Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csak egy év!

0 Komment

A férfias, öröklött jellegű hajhullás igen gyakori, már fiatalabb korban is, ami bizony képes tönkretenni olyan mértékben kinézetünket, amely akár önértékelési problémákhoz is vezethet. Sokan azonban még mindig nem ismerik a megoldást, vagy egyszerűen csak félnek tőle, hogy mivel jár, és milyen lesz majd a végeredmény.

A hajbeültetési eljárás azonban már nagyon sok kopaszodónak segített, és adta vissza régi frizuráját. Ennek ellenére még mindig akadnak, akik nem mernek belevágni, és próbálnak inkább beletörődni egyre jobban ritkuló hajzatuk látványába. Nem is tudják, hogy arra a kinézetre, amire vágynak, nem kell többet várni, mint maximum egy évet, ha belevágnak a hajátültetésbe.

Az eljárás fájdalommentes, emellett pedig a HairHungary Klinika csapata mindent megtesz azért, hogy a páciens kényelmesen töltse el idejét a beavatkozás során. A leginkább persze mindenkit az foglalkoztat, hogy milyen is lesz a végeredmény?

Mivel az átültetés saját donorterületről történik, ezért egyáltalán nem kell attól tartanunk, hogy idegennek tűnhetnek majd a beültetett hajszálak. Emellett nagy hangsúlyt kap az is, hogy olyan szögben és irányban legyenek elhelyezve, hogy az teljesen természetes eredményt adhasson.

Az, hogy mikor érjük el a végeredményt, mikor örülhetünk megújult frizuránknak a tükörbe nézve úgy, hogy már semmi ne emlékeztessen minket az előtte lévő időszakra, természetesen egyéntől – pl. anyagcserétől – függ. Maximum egy évnek kell eltelnie, és a kopaszság, valamint frizuránk megújulásának útja feledésbe merülhet.

A hajátültetés után az átültetett haj növekedése körülbelül az első három hónap után indul meg, és a 10-12. hónap végére alakul ki véglesen. Ezek után a hajzat már teljesen természetesen nő az új helyén, így senki nem fogja tudni megállapítani, hogy eredetileg nem ott voltak ezek a hajszálak. Ráadásul, mivel ugyanúgy fognak viselkedni, mint előző, tarkótáji helyükön, így attól sem kell tartanunk többé az átültetett részeken, hogy újra hajhullás áldozatai leszünk.

Nem szabad tehát beletörődnünk abba, amibe talán soha nem is tudnánk igazán. Döntsünk hajunk javára, vágjunk bele, és legkésőbb egy év múlva már egy rossz álom lesz csak, hogy valaha a magasodó homlokvonal és az egyre inkább teret nyerő kopaszság keserítette meg napjainkat.  

 

Ismerje meg jobban a hajbeültetési eljárást és a HairHungary Klinikát:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed