Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tavaszi hajfáradtság

0 Komment

Akármennyire is furcsán hangzik, bizony nem csak tavaszi fáradtság létezik, hanem ezzel együtt hajzatunkat tekintve is jelentkezhet egyfajta kimerültség. Ahhoz, hogy ez ne okozzon problémákat, inkább elébe kell mennünk ennek az állapotnak, és úgy kell felkészítenünk frizuránkat az évszakváltásra, hogy ne járjon sok negatívummal.

A hónapok óta tartó hideg megviseli hajszálainkat, nem beszélve a folyamatos hideg-meleg ingadozásról, melyet a fűtött helyiségekkel okozunk. Ezt tetőzi még az is, hogy a természetes vitaminokból lassan már kiürül szervezetünk, alig várva, hogy végre meginduljon a szezon, mely ismét táplál minket mindenféle jótékony vitaminnal.

Hajzatunk is megsínyli tehát az elmúlt időszak hiányosságait, éppen ezért jobban tesszük, ha kielőzzük azt, hogy a tavasszal járó, változó hatások képesek legyenek megrongálni frizuránk állapotát. A legjobb módszer, ha magasabb hangsúlyt fektetünk az ápolásra, és a sampon mellett használunk tápláló pakolásokat is. Nagyon sok otthon elkészíthető kence létezik, melyeket kifejezetten tavaszra állítottak össze. Ezen kívül bővítik a lehetőségek számát a különböző hajöblítők, hajápoló tejek, kifésülést segítő spray-k és igényeink szerinti olajakat tartalmazó hajápolók is.

Amennyiben viszont nem megfelelő vagy elegendő a haj táplálására fordított figyelem, sajnos jelentkezhet a sokakat érintő, tavaszi hajhullás. Ez egy nagyon kellemetlen folyamat, azonban nem kell nagyon megijednünk tőle, hiszen egyébként természetes, csak persze megelőzhető. A tavaszi hajhullás átmeneti állapot, viszont nagyon meg tudja keseríteni az ember életét. Az pedig, hogy hajzatunk ismét a régi állapotába kerüljön, sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül, mint megelőzni az egész problémát.

Nem szabad összetévesztenünk azonban a tavaszi hajhullással azt a fajta hajgyérülést, melynek nagyobb gondok állnak a hátterében. Ha nem múlik el hamar az évszaknak betudható hajhullás, akkor más lehet a baj. Lehet szó hormonális problémáról, betegségről vagy épp a genetikáról, és még sorolhatnánk. Ilyen esetekben nem elég az otthoni ápolás, hanem muszáj szakember segítségét kérünk. Az öröklött jellegű kopaszodást például nem tudja megoldani semmi véglegesen, csak a hajátültetés.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Levendulás kényeztetés

0 Komment

A levendulát nagyon sokrétűen lehet alkalmazni, akár a lakásunkról, vagy saját magunkról van szó. Finom illata miatt meghittséget és jó közérzetet biztosít, így előszeretettel használunk levendulás illatosítókat, füstölőket. És persze nagyon szép is, tehát dekorációnak sem utolsó. Elveszi a rossz szagokat, ha például beakasztjuk a szekrénybe, és tökéletes álmokat hozhat, ha az éjjeli szekrényre teszünk egy kis tasakkal. Ráadásul még ételekhez is tökéletes alapanyag lehet.

A levendula tehát tényleg nagyon sokoldalú, és ha már az, akkor miért ne használnánk ki mindenféle módon előnyeit. A hajápolásban is rengeteget segíthet ugyanis, legyen szó éppen túl száraz, vagy zsíros hajról, de beszélhetünk a korpás problémákról vagy a fejbőr nem teljesen egészséges állapotáról is.

Mint tudjuk, hajzatunk sajnos annyi káros hatásnak van kitéve nap, mint nap, hogy egyáltalán ne érezzük luxusnak, ha szánunk némi időt az ápolására. Sőt! Ha ezt nem tesszük meg elégszer, akkor a fent említett problémák előbb vagy utóbb olyan komolyabb gondokhoz is vezethetnek, mint a hajhullás.

Akkor viszont már lehet, hogy késő lesz, és csak segítséggel tudjuk visszanyerni régi frizuránkat. A levendulaolajos hajöblítők között mindenki megtalálhatja azt, amelyik a legjobbat jelentheti saját hajzatának. Mindegyiknek az alapja egy liter víz, melybe különböző hozzátevőket kell majd kevernünk a levendulaolaj mellé, melyből elég körülbelül 10 cseppnyi. Amennyiben zsíros a hajunk, akkor citromlét adjunk még hozzá, ellenkező esetben pedig hársfatea főzetet. Egyszerűen öblítsük le ezekkel a vitaminnal teli és ráadásul finom illatú hajöblítőkkel frizuránkat, és a végeredmény selymes, puha és egészségesebb hajzat lesz.

Viszont, ha már késő, és a feljebb leírt problémák olyan fokú hajveszteséget eredményeznek, melyek már láthatóak, akkor bizony szakértő segítségre lesz szükség. Ha csak arról van szó, hogy a sok káros hatás ellenére nem ápoltuk megfelelően hajzatunkat, akkor valószínűleg csak átmeneti hajhullásról beszélhetünk. Ilyenkor a haj regenerálódása nagyon hosszú folyamat, ezért érdemes igénybe vennünk olyan lehetőséget, mint a mezoterápia. Amennyiben más problémák is állnak a hajhullás hátterében, és maradandó kopasz foltok keserítik meg életünket, akkor az öröklött kopaszodásra is egyetlen megoldásként felmerülő hajátültetés oldhatja meg gondunkat.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Rózsavizes öblítés

0 Komment

Aki tegnap ellátogatott az EsteticHungary blogoldalára, az megismerkedhetett a rózsavíz bőrre gyakorolt, pozitív hatásaival. Most azt fogjuk kicsit közelebbről megvizsgálni, milyen eredményt adhat, ha a haj állagának javításához alkalmazzuk, és azt is megtudjuk, hogy ezt hogyan tehetjük meg.

A rózsának már több évezredes múltja van mind a szépségipar, mind pedig a gyógyászat terén, mégis nagyon kevesen ismerik jótékony hatásait. Pedig a stressz kezeléstől kezdve az illatosításig rengeteg pozitívum rejlik ebben a nem csak hatékony, de gyönyörű növényben.

A hajápolás terén szintén jól járunk a rózsavíz alkalmazásával, ugyanis nem csak ápolja a hajzatot, hanem javítja is állagát. Készíthetünk belőle hajöblítőt, amihez pár csepp rózsavizet kell cseppenteni egy kis kamillateába, és a hajmosás közben egyszer ezzel leöblíteni frizuránkat, de akár magában is használhatjuk. Selymes, fényes és főként illatos lesz tőle hajzatunk, hiszen amellett, hogy tökéletesen hidratál és táplál, ki ne szeretné a rózsa finom, semmi máshoz nem hasonlítható illatát.

Mivel stimuláló, valamint vérkeringést serkentő hatása van - és nyugodtan tehetjük a fejbőrünkre is, nem csak a hajzatra -, így a rózsavíz sok esetben megelőzheti a hajhullás kialakulását. A hajhagymák működését segíti, ezáltal nem csak erősek lesznek hajszálaink, de ellenállóbbak is.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a hajhullás minden esetben kezelhető rózsavíz alkalmazásával. A kopaszodás hátterében ugyanis számos olyan ok állhat, melyet sajnos nem tudunk orvosolni ilyen praktikákkal. Természetesen, ahogy fent is említettük, sokszor segít a megelőzésben, de hormonális, vagy éppen öröklődési problémákat nem képes megoldani.

Nem csak ajánlatos, hanem szükséges is, hogy rendszeresen foglalkozzunk hajunk ápolásával, de amint nagyobb gondot észlelünk, azonnal szakértő segítséget kell kérnünk. A hajgyérülés rengeteg betegség jele is lehet, illetve számos probléma is eredményezheti, így ennek a függvényében tudhatjuk majd, milyen lépéseket kell megtenni.

A kopaszodásra, attól függően, hogy mi okozta, több megoldás is létezik. Amennyiben csak átmeneti volt a hajhullás, akkor segíthetjük a hajzatunk visszaállítását mezoterápiás- vagy prp-kezelésekkel, azonban ha a hajhullás öröklött jellegű, vagy maradandó kopasz foltokat eredményezett, akkor a hajátültetés segíthet csak.

Tudjon meg többet a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Hajöblítés mesterfokon

0 Komment

A hajpakolások terén már nagyon sok gyógynövénnyel ismerkedhettünk meg, most viszont egy olyan fűszernövényről lesz szó, melyről talán eszünkbe sem jutna, hogy a haj táplálásában is szerepet tud vállalni. A petrezselyem ugyanis olyan helyzetekben lehet segítségünkre, amelyekre eddig inkább csak boltban vásárolható kozmetikumokat alkalmaztunk.

Amellett, hogy a petrezselyemnek gyulladásgátló és immunrendszer erősítő hatása van, még számos jótékony dologra képes szervezetünkben. Azt pedig nagyon kevesen tudják, hogy a fejbőr fertőtlenítésére is alkalmas, illetve serkenti a hajhagymák egészséges működését is. Használata nagyon egyszerű, hiszen hajpakolást és hajöblítőt is készíthetünk belőle egyaránt.

Utóbbihoz nem kell mást tennünk, mint egy csokornyi friss, apróra vágott petrezselymet átforralni egy liter vízben. Ezt szűrjük le, majd amikor kicsit kihűlt, frissen mosott hajunkat ezzel öblítsük le. Körülbelül negyed órával később pedig sima vízzel öblítsünk még egyet frizuránkon.

Rendszeresen alkalmazva a fenti hajöblítőt egészséges, selymes, fényes hajunk lehet. Emellett meggátolja a tetvesedést, a korpásodást, és erősíti a hajszálakat. A puha ragyogásért nem nagy fáradság tehát néha egy kis hajöblítéssel kényeztetni frizuránkat.

A nedves haj kifésülése sokak rémálma, ám ha ügyesen ápoljuk hajzatunkat, akkor elkerülhetjük a tincsek megtörését és a fésűnkben is kevesebb hajszál fog mutatkozni. A hajhullás egyik leggyakoribb oka, amikor nem törődünk megfelelően frizuránkkal. Mivel amúgy is rengeteg káros hatásnak van kitéve hajzatunk, ezért az a legkevesebb, hogy tisztántartása mellett gondoskodunk állapotáról is. Amennyiben ezt nem tesszük meg, sajnos kellemetlen következményekkel kerülhetünk szembe előbb-utóbb.

A kopaszodásra azonban már nehezebb megtalálni a helyes gyógymódot. Mivel rengeteg ok állhat a hátterében, nagyon fontos kivizsgáltatni, mi indíthatta el ezt a folyamatot. Amennyiben csak arról van szó, hogy elhanyagoltuk frizuránkat, akkor elegendő lehet egy kis figyelem fordítása az ápolásra, azonban sok esetben más problémák állnak a háttérben. Lehetséges, hogy gondunkra egyes kezelések jelenthetnek csak megoldást, de az is előfordulhat, hogy régi frizuránkat már csak a hajátültetés varázsolhatja vissza.

Keresse fel a HairHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed