Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miket rejt a hajzatunk?

0 Komment

Sokszor csak bajlódunk vele, merre fésüljük, milyenre vágassuk, hogyan hordjuk, mégis emellett az egyik legjótékonyabb részünk a frizuránk, amely segít eltakarni rengeteg apróságot. Persze, amíg sűrű hajjal rendelkezünk, még valóban csak apróságnak látjuk ezeket, azonban, ha kopaszodni kezdünk, egyből nagyobb hangsúlyt kapnak. De mik is lehetnek pontosan ezek a korábban semmiségnek tűnő problémák?

Elsősorban meg kell említenünk az anyajegyeket a fejbőrön, melyeknek létezését lehetséges, hogy életünk első szakaszaiban észre sem vesszük. Maximum érezhetjük őket ujjbegyeinkkel egy-egy hajmosás során, de nem tulajdonítunk számukra egyáltalán jelentőséget. Azonban, amint gyérülni kezd a frizura, már sokkal nagyobb szerepük lesz, hiszen rettentő zavaróak tudnak lenni. Főként látványban, ami miatt el kezdjük majd rosszul érezni magunkat, és amíg csak lehet, próbáljuk majd úgy fésülni meglévő hajzatunkat, hogy ezeket eltakarjuk vele.

A másik hasonló, zavaró apróság is ilyenkor jelentkezik, méghozzá az egyéb bőrhibák csoportja. Ide sorolhatjuk a makacs zsírcsomókat, pattanásokat, illetve egyéb szemölcsöket, foltokat. Iszonyatosan idegesítőek lehetnek, ha nem tudjuk őket elrejteni.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk magát a fejformát, ami nem mindenkinél előnyös, ha központi szerepet kap. A frizurát is általában úgy választjuk ki – amíg megtehetjük -, hogy a fejformánknak megfelelő legyen, kinek mi az előnyösebb. Azonban, ha a hajhullás olyan mértékeket ölt, hogy ezt már nem tudjuk elkövetni, akkor szembesülnünk kell a ténnyel, hogy a fejformánkon bizony változtatni nem lehet.

Amikor megindul a kopaszodás, természetes módon először mindenki próbál azonosulni az új állapottal. Eleinte biztos a rémület, aztán pedig próbálunk úrrá lenni a helyzeten. Sajnos azonban  azt nem mindenki teheti meg, akár az ízlése, akár a fent említett és egyre inkább előjövő gondok miatt, hogy teljesen levágatja haját, és beletörődik a kopaszságba. A férfiak többségénél előforduló, öröklött jellegű hajhullás tekintetében pedig előbb utóbb ide kéne, hogy vezessen az elfogadás.

Azok számára, akiknek nem megy, és nem akarnak beletörődni a kopaszodás kellemetlenségeibe, a hajátültetés adja meg a tökéletes megoldást. Segítségével nem kell búcsút intenünk a hajzatnak, és ezzel együtt attól sem kell tartanunk, hogy az apró részletek eltakarása megszűnik.

 

A hajhullás okairól, a hajátültetésről és a többi lehetséges kezelésről itt olvashat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Anyajegyek a fejbőrön

0 Komment

Az anyajegyek úgymond jóindulatú bőrdaganatok testünk egész felszínén. Számuk és kialakulásuk főként az örökléstől függ, de rossz életmóddal akár mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy újak jönnek létre. Mindenképpen oda kell figyelnünk rájuk, hiszen ha elváltozást tapasztalunk – viszketést, alakváltozást, növekedést, stb. -, az rosszat is jelenthet.

A hajas fejbőrön az anyajegyek állandó sérülésveszélynek vannak kitéve, hiszen hajmosáskor, fésülködéskor könnyen megsérthetjük őket. Ezenfelül ha valakinek ritkább a haja, vagy erősen kopaszodni kezd, bizony nem nyújtanak esztétikus látványt, így érdemes erről a területről leszedetni őket.

hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary anyajegy hajas fejbőr anyajegy a fejbőrön

A kopaszodás természetesen emellett magában is egy nagyon kellemetlen probléma, mely ellen azonnal lépéseket kell tennünk, amint észrevesszük, hogy a normálisnál sokkal több hajunk hullik ki. Léteznek ugyanis olyan esetek, amikor elejét tudjuk venni a bajnak egy kis odafigyeléssel – mint például több vitamin fogyasztásával, kisebb vagy nagyobb mértékű életmódváltással, hajregeneráló pakolásokkal stb. -, de az is előfordulhat, hogy a hajhullást sokkal komolyabb ok eredményezi.

Öröklött kopaszodás esetén például nem tudjuk megállítani ezt a folyamatot, viszont szakértő segítséggel erre is kaphatunk megoldást. A hajátültetési eljárás vissza tudja varázsolni régi frizuránkat, mivel ilyenkor a tarkótáji hajzatból ültetnek át a kopasz területekre, ami új helyéről már nem fog kihullani.

Mind a hajhullás okozta kellemetlen kopasz foltok, mind az esztétikailag rossz látványt nyújtó anyajegyek olyan problémák, melyekkel mihamarabb foglalkoznunk kell. Nem csak az önbizalmunk, hanem sok esetben egészségünk is múlik azon, hogy idejében észrevegyük a változásokat magunkon, és azokkal minél előbb el is kezdjünk foglalkozni.

Ismerje meg jobban a hajátültetési eljárást:
HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed