Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A tesztoszteron ereje

1 Komment

Érdekes - vagy akár ellentmondásosnak is nevezhető – körforgás figyelhető meg, ha a tesztoszteron tevékenységét vizsgáljuk. Míg kezdetben a szőrnövekedésért felelős ez a hormon, addig később bizony a kopaszodás egyik fő okozója lehet. De hogy is van ez?

A tesztoszteron a legjelentősebb és legfontosabb férfi nemi hormon, melyet a férfi szervezetben a herék, a női testben pedig a petefészek és a mellékvesék termelnek, egészséges hölgyeknél természetesen minimális mennyiségben. Erre a hormonra nagy szükség van többek között főként a szőrzet kialakulásához.

Később azonban pont a hajhullás egyik leggyakoribb megindítója lehet. A tesztoszteront a szteroid 5 alfa-reduktáz átalakítja aktívabb formájú Dihydro-tesztoszteronná (DHT), amelyre rengetegen érzékenyek. Ennek eredményeképpen ilyenkor akár már 20 éves korban elkezdődhet a kopaszodás, mivel a férfihormon támadást indít a fejbőr ellen. Így a halántékon és a homlokon található szőrtüszők sorvadni kezdenek, a hajszálak elvékonyodnak és lerövidül növekedési szakaszuk. A hajhagymák működése fokozatosan leáll, a fejbőr vékonnyá és fényessé válik, hiszen a tesztoszteron csökkenti a bőr természetes védekezőképességét és gyengíti a regenerációs képességeit is.

A DHT-ra érzékeny férfiak kopaszodása azonban nem érinti a tarkótáji területeket, itt patkó alakban megmarad a hajzat. Ezen a részen ugyanis ellenáll a fejbőr és ezzel együtt az itt található összes hajszál is a tesztoszteron támadásának. A hajátültetés pontosan ezt a tulajdonságot használja ki, hiszen ezt a sávot alkalmazza donorterületként.

Amikor a tarkótáji részről kinyert hajszálakat átültetik a kopasz, hajatlan részekbe, azok ugyanúgy fognak nőni továbbra is, mint előző helyükön. Így aki hajbeültetésen esik át, annak már nem kell tartania attól, hogy az átültetett részeken ismét hajhullás köszönt majd be. Éppen ezért mondható a hajátültetési beavatkozás véglegesnek és biztosnak.

Az ilyen fajta kopaszodást öröklött jellegű hajhullásnak is hívjuk. Hogy mégis mi köze van a genetikának a DHT hormonhoz és az ezzel járó, korán kezdődő hajgyérüléshez, az következő cikkünkből kiderül.

Addig is bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Az internet útvesztője

0 Komment

A hajátültetés ma már egyre inkább ismertté váló módszer a kopaszodás jeleinek orvoslására, azonban még mindig rengeteg a kérdőjel. Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy változtatni szeretne frizuráján az eljárás segítségével, még mindig messze áll az igazi döntéstől, hiszen csak ilyenkor kezdődik el az információszerzés maratonja.

Persze sokan lehetnek olyan szerencsések, hogy egy ismerősük, vagy egy barátjuk ismerőse átesett hajbeültetésen, vagy legalább hallott már valaha az eljárásról, mégis természetes, hogy a döntés előtt az internetet bújjuk válaszokért. Azonban, ha nem vigyázunk, könnyen egy útvesztőben találhatjuk magunkat, ahol csak még több kérdés születik meg fejünkben.

De hogyan érhetjük el, hogy a temérdek információ között igazi válaszokat találjunk? A hajátültetés felé vezető út egyik legfontosabb mérföldköve a klinika kiválasztása, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kezek közé kerülünk egy ekkora változás közben.

Ahhoz, hogy ki tudjuk szűrni, hova érdemes menni, mindenképpen érdemes megfigyelni, hogy hol kezelnek bennünket emberbarátian például. Ha csak a hétköznapi ember számára érthetetlen szakkifejezésekkel találkozunk egy weboldalon, ahol egyáltalán nem törekednek arra, hogy ezeket legalább elmagyarázzák, akkor nyilván tovább kell keresnünk. Azt is érdemes megfigyelnünk, hogy az érthetően jelenlévő marketing mellett mennyire találunk más információkat is, melyek lényegesek lehetnek számunkra. Végül, de nem utolsó sorban talán a legfontosabb az, hogy referenciák után kutassunk, és nézzük meg jól, hogy milyen eredményeket és véleményeket találunk.

A HairHungary Klinika éppen ezért vezette be a blogolással járó kedvezményt, hiszen ezzel egyrészt a hajátültetésen átesett páciensek is nyernek, de főként nagy segítséget adhatnak azok számára, akik még a döntés előtt állnak. Saját történetükön keresztül megismerkedhetünk a beavatkozás előtti időszak érzelmi oldalával, a műtét menetével és azzal, hogy a végleges eredményig min mennek át az emberek. Ez nem csak válaszokat adhat, hanem bemutatja a hajátültetés jó és persze nehezebb pillanatait is, többféle stílusban, megközelítésben és egyedi, saját történetekben.

Keresse fel a HairHungary Klinika honlapját, és ismerje meg jobban szolgáltatásait:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Hajszín és hajhullás

0 Komment

Kevesen gondolnánk, de a kettőnek igenis nagy köze van egymáshoz. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy egyfajta hajszín esetében gyakrabban fordulna elő a hajhullás lehetősége, hanem úgy, hogy mindegyik hajszínnek megvannak a saját tulajdonságai, egyik pedig közülük az, hogy más számít hajhullásnak egy szőke, és más egy fekete hajzatnál.

Természetesen, amikor hajszínek alapján vizsgálunk különbségeket, bármiről is legyen szó, akkor mindig a saját hajszínekre gondolunk. A festett haj ráadásul minden más szempontból is eltérhet, hiszen folyamatosan ki van téve olyan hatásoknak, aminek egyébként nem lenne. De térjünk vissza a hajszínekhez!

hajhullás kopaszodás genetika hajszín szőke fekete hajátültetés kedvezmény hajkezelés follione hairhungary hairhungary klinika

A szőke, illetve világosabb hajúak esetén sokszor előfordul, hogy normálisnak tekinthető akár naponta 100-120 hajszál kihullása is. Ilyen esetekben tehát nem kell megijedni, a haj hullása a természetes hajnövekedés folyamatának részét képezi.  Ugyanakkor a sötétebb hajszínnél ez a szám már túl sok, hiszen a sötéthajúak esetében a 60-70 hajszál körüli érték az átlagos hullás. Amennyiben ennél több a napi hajveszteség, akkor sajnos előfordulhat, hogy kopaszodási folyamat indult meg.

hajhullás kopaszodás genetika hajszín szőke fekete hajátültetés kedvezmény hajkezelés follione hairhungary hairhungary klinika

Hölgyeknél ez a legtöbbször átmeneti hajhullást jelenthet, melynek rengeteg különböző oka lehet. Férfiak tekintetében azonban a genetikai eredetű kopaszodás a gyakoribb, melynek első látható jelei főként a homloknál, a hajvonal változásában figyelhetőek meg. Ebben az esetben szintén nagyobb kontrasztot ad, ha valaki sötétebb hajjal rendelkezik, de természetesen a világos hajúakat is ugyanolyan csapásként érheti a felismerés, hogy kopaszodni kezdtek.

Az öröklött jellegű hajhullás esetében sajnos csak két dolgot tehetünk. Vagy beletörődünk, és megpróbálnunk azonosulni új kinézetünkkel, ami elég hamar a teljes kopasz, vagy nagyon rövid frizurát jelentheti, hiszen ilyen esetekben előbb-utóbb mindenképpen ez lesz a célszerű választás. Azonban, ha ez nem megy, mert úgy érezzük, egyáltalán nem állna jól ez nekünk, és kicsit sem egyezünk bele hajzatunk elvesztésébe, akkor fel kell vennünk a kesztyűt.

Egyes készítmények és hajkezelések alkalmazásával késleltethetjük a kopaszodás térnyerését, de eljön az a pont, amikor a hajátültetés az egyetlen megoldás, mely segíteni tud frizuránk megtartásában. A HairHungary Klinikán ráadásul május 31.-ig igazán emberközeli árakon, és könnyítő kedvezményekkel igényelhetjük a beavatkozást.

Tudjon meg többet a hajhullásról és a lehetséges megoldásokról:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Húsvéti hajpraktikák

0 Komment

Mindjárt itt a húsvét, és a finomságok elkészítése mellett bizony a hölgyeknek másra is időt kell szánni ilyenkor, méghozzá arra, hogyan is várják majd a locsolókat. A leginkább kedvelt, és a mai napig igencsak sokak által hordott frizura ilyenkor a fonott haj, ami kissé talán meg is védi hajzuhatagunkat a kölniktől.

hajhullás kopaszodás átmeneti hajhullás öröklött kopaszodás hairhungary hajátültetés mezoterápai follione húsvét locsolkodás hajfonatA fonott frizurának nagyon sok előnye lehet a húsvéti időszakban, hiszen egyrészt nem muszáj hajat mosni azelőtt, hogy mindenféle illatfelhő lengné körbe fejünket, és talán könnyebb is elkészíteni úgy, ha nem frissen mosott a hajunk. A locsolkodás után aztán mindenki minél előbb szeretne megszabadulni a megszámlálhatatlan és sok esetben akár fejfájást is okozó kölnik illatmennyiségétől, így a hajmosás maradhat az egész procedúra utáni felfrissülés idejére.

Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy hajzatunk a megfelelő táplálást kapja egy ilyen igénybevételben gazdag nap után, hiszen a szorosabb fonatok és a kémiai anyagban nem szűkölködő parfümök sem tesznek igazán jót a hajzatnak. De mivel is tudnánk stílusosabban ápolásba venni hajszálainkat ilyenkor, mint egy jó kis tojásos hajpakolással.

A húsvét egyik főszereplője ugyanis rengeteg módon felhasználható arra, hogy különböző hajpakolásokat készítsünk belőle. Mivel a fehérje könnyen kicsapódik a meleg víztől, így érdemes csak a tojássárgáját felhasználni. A legegyszerűbb, ha a megszokott hajmosásunk után pár cseppnyi olíva olajjal elkevert tojássárgáját kenünk hajzatunkra, majd öt perc elteltével öblíthetjük is le jótékony pakolásunkat.

Ahhoz, hogy hajunk szép és egészséges maradjon, muszáj odafigyelnünk, hogy mindig megkapja a kellő táplálást. Amennyiben a szokásosnál több káros hatásnak van kitéve – például hajfestés, hajsütővas használata, vagy éppen egy szoros konty vagy fonat egész napos viselése –, mindenképpen érdemes kicsit több időt fordítani ápolására.

Mivel nagyon sokaknál okoznak a fent említett problémák akár hajhullást is, így arra kell törekednünk, hogy ezt megelőzzük. Természetesen nem mindig tudjuk elkerülni a bajt, de ilyenkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen többféle megoldás is segíthet, ha átmeneti hajhullással állunk szemben. Akár erre kifejlesztett készítmények alkalmazása is elegendő lehet, illetve különböző hajkezelések – mint például a mezoterápia - is segíthetnek visszaállítani hajunk egészségét. Más jellegű hajgyérülésnél a hajátültetés orvosolhatja a problémát, de ez főként a férfiak körében jellemző, öröklött jellegű kopaszodásnál lehet szükséges.

A hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Szakállal mindjárt más!

0 Komment

A borosta és a szakáll mindig is hódított azok körében, akik az igazán férfias oldalukat szeretik előtérbe helyezni. A hölgyek pedig kiváltképp – sokszor tudat alatt is – vonzódnak azokhoz a férfiakhoz, akik kisebb-nagyobb arcszőrzettel rendelkeznek, ugyanis ez egyrészt szexi, másrészt sokkal több mondanivalója is van.

Az erősebbik nem azon képviselői, akik dús borostával, vagy nagyobb szakállal rendelkeznek, bizony igazán sármosak, ugyanakkor erőt és biztonságot sugallnak, ami rettentően vonzó. Ezen felül pedig van még egy nagyon előnyös tulajdonsága a szakállnak: jótékonyan eltakarhat olyan hibákat is, melyek feltűnőek lennének az arcon, és ez akár az öregedés jeleire is vonatkozhat.

hajátültetés szakállbeültetés szakáll borosta arcszőrzet férfias sárm vonzó Kit Harington Trónok harca sorozat színész

Világszerte kedvelt és itthon is sokak által követett sorozat a Trónok harca, melynek egyik főhőséért nők milliói olvadoznak. Az igazán szívdöglesztő John Snow-t alakító Kit Harington az egyik legnagyszerűbb példa arra, hogy mekkora változást okozhat egy szakáll. Egyszerűen elképesztő, mennyivel férfiasabb és vonzóbb a színész dús arcszőrzettel.

Nagyon sokan szembesülnek azonban azzal problémával, hogy akármennyire is szeretnének szakállat hordani, mégsem tehetik meg, vagy ha meg is teszik, akkor nem azt az eredményt érik el vele, amit kigondoltak. A gyér, hiányos szakáll ugyanis pont az ellentétét képes kiváltani annak, amit eredetileg el akartunk volna érni vele. Sajnos nem mutat jól, és egyáltalán nem férfias.

A gyérnek és hiányosnak mutatkozó arcszőrzetre létezik megoldás, nem kell beletörődnünk abba, hogy sosem lehet dögös borostánk. A szakállbeültetés ugyanis tökéletes, dús eredményt ad, melynek segítségével igazán vonzó szakállunk lehet majd.

Az eljárás a hajátültetés technológiáját használja fel arra, hogy a hiányos részek saját donorterületeinken növekvő szőrszálakból legyenek elfedve, teljesen természetes eredményt produkálva ezzel. A beavatkozás után aztán már csak rajtunk múlik, milyen fazonú és hosszúságú arcszőrzetet szeretnénk viselni. Egy biztos, aki mindig is úgy érezte, hogy csupasz arca egyáltalán nem illik hozzá, és sokkal jobban mutatna egy kis borostával, annak a szakállbeültetés meghozza az áhított eredményt, és szakállal mindjárt más lesz az összkép!

Ismerje meg jobban a HairHungary Klinka szolgáltatásait:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> További információk a szakállbeültetéssel kapcsolatosan

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed