Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hajátültetés ma

0 Komment

Négy héten át foglalkoztunk a hajbeültetés történetével, és most elérkeztünk a mai, teljesen kiforrott technológiának megismeréséhez. Ahogy előző cikkünkből kiderült, egészen a kétezres évek elejéig folyt az igazán nagy lépésekben megtett fejlődés menete, míg végül teljesen kitökéletesedett nem csak maga az eljárás, hanem a hozzá szükséges eszközök tára is.

A hajbeültetés ugyanis napjainkban már nem csupán természetes eredményt ad, hanem több ezer hajszálról is beszélhetünk egy új frizura kialakításakor, ráadásul az egészből semmit sem lehet észrevenni a gyógyulás után, sem a donorterületen, sem pedig a beültetésen átesett részeken.

A HairHungary Klinika ráadásul a legújabb módszerrel dolgozik, ami nem más, mint a Safesystem-FUE, vagyis a tökéletes még tökéletesebb verziója, mely egyelőre nem is található meg sok klinikán. A módszer lehetővé teszi, hogy a lehető legkevesebb traumával érjük el a lehető legpontosabb és legjobb eredményt. A hajtüszők sérülése abszolút minimalizálva van, ráadásul a kiemelt graftok egy speciális, hajtüsző regeneráló folyadékba kerülnek, melynek segítségével sokkal gyorsabb és nagyobb arányú lesz a beültetett hajszálak növekedése.

A precíz hajszálkimetszésnek és a fent leírt, speciális tárolásnak köszönhetően a lehető legéletképesebb, ép és teljes hajszálak kerülhetnek beültetésre. A mára már szinte felülmúlhatatlannak mondható eszközök pedig olyan kisméretű sebeket ejtenek kimetszéskor, hogy a gyógyulás nem csak gyors, hanem százszázalékos is lesz, vagyis nem marad nyoma a beavatkozásnak, csupán annyi, hogy ismét hajkorona fogja díszíteni fejtetőnket.

A mai hajátültetés tehát nem csak kisebb gyógyulási idővel, hanem maximálisan tökéletes, természetes eredménnyel jár. Emellett elmondható, hogy a módszer véglegességet is biztosít, hiszen a beültetett hajszálak ugyanúgy fognak viselkedni majd, mint eredeti helyükön, így nem kell félnünk újabb hajhullástól. Számos hétköznapi kopaszodó nyerte vissza segítségével frizuráját, és persze rengeteg híresség is - köztük neves sportolók – választotta ezt az utat. Egy biztos, a mai eredményeket már egyáltalán nem lehet összehasonlítani a régi, kezdetleges próbálkozásokéval, hiszen a hajátültetés mára egy professzionális eljárás lett.

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Hajbeültetés előtte-utána képek

Hajbeültetés eredmények

Átesni egy hajbeültetési műtéten

0 Komment

Előző cikkünkben a hajátültetést megelőző érzelmekről, a döntéshozatal okairól és a műtét előtti izgalmakról olvashattunk a páciensek szemszögéből. Most azt gyűjtöttük össze, hogy akik belevágtak, hogyan estek át magán a műtéten, milyen apróságokra figyeltek fel, és milyennek érzékelték a körülményeket.

Természetesen nem mindegy, hogy az emberhez hogyan állnak hozzá. Ezt sokan ki is emelik írásaikban, melyből láthatjuk, hogy a családias, kényelmes környezet mennyire fontos egy ilyen beavatkozás során.

„A doktornő és az asszisztensek nagyon kedvesen fogadtak, jó hangulat volt. Én a biztonság kedvéért kértem egy nyugtatót az alanyi jogon járó vérzéscsillapító mellé, de lehet, hogy nem lett volna rá szükség.” (Egy hajbeültetés története – blog)

„Kedves fogadtatásban volt részem. A Doktornő először elbeszélgetett velem, hogyan is fog zajlani a hajbeültetés, majd az asszisztensnők levágták olyan rövidre a hajamat, amilyen legalább 10 éve nem volt már :)” (Gergely hajbeültetése)

hajhullás kopaszodás hajátültetés hajbeültetés hairhungary  SafeSystem-FUE2 RokkerZsoltti hajbeültetés blog műtét érzéstelenítés páciensek

A műtét első része feltűnően mindenkit meglepett, mivel a páciensek haját először leborotválják. Aztán jön az a rész, amitől mindenki tart, ez természetes is, viszont amint belekezdenek, el is száll a nagy félelem. Mivel a műtéti folyamat érzéstelenítéssel kezdődik, maximum ez okozhat apró fájdalmat, ami valljuk be, senki számára sem kibírhatatlan. A beavatkozás többi részét ugyan észleli a páciens, de fájdalommal nem jár.

„Hősiesen eltűrtem, hogy a tarkómat úgy elérzéstelenítsék, mint egy bukósisak, így szinte érzelemmentesen konstatáltam, hogy apró fúrógéppel, - ami a SafeSystem-FUE2 lényege és ami egyben jelenleg a legmodernebb eljárásnak számít Magyarországon -, apró csatornákat fúrjanak hajhagymáim köré, néha megérezve, amikor áttör a fúrószár.. „ (Rokker Zsoltti hajátültetése)

„A műtét során mindenki nagyon figyelmes volt velem, ha bármilyen érzékenységre, fájdalomra panaszkodtam azonnal adták is az érzéstelenítőt.” (Zsolt hajátültetése)

Összefoglalva a páciensek legtöbbje valamennyire tartott az eljárástól, de aztán a kedves légkör, a magas fokú odafigyelés enyhítet az izgalmakon. A műtét pedig akármennyire is ijesztően hat – a steril környezet és a tű sokakat megrémiszt -, mégis az érzéstelenítés után már egyáltalán nem tűnik olyan félelmetesnek. Egy biztos, senki nem bánta meg, hogy ráfeküdt arra a bizonyos székre.

Következő cikkünkből kiderül, hogyan élték át a páciensek az első kritikus hetet a műtét után. Addig is szemezgessenek hajbeültetés blogjaink között, és tudjanak meg többet a hajátültetésről azoktól, akik átestek már ezen a beavatkozáson:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!

www.hairhungary.hu

Európa legelismertebb hajklinikája

0 Komment

A hajhullás, kopaszodás problémája nem új keletű, gyakorlatilag egyidős a civilizációval. A felnőtt férfi lakosság több mint felét érinti és az esetek legnagyobb részében örökölt hajlamról beszélhetünk. Bizonyított, hogy a reklámokból ismert hajnövesztő szerek a hajhullás folyamatát csupán csak lassítani tudják, a hajklónozás bár jól hangzik, de még mindig gyerek cipőben jár, így a biztos és végleges megoldás továbbra is a hajbeültetés.

Sokan tévesen úgy tudják, hogy a hajátültetés egy fájdalmas, bonyolult plasztikai eljárás. Húsz évvel ezelőtt még valóban az volt, azonban a mai korban már egy tökéletesen kifejlesztett mikrosebészeti eljárás, mely szinte teljesen fájdalommentes. A forradalmi újításokat első sorban az Egyesült Államoknak köszönhetjük, az úgynevezett FUE eljárás során a hajszálakat a természetes - follikuláris egységnek nevezett – 2-5 hajszálat tartalmazó csoportjaiban ültetik át a tarkótájról a hormonális hatásra érzéketlen, tehát soha ki nem hulló hajat. Bár a legtöbb klinika ezt a fajta módszert alkalmazza a hajbeültetés tudománya itt nem állt meg.

SafeSystem

Az Egyesült Államokban található HSC Colorado klinika vezető-főorvosa Dr. James Harris a legnagyobb úttörője eme tudományágnak. Nevéhez fűződik a hajbeültetési robot fejlesztése és a FUE módszer tökéletesítése, melyet SafeSystem, - gyakorta csak FUE2-ként emlegetett, eljárásként ismerhettek meg a legfelkészültebb szakemberek. Magyarország szerencsés helyzetben volt, ugyanis a HairHungary klinika orvosai Európában elsőként alkalmazták sikerrel ezt a módszert. A több mint három éves amerikai együttműködés immáron olyan szintre emelkedett, hogy a magyar klinika kizárólagos innovációs partnerként Németország és Szlovákia csatlakozásával Európában az amerikai szabadalom legelismertebb alkalmazója.

HSC Colorado - Dr. Zakariás Dávid, Dr. James HarrisDr. Zakariás Dávid, Polgár Karolina (HairHungary) és Dr. James Harris (HSC Colorado) az Artas hajbeültetési robot mellett.

“A HariHungary klinika Európában kiváló sikerrel alkalmazza a SafeSystem hajátültetési módszert, az elmúlt három év során szerzett szakmai tapasztalatuk alapján a régióból kiemelkedőek, eredményeik igen meggyőzőek. Nem véletlen, hogy a német PureHair klinikával egyetemben exkluzív innovációs együttműködést kötöttünk.”Dr. James Harris (HSC Colorado)

A HairHungary klinika a SafeSystem eljárás nemzetközi képviseletét látja el, hogy a világ vezető plasztikai sebészei megismerhessék és alkalmazni tudják a gyakorlatban is ezt a technológiát. Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon más klinika nem rendelkezik a SafeSystem-FUE módszer tudásbázisával, az ehhez szükséges szaktudással kizárólag az innovációs partnerek rendelkezhetnek. Az eljárás hatékonyságát elsők között a fejlett Németországban található PureHair klinika tapasztalta meg, ahol a FUE2 módszer robbanásszerűen terjed jelenleg is. A minőségi elvárások és a német precizitás ugyanis teljes mértékben összhangban van eme eljárás eredményeivel.

PureHair KlinikA Rheinbogen klinika részeként üzemelő PureHair Kölnben, a rajna partján található idilli környezetben

„Örülök annak, hogy a HairHungary klinika szakemberei Németországgal is megismertették Dr. James Harris által szabadalmaztatott SafeSystem hajátültetési módszert. Az eljárás sikeressége nem volt kérdéses, hiszen megalkuvás nélküli minőségi szolgáltatást tudunk nyújtani pácienseinknek.” - Dr. Christian Schmitz (PureHair Klinik)

A Szlovákiában található MediKlinik is csatlakozott több mint egy éve a SafeSystem hajbeültetési módszert elsajátító országok közé, melynek működését jelenleg is a magyar szakemberek segítik. Orvosaink az egyes beavatkozásokat a Léván található magánklinikán végzik, a hajvisszaállítás szakterületét felölelő konzultációk pedig Pozsonyban érhetőek el a szlovák érdeklődők és természetesen a felvidéki magyarok számára, ráadásul hamarosan Dunaszerdahelyen a Sagax Klinikán is is új rendelő nyílik - hairslovakia.sk

Ismerje meg jobban a SafeSystem-FUE2 eljárás hatékonyságát és eredményeit:

> Előtte-utána képek
> SafeSystem hajbeültetés

Az örökölt hajhullás, kopaszodás elleni egyetlen garantált módszer a hajátültetés, mely szerte a világban egyre népszerűbb beavatkozás. Az Egyesült Államokban már több éve alkalmazzák Dr. James Harris forradalmi módszerét, melyet Európában a hazai HairHungary klinika orvosai vezettek be először.

A hajátültetés igen régi tudományág, azonban csak az ezredforduló elején vált kifinomult módszerré. Míg régen komolyabb plasztikai beavatkozásnak számított, marandó hegekkel, addigra mára, egy ambuláns beavatkozásnak számít, és helyi érzéstelenítéssel végzik a műtéteket. A pácienseknek csupán az első szúnyogcsípés szerű érzéstelenítő lehet kellemetlen, azt követően viszont semmilyen fájdalmat nem éreznek.

A hajátültetési eljárások során jelenleg három módszer áll rendelkezésre az orvosoknak. A kissé idejét múlt vágásos, csíkokban kimetszett hajszálak beültetését az úgynevezett strip eljárást szerencsére már csak nagyon kevesen alkalmazzák. Ezzel szemben a FUE technika során a hajszálakat már - follikuláris egységnek nevezett – 2-5 hajszálat tartalmazó csoportokban ültetik át a tarkótájról, melyek a hormonális hatásra teljesen érzéketlenek, tehát soha nem hullnak ki. A kiemelt graftokat – azaz a természetesen növekvő hajszálcsoportokat tartalmazó kicsiny szigeteket egy pengeéles körkéssel nyerik ki.

Ezen az eljáráson finomított Dr. James Harris, mely lényegében annyit takar, hogy a körkést eldobva, egy tompa végű speciális mini-fúróval emelik már ki a graftokat. Ezáltal szabad szemmel nem látható hegek maradhatnak csupán és a hajszálak sem igen tudnak sérülni a kinyerésük során. A SafeSystem-FUE névre hallgató módszer nem csak az Egyesült Államokban terjed futótűz szerűen, hanem Európában is.

A hajtranszplantációs beavatkozásokban élen járó magyar HairHungary klinika orvosai a német PureHair, valamint a szlovák Medi-Klinik rendeléseit segítik szakmai tapasztalatukkal, valamint az egyes műtétekben vállalnak fontos kulcsszerepet. Munkájuknak köszönhetően Németországban az új SafeSystem technika olyannyira népszerűvé vált, hogy már 7 nagyvárosban elérhető a páciensek számára. Mindenképpen örömteli hír, hogy egy ilyen tudományágban a magyar orvosok Európában ilyen fontos szerephez jutnak. A HairHungary klinika ezen a területen szerzett tapasztalatát pedig más országok fejlődésével párhuzamban tudja kamatoztatni, miközben idehaza az elért eredmények már önmagukért beszélnek.


Lisztes Krisztián hajátültetés előtt és után

További információk a HairHungary klinikáról és a hajátültetésről:
www.hairhungary.hu

A hagyományokat megőrizve idén is megrendezésre kerül a Nemzetközi Hajplasztikai Társaság (ISHRS) éves rendezvénye, ahol Magyarországot ismét a HairHungary klinika fogja képviselni. A tavalyi évhez hasonlóan, a hazai hajklinika az egyik páciensét is meghívja a világ legnagyobb hajplasztikai konferenciára, hogy új kezelési módszerét megismertesse más szaktekintélyek jelenlétében.

A szakmai újdonságok, fejlesztések mellett 2012-ben a HairHungary klinika a világ 6 másik klinikájával karöltve egy bemutatóval készült, mely a SafeSystem-FUE hajátültetési módszer hatékonyságát és kiváló eredményeit prezentálta. A Bahamákon megtartott rendezvényen ezen felül a magyar klinika egy saját meghívott páciensén keresztül bemutatott egy táplálék kiegészítő proteint, melyet az amerikai szaktekintély Dr. Larry Shapiro kezdett el használni a gyakorlatban.

Mint ismeretes a hajátültetési beavatkozások után a beültetett hajszálak 2-3 hónap múlva kihullnak és csak ezt követően indulnak meg a friss hajszálak növekedése. Ilyenkor a páciensek néha megijednek, független attól, hogy a műtét előtti tájékoztatásban a szakorvosok erre minden alkalommal külön felhívják a figyelmet.

Az alkalmazott és bemutatott táplálék kiegészítő a beavatkozások utáni hajregenerációt hivatott felgyorsítani. A magyar szakemberek által is használt speciális kezelés során a hajátültetési műtét utáni természetes hajhullást (alvó fázist), sikerült a protokoll segítségével elkerülni, így a páciens beültetett hajszálainak mintegy 80%-a azonnali növekedésnek indult. Ez a jövőre nézve egy rendkívül pozitív változást hozhat a hajplasztika területén.

Dr. Christian Schmitz (PureHair.de), Zakariás Dávid (HairHungary) és a "nyertes" páciens, valamint Dr. Larry Shapiro

A HairHungary klinika páciensei tehát szerencsések lehetnek, hiszen azon felül, hogy a legfejlettebb hajátültetési eljárásban részesülhetnek, immáron az utókezelések is világszínvonalon folyhatnak a jövőben. Ráadásul az egyik szerencsés páciens ott lehet San Francisco-ban az ISHRS soron következő konferenciáján méghozzá a klinika vendégeként.

Bővebben a hajátültetésről és a kopaszodás kezeléséről:
HairHungary Klinika
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed