Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kedvezményes hajszálak

0 Komment

Bármilyen esztétikai beavatkozásról is van szó, bizony az egyik legfontosabb tényező a döntés előtt, hogy mi az anyagi vonzata. Nem mindegy ugyanis, hogy mennyibe kerül, és milyen konstrukciókkal tudunk belevágni a változtatásba, így van ez a hajátültetéssel is.

Azt mindenki tudja, hogy az ilyen volumenű beavatkozások, melyek nem csak precizitást, hanem drága eszközöket is igényelnek, bizony nem két fillérbe kerülnek. Azonban azt is tudjuk, hogy ha kinézetünkkel kapcsolatban komoly problémánk van, az ellen tenni kell mindenképpen. Ha nem lépünk, akkor ugyanis lelki és egyéb bajaink is lehetnek. Az elégedetlenség sötét árnyékként vetülhet mindennapjainkra, és súlyos önértékelési zavarokhoz is vezethet.

A genetikai eredetű kopaszodás esetén pedig az egyetlen biztos és végleges megoldást a hajbeültetés jelenti. Aki még korai szakaszban van, dönthet úgy, hogy egyelőre csak különböző szerekkel és kezelésekkel veszi fel a kesztyűt a kopaszodás ellen, ami egy ideig ki is tolhatja a további hajvesztés idejét, de természetesen sokan már ekkor is inkább amellett döntenek, hogy sűríteni szeretnék frizurájukat.

Általában a kisebb hajszálszámú és a nagyobb mértékű beavatkozások között természetesen különbség mutatkozik az anyagiakat tekintve, de a HairHungary Klinika most újabb kedvezményével teszi lehetővé, hogy egységesen, hajszálszámtól függetlenül 0,6 € / hajszál áron juthasson hozzá mindenki a hajátültetés lehetőségéhez. A további, kedvező konstrukciók – mint a kamatmentes részletfizetés, vagy a hosszabb lejáratú egészséghitel – még inkább közelebb visznek mindenkit a megoldáshoz, nem beszélve a 10%-ot jelentő, blogolási kedvezményről.

Az első lépés mindig a döntés meghozatala, hiszen onnantól kezdve már csak azon múlik minden, hogy mikor, milyen feltételekkel és hol végeztetjük el a hajátültetési műtétet. Amennyiben a HairHungary Klinika ajánlatát választja valaki, és jelentkezik május 31.-ig az ingyenes konzultációra, majd a tervezett beavatkozását szeptember 30.-ig elvégezteti, akkor részesülhet a fent említett, rendkívüli kedvezményprogramban.

Ismerje meg jobban a hajátültetést, és tudjon meg többet kedvezményprogramunkról:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Fiatalító frizurák

0 Komment

40 év felett, akármennyire is nem tetszik, és próbálunk erre nem gondolni, sajnos mindenkit utolér az idősödés szele. A hölgyek tekintetében is nagy fordulópontot jelent ez a kor, hiszen kezdenek mélyülni a ráncok, és sajnos a hajkorona sem a régi már. De mit tehetünk azért, hogy frizuránk inkább fiatalítson még 40 év felett is?

A hajzat állapota is megváltozik a negyedik x után, hiszen ilyentájt megjelennek az első ősz hajszálak, és bizony sok esetben hajhullás is jelentkezhet már. Nagyon fontos, hogy ne pánikoljunk, egyszerűen vegyük fel a kesztyűt, és foglalkozzunk kicsit többet hajunk állapotával.

Sokan egyből levágatják nagyon rövidre a hajukat, mert az elkezdett őszülni vagy gyérülni. Persze nem is jó, ha a rossz állapotú hajzatot nagyon hosszúra meghagyjuk, hiszen az egyrészt feltűnőbbé teszi a gondokat, másrészt még tovább ronthatjuk ezzel hajszálaink állapotát. Érdemes ilyenkor egy félhosszú, vagány, de mégis elegáns frizurát választani, melyet aztán kedvünkre formázhatunk.

Az ősz haj sokaknak nagyon jól áll, de sajnos nem mindenki van ezzel így. Ilyenkor nyugodtan nyúljunk hajszínezőkhöz, vagy hajfestékekhez, de kerüljük azokat, melyek roncsoló hatásúak lehetnek hajunkra. Ugyancsak kerülnünk kell a feltűnő, extrém színeket is, hiszen azokkal inkább nevetségessé, mint fiatalossá válhat frizuránk.

Végül, de nem utolsó sorban foglalkozzunk azzal, hogy mitől és milyen mértékben hullik a hajunk. Persze lehetséges, hogy tényleg csak az idő múlása a felelős, viszont rengeteg más ok is állhat a háttérben, ezért érdemes szakértő segítséghez fordulnunk, pontosan mitévők legyünk.

Egyrészt nagyon sokat segíthet, ha étkezésünkre különösen odafigyelünk, ezen belül is a megfelelő vitamin és tápanyagbevitelre. Ezen felül külső támogatást is adhatunk hajzatunknak, akár pakolásokkal, akár erre kifejlesztett samponokkal is. Amennyiben úgy érezzük, ez még mindig nem elég, akkor olyan kezeléseket is választhatunk megoldásnak, melyek segítik a hajzatunkat.

Ilyen lehet például a főként nőknél alkalmazott mezoterápia, melynek során koncentráltan juttatják fejbőrünkbe azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, melyek lehetővé teszik a fejbőr megfelelő működését, így hajunk állapotában is változást hoznak.

Sok esetben a hölgyeknél is előfordul, hogy visszafordíthatatlan kopaszodás indul meg, még akkor is, ha ez inkább a férfiakra jellemző. Ilyen esetekben a hajátültetés jelent biztos megoldást, melynek segítségével véglegesen oldható meg a gyérebb területek problémája.

Bővebben a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Elton John parókák nélkül

0 Komment

Az idősebbek imádják, a fiatalok ismerik, szinte nincs olyan ember, aki ne hallott volna számtalan dalt a híres zenész előadásában. Elton John neve mindenki számára ismert, de még mindig nagyon sokan gondolnak egyből a dalok mellett a folyamatosan változó parókákra, ha a zenész neve elhangzik. Pedig már nem visel póthajat soha!

A Grammy-díjas énekes az 1960-as évek végén futott be a köztudatba, számos, mindenki által dúdolt dala között rengeteg filmzene is kapcsolódik a nevéhez. A rendkívüli hanggal rendelkező tehetséget azonban már nagyon fiatal korban megkörnyékezte a hajhullás.

hajhullás kopaszodás öröklött kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary klinika kedvezmény elton john énekes híresség zenész

Éppen ezért először különböző kalapokat és fejfedőket, majd parókákat kezdett hordani, melyeket teljesen hozzá is kötöttünk imidzséhez. Ezek a parókák sokszor egyáltalán nem hatottak természetesen, így olykor inkább megmosolyogtató volt a sztár fellépése, ami a külsőt illeti. A parókáknál talán csak a színes szemüvegek köthetőek jobban Elton John-hoz.

Ma viszont már nincs szüksége egyáltalán arra, hogy bármilyen póthajat kelljen viselnie, ugyanis a híresség évekkel ezelőtt hajbeültetésen esett át. Akkoriban szinte minden újság címlapján szerepelt a híre, hogy ezt az eljárást választotta kopaszodásának felszámolására.

És milyen jól tette! Ugyan az énekes külseje mindig is valamennyire különc lesz, hajzata azonban nagyon is jól mutat, mérföldkövekkel jobban, mint annak idején parókái. Azzal pedig már soha többé nem kell számolnia, hogy gyérülő frizurával szembesüljön, hiszen a hajbeültetés egy végleges megoldás.

Rengeteg embert, köztük főként férfiakat érint az öröklött jellegű kopaszodás, melyre ez az egyetlen biztos segítség létezik. A hajátültetés során a tarkótáji donorterületről nyernek ki hajszálakat, melyek aztán átültetve új helyükre ugyanúgy fognak viselkedni, mint előző területükön, vagyis nem hullnak ki. Éppen ezért mindenkinek érdemes megfontolnia a beavatkozást, aki nem tud és nem is akar azonosulni az egyre terjedő kopaszsággal.

A HairHungary Klinika ráadásul most rendkívüli kedvezményekkel várja mindazokat, akik úgy érzik, itt az ideje, hogy változtassanak. Előző cikkünkből megtudhatják ennek részleteit is!

A hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről, köztük a hajbeültetésről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Tavaszi kedvezményprogram

0 Komment

A HairHungary Klinika egy kihagyhatatlan, fantasztikus kedvezményprogrammal indítja meg a tavaszt, mely mindenki számára elérhetővé teszi a hajbeültetést. Így azok is könnyebben hozzák talán meg a döntést, akik már régóta szeretnének megoldást kopaszodásukra, csak eddig az anyagi oldala visszatartotta őket az egyetlen biztos megoldástól.

A hajbeültetés ugyanis tényleg az egyedüli, végleges orvoslása a genetika miatt elinduló hajvesztésnek, illetve az egyéb, maradandó kopaszságot maga után hagyó hajhullásnak. Az öröklött jellegű kopaszodás – mely talán a legnagyobb számban előforduló probléma frizuránk terén – rengeteg férfi életét keseríti meg, sok esetben már igencsak korán. A megoldás viszont akármennyire is kézenfekvő, sokan meghátrálnak az anyagi vonzatától.

hajhullás kopaszodás hairhungary klinika hajátültetés hajbeültetés kedvezmény áreső tavasz részletfizetés egészséghitel genetika

Mivel egy teljes mértékben precíz, kidolgozott technológiáról beszélünk, érthető, hogy az ára sem alacsony a hajátültetési eljárásnak. Viszont az, hogy elégedetlenek vagyunk saját külsőnkkel, és úgy érezzük, nem tudunk együtt élni az új kinézetünkkel, sokkal nagyobb súllyal nyomja rá a bélyegét egész életünkre, mint először gondoljuk. Így, ha őszinték vagyunk magunkhoz, bizony mindenképp megéri a beavatkozás mellett dönteni.

A HairHungary Klinika folyamatosan fennálló kedvezménye mellé – miszerint, ha valaki blogol saját történetéről, akkor 10%-os árcsökkenésben részesül – további segítséget nyújt most tavaszi ajánlatával. Egészen május 31.-ig egységesen 0,6€ / hajszál árban kínálja mindenki számára a beavatkozást, az átültetendő hajszálak számától teljesen függetlenül. Ez nem csak méltányos, de igazán emberbaráti ár, főleg, ha figyelembe vesszük a további könnyítéseket is. Mérlegelni lehet ugyanis továbbá a kamatmentes részletfizetés, vagy a hosszú lejáratú egészséghitel között is, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbb feltételeket.

Ahhoz, hogy valaki részesülhessen a kedvezményben, nem kell mást tennie, mint legkésőbb május 31-ig konzultációs időpontot egyeztetnie koordinátorainknál, és hajátültetését szeptember 30-ig elvégeztetnie. Ne szalassza el ezt a kihagyhatatlan lehetőséget, és éljen a kínált opciókkal, hogy frizurája újra olyan lehessen, amilyennek látni szeretné!

Tudjon meg többet a kedvezményről és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

> Hajbeültetés előtte-utána képek

> Kedvezményprogram hajátültetésre: http://www.hairhungary.hu/hu/hajbeultetes

Női szőrproblémák

0 Komment

Valahogy mindig ott nő, ahol nem kéne, ott pedig nem, ahol kéne. A szőrproblémák mindenki életében fellelhetőek, beszéljünk akármelyik testrészről, és sajnos sokan nem is tudják, mitévők legyenek, hogyan tudnak küzdeni a fennálló helyzet ellen. Az még hagyján, ha szőrtelenítés szükséges, de mi van akkor, ha az ellentéte kéne?

A szőrtelenítésre ugyanis mindenkinek megvannak a saját maga által kitapasztalt szokásai. Akár epilálásról, akár gyantázásról, vagy éppen a borotva használatáról beszélünk, biztos, hogy mindenki tudja, számára melyik a legjobb. Amikor azonban éppen a szőr növekedésének hiánya áll fenn, pont olyan helyen, ahol nem kéne, akkor már kevesen tudják, hogy mitévők legyenek.

A hölgyek tekintetében az egyik legnagyobb rémálom a hajhullás. Hajunk gyérülése ugyanis alapjában képes megváltoztatni kinézetünket. Azonban nők esetében általában átmeneti hajhullásról beszélünk fiatalabb korban, mely a kiváltó okok orvoslásával megszüntethető. A probléma gyors megoldásában nagy segítség lehet a mezoterápia, illetve a PRP-kezelés is.

hajhullás átmeneti hajhullás női hajhullás hajritkulás kinézet smink szemöldök szemöldök beültetés szőrtelenítés hiányos szőrzet hajátültetés mezoterápia prp kezelés hairhungary

A másik szőrzethiány, ami hölgyek esetében szintén nagyon zavaró lehet, ha a szemöldökük szőrzetét kisebb-nagyobb hézagok tarkítják. Ez nagymértékben gátolhatja a sminkelést, és persze arcunk karakterisztikája is teljesen más egy hiányos szemöldökkel. Az erre használható praktikák többsége azonban még inkább ritkíthatják szemöldökünket, ezért ajánlatosabb más segítség után kutatni.

A szemöldök beültetés  - mely a hajátültetés módszerét követi - gyönyörű, dús és természetes szemöldököt eredményez ilyen esetekben. Nem csak csodás eredményt ad, hanem véglegesen oldja meg a hiányos szőrzet problémáját. Segítségével egész tekintetünk szebb és csábosabb lesz, szemeink gyönyörű keretet kapnak.

Legyen szó arról, hogy valakinek egyszerűen öröklés útján akad kivetnivalója szemöldökszőrzetével kapcsolatban, vagy arról, hogy valamikor elpuskázta, és túl gyakran, túlságosan vékonyra szedte saját szemöldökét, a szemöldök beültetés mindegyik gondra megoldást jelent. A szőrproblémánk pedig már csak a múlté lesz!

Ismerje meg jobban a szemöldök beültetést, illetve a hajátültetést:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed