Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hajátültetési eljárás egy újabb szintre lépett! Már nem csak saját hajunkból lehet gazdálkodni, mivel testünk szőre is alkalmas arra, hogy még természetesebb hatást érjünk el. Ez főként azoknak lehet megoldás, akiknek komolyabb előrehaladott kopaszodásuk van.

Az Amerikai Orvosi Szövetség által kiadott Archives of Dermatology februári számában Dr. Sanusi Umar elismert hajátültetési specialista szerint a lábon található szőr a legideálisabb hajunk pótlására. Itt ugyanis finomabb lágyabb szőr található, mint testünk egyéb területein.

fue bodyhair fue2 safesystem hajátültetés hajbeültetés kopaszodás hajhullás u-graft dr sanusi umar Archives of Dermatology„Egy hagyományos beavatkozás során a tarkótáji donor területről ültetjük át a hajszálakat. Előfordul azonban, hogy ezek sokkal vastagabbak, mint társaik, így a természetes hajvonal kialakításánál ez néha problémát okozhat.”  - magyarázta Umar. „A másik kérdés, hogy egy páciens kopaszodásának kiterjedése milyen mértékű. Súlyos hajveszteség esetén a hajátültetésnek nincs sok haszna, mivel a donor terület egész egyszerűen nem képes kiszolgálni az átültetéshez szükséges hajmennyiséget.”

Dr. Sanusi 7 évvel ezelőtt tett először kísérlettet arra, hogy testszőrzetet ültessen át. Az úgynevezett „U-graft módszer” lényegében ma már alkalmas arra, hogy a test bármely részéről egészséges szőrszálakat ültessenek át a fej kopaszodó területére. A leggyakrabban a mellkason és a lábon találhatóak a legalkalmasabb „donorok”, de, olykor a szakáll is számításba jöhet.

„Ezzel a lehetőséggel kombinálni lehet a tarkótáji donor területről átültetett hajszálakat. Akár 20-30 ezer átültethető vékony szőrszál is kinyerhető, ami azt jelenti, hogy azoknak a pácienseknek is tudunk már segíteni, akik komolyabb kopaszodással küszködnek.” – jegyezte meg Umar.

Az eredményességet bizonyítva Dr. Sanusi két páciens esetét hozta fel. Az egyik beavatkozás során a hajvonalat kizárólag lábszőrzettel pótolták, míg a másik esetben a hajveszteség nagyobb kiterjedése miatt a tarkótájról is kinyertek graftokat. 9 hónap után egy teljesen természetes lágy kinézetű vékony hajvonal volt látható. A beültetett szőrszálak 75-80%-ban teljesen életképesek maradtak, 3-4 év múlva a befogadó területeken csupán apró hajveszteség volt tapasztalható. Umar ugyanakkor megjegyezte, hogy ez a fajta eljárás lényegesen hosszabb időt vesz igényben, ezáltal sokkal drágább a beavatkozás. A magyarországi árakhoz képest egyébként is drága Amerikában egy-egy ilyen szőrtüsző graft átültetése 7-10$ között mozog.

Dr. Malcolm Roth az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának elnöke az innovációt úgy jellemezte, mint újabb példát arra, hogy a technikák folyamatos finomításával jobb és természetesebb eredmények érhetőek el a páciensek legnagyobb örömére.

Tudjon meg többet a hajátültetésről!
www.hairhungary.hu

A Manchester United csatáráról számtalan gúnyos kép és videó jelent meg miután hajátültetése adta a fejét. A nagynyilvánosság előtt felvállalt beavatkozás eredményességének hatására azonban az Egyesült Királyságban idén soha nem látott népszerűségnek örvend az eljárás.

Mintegy 65%-al nőttek meg a konzultációk száma Angliában, így a férfiak körében manapság ez a 2. legnépszerűbb esztétikai beavatkozás. Rooney sikeres hajbeültetése tehát komoly ösztönzés volt azok számára akik féltek, vagy más okokból vacilláltak a műtéti beavatkozás miatt. Dr. Raghu Reddy a londoni Harley Street magánklinika orvosa szerint óriási horderejű volt, hogy Rooney nyilvánosan felvállalta a műtétet. Az eddigi kétkedők így legalább láthatják, hogy a hajbeültetéssel egy teljesen természetes hatás érhető el.

wayne rooney sir alex ferguson hairhungary safesystem fue2 hajbeültetés hajhullás kopaszodás hajátültetés manchester unted
Rooney önbizalma is jól láthatóan nagyot nőtt. Csapatában remekül szerepel és sorra rúgja góljait. Sir Alex Fergusont olyannyira lenyűgözte, hogy már „Fehér Pelének” is hívta a 26 éves támadót.

A Harley Street klinikán a tavalyi évhez képes ötször annyi páciens fordul meg. Korábban a népszerű sztárséf Gordon Ramsay, valamint a British Television X-Faktor arca Louis Walsh is itt járt, akik szintén felvállalták a nyilvánosságot. Ezen példákon alapulva szerencsére egyre több ember választja a kopaszodás megoldásaként a hajátültetést. Természetesen a fájdalommentes beavatkozás Magyarországon is elérhető több éve. Sőt a HairHungary klinikán már a legújabb az Egyesült Államokból szabadalmaztatott SafeSystem-FUE eljárással dolgoznak.


Bővebben a hajátültetésről:
www.hairhungary.hu

Elhíresült hajátültetések

0 Komment

A hajátültetés az elmúlt években egyre nagyobb teret hódit a szépségápolás körében. Manapság számos közéleti személyiség vállalja fel nyíltan, hogy átesett már ilyen jellegű beavatkozáson. Köszönhető ez talán annak is, hogy a korábbi kiforratlan vágásos (strip) technika már a múlté. Mára már olyan technikai újdonságokkal hajtják végre a beavatkozásokat, melyek teljesen természetes hatást keltenek. A tarkótáji donor területéről a hajszálak kinyerését a legfejlettebb klinikák már az úgynevezett SafeSystem eljárással csoportosítják át oda, ahol a hajhullás, kopaszodás megindult.
 

Brendan Fraser

A magazinokból, újságokból csinos hírességek köszönnek vissza rendszerint, akik a tökéletes ápolt arcuk mellett dús hajzatukkal mutatják meg a fodrászatok legújabb trendjeit. Ilyenkor természetes reakció, hogy legbelül egyfajta irigység alakulhat ki bennünk, sőt gyengébbnek érezhetjük magunkat. Pedig a hírességek is emberek, nekik is van gyengeségeik, vagy szenvedtek korábban ők is olyan problémákkal, mint például a hajhullás, kopaszodás. Szerencsére a hajátültetés lehetősége hazánkban már nem csak a híres és gazdag emberek kiváltsága. A kopaszodás leggyakoribb oka az örökölt génjeinkben található, nem érdemes tehát okolni önmagunkat, hisz ez bárkivel előfordulhat.


Jude Law

Hála a mai modern technikai vívmányoknak a kopaszodásra már van természetes megoldás. Ha pedig lehet tenni ellene, akkor egész biztos, hogy a beavatkozás után nagyobb önbizalommal fogunk rendelkezni és sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Ettől még persze nem fogunk szerepelni egyetlen címlapon se, de a hírességek bőrébe is kevésbé akarunk majd belebújni.

Bővebben a hajátültetésről:
www.hairhungary.hu

Számos ember létezik, akinek bőrébe szívesen belebújnánk. Ilyen szereplő dr. Tordai István Magyarország első sportautó műsorának producere és egyben műsorvezetője. István minden hónapban gyönyörű autócsodákat tesztel, mely tevékenység a férfinézők számára olykor irigységet tud generálni. Igaz István régóta van az autós szakmában, még a szocialista éra remekműveivel is volt talán dolga. Egy vele kapcsolatos érdekes történettel viszont sokan tudnak azonosulni. Ez azonban egyáltalán nem elérhetetlen, mint mondjuk egy méregdrága egyedi építésű luxusautó bal-1-es ülése.

hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés fue fue2 safesystem sportverda sporttv tordai istván hairhungary hajklinika sportautó

A Sportverda műsor hazánk egyik legnézettebb autós magazinja. Hónapról-hónapra igazi ínyencségek, sportautók, versenygépek szerepelnek dr. Tordai István magazinjában. Az igényes autókhoz tökéletes képi megjelenés párosul és talán ezért is döntött úgy István, hogy saját fejtetője és annak tollazata is némi karbantartásra szorul. Az évek során ugyanis a kopaszodás áldozatává vált, és ahogy Ő maga fogalmazott döntenie kellett: vagy tarkóig érő homlokkal folytatja pályafutását, vagy nem. Mint tudjuk, a különböző csodaszerek egy örökletes kopaszodásra nem nyújtanak megoldást, ezért István a hajátültetési beavatkozást választotta.

A tarkótáji donorról átültetett hajszálak István esetében rendkívül gyorsan regenerálódtak. Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy hazánk és egyben egész Európa legfejlettebb módszerére tette le voksát, az úgynevezett SafeSystem-FUE eljárásra. Ezt Magyarországon egyetlen klinika nyújtja a páciensek számára, szerencsére egyáltalán nem elérhetetlen áron.

„A hajátültetés a tudomány egyik nagyszerű vívmánya, miért ne használhatnánk ki az orvosi elmét, pláne ha az összhangban áll a természettel!” – vélekedik István, akinek a hajátültetés után közérzete és megjelenése is pozitív irányba változott.

Tudjon meg többet a hajátültetés lehetőségéről!

HairHungary klinika
www.hairhungary.hu
 

Lisztes Krisztián Magyarország egyik legmeghatározóbb labdarúgó egyénisége. Ki ne emlékezne arra, hogy már igen fiatalon magára húzhatta nemzeti mezét, vagy arra mikor magyar játékosként a Fradi színeiben elsőként lőtt gólt BL meccsen. 28 évesen ért fel karrierje csúcsára, a Werder Bremen labdarúgójaként akkor kupagyőzelemnek és bajnoki aranyéremnek örülhetett. Sajnos utóbbit már beárnyékolta súlyos sérülése, mely évekig rányomta bélyegét további szereplésére.

lisztes krisztián fue2 safe system hajbeültetés hajátültetés kopaszodás hajhullás hajkezelés ferencváros ftc ferencvárosi tc safesystem hajdúsítás
Ezzel egy időben kezdődött hajhullása is, mellyel az évek folyamán akár a szerzetesrendbeli besorolást is könnyen elérhette volna. De hogy Krisztiánnak ne a kolostorba kelljen költöznie, inkább úgy döntött visszatér ismét a Ferencvárosba és a kopaszodására is megtalálja a végső megoldást. Ez nem más volt, mint a hajátültetési beavatkozás. Tudják olyan, mint amit Wayne Ronney is büszkén felvállalt a nagynyilvánosság előtt. Lisztes is hasonló véleményen van, hiszen ezt a mai világban egyáltalán nem kell szégyellni, sőt jó példát kell mutatni annak, aki hasonló problémával küzd.

A műtéti beavatkozás a világ legfejlettebb úgynevezett SafeSystem-FUE fájdalommentes eljárásával történt. A tarkótáji donor területről egy félautomata „fegyverrel” kerültek át a hajszálak Krisztián búbjára. A hajátültetés jelentős változásokon ment át az utóbbi 10 évben, és ez a fejlődés szerencsére egyáltalán nem lassul. A Follicular Unit Extraction (FUE), azaz a graftonkénti hajátültetés alapmódszerének továbbfejlesztett változata a plasztikai sebészetben jelenleg a leghatékonyabb hajbeültetési eljárás.

„Az injekció előtt bekenték egy krémmel a fejbőrömet, ezzel is csökkentették az első fájdalomcsillapítók szúrását. Ezt követően már nem igazán éreztem fájdalmat, csak észleltem, hogy turkálnak a tarkómon. Reggel viszonylag korán kezdtünk, előző este pedig későn feküdtem ágyba, így a délelőtt folyamán vagy kétszer elbóbiskoltam.” – emlékszik vissza Lisztes a műtéti napra.

A teljes végeredmény nagyjából nyár elejére lesz látható, addigra regenerálódnak az újonnan beültetett hajszálak. Ezzel a történetnek még valószínűleg nem lesz vége, mivel Krisztiánnak kicsit vérzékeny volt a fejbőre, így a tervezett átültetendő hajszál mennyiség fele még hátra maradt egy következő alkalomra.

Tudjon meg többet a hajátültetésről!

HairHungary Klinika
www.hairhungary.hu
 

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed