Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

EB-és frizurák

0 Komment

Az EB tipikusan összehoz mindenkit, és még olyanok is nézik, akik magát a focit nem is szeretik, vagy egyáltalán nem érdeklődnek iránta. Ezek a meccsek viszont leültetik még a hölgyeket is a televízió elé. Ugyan általában mindenki azt figyeli, hogyan rúgják a labdát a játékosok, most nézzük meg egy kicsit közelebbről azt, milyen frizurák uralkodtak az idei EB-én.

Több csapatban is lehetett látni olyan játékost, akinek nagy lobonca van, hátrakötve, és találkozhattunk felnyírt, színesre festett frizurákkal is. Fellaini nagy, többek által „mikrofon frizurának” titulált hajzata sokaknál verte ki a biztosítékot, hiszen a futballsztár az amúgy is nagy hajkoronáját még ki is szőkíttette.

Ahogy minden sportágban azonban, a focisták között is nagy számban találkozhatunk kopaszodó, vagy teljesen hajtalan játékosokkal. Ez nem véletlen, hiszen a kemény, folyamatos edzések, a felkészülés szorosan összefügg a hajhullással. Mivel a koncentráció és a magas terheltség pontosan azokat a hormonokat befolyásolják, melyek általában az öröklött kopaszodás okozói is, így ugyanazt a helyzetet állítják elő, mint aki génjeiben hordozza a kopaszodásra való hajlamot.

Nem kell messze mennünk példáért, hiszen a magyarok nagy büszkesége, Király Gábor is tar frizurával rendelkezik, de felhozhatjuk példának a tegnapi kieső Wales csapatának hátvédjét, James Collins-t is. A franciák keretében több kopasz fejjel is találkozhatunk, de ott általában inkább csak a kényelem lehetett az oka, hogy tar fejet választottak a játékosok.

Mivel a HairHungary Klinika csapata imádja a focit, így az EB ideje alatt egy olyan kedvezményprogrammal teszi elérhetőbbé a hajátültetési eljárást, mely mindenki számára könnyebb döntést hozhat. Jelentkezzen még most vasárnapig, hogy részese lehessen ennek a kihagyhatatlan lehetőségnek!

A fent említett, hormonálisan vagy genetikailag kialakuló kopaszodás egyetlen biztos megoldása a hajbeültetés, mely már sokaknak segített, köztük rengeteg sportolónak. Az angol válogatott Wayne Rooney-ja is átesett már ezen a beavatkozáson, és most dúsabb a hajkoronája, mint valaha. Klinikánk is számos sportolónak, többek között futballsztároknak is segített már, hogy a kopaszodás már csak egy rossz emlék lehessen.  

 

Ingyenes konzultációs időpontfoglalás:

06 (30) 883-6103 vagy 06 (70) 512-2296

> További információk a SafeSystem hajbeültetésről
> Hajbeültetés előtte-utána képek

 

Fellaini nagy haja

0 Komment

A Machester United játékosa szinte nem is inkább a kiemelkedő teljesítményéről, hanem elsősorban nagy hajáról ismert mindenki számára. Nem is kétséges, hogy már szinte védjegyévé vált ez a meghökkentő sörény, ennek ellenére képes volt egy fogadást tenni még 2014-ben, melyre frizuráját tette fel tétnek.

Bár nem kellett volna beváltania az ígéretét, mégis levágatta akkor egész rövidre hajzatát, sokak megdöbbenésére. Valljuk be, az új frizura egyáltalán nem mutatott rosszul, de mégiscsak furcsa, és a sportolótól idegen volt ez a hajviselet. Mára ismét nagy lobonccal fut a pályán, megkönnyítve mindenki dolgát, aki őt akarja kiszúrni messziről.

Egy biztos, ha a futballsztár haja gyérülésnek indulna, több mint valószínű, hogy nem törődne bele – ahogy csapattársa, Rooney sem tette -, hiszen a kopaszság teljes ellentétben áll azzal, hogy milyen a kialakult és mindenki számára ismert megjelenése. Mivel a férfiak nagy részének viszont számolni kell az öröklött kopaszodás lehetőségével, a sportolók pedig még inkább ki vannak téve annak, hogy hamarabb beindulhat ez a folyamat, nem kizárt, hogy a játékosnál is előfordulhat ez a probléma, bár elnézve mostani frizuráját, nem igazán kell tartania ettől egyelőre.

Sokaknak viszont már egy létező gondot jelent a kopaszodás, akár már ebben a korban is, hiszen a genetika útjai kifürkészhetetlenek, és főként megelőzhetetlenek. Az effajta hajhullásra pedig igazi gyógyír nincs, maximum késleltetni lehet. Létezik azonban egy megoldás, a hajátültetés, amely nem csak visszaadja elveszettnek hitt frizuránkat, hanem eredménye végleges is, így nem kell tartanunk többé a kopaszodástól azokon a részeken, ahol hajbeültetés történt.

A HairHungary Klinika már számos elégedett pácienst tudhat maga mögött, köztük olyan sportolókkal, akiknek életébe korán beköszöntött a kopaszodás. A hajátültetés segítségével viszont nem kellett beletörődniük ebbe, hanem felvették a kesztyűt, és ma már ugyanolyan frizurát hordhatnak, mint sok évvel ezelőtt.  

 

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed