Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Őrültségek netovábbja

0 Komment

Számunkra ez a szokás még ismeretlen, de ki tudja, hogy éppúgy, mint a Halloween, vagy a Valentin-nap, egyszer lehet, hogy ez is teret nyer kishazánkban. Talán a leginkább a farsanghoz hasonlítható átalakulás sokaknak tetszetős lehet, azért reméljük, hogy egyelőre maradunk a megszokott jelmezeknél egyszer egy évben.

Amerikában ugyanis minden évben megrendezik a „Crazy Hair Day”, vagyis az őrült hajak napja nevezetű ünnepet, amikor minden gyermeknek kreálnak valami eszement frizurát. Állítólag ezen a napon az a ciki, ha mindennapi hajzattal érkeznek a nebulók azon iskolákba, melyekben tartják ezt a szokást. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy az ottani szülők mindent bevetnek azért, hogy az ő gyerekük lehessen a leginkább feltűnő, vicces vagy éppen ijesztő jelenség.

A képek láttán lehetséges, hogy először azt gondoljuk, jó buli, de azért érdemes megfigyelni, hogy mennyire káros lehet akár egy ilyen alkalom is a hajzat szempontjából. Az extra erős zselék, lakkok és ki tudja, még milyen vegyszerek teljesen leigázzák a hajszálakat, nem beszélve az összes mesterséges színezőről, melyek még inkább roncsolják a haj szerkezetét. Persze, mivel ez csak egy nap, talán nem is kellene ennyire vészjóslónak lenni, de a regeneráció nem minden esetben lesz gyors, akár az is előfordulhat, hogy az a legjobb megoldás, ha levágják a gyermek haját, amennyire szükséges.

A fent látott hajkölteményeket természetesen tényleg csak egyetlen napig viselik a gyerekek, de ebből a témából kifolyólag mindenképpen meg kell említenünk, hogy a mindennapi kémiai anyagok alkalmazása nagyon roncsoló hatással lehet hajzatunkra. A képen szereplő frizurák ugyan ezek nagymértékű használatáról tanúskodnak, de higgyük el, az ehhez képest semminek tűnő lakkozást, zselézést vagy habozást kevésnek gondoljuk, mindennapos használatuk azonban sokkal nagyobb károkat okozhat, akár hajhulláshoz is vezethet.

A kopaszodás pedig nem játék, minél előbb ki kell vizsgáltatnunk, hogy mi okozhatja. Amennyiben olyan káros tényezők indították el a folyamatot, melyekről említést tettünk, akkor elegendő lehet a káros anyagok elhagyása, illetve rosszabb esetben segítséget nyújthat például a mezoterápiás kezelés is. Olyan esetekben viszont, amikor maradandó kopasz foltokról, esetleg genetikai jellegű kopaszságról beszélünk, csak a hajátültetés adhat segítséget.

 

Tudjon meg többet a hajhullás és kopaszodás okairól, valamint a hajátültetésről:   

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Hajlakk helyett természetes rögzítést!

0 Komment

Ahogy már előző cikkekben is foglalkoztunk az olyan hajjal kapcsolatos kozmetikumok hatásaival, mint a hajlakk vagy a hajzselé, most is elmondhatjuk, hogy ezek a készítmények ugyan hasznosak lehetnek a frizuránk beállítása céljából, azonban a hajzatnak nem mindenképpen tesznek jót.

A mindennapokban ahhoz, hogy jól nézzünk ki, bizony szükség van rengeteg olyan eszköz és kozmetikum használatára, melyek nem mindig pozitívan hatnak külsőnkre, mégis alkalmazásuk gyors, és sokszor csak ezt tartjuk szem előtt a rohanó napjainkban.

A hajlakkok és hajzselék rövid úton oldják meg a frizura beállításának menetét, azonban hajunk sajnos kiszáradhat tőlük, töredezetté és élettelenné válhat, és bizony sok esetben akár hajhulláshoz is vezethet gyakori használatuk. Ezért a következőkben olyan otthon elkészíthető helyettesítőket szedtünk össze, melyek ugyan nem annyira bombabiztosak, mint a már említett készítmények, de mégis hasonló tartást adnak frizuránknak amellett, hogy még táplálják is hajszálainkat, megelőzve ezzel a káros hatásokat, mint például a hajhullást is.

Hajmosás után ha sört masszírozunk hajunkba, az tartást és csillogást ad frizuránknak. Ha egy kis melegvizet összekeverünk egy teáskanálnyi mézzel, pici ecettel és kamillateával, akkor az így kapott folyadék felvitele után hajunk nem ragadós lesz, hanem formálható és fényes. Ugyanilyen formázásra alkalmas, ha hajmosás után egy tojás fehérjét elkenünk frizuránkon. Ugyancsak szép tartást ad a hajzatnak, ha egy csésze forró vízben feloldunk 2 evőkanál cukrot, és ezzel dörzsöljük át frizuránkat. Végül, de nem utolsó sorban egy citrom leve is csodákra képes, könnyedén tudjuk rögzíteni segítségével hajunkat, de ezt csak és kizárólag festetlen hajzaton alkalmazzuk!

Sok lehetőség van tehát arra, hogy a kémiai anyagokat természetes anyagokkal helyettesítsük, megóvva frizuránkat a káros hatásoktól. Persze nem minden bajt tudunk megelőzni ezzel, hiszen hajhullás és kopaszodás olyan okokból is kialakulhat, melyekre sajnos ezek nem nyújtanak gyógyírt. Ilyen esetekre is létezik azonban segítség, mely lehet egy mezoterápiás kezelés, vagy végső megoldásként visszaadhatja régi frizuránkat a hajbeültetés, amennyiben megoldhatatlan kopaszsággal állunk szemben.

Keresse fel a HairHungary Klinikát, és ismerje meg jobban a különböző eljárásokat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

A hajzselé divatja

0 Komment

Az 1900-as évek utolsó évtizedeiben bombaként robbant be a kozmetikumok közé a hajzselé. Mind a nők mind a férfiak körében elterjedt a használata, és a médiában is rengeteg szereplőn fedezhettük fel a csillogó, beállított frizurát. A hajzselé a mai napig nem ment ki a divatból, bár pár éve inkább férfiaknál a félhosszú és természetesebbnek tűnő hajzat lett a trendi, és inkább a rövid hajú nőknél volt használatosabb ez a kozmetikum, de mostanában a hajviasz és a hajkrém mellett nagy visszatérőként van jelen a hajzselé ismét a divatban.

A hajzselé sokkal erősebb, mint egy hajlakk vagy hajhab, ezért olyan frizurákat tudunk beállítani vele, melyek más szerekkel nem sikerülnének, de legalábbis nem tartósan. Férfiaknál divat volt a hátrazselézett haj, illetve más megoldások: a még ma is kedvelt kócos, valamint a tüskés és punk frizura. Hosszú hajú nők szintén használták a haj hátrafésülésénél, hajpánt helyett. Ma főleg az összefogott haj esetén biztosít sima fényességet. Ezen kívül főleg a rövid hajú nők alkalmazzák, szintén kócos hajvarázsolásra. A legtrendibb frizurák mindenképpen extrémek, így ebben nagy segítség lehet a hajzselé.

De tudnunk kell, ha ilyen terméket használunk, az sajnos okozhat nem kívánt károkat. Ugyanis minden hajzselé tartalmaz vegyi anyagokat, melyek igencsak káros hatással lehetnek a hajzatra, hiszen közvetlenül használjuk ezeket a fejbőrön és hajon, így ez hajveszteséghez is vezethet. Ezenfelül ha mindennap használjuk, az eredményezi a mindennapi hajmosást, mely szintén káros a frizura tekintetében. Ezért ajánlatos a hajzselét ritkán használni.

Ha folyamatos hajzselé használat miatt kezdődik meg a kopaszodás, akkor segíthet annak elhagyása, de az is előfordulhat, hogy visszafordíthatatlan az eddigi folyamat, illetve más ok is megbújhat a háttérben. Ezért a normálisnál nagyobb hajhullás észlelésekor azonnal szakértő segítséghez kell fordulni, hiszen lehet, hogy elegendő a probléma okozójának kiiktatása, esetleg mezoterápiás kezelés segíthet, de az is lehet, hogy már csak a végleges megoldást jelentő hajátültetés kerülhet szóba.

Ismerje meg jobban a kopaszság elleni megoldásokat:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (70) 512 2296; 06 (30) 552 0940

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed