Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Őszi átállás

0 Komment

Mint tudjuk, minden időjárásnak megvannak a maga káros hatásai hajzatunkra nézve. Míg nyáron az erős napsugárzás, a folyamatos fejbőrizzadás és az ezzel járó gyakori hajmosás okozhat gondokat, addig ősszel teljesen másra kell odafigyelnünk, ha meg szeretnénk óvni frizuránkat.

Ugyanúgy, ahogy szervezetünk többi része, a hajzat is egyfajta átálláson megy ilyenkor keresztül. Ha betartunk néhány apróságot, akkor megelőzhetjük, hogy bármilyen probléma lépjen fel. Elsősorban nagyon fontos, hogy belülről megkapja szervezetünk a megfelelő vitaminmennyiséget. Ez természetesen nem csak hajunk szempontjából elengedhetetlen.

Továbbá óvnunk kell frizuránkat az egyre hidegebb levegőtől, és az őszre annyira jellemző széltől is. Néha nyugodtan felvehetünk vékonyabb sapkákat, esetleg húzzuk fejünkre a csuklyát, ha úgy érezzük, hogy fázik a fejünk. Ami viszont teljes mértékben nélkülözhetetlen, az a hajszárító alkalmazása.

Míg nyáron megszokhattuk, hogy sokszor hagyjuk magától megszáradni hajunkat, addig ilyenkor, ősszel ezt már nem tehetjük meg. Ha mégis megreszkírozzuk, hogy a szél majd megszárítja, vagy csak hanyagul szárítjuk meg, akkor azzal bizony komoly károknak tehetjük ki frizuránkat. Főként a fejbőr van ilyenkor veszélyben, hiszen könnyen megfázik, ami olyan problémákhoz vezethet, mint a korpásodás vagy a száraz, viszkető fejbőr. Azt pedig már tudjuk, hogy ezek a gondok szinte egyenesen vezethetnek a hajhulláshoz, ami már sokkal nehezebben kezelhető.

Természetesen a kopaszodás problémája akkor is felütheti a fejét, ha mi mindent megteszünk hajunk állapotáért. Ugyanis rengeteg különböző okból kifolyólag indulhat meg ez a kellemetlen folyamat, legyen szó akár egy gyógyszer mellékhatásáról, vagy a sok stresszről.

A hölgyek esetében inkább az átmeneti hajhullás a gyakoribb, ami legtöbbször a kiváltó ok megszűntetésével kezelhető, illetve kiegészítésként javasolt súlyosabb esetekben egyes készítmények alkalmazása, vagy például a mezoterápia segítsége. A férfiak többségénél viszont általában a genetika a hibás, és öröklött kopaszodással kell szembenézniük. Ilyenkor sem szabad kétségbe esni, hiszen létezik olyan megoldás, mely biztos és végleges eredményt ad, méghozzá a hajátültetés.

 

Tudjon meg többet a hajhullás és kopaszodás okairól, valamint a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Kopaszodás skálázva – I. rész

0 Komment

A férfi és a női kopaszodás különböző mintáit, formáit és előrehaladottságukat különféle skálák szerint sorolják be. Most induló cikksorozatunkból hetente egy lépcsőfokkal ismerkedünk meg a Norwood skáláról, melyen kifejezetten a férfi hajhullás típusait jelenítik meg.

Az ilyen jellegű kopaszodás alapja legtöbb esetben a genetika, ezen felül, illetve ezzel együtt persze ludas még a hormonok hajhagymára gyakorolt hatása, valamint természetesen kialakulhat az öregedés során is. Leggyakrabban azonban fiatalabb, akár már serdülőkorban is megindulhat az androgén kopaszodás.

A Norwood skála szerinti első szinten már észlelhető, hogy az első hajvonal ritkulni kezd. Sokakat ez még nem is zavar nagyon, pedig ebben az időszakban még több lépést is tehetünk hajzatunk érdekében. Egyrészt a további hajhullás megelőzése ilyenkor még lehetséges, illetve a már megindult kopaszodási folyamatokat lassítani tudjuk ebben az időszakban.

Aki még ennyire az elején jár a kopaszodásnak, az próbálkozhat különböző szerek alkalmazásával. Ezek lehetnek belsőleg alkalmazható gyógyszerek, illetve külső használatra előállított termékek. A Follione készítmények például nagy dózisban tartalmaznak olyan természetes hatóanyagokat, melyek hatásosak a kopaszodás lelassításában.  

Szintén ajánlott a Norwood skála első lépcsőfokán állóknak például a PRP-terápia, a külső szerek kiegészítéseként. A kezelés képes visszaerősíteni a még meglévő, de elvékonyodott hajszálakat, a hajhullás folyamata pedig már az első kezelés után egy hónappal megállhat. A terápia során saját, koncentrált vérsavót injektálnak vissza a fejbőrbe, melynek következtében a növekedési faktorok magas koncentrációban halmozódnak fel. Ez pedig erősebb és persze élettel telibb frizurához vezet, és kitolja annak az idejét, hogy a kopaszodás tovább fokozódjon.

Minden hajhullás persze más és más, azonban egy biztos: amint észleljük magunkon a változást, azonnal lépni kell, hiszen akkor még van rá esély, hogy egy kicsit késleltessük a nem várt folyamatokat. Sajnos az első fok után következik ugyanis a többi, és egyre nehezebb lesz küzdeni a kopaszodással, melynek, ha a fent említett genetikai oka van, egy idő után már csak a hajátültetés oldhatja meg nyomait. Addig viszont jobban tesszük, ha felvesszük a kesztyűt, és harcolunk ellene.

 

Cikksorozatunk következő részében a második fokozatról olvashatnak, addig is látogassanak el honlapunkra, és tudjanak meg még többet a hajhullásról, illetve annak kezelési lehetőségeiről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Hajprotézis

0 Komment

Azt, hogy pontosan mi is az a paróka, mindenki tudja, de a hajprotézisről már nem mondható el ugyanez. A lenti videóból most megismerhetjük picit közelebbről is ezt a módszert a kopaszodás ellen, de előtte egy kicsit járjuk körbe, pontosan milyen előnyei és hátrányai lehetnek ennek a sokak számára még ismeretlen vívmánynak.

Az öröklött jellegű kopaszodás rengeteg férfit érint, és sajnos sok esetben már nagyon korán megindul ez a nem várt folyamat. Mivel legtöbbjük esetében az egyre gyérülő hajzat komoly külsőbeli és egyben akár lelki gondokat eredményez, ezért természetesen bármilyen eszközzel próbálkoznának, hogy elfedjék az egyre inkább teret nyerő, kopasz részeket.

Az azonban nem mindegy, hogy mikor milyen módszert próbálunk ki. A hajprotézis szintén egyfajta megoldás lehet azoknál, akiknél más segítség már nem jöhet szóba. Előnyei közé sorolhatjuk, hogy rengeteg választási lehetőségünk van, milyen hajat szeretnénk – gondolunk itt a színre, a hosszra és persze a protézisből kialakítható frizurára -, ezzel biztosítva, hogy az eredmény nekünk tetsző legyen. Szintén nagyon jól hangzik az is, hogy egyszerűen csak besétálunk a szakemberhez, aki ezzel foglalkozik, és új hajzattal sétálunk aztán ki onnan.

Hátrányt jelent azonban, hogy az ilyen protézisek ugyan pár évig is rajtunk maradhatnak, azért nem tartanak ki örökké, és sajnos nem kevés kárt hagynak maguk után. Ugyanis, amennyiben még maradt valamennyi hajzat a fejtetőn, akkor ez a megoldás teljesen tönkreteszi a még meglévő hajhagymákat is, és a fejbőrrel sem éppen a legkíméletesebb.

Amennyiben lehetőségünk van még rá, válasszunk inkább olyan megoldást, aminek csak pozitív velejárói vannak. A hajátültetés éppen azért a legtökéletesebb segítség – persze csak ha rendelkezünk megfelelő és elegendő donorterülettel -, mert nem káros semmilyen tekintetben, ráadásul biztos és végleges megoldást jelent.

Fontos, hogy tudatában legyünk, pontosan milyen hajhullással állunk szemben. Nem mindegy ugyanis, mi okozza a hajveszteséget, illetve, hogy milyen fokú kopaszodással állunk szemben, így annak függvényében az sem mindegy, milyen megoldást választunk rá. Ezen a héten induló cikksorozatunkból megismerhetik, milyen skálán „mérik” a kopaszodás mértékét, illetve megtudhatják azt is, melyik esetben mi ajánlott a kopaszság kezelésére.   

 

Addig is olvasson bővebben a hajhullás okairól és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Az őszülés férfias?

0 Komment

Ugyanúgy, ahogyan a kopaszság, az őszülés is lehet valakinél igazán férfias és szexi. Azonban nem tudunk ebben sem általánosítani, ugyanis bőven akadnak olyanok is, akik utálják már az első észrevehető ősz szálakat, és bármit megtesznek érte, hogy eltüntessék azokat.

Pontosan emiatt terjedt el például a hajfestékek és hajszínezők használata már férfiak körében is, ugyanis nem mindenki akar beletörődni a színét vesztő hajszálak megjelenésébe. Nem feltétlenül amiatt, mert ezzel megindul a félelem a fiatalság elvesztésétől, hanem sok esetben azért, mert egyszerűen nem tudnak azonosulni az új, kibontakozó hajszínükkel.

Rengeteg férfinál indul meg már nagyon korán az őszülés, szintén hasonlóan, mint a kopaszodás, ami sok esetben a serdülőkorban is elkezdődhet, de általában a 30-as éveikben éri el a legtöbbjüket. Természetesen a kettő nem jár együtt, sőt! Ismerünk olyan ősz hajúakat, akiket még idősebb korban sem fenyegeti hajgyérülés, és sajnos bőven akadnak olyan kopaszodók, akiknek még csak esélye sem volt arra, hogy hajszálaik őszülni kezdjenek.

Míg az őszülés problémáját egyszerűen tudjuk orvosolni, akár csak a haj színezésével, addig a hajhullásra nem éppen ilyen egyszerű a megoldás. Attól függően, hogy mi okozza a nagyobb számú hajveszteséget, próbálkozhatunk egyes kezelésekkel, vagy külső-, illetve belső szerek alkalmazásával is. Azonban, ha a fent említett, öröklött jellegű kopaszodásról van szó, akkor előbb-utóbb eljutunk a döntés elé, hogy a kopaszságot választjuk, vagy nem.

Ha nem akarunk beletörődni frizuránk elvesztésébe, akkor a hajátültetés az egyetlen végleges megoldás, ami azt az eredményt tudja biztosítani, amit újra látni szeretnénk a tükörben. A kiforrott technológiának köszönhetően ráadásul még olyan apróságokra is hangsúly kerül, mint például az átültetett hajszálak színe. Tehát - amennyiben persze a páciens nem teljesen ősz hajzattal rendelkezik -, ki lehet válogatni, hogy az átültetett szálak között ne legyen ősz hajszál. Mint ahogy eleve erős és egészséges hajszálak kerülnek kiválasztásra.

Azt tehát, hogy kinek mi áll jól, hogyan érzi magát vonzónak, saját magának kell eldöntenie. Ha valamilyen folyamat megindul hajzatunkat tekintve, van választási lehetőségünk mindig, és ha nem tudunk megbékélni tükörképünkkel, akkor tegyünk érte, hogy újra jól érezzük magunkat bőrünkben!

 

Ismerje meg jobban a hajbeültetési eljárást és a HairHungary Klinikát:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Igenis fontos a haj!

0 Komment

Még dal is született arról, hogy nem a haj fontos, hanem az ész, és persze mindenhol hallhatjuk azt az elcsépelt mondatot is, hogy csak a belső számít, de álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el azon, hogy a külsőnk tulajdonképpen minek a mutatója? Egyértelmű, és egyszerű a válasz: saját egyéniségünké.

Az, hogy ki milyen frizurát hord, hogyan öltözködik, vagy éppen mit tart fontosnak a megjelenésében, igazán egyénfüggő. Ha pedig nem tudjuk azt a képet viszontlátni a tükörben, amiről úgy éreznénk, tényleg mi vagyunk, akkor az már nem csak a külsőről szól majd. Az elégedetlenség ugyanis súlyos lelki és önbizalmi károkat szülhet, és ilyenkor már teljesen egyértelmű, hogy mennyire szoros a kapocs a külsőnk és a belsőnk között.

Az egyik legfontosabb eleme kinézetünknek nem más, mint a hajzatunk. Akármennyire is csekélységnek tűnhet, de egy rosszul levágott haj akkor is elégedetlenséggel tölt el minket, és mindaddig el is ronthatja napjainkat, amíg nem javíthatunk ezen a csorbán. Ráadásul a frizuránk az egyik kifejező eszköze annak, kik is vagyunk valójában, és ha nem áll úgy, ahogyan mi szeretnénk, akkor bizony teljesen idegennek is érezhetjük.

De a hajvágás, a különböző hajzatok megválasztása és az, hogyan fésüljük vagy fixáljuk reggel frizuránkat teljesen eltörpül amellett, hogyha egy olyan problémával állunk szemben, amivel bizony mi nem tudunk kezdeni semmit. A kopaszodás ugyanis egy nem megválasztható folyamat, ami akkor indulhat meg, amikor nem is számítunk rá. Hiszen vagy valamilyen külső hatás miatt kezdhet hullani hajzatunk – amire talán könnyebb még megoldást találnunk -, vagy a génjeinkbe kódolt hajgyérülés kezdődik meg, amivel már nehezebb szembe nézni.

Az öröklött jellegű hajhullás ugyanis nem meggátolható, és megjelenése drasztikus változásokat hozhat. A legtöbben nehezen, vagy egyáltalán nem képesek elfogadni a kopaszodás egyre inkább látható jeleit, de nem is szabad beletörődni, hiszen nem mindenki tud azonosulni a kopaszsággal, és emiatt nem is érzik magukat jól saját bőrükben.

A hajátültetés pontosan nekik nyújt segítő kezet, hiszen az eljárás képes visszaadni az elveszettnek hitt frizurát, biztos és végleges megoldásként. Tehát, aki nem szeretne magasodó homlokvonallal, vagy a fejtetőn egyre terjedő kopasz folttal együtt élni, annak nem is kell ezt tennie. Válassza a hajbeültetés kínálta lehetőséget arra, hogy újra olyan frizurája lehessen, amit sajátjának érez!

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed