Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Garantált genetika?

0 Komment

A kopaszodás, mint tudjuk, nagyon sok esetben a genetikán alapszik, vagyis örököljük azt a hajlamot, hogy hajzatunk kihullik, még azt is, hogy milyen formában. Természetesen a hajhullás mögött rengeteg más ok is állhat, azonban ha a családban látható a kopaszodás megléte, akkor valószínűleg minket is ez ért el, amint ritkulni kezdett frizuránk.

Persze ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül számítani kell a kopaszodásra, ha vannak a családban olyanok, akik ezzel a problémával küzdenek, de tény, hogy a hajhullás jelentős részben örökletes folyamatnak számít, így ilyenkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy minket is utolér.

hajhullás kopaszodás hajritkulás öröklött kopaszodás öröklés genetika hairhungary hajátültetés hajbeültetés hajbeültetés blog

Ilyenkor elnézve a kopaszodás mértékét, vonalát, nagyságát családtagjainknál természetes, hogy elönt minket a félelem, és sokkal jobban odafigyelünk arra, hogy mi a helyzet saját magunknál. Nézzük a fésűben maradt szálak mennyiségét vagy hosszasan állunk a tükör előtt azt vizsgálva, mennyire látszódik át fejbőrünk hajzatunkon.

Az öröklést tekintve a férfiaknál részben az X-kromoszómákban dől el annak a lehetősége, hogy a nem megfelelő géneket hordozni fogják magukban, ez pedig az anyai ágról való öröklés, azonban meghatározóak az apától örökölt gének is. De ne ijedjünk meg, ha édesapánk vagy anyai nagyapánk fejére nézünk, és tarságot látunk, még nem feltétlen biztos, hogy saját frizuránkra is ugyanaz a sors vár majd.

Azonban ha megindul a kopaszodás, akkor minden más okot kizárva a legvalószínűbb ludasok a bajban természetesen a gének lesznek. Az ilyen eredetű hajhullásnál pedig az egyetlen biztos megoldás arra, hogy a kopaszságon úrrá legyünk, az a hajátültetés.

Az eljárás során azon hajszálakból ültetnek be a kopasz területekre, melyek a tarkótájon helyezkednek el, és nem hullnak ki. Az új területen is megtartják ezt a jó szokásukat, így nem kell a továbbiakban félnünk attól, hogy az öröklés ezeket is utolérné. Az új hajzat nem csak természetes lesz tehát, hanem végleges is.

Részletes képet kaphatunk az eljárásról, ha olyan páciensek szavait olvassuk, akik már átestek ezen a műtéten. Nem csak a beavatkozás menetét ismerhetjük meg jobban a hajbeültetéses blogokból, hanem az előtte és utána felmerülő érzelmekről, valamint az eredményességről is tisztábban fogunk majd látni.

Bővebben a hajátültetésről és a HairHungary Klinikáról:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Beletörődés vagy küzdelem

0 Komment

Az idő bizony eljár minden ember feje felett, és előbb vagy utóbb szinte mindenkit utolér hajunk gyérülése is. Ezt van, aki könnyebben és van, aki nehezebben tudja feldolgozni. Ilyenkor jön az a kérdés, hogy küzdünk ellene, és megpróbáljuk visszaforgatni az idő kerekét, vagy beletörődünk és elfogadjuk, hogy bizony öregedünk.

A másik eset viszont sokkal nehezebb, mikor nem amiatt veszítünk sokat hajzatunkból, mert már itt az ideje, hanem valamilyen más oknál fogva kezd hullani a hajunk, akár már fiatalkorban is. Ez rengeteg probléma miatt fordulhat elő. Felelős lehet érte a genetika, de okozhatja akár egy betegség, vagy gyógyszer mellékhatásaként is jelentkezhet a kopaszodás. Ezen kívül befolyásolhatja az életvitelünk is, és még nagyon sok, szerteágazó gond.

A fiatalabbakat természetes, hogy jobban megviseli a kopaszodás megjelenése, hiszen ez nem várt folyamat ilyenkor még. Náluk inkább fontos az a kérdés, hogy megpróbálnak-e küzdeni ellene, vagy beletörődnek. Sok férfinak kifejezetten jól áll a kopaszság, viszont sokan nem akarnak gyér hajzattal élni, és ez főként a nőket érinti kellemetlenebbül.

A hajhullás elleni küzdelem ugyan nehéz, de nem lehetetlen. Elsősorban meg kell tudnunk, hogy mitől indult meg a folyamat. Ha olyan ok áll a háttérben, mint például egy gyógyszer mellékhatása, vagy rossz sampon használata, esetleg a haj elhanyagolása, akkor ezen okok megszüntetésével orvosolhatjuk a hajhullást is. Azonban ha genetika, vagy egyéb olyan probléma okozza a kopaszodást, amely ellen nem igen tehetünk, akkor már más megoldásokhoz kell nyúlnunk. A mai orvostudomány kifejlesztett egy olyan biztos módszert, mely természetes módon adja vissza régi frizuránkat. Ez nem más, mint a hajátültetés, melynek során a saját megmaradt, tarkótáji hajzatból ültetnek át a kopasz részekre hajszálakat. Tehát mindez azt jelenti, hogy ha nem áll jól a kopaszság, nem kell beletörődnünk, hiszen van rá biztos megoldás.

Ismerje meg jobban a hajátültetési eljárást:

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

 

Azoknak az embereknek, akik kopaszodástól és hajhullástól szenvednek, eleve nagyon nehéz, és nagy lépést jelent felkeresni szakértő segítséget. Pedig minél előbb megteszik, annál hamarabb jutnak majd el a megoldásig.

A folyamatos szégyenkezés vagy rossz hangulat jelentkezhet már kis idő elteltével, ha észrevesszük, hogy a normálisnál több hajunk hullik ki, hiszen kinézetünk egyik legfontosabb eleméről van szó. Nem mindegy tehát, hogy a hirtelen sokkhatás után inkább megpróbálunk beletörődni ebbe, vagy azonnal megoldást keresünk a problémánkra.

A hajhullást attól függően lehet kezelni, hogy mi okozza. Ha valamilyen betegség vagy gyógyszer, esetleg stressz okozza a kopaszodást, sokszor elegendő ezen okokat megtalálni, megoldani, megváltoztatni és kezelni ahhoz, hogy hajzatunk ismét a régi legyen.

Vannak azonban olyan esetek, amikor öröklődés, genetika vagy hormonális probléma áll a hajhullás hátterében. Ilyenkor a hajhullás folyamatát lassítani lehet különböző készítményekkel, mezoterápiás kezelésekkel, viszont igazi és végső megoldást a legtöbb esetben csak a hajátültetés jelenthet. Az eljárás során a tarkótáji fejrészről ültetnek át hajszálakat, hiszen ezek genetikai tulajdonságuk miatt nem hullnak ki. Így a páciens visszanyerheti régi frizuráját, ezzel együtt régi életét is.

Az egyéni konzultáció tehát nagyon fontos szereppel bír, hiszen mindenképpen ki kell vizsgálni, mi okozza a hajhullást. Ezen felül minden egyénnek más és más a fejbőre, hajának vastagsága, és természetesen az igények is széles skálát mutathatnak. Ezen kívül fontos az is, hogy az eljárás után megfelelően kezeljük, és óvjuk a beültetett hajszálakat, melyről szintén egyéni felvilágosítás útján tájékozódhatunk.

Ha hajhullás árnyékolja be életét, vagy többet szeretne megtudni a hajátültetési eljárásról, keresse fel a HairHungary Klinikát, és kérjen személyes konzultációra időpontot:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (70) 512 2296; 06 (30) 552 0940

Áttörést a hajhullás kezelésében

0 Komment

Áttörést értek el a hajhullás kezelésében a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A Bőrgyógyászati és Allergológiai klinikájának laboratóriumában évek óta folyik a kutatás olyan szűrővizsgálat kidolgozására, mely a fokozott hajhullás kezelésében ad segítséget.

A szűrővizsgálat egy genetikai teszt, mely a páciensek gyógyszerek iránti érzékenységét, fogékonyságát vizsgálja, ezáltal a kezelőorvos számára hatékony segítséget nyújthat a megfelelő kezelés kiválasztásában és a kezelési hatékonyság növelésében. A Szegedi Tudományegyetem kutatói által kifejlesztett forradalmi áttörést jelentő teszt ma már mindenki számára elérhető.

A fokozott hajritkulás meglehetősen súlyos és gyakori probléma. A hajhullás mintázata alapján többféle típust különböztetünk meg. A mindenki által jól ismert férfias típusú hajhullás (androgén alopécia) a férfiak esetében a homlok két oldalán és a koponyatetőn kialakuló fokozott hajvesztéssel jár. A férfiak esetében a férfias típusú hajhullás gyakoriságát jól mutatja, hogy átlagosan tízből hét férfi érintett. A nőknél is előfordul férfias típusú hajritkulás, ez esetben a koponyatetőn kialakuló fokozott hajvesztés utalhat a betegség fennállására, mely a nők esetében is igen gyakorinak mondható.

genostella hairgs1 genetikai teszt kopaszodás teszt hajhullás teszt Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászat androgén hajhullás androgén alopécia hairhungary hajklinikaA férfias típusú hajritkulás mintázata férfiak és nők esetében

A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai klinikájának laboratóriumában évek óta folyik a kutatás a fokozott hajhullás kialakulásához vezető okok feltárása, esetleges genetikai (örökletes) tényezők azonosítása céljából.

A jelenlegi forradalmi áttörést jelentő kutatási eredmény hátterében egy olyan szűrővizsgálati teszt kidolgozása áll (HairGS1 teszt), mellyel nemcsak a fokozott hajhullás kialakulásáért felelős tényezőt lehet azonosítani, hanem azt is meg lehet mondani, hogy mely típusú kezelés lenne hatékony. A HairGS1 teszt tehát a hajhullást kiváltó ok azonosításán túl, a kezelésben is jelentős segítséget nyújthat a kezelőorvos és páciense számára.

genostella hairgs1 genetikai teszt kopaszodás teszt hajhullás teszt Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászat androgén hajhullás androgén alopécia hairhungary hajklinikaA Hair-GS1 teszt fájdalommentes!
Vérvétel nélkül, a száj nyálkahártyájáról vett törlésből is elvégezhető.

A szegedi kutatók által kifejlesztett teszt forgalmazásával a GenoStella Kft-t bízta meg az egyetem. A GenoStella Kft. a forgalmazás tekintetében kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a HairGS1 tesztet csak szakorvosi kérésre, vagy a hajhullás kezelésben kiemelkedő szakmai színvonalon működő partnerek számára tegye elérhetővé. Ilyen magas színvonalú, széleskörű szolgáltatást végző szakmai partner a HairHungary klinika.

Fokozott hajritkulásban szenved és ismerni szeretné az Ön számára legoptimálisabb kezelést? Még dús a haja, de tudni szeretné, hogy később számíthat-e fokozott hajhullás kialakulására? Válassza a HairGS1 tesztet, mely már mindenki számára elérhető.

A tesztről tájékozott szakorvosok listája és földrajzi elérhetősége megtekinthető a www.genostella.hu oldalon, a HairGS1 teszt elérhető továbbá olyan kiemelkedő magas színvonalú szakmai partneren keresztül, mint a HairHungary Clinic Kft (www.hairhungary.hu).

Otthoni praktikák

0 Komment

Uborkák a szemen, maszk az arcon és kencék a hajon, törölközővelotthoni praktikák házi praktikák hajhullás kopaszodás hairhungary kakukkfűtea tojásfehérje méz olíva olaj szőlőmagolaj genetika stressz hajátültetés lefedve. Ha otthoni szépségápolásról beszélünk, általában mindenkinek ez a kép ugrik be, annak ellenére, hogy ezt a módszert annyian mégsem alkalmazzák.

Száraz a bőrünk, fakó, színtelen és töredezett a hajunk, de a rohanó világban sokszor csak annyit teszünk ezek ellen, hogy magunkra kenünk valami krémet és bízunk a samponok és balzsamok jótékony hatásaiban. Ám nem biztos, hogy ezzel el is érjük célunkat.

Nem is gondolná az ember, mennyi olyan hétköznapi dolog otthoni praktikák házi praktikák hajhullás kopaszodás hairhungary kakukkfűtea tojásfehérje méz olíva olaj szőlőmagolaj genetika stressz hajátültetésvesz minket körül, melyek egytől egyig segítségünkre lehetnek abban, hogy kicsit jobb formába kerítsük külsőnket. A legtöbb ilyen „csodaszert” pedig a konyhában találjuk meg.

A tojásfehérjével összekevert kakukkfűtea például remek gyógyír a száraz hajra, melyet pakolásként kell alkalmazni, hajmosás előtt. Nem csak a haj szerkezetét állítja helyre, hanem selymessé is varázsolja frizuránkat. A hajvégek ápolása nagyon fontos, hiszen könnyen töredezetté válhatnak, erre a legjobb az olíva vagy a szőlőmagolajotthoni praktikák házi praktikák hajhullás kopaszodás hairhungary kakukkfűtea tojásfehérje méz olíva olaj szőlőmagolaj genetika stressz hajátültetés használata. Nagy ásványi anyag tartalma miatt kitűnő megoldást jelenthet a mézből készült pakolás is, mely a haj szerkezete mellett a fejbőrünk állapotát is javítja. Nem kell megijedni, nyugodtan kísérletezzünk a különböző összetevőkkel!

Van azonban olyan probléma, amelyre ezek a házi praktikák sem jelenthetnek gyógyírt. Ha hajunk nem csak száraz és rossz állapotú, hanem súlyos mértékben hullani is kezd, akkor sajnos nagyobb gondok is állhatnak a háttérben. Ilyenkor jobb, ha nem kísérletezünk különböző módszerekkel, hanem egyből szakértő segítséghez fordulunk. Hajhullás előfordulhat genetikai, öröklött problémák miatt, de okozhatja a stressz, helytelen életmód, vagy több betegség jelenlétének együttes befolyása, és számos más hatás is.

A HairHungary Klinika személyre szabottan orvosolja a hajhullás és kopaszodás problémáját. A hajátültetési eljárás az a végső megoldás, mely biztos és végleges segítséget nyújt régi frizuránk visszaszerzésében.

Tudjon meg többet a hajátültetésről:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed