Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajprotézis

0 Komment

Azt, hogy pontosan mi is az a paróka, mindenki tudja, de a hajprotézisről már nem mondható el ugyanez. A lenti videóból most megismerhetjük picit közelebbről is ezt a módszert a kopaszodás ellen, de előtte egy kicsit járjuk körbe, pontosan milyen előnyei és hátrányai lehetnek ennek a sokak számára még ismeretlen vívmánynak.

Az öröklött jellegű kopaszodás rengeteg férfit érint, és sajnos sok esetben már nagyon korán megindul ez a nem várt folyamat. Mivel legtöbbjük esetében az egyre gyérülő hajzat komoly külsőbeli és egyben akár lelki gondokat eredményez, ezért természetesen bármilyen eszközzel próbálkoznának, hogy elfedjék az egyre inkább teret nyerő, kopasz részeket.

Az azonban nem mindegy, hogy mikor milyen módszert próbálunk ki. A hajprotézis szintén egyfajta megoldás lehet azoknál, akiknél más segítség már nem jöhet szóba. Előnyei közé sorolhatjuk, hogy rengeteg választási lehetőségünk van, milyen hajat szeretnénk – gondolunk itt a színre, a hosszra és persze a protézisből kialakítható frizurára -, ezzel biztosítva, hogy az eredmény nekünk tetsző legyen. Szintén nagyon jól hangzik az is, hogy egyszerűen csak besétálunk a szakemberhez, aki ezzel foglalkozik, és új hajzattal sétálunk aztán ki onnan.

Hátrányt jelent azonban, hogy az ilyen protézisek ugyan pár évig is rajtunk maradhatnak, azért nem tartanak ki örökké, és sajnos nem kevés kárt hagynak maguk után. Ugyanis, amennyiben még maradt valamennyi hajzat a fejtetőn, akkor ez a megoldás teljesen tönkreteszi a még meglévő hajhagymákat is, és a fejbőrrel sem éppen a legkíméletesebb.

Amennyiben lehetőségünk van még rá, válasszunk inkább olyan megoldást, aminek csak pozitív velejárói vannak. A hajátültetés éppen azért a legtökéletesebb segítség – persze csak ha rendelkezünk megfelelő és elegendő donorterülettel -, mert nem káros semmilyen tekintetben, ráadásul biztos és végleges megoldást jelent.

Fontos, hogy tudatában legyünk, pontosan milyen hajhullással állunk szemben. Nem mindegy ugyanis, mi okozza a hajveszteséget, illetve, hogy milyen fokú kopaszodással állunk szemben, így annak függvényében az sem mindegy, milyen megoldást választunk rá. Ezen a héten induló cikksorozatunkból megismerhetik, milyen skálán „mérik” a kopaszodás mértékét, illetve megtudhatják azt is, melyik esetben mi ajánlott a kopaszság kezelésére.   

 

Addig is olvasson bővebben a hajhullás okairól és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Csak egy év!

0 Komment

A férfias, öröklött jellegű hajhullás igen gyakori, már fiatalabb korban is, ami bizony képes tönkretenni olyan mértékben kinézetünket, amely akár önértékelési problémákhoz is vezethet. Sokan azonban még mindig nem ismerik a megoldást, vagy egyszerűen csak félnek tőle, hogy mivel jár, és milyen lesz majd a végeredmény.

A hajbeültetési eljárás azonban már nagyon sok kopaszodónak segített, és adta vissza régi frizuráját. Ennek ellenére még mindig akadnak, akik nem mernek belevágni, és próbálnak inkább beletörődni egyre jobban ritkuló hajzatuk látványába. Nem is tudják, hogy arra a kinézetre, amire vágynak, nem kell többet várni, mint maximum egy évet, ha belevágnak a hajátültetésbe.

Az eljárás fájdalommentes, emellett pedig a HairHungary Klinika csapata mindent megtesz azért, hogy a páciens kényelmesen töltse el idejét a beavatkozás során. A leginkább persze mindenkit az foglalkoztat, hogy milyen is lesz a végeredmény?

Mivel az átültetés saját donorterületről történik, ezért egyáltalán nem kell attól tartanunk, hogy idegennek tűnhetnek majd a beültetett hajszálak. Emellett nagy hangsúlyt kap az is, hogy olyan szögben és irányban legyenek elhelyezve, hogy az teljesen természetes eredményt adhasson.

Az, hogy mikor érjük el a végeredményt, mikor örülhetünk megújult frizuránknak a tükörbe nézve úgy, hogy már semmi ne emlékeztessen minket az előtte lévő időszakra, természetesen egyéntől – pl. anyagcserétől – függ. Maximum egy évnek kell eltelnie, és a kopaszság, valamint frizuránk megújulásának útja feledésbe merülhet.

A hajátültetés után az átültetett haj növekedése körülbelül az első három hónap után indul meg, és a 10-12. hónap végére alakul ki véglesen. Ezek után a hajzat már teljesen természetesen nő az új helyén, így senki nem fogja tudni megállapítani, hogy eredetileg nem ott voltak ezek a hajszálak. Ráadásul, mivel ugyanúgy fognak viselkedni, mint előző, tarkótáji helyükön, így attól sem kell tartanunk többé az átültetett részeken, hogy újra hajhullás áldozatai leszünk.

Nem szabad tehát beletörődnünk abba, amibe talán soha nem is tudnánk igazán. Döntsünk hajunk javára, vágjunk bele, és legkésőbb egy év múlva már egy rossz álom lesz csak, hogy valaha a magasodó homlokvonal és az egyre inkább teret nyerő kopaszság keserítette meg napjainkat.  

 

Ismerje meg jobban a hajbeültetési eljárást és a HairHungary Klinikát:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Van, akinél a kopaszság férfias

0 Komment

Ahogy azt már sokszor említettük, a férfiak többségét már idő előtt utoléri az öröklött jellegű kopaszodás, amire ráadásul nincs gyógyszer, vagy ellenszer, nem lehet megállítani. Ez nem azt jelenti, hogy a kopaszodás egyáltalán nem orvosolható, ugyanis létezik rá más megoldás, azonban először mindenki megpróbál beletörődni.

Így tett ezzel a sokak által csak „Sziklaként” emlegetett filmsztár is, Dwayne Johnson. Ahogy megindult nála a hajzat ritkulása, nem tett mást, mint leborotválta teljesen fejét. És, hogy milyen lett a végeredmény? Szexi, vonzó és őrjítően férfias, mondhatni tökéletesen hű a becenevéhez.

Most már el sem tudnánk képzelni korábbi hajzatával, ami szintén nem állt rosszul neki, de a kopaszság egyszerűen illik hozzá. Ehhez azonban szükség van arra, hogy valakinek ilyen testalkata, fizimiskája és kisugárzása legyen.

Sajnos nem mindenkinél lenne ugyanez az eredmény. Sőt! A legtöbben hajzatukkal együtt elveszítik önbizalmukat is, hiszen az új külső egyszerűen nem illik hozzájuk. Akinek a dús hajzat adta meg arcának karakterét, az bizony képtelen lesz beletörődni abba, hogy megváljon frizurájától. Ez nem véletlen, hiszen nem csak magunknak nem tetszünk így, hanem a külvilág felé is más lesz a kisugárzásunk, és inkább tűnhetünk akár betegesnek, mint férfiasnak.

Nincs is erre kifejezés, hogy ez mennyire romboló hatású lehet lelkünkre nézve is. Éppen ezért, ha valakinek nem áll jól, és nem képes elfogadni a hajatlanságot, annak nem is szabad ezt tennie! Ahogy a cikk elején említettem, a gyógyszerek vagy különböző készítmények nem képesek megállítani a genetikai kopaszodást, azonban van egy megoldás, mely mégis segít visszaadni elveszettnek hitt frizuránkat.

Ez nem más, mint a hajátültetés, melynek köszönhetően már rengetegen nyerték vissza önbizalmukat is, régi hajzatukkal együtt. Ráadásul mindezt úgy, hogy újabb hajhullástól már nem kell tartaniuk az átültetett részeken. Mindenkinek tudnia kell tehát, hogyan érzi jól magát saját bőrében – és hajában -, dönteni pedig ennek függvényében muszáj ahhoz, hogy életünket ne árnyékolhassa be a kopaszság.

 

Ismerje meg jobban a hajhullás okait és a lehetséges kezeléseket:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

1234
»

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed