Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hajátültetés erősségei

0 Komment

Már rengeteg információt megtudhattunk a hajátültetés előzményeiről, menetéről, sőt, összegyűjtött blogjainkban nagyon sok információt kaphatunk maguktól a páciensektől is, akik saját élményeiket írják le az eljárással kapcsolatban. Most csokorba szedtük, mik is tulajdonképpen a hajátültetés erősségei, melyek nem csak még inkább amellett szólnak, hogy belevágjunk, hanem csillapítani is tudják eddigi kételyeinket.

Hiszen teljesen természetes, hogy mindenkiben van némi félsz, mielőtt bármilyen beavatkozásra igent mondana. Akármennyire is tudjuk, hogy a hajbeültetés fájdalommentes és végleges megoldás, azért mindenkiben motoszkálnak a kérdések. De nézzük, miben is annyira erős ez az eljárás.

Először is nagyon fontos, hogy mindenkinél személyre szabottan, egyéni megbeszélések és vizsgálatok alapján történik a hajátültetés, figyelembe véve az átültetni kívánt hajszálmennyiséget, illetve a kopasz részek nagyságát. A lényeg, hogy a beavatkozás után teljesen elégedettek lehessünk, melyet nem csak a dúsabb hajzattal, hanem a természetes hatással is elérünk.

A hajátültetés során ráadásul ki lehet választani az átültetendő hajszálakat, így biztos lehet benne a páciens, hogy sem gyengébb, sem pedig ősz hajszálak nem fognak kerülni a beültetett szálak közé. Ráadásul az eljárást követően nincsenek mellékhatások, csupán a bőr regenerációját kíséri az első három hétben esetleges viszketés.

A csúcsa az egész beavatkozásnak pedig az, hogy milyen eredményt ad. Ugyanis a természetesnek ható, új hajzat nem csak egy ideig oldja meg a problémánkat, hanem véglegesen. Az átültetett hajszálak pontosan úgy fognak viselkedni, mint eddigi helyükön, vagyis nem fognak kihullani. Ezért a műtét utáni felépülést követően nem csak egy köztes megoldást kapunk, hanem bizony ez a kép fog minket minden reggel köszönteni innentől, ha tükörbe nézünk.

A hajátültetés tehát ténylegesen annyira technikailag kiforrott és tökéletes eredményt adó beavatkozás, melyet csak mindenkinek ajánlani lehet, aki a kopaszodással küzd. Nem muszáj azt sem megvárni, hogy a kopaszság teret nyerjen egész fejtetőnkön, hiszen ezt az eljárást már korábban is el lehet végezni, hogy a gyérebb területeket dúsítsuk. Így bármikor szembenézhetünk a problémával, és biztos megoldást választhatunk rá.

 

Tudjon meg többet a hajhullás és kopaszodás okairól, valamint a hajátültetésről:   

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Drakula terápia hajátültetés után

0 Komment

Korábban megismerkedhettünk már azzal, hogy mit is jelent pontosan a „Drakula”, más néven PRP terápia. A névválasztás nem véletlen, hiszen itt arról van szó, hogy a saját vérplazmánk segít abban, hogy valamilyen pozitív változást érjünk el. Nem csak a hajzatunkkal kapcsolatban, hanem sok más részen lehet alkalmazni ezt a kezelést, de minket most kifejezetten a fejbőr érdekel.

Ahogy azt már megtudhattuk, a hajhullásnak rengeteg különböző oka lehet. Vannak olyan esetek, amikor a hajszálak csak meggyengülnek, elvékonyodnak egyes hatások következtében, és ezért kezdenek el kihullani. Ilyenkor is segítségünkre lehet már önmagában a PRP terápia, de nem csak ezen esetekben érdemes alkalmazni.

A legnagyobb segítséget jelentheti ugyanis a hajátültetés utáni Drakula kezelés, hiszen rengeteg pozitív változást idéz elő. Sokkal gyorsabban gyógyul a fejbőr, kevésbé lesz érzékeny a műtéti terület, a bőrpír is hamarabb halványul a beavatkozás után és a beültetett hajhagymák is gyorsabban fognak regenerálódni.

E mellett természetesen a megmaradt, de vékonyabb hajszálakat is erősíteni fogja a kezelés, így sokkal hamarabb fogjuk elérni azt az eredményt, melyért egyáltalán tű alá feküdtünk, és ezáltal annak is előbb jön el az ideje, hogy kimerészkedjünk újra a mindennapokba.

Hatalmas előnyt jelent tehát, ha valaki a hajbeültetés mellett ezt a terápiát is igénybe veszi, és sokkal gyorsabban lesz túl ezen az időszakon. Ráadásul a kezelés teljesen mentes mind mellékhatásoktól, mind pedig allergiás reakcióktól, mely igencsak megnyugtató.

Ahogy minden beavatkozástól, a hajátültetéstől is tartanak az emberek, ami nem meglepő, hiszen akármennyire is gyarapszik az eljáráson átesett páciensek száma, még mindig nem mindenki ismeri ezt a végleges eredményt adó lehetőséget. Éppen ezért fontos a tájékozódás. A HairHungary Klinika már rengeteg kopaszodónak adta vissza nem csak a reményt, hanem a régi frizuráját is, illetve mindezt sok esetben még gyorsabbá is tette a Drakula terápiával. Minderről olvashatunk, ha szemezgetünk a műtéten átesett páciensek által vezetett blogokból, ami könnyebbséget és persze válaszokat is ad még felmerülő kételyeinkre.   

 

Tudjon meg többet a hajhullás és kopaszodás okairól, valamint a hajátültetésről:   

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Blogok a hajbeültetésről

0 Komment

A blogolás ma már egy nagyon elterjedt formája annak, hogy minél több emberhez eljuttassuk véleményünket, leírhassuk tapasztalatainkat, és megosszunk olyan részleteket, melyek sokak számára új tudást, esetleg segítséget is jelenthetnek. A hajbeültetésről szóló blogok böngészése pedig elengedhetetlen, ha valaki hajátültetés előtt áll, vagy éppen még meg sem hozta a döntését.

A HairHungary Klinka már rengeteg kopaszodónak adta vissza a régi külsőt azzal, hogy nem kell többé magasodó homlokvonallal és egyre gyérebb frizurával szemezniük a tükörben. Az öröklött kopaszodásra egyetlen gyógyírt jelentő eljárás ezzel együtt az önbizalmat is visszahozza, és eredménye végleges. Ennek ellenére nem meglepő, hogy még mindig nagyon sokan félnek vagy ódzkodnak a beavatkozástól.

Mint minden műtéti eljárás előtt, természetes, hogy kétségek és kérdések vannak bennünk a hajátültetés előtt is. Sokan először inkább megpróbálnak beletörődni a kopaszságba, minthogy belevágjanak, de aki eldöntötte már, hogy a tűk alá fekszik, abban is felmerülhet kétely vagy aggodalom.

Éppen ezért nagyon ajánlatos ilyenkor körbenézni kicsit a neten, és tanulmányozni mások történeteit. Válaszokat kaphatunk akár olyan kérdésekre is, melyek nem is jutottak addig eszünkbe, és ami mindennél fontosabb, láthatjuk az eredményeket. És mi lehet annál nagyobb nyugtatás és bizonyíték, minthogy mindenki elégedett, aki eddig átesett ezen a beavatkozáson?

Olvashatunk az eljárás előtti időszak érzelmeiről, megtudhatjuk, milyen lehet átélni magát a hajátültetést, és képeket láthatunk a már több hónapos eredményekről is. Ez egyfajta támaszt jelenthet, és persze sokkal könnyebb lesz a döntés, hogy mit válasszunk. Az elfogadhatatlan kopaszságot, vagy az addig megszokott, régi külsőt?

A HairHungary által összeállított oldalunkon korábbi, és aktívan blogoló páciensek véleményeit, részletes leírásait olvashatjuk, melyek mindegyike illusztrálva van fotókkal. Szemezgessen az irományok közül, hogy segítségére legyenek a döntésben, vagy éppen a felkészülésben!

 

Tudjon meg többet a hajhullás és kopaszodás okairól, valamint a hajátültetésről:   

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Jim Carrey változásai

0 Komment

Az természetes, hogy a színészek legnagyobb művészete abban rejlik, hogy filmről-filmre, karakterről-karakterre teljesen más arcot képesek mutatni, eljátszani. A különböző figurák életre keltése nem kis feladattal jár, sem a szereplők szempontjából, sem pedig a maszkosok, sminkesek, kellékesek számára.

Jim Carrey-t rengeteg különféle karakter bőrébe bújva láthattuk már, és ezer arcot mutatott már nekünk a sokak által „gumiarcú” jelzővel emlegetett sztár. Nem mehetünk el azonban amellett, hogy bizony a való életben sem kerüli a változásokat mostanában. Bár hosszú éveken keresztül megszokhattuk, hogy általában egy bizonyos frizurával láthatjuk a képernyőnkön, nemrég több átváltozáson is keresztülment a magánéletében hajzata.

Ha minden igaz, egy szakítás miatt vágatta le szinte teljesen kopaszra hajzatát pár évvel ezelőtt, idén pedig nem csak hosszabb frizurával, hanem terjedelmes szakállal jelent meg a közönség előtt. Nem tudni, hogy ez pontosan miért pattant ki a fejéből, mindenesetre a világsztár jobban tenné, ha visszatérne az eredeti verzióhoz, és a már megszokott külsővel láthatnánk újra.

Egy biztos, a kopaszság szintén nem állt jól neki, éppen ezért, ha bármikor gond lenne hajzatával, mindenképpen érdemes lenne elgondolkodnia majd a hajbeültetésen, hiszen ez az egyetlen olyan végleges, és biztos megoldás, mely segítséget nyújthat a férfias, öröklött jellegű kopaszodóknak.

Ugyan azt láthatjuk, hogy a hajhullás veszélye egyelőre nem fenyegeti, és reméljük, hogy nem is fogja, azért ezt a lehetőséget mindenképp szem előtt kellene tartania, ha kopaszodni kezdene. A mindennapi életben sem áll mindenkinek jól a kopaszság, pedig rengetegen küzdenek már idejekorán ezzel a problémával. Nagyon fontos, hogy először az okokat derítsük ki szakember segítségével, és amint megtudjuk, hogy genetikai kopaszodásról van szó, már csak annyi a dolgunk, hogy eldöntsük: beletörődünk, vagy inkább felvesszük a kesztyűt?

A hajátültetés tökéletesen orvosolja ugyanis ezt a problémát, de nem mindenki tudja egyből meghozni a döntést. A HairHungary Klinika több páciense is vezetett már éppen ezért olyan blogot, melyből megismerhetjük a saját szemszögükből az eljárás menetét, illetve az eredményeket.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

A hajátültetés következményei

0 Komment

Mint tudjuk, a hajátültetés az egyetlen olyan biztos megoldást jelentő segítség, mely az öröklött kopaszodás esetén szóba jöhet. Próbálkozhatunk mindenféle kencével, samponnal és hitegető kezelésekkel, előbb vagy utóbb el fogunk jutni arra a pontra, hogy feladjuk a felesleges kísérleteket.

Azonban azzal, hogy számos próbálkozásunk kudarcba fulladt már, természetes, hogy bennünk van a félsz, amikor egy úgymond nagyobb fába vágnánk a fejszénket, és egy olyan beavatkozás mellett döntenénk, mely még reményt éltet bennünk. Természetes, hogy kétségeink vannak, és ezer kérdésünk is adódik hirtelen, de amikor végre megértjük, hogy ez az egyetlen lehetőség arra, hogy ismét ne önbizalom hiányosan nézzünk a tükörbe, akkor talán le tudjuk győzni a félelmeinket.

A hajátültetést eddig még senki nem bánta meg, ez talán az egyik legértékesebb indok arra, miért is vágjunk bele. Most összeszedjük azokat a következményeket, illetve eredményeket, melyek még inkább biztosíthatnak minket afelől, hogy kétségtelenül ez a legjobb döntés, amit meghozhatunk.

A hajbeültetés során saját, tarkótáji donorterületeinkről kerülnek át hajszálaink azon részekre, ahol nagyobb mértékben mutatkozik hajhiány. Mindenkinél személyre szabva kerül meghatározásra az, hogy hány hajszállal kell dolgozni, illetve hány alkalommal kell a tűk alá feküdni ahhoz, hogy a kívánt eredményt érhessük el. Ez természetesen attól függ, kinél milyen mértékben uralkodtak el a kopasz területek.

Mivel eredeti helyükön nem hat ezekre a hajszálcsoportokra az a férfi nemi hormon, mely a hajhullásért felelős, így új helyükön is ugyanígy fognak viselkedni. Ez azt jelenti, hogy a beültetett hajszálak tekintetében már nem kell félnünk attól, hogy újra szembekerülünk a kopaszodás rémével.

Ezen felül a mára tökéletesre forrott technológiának köszönhetően a műtéttel járó hegek annyira picik, hogy gyógyulás után teljesen láthatatlanok lesznek. Emellett pedig maximálisan természetes hatású lesz frizuránk, egyáltalán nem lehet megmondani majd róla, hogy nem maguktól nőttek oda azok a hajszálak.

A hajátültetés következményei közé tehát csakis a tökéletes eredményt, és persze az elégedettséget, a visszatért önbizalmat és a megújult, fiatalabb külsőt tudjuk felsorolni. Ha mégis akadnának még kétségek, olvassanak bele egy-egy blogba, melyeket hajbeültetésen átesett páciensek írtak.  

Bővebben a hajhullásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

«
1234

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed