni problémánkat. Sokszor elég az is, ha a kiváltó esetleges betegségen segítünk, vagy gyógyszert váltunk, ha valamilyen mellékhatásként lépett fel a hajhullás. De vannak esetek, mint például az öröklött kopaszodás, amikor csak a biztos megoldást nyújtó hajbeültetés segíthet.  

Keresse fel a HairHungary Klinikát, és ismerje meg jobban a hajátültetési eljárást:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Haj és köröm

0 Komment

Bár különböző testrészeinken találhatóak, mégis nagyon sok közük van egymáshoz. Nem is gondolnánk, mennyi a közös bennük, és ha együttesen vizsgáljuk meg őket, mennyi mindenről tudnak beszélni, ami szervezetünkkel kapcsolatos.

Tulajdonképpen a haj és a köröm egészsége szervezetünk egészségének a külső lenyomata. Mivel mindkettő nagyon érzékeny az ásványi anyagok- és vitamin-ellátottságunkra, amint probléma lép fel a szervezetünkben, mutatni fogják. Ha töredezett a körmünk, vagy ritkul a hajzatunk, az jelzi, hogy valami nincs rendben.

Sokszor árulkodik táplálkozási zavarról, tápanyaghiányról, helytelen életmódról a haj és a köröm állagának romlása, töredezettsége, élettelensége. Emellett eredményezheti rossz állapotukat a stressz, hormonális változások, immunbetegségek és még egyéb más problémák mellett maga a genetika is.

A haj és a köröm legfontosabb tápláléka a kollagén. A kollagén segíthet különböző fejbőrbetegségek kezelésében, serkenti a hajhagymák működését és erősíti a töredezett körmöket. A kollagént saját szervezetünk termeli, de segíthetünk is ebben, hiszen rengeteg olyan készítmény van ma már, amivel bejuttathatjuk szervezetünkbe. Ez amiatt is fontos, mert a kollagén termelése az idő múlásával sajnos lelassul.

Ezen felül nagyon fontos, hogy vitamindúsan táplálkozzunk, hiszen ez nagyon sok bajunkon segíteni tud. A szervezetünk helyes működése, az anyagcserénk rendbetétele és közérzetünk is függ attól, hogy minél több vitamint fogyasszunk. Ha belül minden rendben, akkor a külső részletek is a helyükre kerülnek sokszor.

Természetesen első sorban azt kell kiderítenünk, hogy mi okozhatja a haj és a köröm rossz állapotát, hiszen lehetséges, hogy elég, ha odafigyelünk táplálkozásunkra. De az is előfordulhat, hogy saját magunk nem tudjuk kiküszöbölni például a hajhullás problémáját, mert azt nem befolyásolható, külső tények okozzák. Ha például öröklött hajhullással állunk szemben, csak a biztos és végleges megoldást jelentő hajbeültetés segíthet.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:
HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

A PCOS egy mozaikszó, melynek jelentése: policisztás ovárium (petefészek) szindróma. Ez a leggyakoribb olyan betegség nőknél, mely a hormonrendszert érinti, és egy fő meddőségi okként beszélhetünk róla. A nők körülbelül 10-20 %- ánál jelentkezik ez a szindróma. Rövid, illetve hosszú távú szövődményei is lehetnek, ezért nagyon fontos, hogy azonnal kezelve legyen a betegség, amint felismerik. Kialakulásában az életmód – mint a helytelen táplálkozás, túlsúly, mozgásszegény életvitel, stressz - is nagy szerepet játszik, de főként öröklött, genetikai hajlam miatt jelentkezik. 

A szindróma több tünettel társul, így felismerhetjük, ha olyan nőgyógyászati problémák jelentkeznek, mint peteérési zavarok, menstruáció kimaradása, meddőség. Belgyógyászati tünetekként a túlzott elhízás, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri rendellenességek mutathatnak a betegségre. Ezen kívül a zsíros, pattanásos bőr, szürkés színű bőrelváltozás is utalhat a PCOS kialakulására.

Az egyik legkellemetlenebb tünet, hogy különböző kényes testtájakon fokozott szőrnövekedés figyelhető meg. Sok esetben nő ki bajusz, szakáll, valamint az emlőbimbók körül és a háton is jelenhetnek meg zavaró szőrszálak. Emellett mivel túl magas a szervezetben a férfi nemi hormon, így férfias típusú hajritkulást is tapasztalhatunk. Ha a családban a hajhullás halmozódást mutat, homloktájon és a fejtetőn erős kopaszodás figyelhető meg.

A PCOS elleni küzdelemben olyan gyógyszereket vetnek be, melyek helyreállítják a hormontermelést. Sajnos teljesen kigyógyulni nem lehet ebből, azonban a tüneteket csillapítani, enyhíteni tudjuk, emellett elő lehet segíteni a peteérést és a terhességet. A megfelelő gyógyszerek hatására így a haj is újra kinőhet, a fejbőr mindennapos masszírozása pedig jó hatással lesz hajzatunkra a véráramlás serkentése miatt.

Ha hajhullástól szenvedünk, fontos tehát minél előbb utánajárni, mi okozhatja ezt a kellemetlen problémát. Ugyanis előfordulhat, hogy egy gyógyszeres kezeléssel meg tudjuk oldani a kopaszodás forrását, ezzel hajunk visszaállhat eredeti formájába, azonban vannak olyan esetek is, amikor a kopasz foltokon már csak a biztos megoldást jelentő hajátültetés tud segíteni.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Ünnepi frizurák

0 Komment

Közeledik az év vége, ezzel együtt a karácsony és szilveszter ünnepe. Mindenki lázasan kezd készülődni, ajándékok vásárlásával és ünnepi tervezésekkel telik az utolsó hónap szinte minden napja. Sokan ezen ünnepeket megjelenésükkel is fel szeretnék dobni, melyhez nagymértékben hozzájárul a nem megszokott frizura is.

Karácsonyi fogadásokra, családlátogatásokra is sokan készíttetnek különleges hajkreációkat, de főként a szilveszteri buli kívánja meg azt, hogy ne mindennapi legyen hajkoronánk. Ilyenkor ünnepi frizurák konty töredezett haj száraz haj hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary karácsony szilvesztera legtöbb fodrásznál már előre be kell jelentkezni, hogy egyáltalán beférjünk a sok vendég közé. A karácsonyi frizurát általában szolidabbra készítik, és ha minden jól megy, akkor másnap és harmadnap is tudunk még kezdeni valamit a beállított tincsekkel. Szilveszterkor viszont főként az extravagáns, vagy épp a bálhoz illő kontyos stílus a kedveltebb.

Bármennyire szépek és ötletesek ezek az ünnepi frizurák, mégis nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a sok hajlakk, és egyéb kence, amit ilyenkor a haj beállításához használnak, bizony eléggé igénybe veszik hajszálainkat és hajhagymáinkat. Fontos, hogy ezen frizurákat időben és gondosan kibontsuk, kezeljük, kimossuk a sok idegen anyagot belőlük és ápoljuk a megviselt hajat.

Ha valaki nem csak pár alkalommal, ünnepi frizurák konty töredezett haj száraz haj hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary karácsony szilveszterhanem rendszeresen készíttet magának ilyen egyedi frizurát, számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb következményei lesznek a folyamatos beszárításnak és lakkozásnak. A haj könnyen töredezetté, szárazzá, élettelenné válhat, és bizony hullani is kezdhet.

Ha bármilyen okból kifolyólag hajhullást észlel magán, azonnal forduljon szakszerű segítséghez! A kopaszodás, hajritkulás okát minden esetben meg kell keresni, és a leggyorsabban orvosolni azt. Sok esetben elég lehet – mint például a fent említett, igénybe vett haj esetén -, ha felhagyunk a károsító dolgokkal. Viszont előfordulhat olyan problémából eredő hajhullás is, melynél az okozott károkat csak a biztos sikert jelentő hajbeültetés küszöbölheti ki.

Ismerje meg jobban a hajátültetési eljárásban rejlő lehetőségeket:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

1234
»

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed