Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kopaszság a filmvásznon

0 Komment

A kopaszság nagyon sokaknak jelent kellemetlenséget, és ez alól bizony a színészek sem kivételek. Jó pár olyan filmcsillagot ismerünk azonban, akiknek már szinte védjegyük a kopaszság, viszont közöttük a többségnek jól is áll. Ezzel nem mindenki van így, azonban a filmiparban néha jól jöhet a tarság.

A filmek világában néha olyan dolgok érzékeltetésére használják a kopaszságot, melyek másképp, például dús hajzattal nem lennének ugyanazok. Ilyenek például a kemény rosszfiúk, illetve a horrorokban és thrillerekben látott, néhány kósza hajszállal rendelkező őrültek. De rejlik még más lehetőség is ebben, méghozzá olyan esetekben, amikor egy filmen vagy sorozaton belül az idő múlását akarják érzékeltetni.

Ezt nagyon könnyen megtehetik úgy, hogy a jelenben zajló eseményeket felveszik a színész eredeti, kopasz megjelenésével, majd a korábbi szálakhoz készítenek egy jó kis parókát. Ezt láthatjuk például „A törvény nevében” című sorozatban is, Woody Harrelson alakításában, ahol 17 év a különbség a jelenetek között. Természetesen mindezt fordított módszerrel is elérhetik, ebben az esetben a kopaszságot alakítják ki maszkírozással, de ez egy kissé nehezebb feladat már.

Akit utolér a kopaszodás, nem mindig dönthet amellett, hogy beletörődik, hiszen külsőnk igencsak központi és meghatározó részletéről beszélünk, ha pedig valakinek nem áll jól a tarság, annak bizony megoldás után kell néznie, és ha lehet, minél előbb.

A férfiak esetében legtöbbször az öröklött kopaszodásról beszélhetünk, mellyel sajnos nem lehet felvenni igazán a kesztyűt. Késleltetni és hátráltatni ugyan megpróbálhatjuk, de az egyetlen biztos megoldást ilyenkor csak a hajátültetés jelentheti. A fent említett sorozatban rendőrnyomozót alakító filmcsillag is elgondolkodhatna ezen a lehetőségen, hiszen akármennyire is jóképű maradt és tulajdonképpen még illik is hozzá a kopaszság, valljuk be, a fiatal énjét megnézve bizony tényleg fiatalosabb lenne dús frizurával.  

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed